Utazási Magazin, 1982 (6. évfolyam, 1-5. szám)

1982-03-01 / 1. szám

Azt írják rólunk, hogy Buda­pest a látogatóban „egy világ­város benyomását kelti”. Egy prágai újságírónő, Helena Bo­­bunová így foglalja össze él­ményeit: „Az esti kivilágítást, a színes neonokat látva azt kell gondolnunk, hogy Buda­pesten távolról sem fordítanak akkora gondot a villamos ener­gia megtakarítására, mint a mi fővárosunkban, Prágában.” Helena Bohunova elégedett az éttermekkel is: „Megállapí­tottuk, hogy ételadagok — amelyek árai koronára átszá­mítva kétségkívül igen ma­gasaknak tűnnek — Magyar­­országon sokkal nagyobbak, mint nálunk. Aki egy magyar étterembe belép, szívesen lá­tott vendégnek érzi magát. A külföldi vendégek helyzetét megkönnyíti az is, hogy csak­nem mindenütt beszélnek né­metül az éttermekben és szál­lodákban.” A Frankfurter Rundschau cí­mű tekintélyes nyugatnémet napilap útibeszámolója a bu­dapesti közlekedést dicséri. Idézzünk a riportból: „Buda­pesten büszkék a metróra. A földalatti állomások a nagy tömeg ellenére tiszták és ápol­tak.­ A metróállomások rész­ben igen meredek és hosszú mozgólépcsői olyan gyors tempóban haladnak, ami Frankfurtban elképzelhetet­len lenne. Itt sportos fel- és leugrásra van szükség. Ami a reggeli és a délutáni csúcs­­forgalomban is feltűnő: ha a vezetőnek a kereszteződés előtt várakozni kell, a villa­mosok ajtói röviddel az indu­lás előttig nyitva maradnak, így az utolsó pillanatban még mindig felszállhatnak az em­berek anélkül, hogy dühösen dörömbölniük kelljen az ajtó­kon, aminek mifelénk sok villamosvezető szemellenzős magatartása az oka.” A skótok szerint hozzánk a nagy olcsóság miatt érdemes jönni. Az Edinburgh Evening News című napilap így véle­kedik: „Egy magyarországi nyaralás jó értéket képvisel a kiadás tükrében. A közlekedés és az étteremben való étkezés az angliaival összehasonlítva majdnem hihetetlenül olcsó. Sajnálatos, hogy a magyar turistaszervezetnek Skóciában nincs saját irodája, a skót piacon ezért azok a skótok, akik egy magyarországi nya­ralást terveznek, a szükséges részletekről csak másodkézből, helyi ügynökségektől kaphat­nak tájékoztatást.” Úgy lát­szik, a skótoknak fontos, hogy nálunk költsék el fontjaikat. Azt hisszük, ennek semmi akadálya sincs, csak aztán tényleg ne fukarkodjanak. A legnagyobb példányszámú belgrádi napilap, a Politika is dicséri a magyar idegenfor­galmat. Milos Cserovics így ír: „Úgy tűnik, az idegen­­forgalom magyarországi szak­emberei jól megismerték ven­dégeik óhajait, akiket ugyan kielégíthet a budapesti emlé­kek, a múzeumok, a hangver­senyek megtekintése, de nem biztos, hogy mindez minden­kinek elég. Ezért egyre több kirándulást szerveznek olyan vidékekre, amelyek valami autentikusan magyar jelleget képviselnek, amelyek izgatóak és nem mindennapiak, mint például a „gulyás party” sza­bad ég alatt, vagy részvétel a híres pusztai vásáron, kocsi­kázás a négyesfogaton, vagy a még érdekesebb lovaglás hosszú erdei ösvényeken.” Egy olasz újság a milánói magyar idegenforgalmi gaszt­ronómiai napokról azt írja, hogy az ottani Excelsior Gallia szállodában tökéletes sikerrel járt a rendezvény, amely hoz­zájárult ahhoz, hogy potenciá­lis olasz turistáknak bemutas­sa a magyar gasztronómiai hagyományokat, a magyar mindennapok életét és a helyi folklór jellemzőit. Sok magyarországi útibe­számolót átböngésztünk kü­lönböző külföldi lapokban, és azt tapasztaltuk, hogy min­denütt rokonszenvvel figyelik a magyar idegenforgalom mi­nőségének javítását célzó erő­feszítéseket. A hozzánk láto­gató újságírók, akik a nagy­világban milliók véleményét befolyásolják, a jelek szerint jóval több kellemes benyomást szereznek nálunk, mint kelle­metlent, így aztán, ha hazaérnek, csak a szépre emlékeznek. Ez nem is baj, csak mi ne felejtsük el soha, hogy önkritika is van a világon. Hírünk a nagyvilágban 44 Utazasi magazin Ingyen megtanulhatta Ingyen megtanulhatta az eszperantó nyel­vet az, aki részt vett az Utazási Magazin nyelvtanfolyamán. A lap 100 fő részére ingyenes tanfolyamot szervezett. A száz kisorsolt személy közül mintegy 60 volt vidéki. Ők a szerkesztőség költségén non­stop rendszerben levelező tanfolyamon egyéni ütem szerint, de tanári irányítással sajátítják el az eszperantó nyelvet. A fennmaradó 40 fő részére hagyományos nyelvtanfolyamot szervezett a szerkesztő­ség, melynek legfőbb jellemzője az volt, hogy munkaidő után fáradt embereket fáradt tanár tanított. A tanfolyam hagyo­mányos volt ugyan, de alkalmazásra ke­rültek bizonyos szuggesztopédiai elemek is. Heti háromszor három óra. Hétfőn, szerdán, pénteken 18.00-tól 20.25-ig! Ilyen óraszám mellett már eredményt is el lehet érni. Az Utazási Magazin tanfolyama nem egé­szen két hónapig tartott. 1981. október 5- én 18.00-kor kezdődött és december 4-én 20.25-kor már vége is volt. Mit lehetett elsajátítani ennyi idő alatt ? Igen sokat. Ismeretes, hogy könnyen és gyorsan mun­ka nélkül nem lehet megtanulni egyetlen nyelvet sem, de munka árán és gyorsan igen. Nálunk a munka és a gyorsaság volt a fő szempont. Ez energiát és lemondást követelt a hallgatóktól, de aki erre képes volt, megtanult eszperantóul beszélni és írni. Célszerű a két végletet említeni. Há­rom fő — szuggesztopédiai nevükön In­­geniero, Belulino és Avo Mikelo; magyarul: Mérnök, Széphölgy, valamint Miska Nagypapa — olyan fokon sajátította el a nyelvet, hogy a felsőfokú állami nyelv­vizsgán is könnyen átmenne. Saját beval­lásuk szerint ők hárman az órákon kívül naponta egy-másfél órát foglalkoztak az eszperantóval. Azok, akik csak az előadá­sokon vettek részt, de otthon semmit sem tanultak, szintén eljutottak a társalgás szintjére akár akarták, akár nem. Az átlag­hallgatók jó beszédkészségre tettek szert és elsajátították az eszperantó nyelv nyelv­tanát s kb. 1500—1600 szót. A tanfolyamon egy sűrített — szuggeszto­pédiai célra készített — program szerint folyt az oktatás. A „30 nap alatt eszpe­rantóul” című, magántanulóknak írt tan­könyvet csak kisegítő anyagként, házi ol­vasmányként használták a hallgatók. A harmadik hét után már nem volt szabad magyarul beszélni. Aki véletlenül meg­szólalt, egy forintot fizetett a közös kasz­­szába... A tanfolyam végére sem gyűlt össze jelentős összeg. A sűrített információt igyekeztünk sok humorral előadni. Volt repülőgép-eltérítés, bevásárlás, teafőzés, szobafoglalás, házas­ságtörés, és megismerkedhettünk Rikardo Brigantival, a nyugdíjas maffiavezérrel, Robinsonnal, a vizek szerelmesével, s ta­núi lehettünk, miként él a turista Robin­son Péntek nevű kannibál feleségével a szigeten... ő volt a nyelvtanfolyam egyik legboldogabb résztvevője. Az anyósát ugyanis felfalták a kannibálok. A szituációban történő nyelvtanítás kap­csán november 15-én a Magyar Televízió is tudósított szerkesztőségünk tanfolya­máról: bemutatott egy ötperces „nyelv­órát”. A nézők is megtanulhatták, hogy Vendoplaco de Bosnyák tér = Bosnyák téri piac, Stecjo estas idijoto = Pisti hülye, Mi dmas vin! = Szeretlek, mert a nyelv az utcán hever. Összegzésként megállapítható, hogy ez volt a világ legrosszabb hagyományos nyelv­­tanfolyama. Túlságosan hosszú ideig tar­tott és sok lemondást követelt a tanulók­tól. Munkaidő utáni rendszerben a két hónap jó időeredménynek tekinthető ugyan, de korántsem ez a világszínvonal. Bentlakásos tanfolyamon — ahol minden­ki főállásban tanulja a nyelvet — a szug­­gesztopdlia lehetőségeinek teljes kihaszná­lásával s komoly erőbedobással a két hó­­­­sz egy nétre csökkenthető. Ez az abszolút csúcs, de ott dolgozni kell, és az időt má­sodpercekben mérik. A jövő mindenkép­pen az ilyen nyelvtanfolyamoké, mert az eszperantó egy hetet a bolondnak is meg­ér, hát még az okosnak! JOZEFO HORVÁTH

Next