Utóirat, 2007 (7. évfolyam, 1-2. szám)

2007 / 2. szám

Kolundzsija Gábor Az 1­838-as árvíz A szabályozás előzményei A főváros helyzete igen veszedelmes volt a téli árvizek szem­pontjából. A Gellért-hegy alatti lapályon a Duna szétterült, a folyam szélessége 300 méterről hirtelen 1000 méterre növe­kedett. A víz mélysége és a sodrása is lecsökkent, a sekély mederben zátonyok alakultak ki. Az így erejét vesztett folyam ráadásul még ketté is vált a Csepel-sziget felső csúcsánál. Mindez ismétlődő jeges árvizeket idézett elő. Az árvíz-kataszt­rófák közül az 1838. évi volt a legsúlyosabb. Ezt az árvizet a rendkívül csapadékos és kemény tél okozta. A Duna telje­sen befagyott, a jég több mint két hónapig állt. Ehhez olyan erős hóesés járult, amilyenre még az öregek sem emlékeztek. Ez a jeget is tovább hizlalta. Március közepén a hóolvadás hatására a Duna áradni kezdett, és a jég felülről megindult. A város alatti elfajult, „halmozottan hátrányos” mederben azonban megrekedt és a meder fenekéig beállt, így masszív jégtorlasz képződött, ami a vizet visszaduzzasztotta. A Duna rohamosan áradni kezdett. A városi tanács a pesti belvárosnál töltést építtetett, ezt március 13-án este a víz már veszélyez­tette. Félreverték a harangokat, a házak kapui előtt húzódó védőgátakat megerősítették, ki-ki mentette az ingóságait. Több százan dolgoztak lobogó fáklyák mellett a folyóparton, szekerek tömege hordta a homokot és a trágyát a gátakra. Este 9-kor a víz meghaladta a gát magasságát, és átcsapott rajta. Pest nagy részét és Óbudát is elöntötte a víz, majd még tovább emelkedett. A jeges ár március 15-én éjjel tetőzött + 10,29 m magasságban, a mélyebb fekvésű területek ekkor már 2-3 méter mély víz alatt álltak. A Duna Pest akkori beépített területét csaknem teljes egé­szében elárasztotta. Pest és a szintén mély fekvésű Óbuda házainak több mint fele összedőlt, a többi is nagyrészt meg­rongálódott. Budán a magasabb fekvésnek köszönhetően kisebb volt a pusztítás. Wesselényi Miklós és más bátor férfiak sokakat megmentettek, de így is 151 ember vesztette az életét. A pusztítás a külvárosokban volt a legsúlyosabb. A felmérés szerint egyes területeken szinte minden épület összeomlott. Pesten 10 millió forintot meghaladó kár keletkezett, az árvíz­okozta összes kár több mint kétharmada. Az ország minden városából és megyéjéből, de a birodalom egyéb részeiből, sőt Bajorországból is jelentős adományok érkeztek a szükségben lévők megsegítésére és a város újjáépítésére. Az árvíz katasztrófa után a megrongálódott védőgátakat rend­behozták, és 25 láb, azaz 7,9 m (mai mércével 8,9 m) magasra emelték, bár a töltések szelvényei nem voltak elégségesek. Ezen kívül a Váci, a Kerepesi (Rákóczi), az Üllői és a Sorok­sári utakat is feltöltötték, hogy az általuk határolt városrésze­ket megvédjék. Mindez igen gyorsan, nagyrészt már 1839-re elkészült. Az Országos Építési Főigazgatóság József nádor utasítására már 1838-ban hozzáfogott a fővárosi Duna-szakasz szabályozási tervének elkészítéséhez. Az előkészítő munkában Vásárhelyi Pál mellett Győry Sándor és Gáthy István mérnökök vettek részt. 1839-re kidolgozták a szabályozási terveket. Ezek alapján a Duna medrének szélességét 200 ölben (380 m) álla­pították meg, míg a Soroksári Duna-ág részére 40 öl (76 m) szabályozási szélességet javasoltak. Az elkészült terveket az Országgyűlés törvényben rög­zítette. Az 1840. évi IV. tc. bizottságot jelölt ki a Duna és egyéb folyamok szabályozásának vizsgálatára. A hatalmas - összességében 9 millió forintra rúgó - költségek ismere­tében azonban a törvényhozás visszariadt a megvalósítástól, de Pest és Buda sem bírták a saját Duna-szakaszukra eső kiadásokat vállalni. A soroksári Duna-ág elzárásában sem tudtak dönteni, mivel az érdekeltek hevesen ellenezték. Ezért József nádor 1842-ben külföldi szakértőket is meghívott a szabályozási terv felülvizsgálatára és véglegesítésére. Javaslataik alapján 1847- ben módosították a terveket. 1847-ben István nádor az újonnan felállított közlekedési bizottmány elnökére, gróf Széchenyi Istvánra bízta a fővárosi Duna-szakasz szabályozásának ügyét. De sem ekkor, sem Széchenyi minisztersége alatt nem sikerült a szükséges pénzt előteremteni, így múlt el tíz év a nagy árvíz után anélkül, hogy Pest lényegesen nagyobb biztonságban lett volna, mint előt­te. Mentségként talán felhozható, hogy Bécset már 8 évvel hamarabb, 1830-ban sújtotta jeges árvíz, de a szabályozást ott is csak 1871-ben tudták elkezdeni. A rakpartok építésének kezdetei Az élet törvényei erősebbek a politikánál. Pest a szabadság­­harcot követő politikai elnyomás ellenére is tovább haladt a fejlődés útján. A város lakossága igen gyorsan gyarapodott, mintegy 30 évenként megkettőződött. Az 1791-es 25 ezerről így nőtt 1855-ig százezerre. A következő duplázódásra már csak 15 évet kellett várni: Pest lakosainak száma 1870-re elér­te a kétszázezret, és a növekedés tovább folytatódott. Ez az „amerikai ütemű" fejlődés a gazdasági életet is jellemezte. A rohamosan növekvő vasúthálózat és az egyre fejlődő hajózás egymással versenyezve a kereskedelmi életet gyors fejlődésre ösztönözte. Ehhez járult még az egyre fokozódó iparosítás, amely éppen az ország addigi kereskedelmi gócpontjában, a fővárosban öltött nagy arányokat. A kifejlődő ipar és keres­kedelem rakpartokat és árurakodókat, a közlekedés és teher­szállítás pedig jó kikötőket és hidakat kívánt. Megélénkült a városi közlekedés is, így a helyi hajóforgalom is kifejlődött. A szabadságharc utáni elnyomás időszaka alatt azonban a magyar főváros fejlesztésére és védelmére nem áldoztak, így a Duna-part még a Lánchíd építésének 1849. évi befejezése után is rendezetlen volt. 22

Next