Úton, 1989 (1. évfolyam, 1-41. szám)

1989-03-15 / 1. szám

J­T­­TTl/^­ AT — I ■ M­IV MW m és pol­ikai ! 1989. március 15. ­t­é­n­t. -JL JL ▼ \ / Ára 12 forint Negyvennyolc öröksége Március 15-e, amelyet ismét múltunkban játszott szerepéhez méltóan ünnepelünk, már a kortársak számára is jelképpé nőtt, a forradalmi át­alakulások és a népszabadság szimbólumává. Petőfi a forradalom más­napján írta, hogy "Nagyapáink és apáink,/ Míg egy század elhaladt,/ Nem tevének annyit, mint mink/ Huszonnégy óra alatt". Lapjának be­köszöntőjében — alig két héttel március 15-e után — Táncsics is arról cikkezett, hogy "egy éjjel és egy nap oly nagy és nevezetes dolgok történ­tek", mint korábban századok során. Szavakban az utókor sem fukarkodott a márciusi forradalom — s a ve­le elválaszthatatlanul összekapcsolódó áprilisi törvények —, valamint a forradalmi vívmányokat védelmező szabadságharc méltatásával. De a politikai hatalom sem a dualizmus évtizedeiben, sem a későbbiekben — beleértve legutolsó négy évtizedet — nem tartotta szükségesnek, hogy 1848-ban lerakott alapokra építsen. Hiába remélte Kossuth, hogy az áprilisi törvényalkotás "alapja jövő kifejlődésünknek", a politika a sza­badságharc bukása után, de a kiegyezés évtizedeiben is inkább szűkítet­te, mint továbbépítette a modern társadalom jogi alapjait. A felszabadu­lás után pedig a Sztálintól átvett, eltorzított szocializmus-modell azt a "burzsoá" jogállamiságot akarta meghaladni, amelyet soha nem terem­tettünk meg. A monopolisztikus hatalombirtoklásra épülő rendszer szá­mára a polgári alkotmányosság 1848-ban létrehozott hatalommegosztá­sa nem a megtartva meghaladandó, hanem a mindenestül elutasítandó hagyomány része lett. A 48-as alapokra 1945 után nem új falakat épí­tettünk, hanem az alapokat is szétromboltuk. Napjainkban, amikor elemi erővel vetődik fel az igény, hogy demokrati­kus jogállamot kell teremtenünk, talán nem érdektelen számba venni negyvennyolc örökségét. Ha a polgári hatalommegosztás elveinek félre­­söprése torz és embertelen diktatúrába torkollott, vissza kell térnünk a kezdetekhez, újra tanulmányoznunk kell, hogy a 48-as hagyományokból mit hasznosíthatunk új módon tervezett jövőnk felépítéséhez. E gazdag örökség — a szabadság és rend tiszta viszonyától a nyilvános­ságon keresztül a társadalmi érdekegyesítésig és szolidaritásig — sok tületen lehetne a múlt pozitív hagyományaira építő demokratikus szo­cializmus bázisa. Emeljünk ki most csak két kérdést: a hatalom állam­­polgári ellenőrzésének, valamint az egyén és az államhatalom viszonyá­nak megítélését 1848-ban és a forradalmat megvalósító reformnemze­dék eszmerendszerében. Ha az önkényuralom kizárásának lehetőségeit mérlegeljük s a biztosí­tékok rendszerét akarjuk kiépíteni, talán érdemes felidézni Kossuth La­jos gondolatait, amelyek három nappal 1848. március 15-e után fogal­mazódtak meg. "Egy szabad alkotmányos országban úgy a törvényhozó, mint a végrehajtó hatalomnak szoros összhangzásban kell lennie. Mind­kettőt csak oly egyének gyakorolhatják, kik a nemzet többsége akaratá­nak kifolyásai..." A törvényalkotás és a végrehajtó hatalom napjainkban olyan sokszor tapasztalható zavarainak elhárítására a "szoros összhang­zás" mellett a legfőbb biztosíték az, amit az 1849. évi Függetlenségi Nyi­latkozat fogalmazott meg, hogy a hatalom csak a nemzettől származhat és soha nem engedhető meg, hogy "e nemzet felett más határozhasson... mint e nemzet maga." Említést érdemel szabadságharcos és reformer elődeinknek az a felfogá­sa is, hogy az egyén szabadsága — ma azt mondanánk: emberi jogai —, nem az államhatalom adománya. Az állam­polgár és az állam viszonyá­ban csak az lehet a kiindulási pont, ami Kossuth — már a szabadságharc leverése után megfogalmazott — alkotmánytervében akként szerepelt, hogy a szabaddá vált egyén jogait "a törvényhozás sem /nem/ módosít­hatja, sem el nem törölheti". Eötvös József szerint a közhatalom egyéni szabadságot korlátozó tevékenysége nem terjedhet ki egyébre mint "má­sok szabadságának biztosítására". Végén érvényüket vesztették-e ezek az alapelvek? Napjaink forrongó magyar társadalmában, az új utak és irányok kijelö­lése közben nem hagyhatjuk figyelmen kívül történelmünk legdemokra­tikusabb másfél esztendejének örökségét. S talán közelmúltunk vélt és valós értékeinek mérlegelésekor is érdemes megszívlelni Kossuth Lajos tanácsát: "a megtarthatatlanra erőt pazarlani annyi mint a megtartha­­tót is compromitálni". ARCHÍV KÉP 1988. MÁRCIUS 15-RŐL "Ha a párt annyira radikalizáló­­dik, hogy már én is jól érzem magam benne, akkor a nem re­formszárny kötelességszerűen távozni fog" — mondja Antal László közgazdász. ..............................................3. oldal Március 15. — kettős ünneplés, kétlelkűség, nemzeti sérelmek, kisajátított örökség, rosszízű aktualizálások, a megemlékezés jogának kétségbe vonása...És még mindig nem 48-ról van szó. .............................................. . oldal "A magyar vidék ki tudná ter­melni azt a szellemi erőt, amely saját érdekeit képviselhetné. Csak annyi kellene, hogy végre egyszer hagyják békében saját sorsát kialakítani." ...............................................7. oldal 1. évfolyam 1. szám A koncepciós perek, a kitele­pítések és az internálótábo­rok valósága ma már nagy publicitást kap, de kevés szó esett a katonai munkaszolgá­lat sajátos intézményéről •......4. oldal A telefonvonal túlsó végén Puskás Gyula, a Debreceni Ci­pőgyár pártbizottságának a titkára: — Nem nyilatkozom, nem használnánk ezzel senkinek. ..........................................6. oldal "A többtagozatú, nagy színhá­zakat liberálisabb társadalmi rendszerekben nem lehet ren­desen működtetni. Sokkal jobban boldogulnak a kisebb városok kisebb színházai."­­.9. oldal i

Next