Úton, 1989 (1. évfolyam, 1-41. szám)
1989-03-15 / 1. szám
JTTTl/^ AT — I ■ MIV MW m és polikai ! 1989. március 15. tént. -JL JL ▼ \ / Ára 12 forint Negyvennyolc öröksége Március 15-e, amelyet ismét múltunkban játszott szerepéhez méltóan ünnepelünk, már a kortársak számára is jelképpé nőtt, a forradalmi átalakulások és a népszabadság szimbólumává. Petőfi a forradalom másnapján írta, hogy "Nagyapáink és apáink,/ Míg egy század elhaladt,/ Nem tevének annyit, mint mink/ Huszonnégy óra alatt". Lapjának beköszöntőjében — alig két héttel március 15-e után — Táncsics is arról cikkezett, hogy "egy éjjel és egy nap oly nagy és nevezetes dolgok történtek", mint korábban századok során. Szavakban az utókor sem fukarkodott a márciusi forradalom — s a vele elválaszthatatlanul összekapcsolódó áprilisi törvények —, valamint a forradalmi vívmányokat védelmező szabadságharc méltatásával. De a politikai hatalom sem a dualizmus évtizedeiben, sem a későbbiekben — beleértve legutolsó négy évtizedet — nem tartotta szükségesnek, hogy 1848-ban lerakott alapokra építsen. Hiába remélte Kossuth, hogy az áprilisi törvényalkotás "alapja jövő kifejlődésünknek", a politika a szabadságharc bukása után, de a kiegyezés évtizedeiben is inkább szűkítette, mint továbbépítette a modern társadalom jogi alapjait. A felszabadulás után pedig a Sztálintól átvett, eltorzított szocializmus-modell azt a "burzsoá" jogállamiságot akarta meghaladni, amelyet soha nem teremtettünk meg. A monopolisztikus hatalombirtoklásra épülő rendszer számára a polgári alkotmányosság 1848-ban létrehozott hatalommegosztása nem a megtartva meghaladandó, hanem a mindenestül elutasítandó hagyomány része lett. A 48-as alapokra 1945 után nem új falakat építettünk, hanem az alapokat is szétromboltuk. Napjainkban, amikor elemi erővel vetődik fel az igény, hogy demokratikus jogállamot kell teremtenünk, talán nem érdektelen számba venni negyvennyolc örökségét. Ha a polgári hatalommegosztás elveinek félresöprése torz és embertelen diktatúrába torkollott, vissza kell térnünk a kezdetekhez, újra tanulmányoznunk kell, hogy a 48-as hagyományokból mit hasznosíthatunk új módon tervezett jövőnk felépítéséhez. E gazdag örökség — a szabadság és rend tiszta viszonyától a nyilvánosságon keresztül a társadalmi érdekegyesítésig és szolidaritásig — sok tületen lehetne a múlt pozitív hagyományaira építő demokratikus szocializmus bázisa. Emeljünk ki most csak két kérdést: a hatalom állampolgári ellenőrzésének, valamint az egyén és az államhatalom viszonyának megítélését 1848-ban és a forradalmat megvalósító reformnemzedék eszmerendszerében. Ha az önkényuralom kizárásának lehetőségeit mérlegeljük s a biztosítékok rendszerét akarjuk kiépíteni, talán érdemes felidézni Kossuth Lajos gondolatait, amelyek három nappal 1848. március 15-e után fogalmazódtak meg. "Egy szabad alkotmányos országban úgy a törvényhozó, mint a végrehajtó hatalomnak szoros összhangzásban kell lennie. Mindkettőt csak oly egyének gyakorolhatják, kik a nemzet többsége akaratának kifolyásai..." A törvényalkotás és a végrehajtó hatalom napjainkban olyan sokszor tapasztalható zavarainak elhárítására a "szoros összhangzás" mellett a legfőbb biztosíték az, amit az 1849. évi Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazott meg, hogy a hatalom csak a nemzettől származhat és soha nem engedhető meg, hogy "e nemzet felett más határozhasson... mint e nemzet maga." Említést érdemel szabadságharcos és reformer elődeinknek az a felfogása is, hogy az egyén szabadsága — ma azt mondanánk: emberi jogai —, nem az államhatalom adománya. Az állampolgár és az állam viszonyában csak az lehet a kiindulási pont, ami Kossuth — már a szabadságharc leverése után megfogalmazott — alkotmánytervében akként szerepelt, hogy a szabaddá vált egyén jogait "a törvényhozás sem /nem/ módosíthatja, sem el nem törölheti". Eötvös József szerint a közhatalom egyéni szabadságot korlátozó tevékenysége nem terjedhet ki egyébre mint "mások szabadságának biztosítására". Végén érvényüket vesztették-e ezek az alapelvek? Napjaink forrongó magyar társadalmában, az új utak és irányok kijelölése közben nem hagyhatjuk figyelmen kívül történelmünk legdemokratikusabb másfél esztendejének örökségét. S talán közelmúltunk vélt és valós értékeinek mérlegelésekor is érdemes megszívlelni Kossuth Lajos tanácsát: "a megtarthatatlanra erőt pazarlani annyi mint a megtarthatót is compromitálni". ARCHÍV KÉP 1988. MÁRCIUS 15-RŐL "Ha a párt annyira radikalizálódik, hogy már én is jól érzem magam benne, akkor a nem reformszárny kötelességszerűen távozni fog" — mondja Antal László közgazdász. ..............................................3. oldal Március 15. — kettős ünneplés, kétlelkűség, nemzeti sérelmek, kisajátított örökség, rosszízű aktualizálások, a megemlékezés jogának kétségbe vonása...És még mindig nem 48-ról van szó. .............................................. . oldal "A magyar vidék ki tudná termelni azt a szellemi erőt, amely saját érdekeit képviselhetné. Csak annyi kellene, hogy végre egyszer hagyják békében saját sorsát kialakítani." ...............................................7. oldal 1. évfolyam 1. szám A koncepciós perek, a kitelepítések és az internálótáborok valósága ma már nagy publicitást kap, de kevés szó esett a katonai munkaszolgálat sajátos intézményéről •......4. oldal A telefonvonal túlsó végén Puskás Gyula, a Debreceni Cipőgyár pártbizottságának a titkára: — Nem nyilatkozom, nem használnánk ezzel senkinek. ..........................................6. oldal "A többtagozatú, nagy színházakat liberálisabb társadalmi rendszerekben nem lehet rendesen működtetni. Sokkal jobban boldogulnak a kisebb városok kisebb színházai.".9. oldal i