Az Üstökös, 1883 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1883-04-08 / 14. szám
2 1883. Április 8. ÜSTÖKÖS. AZ „ÜSTÖKÖS“ ARCZKÉPCSARNOKA. ÉLES HENRIK. Jön ki a folyosóra Prileszky Tádé bátyánk. Azt kérdi tőle valaki, hogy hát ki beszél? Talán bizony valamely szélbali, hogy ő, a conventiós mameluk-hallgató kimenekül ? Mire azt feleli Tádé bátya: —- Aj, dehogy szílbali, idezs öcsim, dehogy szílbali! Tartya oracziót mameluk. Hanem tugyatok: mikor nekem valaki úgy kezdi dikcziot, hogy felalvan, feltekint legelőször izs galeriara, azutand kirantya mind a kit kezin a mancsetajat, osztanád a lajbijaba gyugja az ujjat, olyan oratortul in menekülök. Idz do pekla! No, gondolom magamban, ha ez nem Éles Henrik, hát akkor Kármán Lajos. Mert mamelukot megugrasztani csak ez a két portentum képes. Siettem be. Éles Henrik volt. Trefort csak nézte, nézte, hogy mit beszél ez az Éles Henrik? Hol vette ez az ő rengeteg nagy tudományát, olvasottságát, mikor még eddig erről soha semmit sem hallott a világ ? Hol vette ? Hát Darwinból vette. Tegnap este ugyanis kezébe akadt neki a Darwin könyve , és ma reggel sietett meglepni vele a világot, hogy mind balgaság az, amit tegnap estig tanítottak az iskolákban a gyerekeknek, hogy a világot az isten teremtette , mert hiszen itt van egy könyv, melyben ki van mutatva, hogy a világ a saját emberségéből termett. Csak azon csodálkozott, hogy ezt neki mindenki elhitte egy szóra. Pedig be akarta bizonyítani is egy csomó idézettel, ami mind ott hevert előtte. Nem volt rá senki sem kiváncsi. Bizonygatta, hogy „de ez t. Hát, így van.“ Az elnök is csak vonogatta a vállát: „hát persze, hogy úgy van,“ még a háta megölt ülő Latinovics páter is megrántotta a kabátját, hogy ne beszéljen már, ahoz is visszafordult nagy komolysággal, hogy „de mikor ez igaz“, s még Latinovics is rá ütötte a fejével: „természetes, hogy igaz.“ Henrik úrnak megállt az éles esze. Meg volt rémülve arra a gondolatra, hogy most neki az egész Ház igazat ad ■ ami még csak kibékítette volna őt, hanem az az egy nem fér sehogy sem a koponyájába, hogy hát honnan tudja ezt a theóriát az egész Ház? Nekünk pedig az nem fér a fejünkbe: honnan hívják ezt az Élest élesnek ? Vagy úgy ! Hát Tompa Mihályt miért hitták tompának ? Staisz Elek búcsúja. Isten veled Pest, tolvajok hazája Isten veled állás, magas hegyek, Fiaskóim s kravalljaim tanyája, Isten veled, én lemondok s megyek. Legyen majd kéji hölgy egy millióm Hatvani és váczi utczáidon. Mint az őserdők rengeteg sötétje Nem vagy épen olyan titokzatos, S talán szebb a brigantik ősi fészke Mint te, kit csak csirkefogó tapos . . . Titok mit ér, mit ér sötét nekem ? Spangát kiván, Spangáért ver szivem. Az ég rendőrt ad minden kapitánynak, S a rendőr híven űzi tolvaját, Angol policeman békésen pipálhat Róma elcsípi attentátorát, A yankee kincse biztos oltalom, Tied Pestem, rettentő skandálom. Hallgatva áll Rákosnak nagy határa, Az újságok is hallgatnak nagyon, A gyilkosok enyészett nyomdokára Fövényt takart a szellő . . . luces a nyom. Hallgat mindenki, a kapczánk szorul, Senki se tud Spangárul s társiról. S egy köny Budáról, mely magas tetején Sötéten áll, egy bús emlékezet, Nagy sírköve hazánknak temetőjén, Ráírva, ki múlt héten elveszett . . . S mi nem fogtunk azóta semmi mást, Csak Czegléden egy jó csizmadiát. Mert hát ha ki elnyel egy pitykegombot, Tudom én azt kézre keríteni . . . Tudom a rést, melyen kibúj a’ — mondok, — S ott meglesem . . . van bennünk hát zseni . . . De ha kit a föld elnyel, a kemény. Megkerítni hol álljak résen én ?