Az Üstökös, 1890 (33. évfolyam, 1. félév 1. szám - 2. félév 26. szám)
1890-07-20 / 3. szám
320 Svihák Muki imitt-amott. — Kisasszony — szólok egy kis bakfishez, akitől egy csókot csaltam ki, — tudja, hogy én a kegyed csókjával nem vagyok megelégedve? — Oh, maga hálátlan ! — pihonkodik a kis áldatlan. — Hanem azért nem adom vissza, — nyugtatom meg szegénykét, — de vissza cserélem egy másikéld. Különbség. A sviháksághoz temélidek pénz. — a miniszterséghez csak egy kis ész kellene. Nagyon féhhezmehetnékje van az én Sáhi kuzinomnak s a mellett, mint kohosabb menyecske, szeheti a magvasabb diskusszust is. A minap is elkezdi: Nézze, Muki, hogy magyarázná meg maga a természetes és esetleges közti viszonyt. — Hát úgy, kedves Sáhi, hogy p. o., ha kegyed férjet kehes: ez természetes, s ha valaki elveszi kegyedet és boldog lesz kegyeddel, az már csak esetleges. * Váczi utcza, ide nézz! Nagy emberd láthatsz eleget, de «nagy» nadrágot csak ezt az egyet!* Igen ! Úgy nézd meg ezt a nadhágot, hogy ez a szó minden értelmében «egyetlen». * Igazi sviháknál vén asszony tekintete is numehál. * Valahogy nagyha ne tarcsa magát Jókai Mori, én is tudok «általános dehültséget» kelteni. * Eszes emberbe azt mondják, hogy «túl lát az ohhán». Tekingettét ugyan lefűznének, ha úgy módosítanák ezt a szentencziát, hogy eszes ember «túl lát a czipője ohhán», nek és léleknek — legalább azt mondják... Hanem a feleségem nem szeret utazni.. .ez engemet, szörnyen bossant. " A minap levelet kapok egy barátomtól Kassáról, hogy ugyan zónázzak el hozzá a nevenapjára, szép társaság, régi jó barátok lesznek ott. . . Egy percz alatt készen voltam a határozattal, hogy megyek. Kassa csinos város, van szép aszfaltja, gázvilágítása stb. Megérkezem, hát a vasútnál az én barátom roppant levert arczcal fogad. «No, mi lett?» — «Dh ne is kérdezd — azt mondja, — meghalt az anyósom». — «Hm, — magamba’, — ha itt még az anyósok után is olyan nagy a bánat, legjobb, ha a legközelebbi czúggal visszautazom Pestre. Összeszedtem magam s visszautaztam. Haza érek. Tizenegy óra volt, éjjeli 11 óra. No, — magamba', — nagyot néz most az én feleségem. . . Csengetek. . . Nem mozdulnak. . .erősebben csengetek. — Ki az? — Én. — Te? hogy lehet az? Azután hallottam, hogy még azt mondta ijedt hangon: «a férjem! — oh, az ostoba!» Persze, én magamon kívül voltam. Önök is azt tették volna a helyemen, uraim. Most már a lábammal kezdtem az ajtón dörömbölni, aztán neki feszítettem a vállamat s kipattant a zárból. De mit látok: előttem egy férfi áll.. . a feleségem meg nincs sehol... — Mi ez ? Mit jelentsen ez, uram ? — kérdem a fiatal urat. — Egy kis félreértés, uram, — felelte az, — csak egy kis félreértés. Erre megjelenik a feleségem is és azt mondja: — Igen, kedves barátom, én azt hittem, hogy. .. te.. .most. .. — Mit én? hiszen én Kassán voltam. — Persze, — szólt közbe a fiatal úr, — hiszen épen abban rejlik a tévedés... képzelheti, hogy ha ön csakugyan Kassán lenne, mindez nem történik most itt... — Igaz-e ez? úgy van-e ez? Ő gyöngéd pillantást vetett reám s szelíden megszólalt : — Hát még kételkedhetsz is ebben? én bennem? Erre a fiatal úr bocsánatkérések közt eltávozott. Hát persze, hogy tiszta félreértés volt az egész. Karr. Egy kis tévedés. — Monolog a modern házaséletből. — Félreértés uraim, félreértés. Az asszony nem hibás. Egyébiránt mindjárt elmondom, hogyan történt. Én rendkívül szeretek utazgatni. Némely embernek a szenvedélye a hölgyek, másnak a ritkaságok gyűjtése, harmadiknak a kártya... az én szenvedélyem az utazgatás. Az utazás hasznára van test STÖKÖS -t •.....v- ------ 1890 julius 20 Egy félreismert lángész naplójából. Az ész olyan jog, amelynél fogva egy ember a többi embert ostobának tartja.* A feleség fele a férjnek, de olyan fél, hogy magára a férjre mindössze egy negyedrész marad Diplomatának nevezik azt a művészetet, amelynél fogva az erősebb a gyengébbet rászedi; de mit neveznének akkor diplomácziának, ha mindenki egyforma gyenge volna?