Az Üstökös, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-04-08 / 15. szám
Április 8. 1876. ÜSTÖKÖS: kinek anynyi van, az nem megy koldulni. Bezzeg nincs azóta sajtóhiba a lapban; még a helyesírási hibákat is kiigazgatom, sőt ha észre veszem, hogy a szerkesztő munkatársai egy dolgot kétszer is megírtak, vagy egymásnak ellentmondanak, azt a metteur en pages-al kiigazítom. No már most mi lesz ebből? Egyszer a szerkesztő majd csak észreveszi, hogy nem a főcorrector korrigálja a lapját, hanem én, s akkor megtesz főcorrectornak engem. S akkor aztán majd megmutatom én, hogy milyen okos dolgok fognak abba a lapba jönni. Hát aztán? Egyszer csak a kiadó majd észreveszi, hogy nem a főszerkesztő szerkeszti a lapját, hanem én. S akkor megtesz engem szerkesztőnek. (Folyt köv.) A csónakázó nyúl. Egy csősz az öles vízzel borított tüzesben járt kert csónakján, midőn egy félig megdőlt vén fűzfa ágai közt a veszedelem elől oda menekült nyulat lát meglapulva. Jobban tisztelve a nyúl pecsenyét, mint a vadásztörvényt, halálnak szánta a szegény nyulat s kezdte lepiszkálni az evezővel, de a nyúl sehogy sem akart leugrani a vízbe, mely neki nem eleme. Erre csőszünk egyet gondolt, csónakját a fa derekához hajtotta és felmászott a fára a nyúlért. Mikor már kinyújtotta kezét a félénk állat után, a nyúl egy merész ugrással a megkötni elfeledett csónakba ugrott, mely vele a sebes víz hátán tova úszott, a szerencsétlen csősz pedig két nap és két éjjel volt kénytelen egy öles víz felett a fűzfán guggolni, mig véletlenül és szerencséjére arra csónakázó emberek által megmentetett s most szörnyen szidja az egész nyúl-nemzetséget. 0)© nrc©§wgi)3guiít8)e Az g**di unitárius kántor borjúra tett szert. De mind a mellett, hogy derék ember volt, nem tudta felszámítani az elegendő szénát a telelésre — úgy hogy már február havában elfogyott a takarmány. Meg unván egyetlen borjának a bőgősét, melyet az éhség látszott kicsalni szegényből, letette zsoltáros könyvét — és felemelte a borját az istáló padlásra ezen szavakkal: — Ne nézd meg, hogy nincsen ! Az újraérték. A vai kupecz olvassa olvassa az újságban , hogy a szesz akója 25 frt s nagy csudálkozva kifakad: Ejnye, hogy a kő üsse, már a szöszt (értsd csepü) is akóval mérik. 171 Talléro$$y Nebulón levole Minden váró Adómhoz Tekintetezs barátom uram! (jjEFaborunak lenni pedig muszáj. Szervianu(££sok mar öszevasaltak sok puskát, puskaport: azt nem tarthatnak magazinba; mer elromlik, azt el kel durogtatni. Pinzük nincsen, tehat müssen fechten gehen. Adosaguk van sok; tehat kell nekik moratorium, (quod derivatur non a »mora,« sed a »móri.«) Jaj csak meg ne akadaloznanak akét üdvözs Szandikban! Fenyegetőznek, hogy mi tülünk izs átmegy hozajuk tizenötezer szerb. Miletics izs megy. A lesz nagy szerencsitlensig, kinek nem találunk élig könyeket. Most önkintes nemzeti kölcsönt öszeadnak. Laczik, milyen jó emberek azok a szerviánusok. Hiszen más országban is megtetünk azzal, hogy odaadunk nemzeti önkéntes kölcsönt azért, hogy nyakunkat el ne vágjanak ; de ezek öszeadnak nemzeti kölcsönt azét, hogy nyakukat elvágasanak. Ha már fogadásuk tartja, ne rontsunk el nekik ezt a mulatsagot. Hanem ara vigyázunk, hogy bolond török, a milyen hebehurgya nip, azt a bolondot ne tegyen, hogy az kergesen hozank szerbeket cum gentibus, mert akor köszönök a balacsagot. Csak engegyen magat kicsit veregetnyi, hiszen neki is jól esik az. Majd asztan, mikor mind a ketten jól ki lesznek faradva, akkor közbelipünk az Uchasiusal, is megpacificalunk ükét. De akor asztan olyan tökiletesen le kel am ükét fegyvereznyi, hogy mig fekete retket izs csak Waffenpasz melet legyen szabad nekik termesztenyi. Tehat »si vis itthon pacem:— para másutt bellum.« alázatos szolgája . f.