Úszósport, 1985 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
Egy levél a berlini olimpiai babérágról Furcsa játék ez a vízilabdázás! A nézőtéren - akár annak sajtópáholyában - ülő szemlélő örömmel, bosszankodással vagy éppen közönnyel látja, amint egyik vagy másik kapuban sorra esnek a gólok, hogy azután azok alapján alakuljon ki a végeredmény. A gólokat pedig egymás kapujába lövik a játékosok és a csendes szemlélő - de a lelkiismeretes tudósító is - meg van arról győződve, hogy ha egyik kapuba szabályszerűen bekerül a labda, az a védők hibájából és a támadók ügyességéből történik. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mert a mérkőzések sorsa nem mindig magukon a mérkőzéseken dől el, hanem ha tétre megy a játék és egész mérkőzés-sorozatokon küzdenek például az olimpiai győzelemért, akkor a döntetlen döntőnek van előélete ugyanúgy, mint folytatása. Az Organisations-Komitee der XI. Olympischen Spiele Berlin által kiadott Tages-Program 15. August - vagyis az 1936. évi olimpiai játékok hivatalos műsorfüzete - 26. oldalán nyomtatásban megjelent bajnoki döntő táblázata szerint négy előzőleg lejátszott mérkőzés eredménye a döntőben a következő volt: Németország-Franciaország 8:1, Magyarország-Belgium 3:0, Belgium-Franciaország 3:1, Magyarország-Németország 2:2, ami az időrendnek is megfelelt. Ezen az utolsó napon tehát az volt a kérdés - miután a harmadik hely sorsa a belgák javára már eldőlt, hogy az akkori gólarány számítás szerint - az adott gólok százszorosát osztották a kapott gólok számával - a németek 103 vagyis 335 jobb gólarányát miként tudja a magyar csapat 5*2 vagyis 250 rosszabb gólarányáról feljavítani. A hivatkozott műsorfüzet 23. oldalán kinyomtatott adatok szerint 17.15 órakor került sor a francia Delbert biráskodásával a brit Inglis és a magyar Keserű gólbiráskodásával valamint a magyar Stampfer időmérésével a német-belga találkozóra, mely 4:1 arányú német győzelmet hozott. Ezzel a németek gólaránya 14:4 lett vagyis 350-re javult. Ez azt a feladatot adta a magyar csapat számolóművészeinek, hogy a mi együttesünk által kapott gólok számát, tehát kettőt szorozzak meg a németek gólarányának jelzőszámával, vagyis 350-nel, ami 700-at eredményez s ha ezt a segítségül vett százzal osztják, hetet kapnak, vagyis kettővel többet a magyarok által dobott 5 gólnál és így 3:0 arányban kellett verni a műsorfüzét 24. lapja szerint ezután 17.55 órakor a belga Delahaye biráskodásával, az ugyancsak belga Pletincx és a csehszlovák Tomasek gólbiráskodásával valamint a brit Emery időmérésével kezdődött mérkőzésükön a franciákat. A szorgalmas számolók persze - azt is kiszámították, hogy ha a franciák dobnak egy gólt és igy a mieink kapott góljainak száma 3 lenne, akkor ez 350-nel szorozva 1050-et adna s igy az addigi 5 gólon felül még hatot kellene dobni a francia hálóba, hogy a magyar csapat legyen az olimpiai bajnok. A számtan hideg tudomány és így a kíváncsiság fokozása nélkül megállapíthatjuk, hogy a magyar-francia mérkőzés végeredménye 5-0 volt s ezzel megvédte együttesünk olimpiai bajnokságát, melyet tudvalévőleg 1932-ben Los Angelesben szerzett. Teltek-múltak az évek és 1965-ben az Universiade alkalmából Budapesten járt André Busch, annak a francia válogatott vízilabda csapatnak középcsatára, amely ellen Berlinben 1936-ban a magyar együttes olimpiai bajnokságát tulajdonképpen a fentiek szerint megszerezte. Busch pedig - aki elzászi származású létére „maquisard" volt Lyonban annak francia megszállása alatt, elmondta hogy annak a bizonyos berlini magyar-francia mérkőzésnek az utolsó percében tiszta helyzetben labdát kapott a magyar kapu előtt, rákacsintott Bródy György kapuvédőre és mellé vágta a labdát. Bródy akkor már Johannesburgban élt és 1967-ben ott meg is halt anélkül, hogy találkozhattam volna vele, így Vértesy József erősítette meg Busch közlését azzal, hogy neki Bródy ugyanígy mondta el az esetet és így a magyar vizilabda csapat berlini olimpiai babérjából egy jókora levelet Buschnak köszönhet s az talán őt meg is illeti. A napokban érkezett Budapestre a „Nage libre" című francia nyelvű belga folyóirat 78., idén megjelent száma, melynek 7. oldalán az általunk közelről ismert Pierre Gerard újságíró - aki tudvalévőleg Novák Évának a férje - „Frissons olimpiques" vagyis „Olimpiai borzongások" című cikkében a következő két bekezdés olvasható: „Egy perc volt még hátra a játékból és Németország 3-0 arányban vezetett, vagyis pontosan olyan mértékben, amely elég volt a németeknek ahhoz, hogy megszerezzék az olimpiai bajnoki címet a vízilabdázásban az 1936. évi berlini játékokon. A medence szélén a magyar csapat amiatt állt készen, hogy megszerezze a győzelmet gólaránnyal abban az esetben, ha a már mindenesetre bronzérmes belgák egy gólt dobnak. „Gérard Blitz szerette a magyarokat, akik őt egyébként nagyra becsülték. Az izraelita Gérard Blitz utálta Adolf Hitler Németországát. Két oka volt tehát arra, hogy megkísérelje a lehetetlent: a félpályán hatalmába kerítve a labdát. Gérard Blitz mindent elsöpört útjából, rácsapott és abban a pillanatban, amikor a francia bíró véget akart vetni a játéknak, ellenállhatatlanul fejezte be erőfeszítését egy nagyszerű góllal. Adolf Hitler sietve elhagyta az uszodát, míg a magyar pólózók örömtől részegen a medencébe ugrottak, hogy mielőbb megölelhessék megmentőjüket." Mielőtt ünneprontók lennénk, abból a bizonyos berlini olimpiai győzelmi babérkoszorúból a belga góldobónak mindenesetre jár egy nem is kicsiny babérlevél. Ugyanis ha az a bizonyos belga gól nem jön létre, a németek gólaránya 14:3 lett volna, vagyis 433-at kellett volna megszorozni a mi számolóművészeinknek kettővel és a kapott 866-os eredmény azt jelentette volna, hogy legalább 4:0 arányban lett volna szükség győzelemre a német-belga találkozót követő, franciák elleni mérkőzésen. 4