Utazási Magazin, 1981 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1981-02-01 / 1. szám

Egész esztendőben nem lehet utazni, azt hiszem, nem is akar senki. Mégis ezt ajánlom most, ha nem úgy értem is, hogy az ember január elsejétől szilveszterig utazgat, hanem úgy, hogy a tényleges utazást úgy bővíti ki, hogy voltaképpen egész évben élvezheti. Hiszen utazás már az is, amikor felkészülünk rá és utazás még az is, amikor újra emlékezetbe idézzük. Montaigne azt mondta, hogy elutazni annyi, mint egy kicsit meghalni. Nagyon sokat utazom a világban és ezért szerénytelenül kiegészítettem és továbbfejlesztettem a montaigne-i mondást: hazaérkezni annyi, mint újjászületni. Montaigne a meghalást természetesen úgy értelmezi, hogy a megszokottól megválunk és belevágunk az ismeretlenbe. Tehát azt is mondhatnám, hogy már az elindulás is újjászületés. Az utazásnak volta­képpen hármas a gyönyörűsége és éppen ez teszi lehetővé, hogy egész esztendőben élvez­hessük. 2. Az első gyönyörűség az előkészület és a felkészülés. A kettő nem azonos. Az előkészület az utazás technikai része. Ez igényli a legkevesebb ma­gyarázatot. Mindenki tudja, hogy úti­tervet kell összeállítani, be kell szerezni az útle­velet, a vízumokat, jó megszervezni előre a szál­láshelyet, a kempinget vagy a szállodát. Lehető­leg kevés cókmókot kell vinni, ne legyen senki­nek se több holmija, mint egy bőrönd és egy válltáska. A bőrönd ne legyen nehezebb tizenkét kilónál. Hosszú évek tapasztalatai alapján min­denkinek a lelkére köthetem, hogy nem érde­mes több inget elvinni, mint hármat, persze csak olyat, amelyet nem kell vasalni, viszont okvet­lenül legyen a kofferben pótcipő — nyilván nem kell megmagyaráznom, miért. Az előkészülethez tartozik természetesen a pénz, a valuta megszerzése, és (ezt csak halkan mon­dom) esetleges külföldi baráti vagy rokoni pénz­források gondos felkutatása. A felkészülés már az előkészület közben történik és tart az indulásig, azzal a különbséggel, hogy az előkészület a kocsiba szállás előtt öt perccel fejeződik be, a felkészülést egy héttel előbb ajánlatos abbahagyni. Nem elég elővenni a tér­képet és kicirkalmazni, merre is fogunk menni, hol is szálunk meg. Ez az utazásnak kezdetleges, szinte méltatlan módja. Ha valóban újjá akarunk születni, szellemiekben gazdagabban és ugyan­akkor felfrissülve is hazatérni, akkor meg kell ismerkednünk azzal a várossal, tájjal, vagy ország­gal, ahová elutazunk. Sokan úgy gondolják, hogy elég, ha átfutnak egy útikönyvet. Szeren­csére ma már a magyar útikönyvek állják a ver­senyt a legjobb némettel és franciával. Elolvasá­suk mégsem elegendő. De nem szeretnék a levegőbe beszélni. Válasz­­szunk ki egy olyan úticélt, amely azt hiszem, minden magyar utazó terveiben szerepel. Mi­előtt tovább olvasnának, nyilván már tudják, hogy Velencére gondolok. Előre is irigylem azt is, aki az idén fog odautazni. Először is, azt ajánlom, olvassuk el az Olaszország című vastag úti­könyvben és a Velence című kisebb, rajzos Panoráma útikalauzban a város, vagyis a köz­társaság történetét. Tudom, hogy sokat kívánok, mégis ajánlom: érdemes bemenni egy közkönyv­tárba, esetleg valamelyik antikváriumba, keresni egy olyan könyvet, amelyben több van Velen­céről, például Pogány Frigyes szépséges velen­cei képeskönyv-albumát. Ezt úgy­­aprózzuk vé­gig, hogy gondosan elolvassuk hozzá a szöveget és megpróbáljuk átélni Velence majdnem ezer­éves történelmét. De ha kezdünk egy kicsit konyítani a történelemhez, akkor - de nem mondom tovább, nem Velencéről írok, hanem önmagunkról. A történelmi áttekintés után ta­nuljunk bele a velencei festészetbe. Például úgy, hogy felütjük a képzőművészeti lexikonban a velencei festészet címszót, azt átfutjuk, azután a fontosabb festők életéről és művészetéről is tájékozódunk. Érdekes tudni és érdemes is, hogy Velencének kommunista polgármestere van, a csillogó városban sok a szegény, a lakások háromnegyed részében nincsen fürdőszoba. Mi ilyen lakásba természetesen soha nem fogunk belépni, de ajánlom, hogy térjünk majd le a meg­szokott turistaútvonalról és ezzel a javaslattal már tulajdonképpen a második utazási gyönyörű­ségnél tartunk, magánál az útnál. 3. Először is, ne siessünk. Ne akarjunk mindent megnézni, egy úton három utazásra valót felhabzsolni. Aki min­dent látni akar, végül semmire sem fog emlékezni, összemosódnak az agyában templomtornyok, festmények, szállo­dák, az emberek is. Másodszor: ne az úti­könyveket nézzük, hanem a látnivalókat. Min­dig elszomorodom, ha Velencében vagy akár Budapesten is látom az idegeneket, amint orru­kat az útikalauzba dugják, azt olvassák még me­net közben is, azután felpillantanak egy szép­séges épületre és magukban kipipálják. Ha az ember gondosan készült az útra, akkkor az úti­könyv csak az útirány megtalálására való. Harmadszor: ne azért utazzunk külföldre - kö­nyörgöm -, hogy bevásároljunk. A kirakatnézés az utazás gyönyörűségei közé tartozik; a vásár­lás is, de csak akkor, ha nem öncélú. Negyedszer: inkább maradjunk egy vagy két nappal rövidebb ideig, de ne koplaljunk. Egy ország megismeréséhez, egy idegen nép szoká­sainak, életmódjának legalább átmeneti átéléséhez az kell, hogy betérjünk azokba a kis vendéglőkbe, ahol ők étkeznek és olyan ételeket együnk, mint a hazaiak. Egyik elrettentő élményem egy olasz tengerparti kisvendéglőhöz fűződik. Meredeken lezuhanó, sziklás hegyoldal tetején, pálmák kö­zött, narancsfa lugasban ettük a helyi módon elkészített spagettit, hozzá tengeri halat, külön kértünk egy potentát és már alig vártam a gor­­gonzola sajtot. És ekkor berobbant egy mikro­­buszra való bajor turista. Hangos szóval sült­krumplit kértek tükörtojással... Van egy ötödik tanácsom, vagy inkább kérésem: nem kell minden múzeumban mindent megnézni. Végül az ember semmit sem lát. Mindenkinél van egy pillanat, amikor eltelik a látnivalóval, nekem a gyomrom is égni kezd. Akkor kell ki­menni a múzeumból a szabad levegőre. A harmadik gyönyörűség a hazatérés után egy-két hónappal kezdődik. Az igazi, nem is sejtett örömet az szerzi, ha újra elővesszük azokat a könyveket, albumokat, képeket, amelyeket az elő­készületi időszakban böngésztünk. A képzelet, a valóság és az emlékezés élményei olyan új össz­hangot alkotnak, amelynek élvezete megismétli, megsokszorozza az utazás örömeit. Ha megpró­báltuk elképzelni a könyvek és a képek nyomán, milyen a velencei Szent Márk tér, akkor most az utazás előtt olvasott szövegek és képek valósággal három dimenzióban kelnek életre, láttuk őket és így foglalják el kitörölhetetlenül el helyüket az emlékezetünkben. BOLDIZSÁR IVÁNUTAZÁS EGÉSZ ESZTENDŐBEN 4. És eközben már lehet a fejünket törni azon, hova utazunk­­ három év múlva.

Next