Útunk, 1949 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1949-12-03 / 24. szám
UTUNK---------------------------------------------- AZ ÚJ ÉS A RÉGI HARCÁNAK SZÍNPADI ÁBRÁZOLÁSA A ROMÁN NEMZETI SZÍNHÁZ HÁROM ELŐADÁSA Színpadi irodalmunk egyik leglényegesebb kérdése és feladata: az új és a régi harcának tükrözése. Hasonlóképen kérdése ez színművészetünknek is. Hogyan ábrázolja színdarabitásunk és színpadi ábrázolásunk az új, a szocializmust építő embert és annak ellenségét úgy, hogy meggyőző és mozgósító legyen az új kifejlesztésére, megerősítésére és hogyan ábrázolja úgy, hogy meggyőző és mozgósító legyen a régi megsemmisítésére, felszámolására. A Kolozsvári Román Nemzeti Színház ezévi első három előadása (Lucia Demetrius: Válaszút — Gergely Sándor: Vitézek és Hősök, —•K. Treniov: Ljubov Jarovátz) adtalmat ad pár, erre a kérdésre vonatkozó megjegyzésre. Ebben a három darabban ugyanis teljes erővel ütköznek össze a letűnő régi és a születő új ellentétei, a három darab eszmei tartalma ezen a harcon épül fel. Az előadások igazolják, hogy amikor a szerepeket alakító színészek nem értették meg és nem tették magukévá egészében, teljes művészi és társadami felelősseggel az épp adott eszmei tartalmat, akitor alakitasuk művészt értette ts minősege is csökkent. Viszont, amikor az alakito színészeket, áthatotta az eszmei értekem sugárzásáért valo tersosseg, az a.aitikas művészi érteke és minősege emelkedett, a szerep eszmei tartalmának teljes kihozatya nekul nincs elfogadható szinpatia.aknas. a Nemzeti Szinnaz szovamorgo előadásai is azt bizonyítják, hogy a szerepükkel értelmileg, érzelműileg azonosít színészek, akik ezáltal tudták, hogy miről akarják meggyőzni a nézőt, műveszi meg is értékes teljesítményt nyújtottak. Azok viszont, akik eszmei szerepük tartalmának átélése helyett csak az alak külső rajzot adtak, művészileg fogyatékos teljesítményt nyújtottak. Váljon honnan az átélés hiánya? „Az igazi művészi alkotás — írja Engels — az értelem és érzelem szintéziséből ered.“ Sztaniszlavszkij megállapítása szerint is: „Őszintén játszani annyit jelent,mint logikusan, összefüggően, koordonáltan játszani, a szereppel teljes összhangban érezni és gondolkozni. Nem lehet egy érzést, vagy egy alakot lemásolni. Benne kell élni ésszel és szívvel az alakban." A régi és az új színpadi ábrázolásában is minden hitel nélküli tolmácsolás az értelmi és érzelmi szintézis hiányára, elégtelenségére utal. Milyen túlzásokat, egyoldalúságokat tapasztaltunk az említett előadásokban? A színészek egy része hajlamos az új embert festőién, ünnepélyesnek és különlegesnek ábrázolni. Édeskésen, természetellenesen beszélő, idealizált figurát csinál belőle. Hasonló paraszt és munkásfigurákat hoztak színpadra a népieskedő burzsoá rendezők és színészek. Ilyen M. Constantinescu a Válaszút Chiru szerepében. Toma Dimitriu, Anton alakításába is, bár sok egyszerűséggel közelíti meg az új embert, játékába gyakran fojtott, idegen hangok és mozdulatok vegyülnek. A fiával való jelenetében például nem a megtört munkásra emlékeztet, akinek fáj fia eltévelyedése, hanem inkább munkásruhába öltöztetett klasszikus hősre. Anton nem különleges ember, akit meglepő idealizáló játékkal kell kifejezni. Antont a darab cselekményében kibontakozó emberi magatartása teszi naggyá. Ezért meggyőző és hiteles Toma Dimitriu Eszterágja, a Vitézek és Hősökben, mert egyszerű, természetes eszközökkel fejezi ki annak az embernek hitét és erejét, akit a Párt nevel őse és a munkásosztályhoz valló hűség tesz felsőbbrendűvé és legyőzhetetlenné. Általában a Válaszút előadásának az a hibája, hogy egy-ket a.an kivese,evei nem vull pontuaan meghatározva a pozitiv és negativ hősök egyemsege©ejc es állásfoglalasának a vonala. Nem uu ciánt pumosan es biztosan, ki az, aki „valaszuton“ van. Antone, az apa, vagy Mircea, a fia? (Ezt egyébként a szerzo sem határozta meg etig pontosan.) Az osztályellenség ábrázolásában viszont túlzásba mentek (Veturia Dusa Ligia szerepében — és ez a rendező hibája) az ellenséget megfosztotta minden kvalitásától, minden erejétől. Az ilyen egyoldalú alakításnak semmi hitele. Veturia Dusa önző, képmutató, hazug asszonyt ábrázolt, de ki hiszi ezt el az egyoldalúsága miatt? Sőt a hazugság és önzés még felháborít is, ha polgári finomsággal és eleganciával lspiezik. Liota nem céda, ha ez lenne, nem is tudnánk annyira felháborodni gazságain. Liota az elnyomó tőkésosztály képviselője. Okos, ravasz, az előkelő polgári asszony, aki nagy gyárat vezet, polgári műveltséggel rendelkezik, de mégis pusztulniakell, mert belsőleg rothadt, mert az idő túlhaladta, mert Chiru és Simion i magasabbrendűek. Az ellenség színpadi ábrázolásában gyakran találkozunk ilyen túlzásokkal. Jelentéktelennek és erőtlennek állítják be a negatív hősöket. Nem helyes, mert ellenkezik az igazi művészi ábrázolás követelésével előre kihangsúlyozni: ez fekete. Az alakítás hitelét veszíti, ha megfosztjuk a negatív hőst attól az erőtől, aminek a megtörésével bebizonyul, hogy a pozitív hős az új, magasabbrendű ember. Az öszszecsapás maga nem lehet éles és feszült ezzel a hibás eljárással és a győzelem nem lehet értékes. Az ellenség feletti halálos ítélet akkor végleges, ha megmutatjuk az egész embert. „Az igazi művészet — írja Marx — az emberi élet egészét fejezi ki mozgásában, fejlődésében és lefolyásában.“ Az egésznek a kifejezése abban áll, hogy megmutatjuk a régi bukását, süllyedését fentről lefelé és az új emelkedést lentről felfelé. Megmutatjuk tehát a régi degenerálódási folyamatát, másrészt az új kibontakozását, azt a forradalmi átalakulást, amelyben a régi törvényszerűen elpusztul, az új pedig kialakul, vagyis a régit nemcsak rothadásában, az újat pedig nemcsak idealizált pompájában. Jeniov Ljubov Járovája című darabja az Októberi Forradalomról épp ezt fejezi ki, művészi erővel. Az új kibontakozása és a ré£i züllése és két egymáshoz tartozó ember, Jarovoj és felesége, Ljubov életében nyer ábrázolást. A két élet beleágyazódik a forradalomba, illetve az ellenforradalomba. Jarovoj elzüllik az ellenforradalomban, Ljubov pedig felemelkedik a forradalomban. Ljubov legyőzi magában szerelmét férje iránt, aki elárulta a forradalom ügyét. Luchian Botez, Jarovoi alakítója helyesen fogta fel az ellenség ábrázolásának feladatát. Nem leplezte le magát egyszerre. Megfogadta Nemirovics- Dancsenko tanácsát, amely nemcsak erre a szerepre, hanem általában is érvényes. „Tévedés lenne — írja — úgy alakítani Jarovojt, hogy egy kilométer távolságból látszódjék: ellenséggel van dolgunk. Ennek fokozatosan kell kibontakoznia.“ Botez választékos művészi eszközökkel végezte el ezt a feladatot. Dorina Ghibu (Ljubov Járovája) megértette szerepének ideológiai vonalát és emberi tartalmát, de bizonyára a kevés próba miatt nem tudta végig közvetíteni egyrészt a figura fokozatos átalakulását, másrészt belső vívódását addig, amoíg a forradalom legyőzi ben-Sütő András szépirodalmi munkássága mindössze néhány írás, írói múlt tehát nincs háta mögött. Azonban első novellájából az Ütünk november 5-i számában közölt novelláját (A mezítlábas menyasszony], Sütő András fejlődése olyan utat tett meg, amivel érdemes foglalkozni. Első novellája, a Hajnali küzdelem, azt a harcot mutatja be, melyet egy falu román és magyar szegényparasztjai közös erővel folytatnak a menekülésből hazakerült gróf ellen, aki felosztott birkát, hams iratokkal akarja visszaszerezni a falu újgazdáil. A cselekmény 1945 tavaszán játszódik. A novellából Kovács János alakja rajzolódik ki a legjobban. Ennek ellenére Sütő mégis Kováccsal kapcsolatban hibázik a legnagyobbat. Mi a szerepe Kovács Jánosak a novellában? A novella bizonyos mértékig Kovács János alakjára épül. Kovács János együtt menekül el a gróffal annak idején v az egyetlen, aki tanúskodni tudna a gróf ellen. Márpedig az ő tanúskodásától függ, hogy Dudálóknak, a falu szegényeinek, akik részesültek a gróf kiosztott földiből, skerül-e bebizonyítaniuk a gróf háborús bűnösségét. Különben vissza kell adniok a földjüket a grófnak A novella főhibája hogy Sütő az újgazdák (Dudás, Tógyér, Muresán) harcát úgy mutatja be, hogy ennek a harcnak a sikere egyedül Kovács János tanúskodásától függ. Miért kelti a novella az olvasóban ezt a benyomást? A tudatos írói munka hiánya miatt. Sütő András nem tudatosan indokolja meg Kovács Dudásék előtti megnyilatkozását. Sütő nem ábrázolja eléggé nyomatékossá pozitív alakjai elszánt akaraterejét kemény, osztályharcos ma®atarágukat és azt a hatalmas erőt, amivel Dudásék Kovács tanúskodása nélkül is meg tudták volna védeni földjüket az osztályellenséggel szemben. Ezért hat úgy a novella, mintha Dudásék harcát egyedül Kovács tanúskodása vihette győzelemre. Ez pedig nemcsak a valóságnak nem felel meg, hanem egyszerűen nehezen is hihető el, mivel néha épp a novellában csillan fel Dudásék kemény el- s átárazása arra nézve hogyha kell, vérükkel is megvédik földjüket. Viszont Sütőnek épp ezeket a felcsillanásokat kellett volna tudatosan olyan erővel ábrázolnia, mint amilyen nő a személyes elemet, nagy szerelmét. Csak az utolsó képben tudta megrendítő erővel ennek a belső vívódásnak ■teljes feszültségét és végül a forradalom győzelmét színpadra eleveníteni. Hogy ez nem sikerült az egész darab folyamán, annak egyik oka, hogy az előadásból nagyrészt hiányzott a pártos magatartás, a forradalmi levegő, a forradalmi erő és lendület. Számos fontos alak teljesen hamis és hibás beállításban szerepelt. Teljesen hiányzott, játékukból az elvszerűség. Például Gomosztájev professzor (Nae Voicu) csupán szórakozott tudós, de nem hülye. Azok a jelenetek, amelyek a proletárforradalomnak a kultúra és az értelmiség iránti nagyszerű állásfoglalását hivatottak kifejezésre juttatni, teljesen elmosódtak. Ion Tajvan (Zakatov) is torz papot alakított. Ha behunytuk szemünket, Jago hanghordozását hallottuk. Egy orosz pópa másképen beszél és más a magatartása. Trenov azt a feladatot szánta e papnak, hogy megmutassa az egyházi reakció szerepét az ellenforradalom oldalán. A szerep hiteles életrekeltése rendkívüli időszerű a mi számunkra is, márpedig Ion Talvannak nem sikerült megoldania feladatát. Úgyszintén hamis Elisatov (Christea Christe) alakja. Christe dallamos beszédével és modoros játékával távolról sem mutatta meg a züllött burzsoá értelmiségi rothadását, jellemtelenségét és kapzsiságát. Christe alakítása teljesen tartalmatlan volt. Gh. Aurelian, a felejthetetlen Svandea szerepében, csak az utolsó képben formálta meg hősét, az "egyszerű orosz embert, akit osztályhelyzete, tiszta egyénisége és becsülete köt a forradalomhoz. Az utolsó jelenetben, amikor viszontlátja Koskint a győzelemben, megrendítsen és felemelően emberi! Felejthetetlen kép — amikor Svandea, örömében zokogva, Koskin mellére borul és ezt dadogja: „Roman elvtárs, ugye, hogy ugye, hogy ... rossz volt, de úgy látszik megváltoztak a dolgok...“ Elismerésreméltó az igyekezet, amellyel a Nemzeti Színház November 7 tiszteletére elkészült a darabbal, de nagy hiba, hogy erővel azosztályharc győztes kimenetelében Kovács tanúskodásának döntő jelentősége ösztönösen rajzolódik ki a novellából. Ez esetben a novella mondanivalója —az író minden jószándéka ellenére — nem lenne hamis. Különben Kovács alakja elnagyolt. Nem tudjuk meg például, hogy Kovács miért menekült el a gróffal. Pedig Kovács életében ez a mozzanat korántsem olyan jelentéktelen, hogy megoszlás nélkül elfogadhatnánk. Egy négygyermekes családapa indokolatlanul, vagy egyszerűen engedelmességből nem hagyja el családját . . . Mindenesetre a Hajnali küzdelem Sütő első novellája az első írások sok bizonytalanságával. De — és ez a lényeges — már ebben az első írásában felvette a valósággal h. kapcsolatot. Meséje alakjaival együtt valódi és nem mesterkélt M ''.r.(?’k novellája (Új barázdák fordulnak) jó példa arra, hogy Sütő az életet mozgásába« veri. Ugyanakkor azonban arra is jó példa ez a novella, hogy ez még nem minden. Hogy a mozgásban levő életet a cselekményen keresztül úgy kell megragadni, hogy a cselekmény ábrázolása közben a novella végére a jellemek is kialakulhassanak. Ebben az írásban Sütőnek ez sikerült a legkevésbbé. Hadadi Jóska alakja pl., aki a novellában az ingadozó és befolyásolható középparaszt típusát tartozna képviselni, a novella végére sem formálódik határozott jellemmé. Különben a cselekmény ábrázolása ebben a novellában bár távolról sem mély, mégsem a „pártonkívüli“ ábrázolás hamis objekívitása. A szerző úgy oldja meg a pártos valóságábrázolást a „tendencia" szempontjából, hogy az magából a helyzeből és a cselekvésből tűnik ki anélkül, hogy az író kifejezetten rámutatna. Egy szóval sem beszél pl.la traktorral való szántás előnyéről. Egyszerűen két helyzet teremt s a két munkafolyamat bemutatásával nem leírja, hanem cselekménnyel ábrázolja kétségsevonhatatlan igazát. Sütő András írói fejlődését az érintett két novellának ubriso novellájával való összehasonlításával lehet szemléltetni. Ez a harmadik novellája, a Mezítlábas menyasszony, irodalmunkban úttörő írás. Úttörő abban az értelemben, hogy az nem kezdték a próbákat kellő időben, mert így nem is tudták kihozni a darab jelentőségét. Bizonyos fokú kárpótlást nyújtottak a fiatalok. Elsősorban Dorina Ghibu, akiről már szóltunk. Dorel Urlăţeanu, Cyr szerepében olyan játékot produkált, amely tökéletesen egyesített mozgást, beszédet, hangot és arcjátékot. Néma járása is rendkívüli volt. Cornel Sava (Picalov) és Serban Iamandi (Colosov) mélységesen átélt, tudatos, mindvégig hiteles és meggyőző embert formált. A Vitézek és Hősök előadásában már lényegesen jobban sikerült az új ember és az osztályellenség ábrázolása. S mert az ellenséget nem egyoldalúan alakították, ezért tűnt fényesebbnek, nagyobbnak Eszterédy és társai győzelme. A földesúritőkés rendszer egész államaprarátusa minden erejével harcol Eszterág ellen. Vitéz Affra, a rendőrfőtanácsos, a hadbíró őrnagy és a börtönparancsnok mind felvonultak Eszterág ellen, de hiába! Eszterág erősebb. Toma Dimitriu egyszerű eszközökkel felépített játéka mindvégig meggyőz bennünket arról, hogy noha az utolsó jelenetben kivégzik, mégis ő a hatalmasabb. Minden jelenetben ő az erősebb! S erősebbek Eszterág Pál elvtársai. Timár és Domanovich, az első katona és Julcsa, a nép fiai és leányai (R. Neacsu, V. Moldovan, Maria Ungur, Serban famandi). E szerepek alakítói mind élő embereket hoztak a színpadra. Belső első olyan irodalmi alkotás, melyben az a halmas sorsdöntő társadalmi á alakulás tükröződik, mely halváinkon ma egyre növekvő erővel és eredménnyel folyik. A születő új falu képe teháta novella. De nemcsak aktuális mondanivalója miatt jó ez as írás. Jó, mert a falu szociálisa átalakulásáta maga bonyolultságában adja. A falu szociális fejlődését, a kollektív gazdaság megalakulását nem leírások, magyarázatok, elemzések útján világíja meg, hanem cselekménnyel, s ez a cselekményábrázolás az előző két novellájához viszonyítva fejlődést mutat. Ebben a novellában már a kiforrott, határozott jellemek és típusok egérá sorával találkozunk. Bakcsi, Szőcs Dani, Kocsis Mihály, Meszesán és Kocsis Mihályné mind egy-egy falvainkban élő embertípust elevenítenek meg. A novella sokkal többet ad, mint amennyit a címe ígér. A novella lényege u. i. nem a szerelmi történet, hanem a falu szociális átalakulása. Épp azért, mert ily nagy feladatot tűz mag a eé, épp ezért kiforrótan, , időm talan“ a" snarkrtete, élményanyagának nem sikerül a rendszerezése. A növelik, sok alakja csak puszta jellemlehetőség, minden további funkció nélkül. Viszont mégis mélyült az emberábrázolása. Jelentkezik ebből kifolyólag Süő Andrásnál már a feszültség visszaadása, ami eddig minden írásából Irányzott. Világosan ábrázolja azokat a létszerű előfeltételeke is, amelyekből alakjai tudata keletkezik és továbbfejlődik. A novella tendenciája is az ábrázolt világ objektív összefüggéséből fejtilt ki s a novella eltalál a alakjainak nyelvezetét is. Bár Sütő nem egyszer feleslegesen beszélte alakjait, egyszerűen csak azért, mert alakjai ábrázolása közben valami , szellemesség" jutott a szerző eszébe. Van azután Sütő Andrásnak pár kedvenc mondása, amit minden írásában „elsüt“. (Pl. „Valami bogarat tettek a füledbe“; „Bogár van a füledbe"; „Bolhát ültettek a fülibe"; „Bogarat dugtak a fülibe“.) Lehet, hogy ezek a mondások felettébb tetszenek Sütő Andrásnak, viszont na’hogy azt higyje, hogy ezek a mondások zamatosak, vagy hogy igen erőteljes eszközei lennének az ábrázolásnak . Ha majd húszkötetes összegyűjtött műveiben egyszer-kétszer előfordulnak akkor hagyján, de ma ennyi belőlük — meggyőződéssel és tudatos átéléssel beszéltek, néztek és cselekedtek. Nem mondhatjuk azonban ezt Nae Voicuról, aki ugyan helyesen fogta fel Kovács MÁV-felügyelő szerepét, amikor nem a fasizmus áldozataként, hanem alattomos és jellemtelen csatlósaként ábrázolta, de nem volt hitele, mert csak a külső fajzát adta az alaknak. Mozdulatai nem voltak összhangban belső lelkiállapotával. Szavai mögött nem éreztük gerinctelen megalázkodását, önző törtetését, undorító vergődését a címért és a rangért. Gh. Aurelian, az őrnagy szerepében egész embert ábrázolt. Teljes hatalmában és pompájában, „finomságában" és polgári „erkölcsében" mutatta meg a burzsoá államhatalom képviselőjét. Aliig fegyverben vonult fel a védtelen és fegyvertelen Eszterág ellen és mégis Eszterág volt erősebb, mégis Eszterág győzött! Hogy ezt mindvégig éreztük és hittük, az öreg Eszterágné (Maria’ Cupcea) természetes, egyszerű, és kiváló emberi játékának. Toma Dimitriu, Gh. Aurelian és az egész együttes egységes, érzelmileg és értelmileg egybehangolt játékának tulajdonítható. A Román Nemzeti Színház művészegyüttesének le kell vonnia legutóbbi előadásainak jelentős és értékes tanulságait. Csak az eszmei tartalom és a művészi elképzelés, a művészi tolmácsolás tökéletes szintézise teremti meg azt az értelmi és érzelmi harmóniát, mely szervesen egységes, meggyőző és mozgósító művészi alkotás és alakítás alapja. TATÁR OTTÓ modorosság. A Mezítlábas menyasszony alakjai közül a legsikerültebbek a pozitív alakok. A szerző Bakcsit, Szőcs Danit, Meszesánt, a novella pozitív hőseit, több oldalról is kirajzolva mutatja be. Látjuk a munkában őket és ítéletet mondhatunk róluk a cselekedetek alapján. Ezzel szemben az osztályellenség ábrázolását nemcsak itt, hanem általában minden írásában felületesen oldja meg. Ezt a hiányosságát sürgősen fel kell számolni?. Sohase feledje el, hogy a valósághű ábrázolás jelenti az igazi halálos ítéletet felettük. Miért nem unalmas ez a novella? Általában miért nem unalmasak Sütő András írása ? Mert emberi sorsokat ábrázolnak. Mert nem elmesélni próbálja az eseményeket, hanem megeleveníteni. ■ A környezetrajzot mindig igyeksük cselekménnyé változtatni. Sütő András három írását elemeztük. Ez a három írás egyelőre a fejlődése. A három írás erre év termése. Az utolsó — a Mezítlábas menyasszony — az év és a fejlődés eredménye. Meg lehetünk teljesen elégedve ? Nem. „A művészi munka — mondja Fagyejev — rendkívüli alkotói erőfeszítést, a gondolkodás majdnem fizikai értelmében vehető erőkifejtését és ugyanakkor különös türelmet és kitartást követel. És bárhogyan dolgozzék is a mai író — régi módon tollal, vagy írógépen írja művét, — soha nem éri el a szükséges pontosságot, az alakok élességét és érzelmi, kifejezésben, tehetségét és világosságát, ha nem írja át művét többször egymásután és nem hozza létre ilymódon ennek tökéletesebb változatát.“ Éppen ezért Sütő Andrástól utolsó novellája új változatát várjuk. Tökélyesebb Változatát, regény változatát. Tehetségének ez lesz a próbaköve. Egyre azonban még felhívjuk figyelmét. Minden művésznek fejle művészi technikára van szüksége, hogy az előtte levő világ képét művészileg ábrázolhassa. Sütő András tud tanulni és van honnan tanulni. Ismét Fagyejevet idézzük: „A szovjet irodalomban már vannak olyan művészi minták, amelyek mögé fel lehet zárkózni, amelyekből lehet tanulni." Továbbfejlődését csak ez a „felzárkózás" biztosíthatja. HAJDÚ GYŐZŐ T SÜTŐ ANDRÁS NOVELLÁIRÓL A Linpov Jarovajet zárótelepe . n