Az Üstökös, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-05-04 / 18. szám
18 SZÁM. ÜSTÖKÖS. XXVII. ÉVFOLYAM. 9 Korholja az apa korhely fiát: — Te szerencsétlen! soha se lesz belőled semmi, ha nem ügyelsz a nagy emberek példájára s azt nem követed. A te korodban a nagy Széchényi már — meg is halt. Politikusoknak. Látogatóba megy X. úr egy kabarék képviselő barátjához, hát látja, hogy ott ül az ő tabarékos barátja egy asztal mellett, szemben vele meg az inasa, aki ugyancsak pörgeti a nyelvét: — ()a hazaáruló, ön vérszopó, adja ön vissza a jogtalanul elharácsolt pénzeket! A képviselő a szemét se hunyorítja ezekre a megtisztelő szavakra, mit aztán nem hagyhat szó nélkül X. úr: — Micsoda? hát te szó nélkül tűröd ezeket a szidalmakat? — Barátom, — felel amaz nevetve, — azért fizetem, hogy ilyeneket mindennap elmondjon nekem, hiszen tudod, hogy miniszter akarok lenni, hát gyakorlom benne magamat. Nagy sietséggel hitták a bárónőhöz az orvost. Nagy baj van. Az orvos siet, a bárónő a félelemtől felindultan fogadja s bevezeti a beteg szobába. Hát ott kuczorog egy selyem párnán, egy selyembe, aranybaöltöztetett majom. Az orvosnak minden idegén végig czikázik a megaláztatás szülte boszúság, de szemet se hunyorítva, komolyan megvizsgálja a majmot, megfogja annak a kezét, megtapogatja a tomporát, aztán illő komolysággal referál a bárónőnek: — Bárónő, a kedves fiának nincsen semmi baja, csak egy kicsit éhes. Még egy orvos-adoma Borsos számlát küldött az orvos a fizetéssel késedelmező pacziensének. A pacziens tehát ír egy czédulát: „Kedves doktor úr! Ön csodát művelt velem, mikor a lábamat amputálta; vájjon nem volna ön képes ezt a számlát is egy kissé amputálni?“ Az orvos, mint a jó tréfát szerető ember, rögtön amputált 50 perczentet. — Én bizony, ha a te helyeden volnék, írnék annak az úrnak, a ki oly csúfosan megcsalt és a nyakadon hagyta a kisfiút. — Nem tehetem, mert nem voltam vele olyan közeli ismeretségben. M. úr szélhűdés miatt mankón jár ; valaki javasolja, hogyót kell felküldeni képviselőnek. Azt feleli erre egy kortesvezér: „Nem kell az nekünk, mert az már mankón jár; nekünk olyan kell, a kit mink juttassunk mankóra.“ A malom alatt. — — Uramisten! milyen költekezés már megint azzal az uj országházzal. Csak úgy dobálózik Tisza Kálmán a milliókkal. (Hiszen már 1 — 2—3 —10 milliónak oda se ilyen kérdésben.) Igen ám, csakhogy eszembe jut nekem erről valami. Az egyszeri zsidó asszony cselédet fogadott. Azt kérdezi a cseléd: „Aztán mi lesz majd nekem a dolgom ?“ — Feleli a zsidó asszony. Hát igen kevés , reggel felkelsz, megduggatsz egy—két—három—húsz libát, aztán nem csinálsz megint semmit, csak megmosdatsz egy-kéthárom-tizenöt gyereket . . . B—gh A—r. Az ígért poéma meglesz. — Sz—a K—n. Levele van nálunk. — Politikus cs. Talán elég lesz egyelőre ennyi. Tökéletesen osztjuk a nézetét, hogy a belvárosnak talpra kell állni Királyi mellett. Ha rrég függetlenségi párti volna Királyi ellenjelöltje, de így! Puttonba az ipargróffal! — Vas Nyaki. A német újság alapítóinak már a múlt számban „hódoltunk“ ; ebben a számban is fog ön találni valamit, ami ezeknek a gyászmagyaroknak szól, s a jövőben is gondunk lesz rá, hogy a cziffer (tag) blattsokra oda kapjunk. Több kéziratról jövőre. Felelős szerkesztő és lapkiadó tulajdonos: Szabó Endre, ammm subrosa.