Utunk, 1959 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1959-07-30 / 30. szám

2 Másfél évtized ideológiai harcaiból A SZOCIALISTA FORRADALOM ÚTJÁN A SZOCIALISTA FORRADALOMRA való áttéréssel egyidejűleg foko­zódott a párt ideológiai tevékenysége, éleződött az ideológiai harc- For­radalmunk egységes jellege következtében nem húzható ugyan merev határvonal két szakasza közé, a szocialista forradalomra való áttérés mégis elhelyezhető időben: 1947 második feléről, 1948 elejéről van szó. Éppen a forradalom egységes folyamatából adódóan, a második, a szocialista szakaszra való átmenet nem vetett fel alapvetően új, addig nem ismert feladatokat az ideológiai harc síkján. Ugyanúgy, ahogy poli­tikai téren a szocialista forradalomra való átmenet a népi demokratikus rendszer már elért vívmányainak a továbbépítését, következetes kiterjesz­tését, végigvitelét feltételezte, az ideológiai tevékenység síkján is a már kibontakoztatott harcot kellett magasabb fokon folytatni. A forradalom két szakaszának az egybefonódása az ideológiai tevékenység síkján is megnyilvánult. Egyrészt — mint már más alkalommal említettük — az el­lenséges ideológia elleni harcot a párt kezdettől fogva a szocialista ideo­lógia álláspontjáról vívta. Ilyen értelemben az elmúlt másfél évtized ideológiai harcainak a történetében nem különböztethetünk meg valami­lyen polgári demokratikus szakaszt. Másrészt, amint a gazdasági és poli­tikai feladatok közül is több olyan valósult meg a szocialista forradalom időszakában, amelyet jellegénél fogva az első szakasznak kellett volna megoldania, az ideológiai harcban is vissza-vissza kellett térni már koráb­ban felvetett és elvben lezárt kérdésekhez, így például, annak ellenére, hogy a fasiszta ideológia elleni harc túlnyomórészt a felszabadulást kö­vető első években zajlott, a pártnak még 1947-ben, sőt 1948-ban is fel kellett lépnie a fasiszta nézetek nyílt terjesztése ellen. (A Contemporanul 1947. évi 34. száma tudósít arról, hogy az Orvostudományi Főiskolán fa­siszta ízű, antiszemita uszítás folyik a katedráról; Gh. B. professzor pél­dául csodálatát fejezi ki a fasiszta haláltáborok krematóriumainak a meg­szervezése iránt, míg Gr. T. P. légionárius szellemben „méltatja" a törté­nelmi materalizmust. De még 1948 júniusában [88. sz.] és júliusában [95. sz.] is leleplez egyes fasiszta elemeket, akik a főiskolai tanszéket a marxizmus elleni támadások céljaira igyekeztek felhasználni.). AZ EGYBEFONÓDÁS ELLENÉRE, forradalmunk két szakasza — jelle­gük szerint elhatárolható egymástól. Ha a gazdasági és politikai folyama­tok ideológiai tükröződésében ez az elhatározás nagyobb nehézségekbe is ütközik, kétségtelen, hogy a szocialista forradalomra való áttérésnek jól kivehető ideológiai vetülete is van. Ezen időszak ideológiai harcainak a megkülönböztető jegyei közé tartoznak — véleményünk szerint — töb­bek között a következők: 1. A szocialista forradalomra való áttérés mértékében egyre nyíltab­ban és élesebben jelentkezett a munkásosztály és a burzsoázia közötti el­lentmondás, ami a felszabadulást követő években a demokratikus anti­fasiszta erők és a fasiszta, valamint a feudalizmus maradványait védel­mező erők közötti szélesebb ellentmondásban húzódott meg. Ideológiai síkon már nemcsak a művelődési élet demokratizálásának a követelése szerepelt napirenden, hanem a munkásosztály ideológiájának nyílt szembe­­helyezkedése a polgári ideológia mindenfajta megnyilvánulásával. Igen sokatmondóak ebben a vonatkozásban azok a viták, amelyek 1947 őszén, a művészek, írók és újságírók szakszervezetének kongresszusán folytak le. Azok, akik a párt politikai és ideológiai irányvonalát közvetítették és érvényesítették ezen a kongresszuson, élesen visszaverték az olyan néze­teket, amelyek a népi demokratikus rendszert valahol a polgári demok­rácia és a szocializmus között lebegőnek fogták fel, és ennek megfe­lelően ideológiai téren szükségképpen valamilyen harmadikutas irányzatot képviseltek. (Ismeretes, hogy annak­ idején Lukács György hasonló állás­pontra helyezkedett.) Ha gyenge lábon is, de még állott a Hohenzollernek trónja, amikor ezen a kongresszuson a párt arra serkentette az értelmi­ségi dolgozókat, hogy előre nézzenek, hogy meglássák a szocializmus ki­rajzolódó körvonalait, a szocializmusét, amely felé a népi demokratikus rendszer feltartóztathatatlanul haladt. Ilyen perspektívából vetette fel a párt a polgári ideológiával való szembefordulás és harc szükségességét. Ez az ideológiai harc alapvető jellemvonása a szocialista forradalomra való áttérés idején. 2. A szocialista építés egyes népi demokratikus országokban, a szocia­lista forradalomra való áttérés másokban, nemzetközi síkon a szocialista világrendszer kialakulásának a folyamatát jelentette. A haladás és a reakció erői nemcsak az egyes országokon belül, hanem a nemzetközi politika színterén is felzárkóztak. Forradalmunk folyamán a gazdasági és a politikai átalakulásoknak nemzetközi vonatkozásuk és vetületük is volt, az ideológiai harcnak nemkülönben. A szocialista forradalomra való át­menet időszakában ez is élesebben az előtérbe került. Nem lehetett volna a siker reményében szembefordulni a reakciós ideológiával, a dekadens művészettel, a néptől idegen, sőt népellenes eszmékkel, ha nem állot­tunk volna készen az imperialista országokból felénk áramló ideológiai hatások leküzdésére. A párt állandóan intett az idegen hatások, befolyá­sok visszaverésére. 3. A politikai felépítményben bekövetkezésre váró döntő fordulatnak, a proletárdiktatúra megvalósításának közeledtével az egész művelődési és művészeti életben nagyarányú szervezeti tevékenység zajlott. Szinte valamennyi ilyenszerű intézmény a szervezeti megújhodás elé nézett, és ezt fokozott intenzitású ideológiai munka előzte meg. A közoktatás re­formja csak a Népköztársaságban] valósulhatott meg, de eszmei előkészí­tése, a kívánt változtatások megfogalmazása már 1947 végén teljes erő­vel folyamatban volt. A „királyi akadémia" átszervezésére is csak a pro­letárdiktatúra megvalósítása után került sor, de 1947. második felében nagy lendülettel támadtuk az­ értelmiségi reakciónak ezt a legmakacsabb fellegvárát. (Lásd a Contemporanul 1947. évi 44., 45., 46., 57. stb. számait.) Az állam által fenntartott színházak mellett még egyes magánszínházak is működtek, amikor a párt erőteljes ideológiai tevékenységet fejtett ki a haladó műsorpolitikáért, a polgári ízlést (vagy inkább ízléstelenséget) szol­gáló színdarabok kiszorításáért. A drámairodalom és a zenei alkotás főta­nácsának 1947 szeptemberi munkálatain hangzott el a következő kijelen­tés: a néphez szóló művészet nem azt jelenti, hogy az alkotó a legelma­radottabb analfabéta színvonalára szálljon alá, hanem azt, hogy felemel­kedjék a munkásosztály ideológiájának a magaslatára. A néphez kötött iro­dalom és művészet követelése így kapott a szocialista forradalomra való átmenet idején rendkívül pontos, politikailag és eszmeileg félreérthetetlen megfogalmazást. Amikor 1947 szeptemberének végén a Romániai Magyar Írók Szövetsége Kolozsvárt egyesült a Román Írók Szövetségével, az egy­séges Romániai Írószövetség tagjai nemzetiségre való tekintet nélkül vál­lalták és magukénak vallották ezt a célkitűzést. ILYEN ELŐZMÉNYEK — csaták és győzelmek — után, a párt által képviselt szocialista ideológia a Népköztársaság megalakulása után teljes szélességben kibontakoztatott támadásra indulhatott a szocialista felépít­mény kiteljesítéséért. A proletárdiktatúra megteremtése után a Román Mun­káspárt első kongresszusán, majd a Központi Vezetőség júniusi és decem­beri teljes ülésén behatóan elemezték az ideológiai munka helyzetét, az ideológiai harc feladatait és egyik legfontosabb tennivalóként állították minden párttag, a szocializmus minden építője és különösen az értelmi­ségiek elé marxista-leninista ideológiai színvonaluk emelését. KALLÓS MIKLÓS FERENCZI JÚLIA A nyárádszentbenedeki kollektív gazdaság V ESZTÉTIKAI JEGYZETEK KORUNK HŐSÉNEK LELKI ARCA A­z előbbi jegyzetben J. Elszberg A klasszikus hagyomány és a szocialista realista irodalom művészi újítása című tanulmányának általá­nos, elvi kiindulópontját ismertettem. A következőkben az előadás egyet­len konkrét, a jelenkori irodalom számára különösen fontos kérdésé­ről lesz szó. Minden nemzet irodalomtörténete azonos — egy bizonyos értelemben — a nemzeti jellem történetével. A szocialista forradalom után az orosz nemzeti jellem minőségileg új vo­násokkal gazdagodott. Ezeket a vo­násokat azonban csak a jellemábrá­zolás klasszikus hagyományaiból ki­induló művész tudja visszatükrözni. Elszberg mindezt tekintetbe véve kí­sérli meg nyomonkövetni az erős, határozott, alkotó népi jellem ábrá­zolásának fejlődését a jelenkori orosz irodalomban. Munkásokból és értelmiségiekből kialakítani „a forradalom mestereit és művészeit" —• ekképp fogalmazza meg Kutuzov a Klim Szamgin életé­ben a jellemnevelés Lenin által ki­tűzött alapvető fela­datát. E konkrét kor- és pártfeladathoz igazodik Gor­kij egész művészete. Valamennyi Gorkij-alkotást áthatja az erős népi jellembe vetett hit, a népi élet- és gondolkozásmód iránti végtelen biza­lom, s kiváltképp a nép történelmi sorsfordulókon megmutatkozó fizikai és szellemi egészsége iránti bizalom. Gorkij, állhatatosan hitte — és áb­rázolta —, hogy a valóság alkotó újraalakításában hatalmas feladatok várnak a „rettenetes élet"-ben meg­­acélozódott egyszerű emberre, hogy az erős népi jellem minden akadá­lyon át utat tör magának a szocia­lista tudatosság felé. E tekintetben a nagy író valóságlátása különösen közel állott Lenin gondolkodásához. A szocialista realizmus alapítója vi­lágosan látta, hogy az orosz népi jellem „emocionális képzettségéből" idővel megszületik az „intellektuális életszemlélet", a tudományos világ­kép is. Határtalan bizalmát különösen jól kifejezik a termelésben élenjá­rókról 1936-ban V. V. Ivanov­­nak írt szavai: „Ideológiailag, vagyis ami az eszmék logikájának erejét il­leti, még nem szervezettek, de a va­lósághoz, az élethez való viszonyu­lásukban — már új emberek, más­képpen érzékelik a világot, — mint az ő energiájuk által létrehozott leg­különbözőbb realitások végtelen so­rát. És ezért abban a világban él­nek, amelyet joggal nevezhetnek a sajátjuknak. Világérzékelésük — az emóció, mely az intellektuális világ­­szemléletet megelőzi. A dolgok logi­kája, természetesen, el fogja vezetni őket a dolgok alapját képező esz­mék logikájának elsajátításához." A kommunizmus építésének korsza­kában meg kell találni azokat a mai, új művészi eszközöket, amelyek meg­felelőképpen érzékeltetik a néptöme­gek szellemi fejlődését, a személyi­ség gazdag kibontakozását, az erős népi jellem alkotómunkáját. E vo­natkozásban különösen fontos ábrá­zolni tudni a fejlett gondolatvilág­nak és forrongó érzelmi életnek­ azt a sajátos szintézisét, amelyről har­minc éven át álmodott Gorkij. A XIX. század realista íróinak nem volt elsődleges feladata a gondolko­zásmód, a tudatosság ábrázolása. És legkevésbé lehetett az a néptömegek viszonylatában. Képzeljük el, meny­nyivel összetettebb lett volna Tol­sztoj feladata, ha a Háború és béké­ben fel kellett volna tárnia a pa­raszttömegek magasfokú gondolkodá­sát, politikai öntudatra ébredését, a néptömegek tudatvilágának számtalan vetületét. Mindez akkoriban nem le­hetett az irodalom alapvető feladata — hiszen az életben is alig-alig je­lentkezett. Korunkban a néptömegek történelmi aktivitásának hihetetlen fellendülése felszínre hoz egy egész sereg nehezebbnél nehezebb művé­szi feladatot: visszatükrözi a nép esz­mei-intellektuális életét, a népi jel­lem tudatos kapcsolatait a hazával, néppel, történelemmel, a korszak tár­sadalmi gyakorlatával, mindezeknek a kapcsolatoknak visszavetülését az élő beszédben, stb. A századunkban megújuló, ugrás­szerűen fejlődő népi jellem ábrázo­lása — hatalmas művészi feladat, amelyet csakis az eszmei tisztánlá­tást szakmai tökéllyel párosító írók valósíthatnak meg. Ezt bizonyítandó, Elszberg konkrét példákhoz folyamo­dik.. Például egymás mellé állítja Iván Arzsanovot, Solohov egyik hő­sét és Nyikoláj Mityjászovot, Vik­tor Nyekrászov tehetséges szovjet szerző utolsó írásának központi alak­ját. Nyekrászov kétségkívül bájos, fi­nom hőst alkotott, de a solohovi „szürke" kolhozparasztnak mégis mennyivel átfogóbb a látóköre, gaz­dagabb gondolat- és érzésvilága! . .. Nem arról van szó, hogy Mityjászov „rosszabb" lenne Arzsanovnál, hanem a szegényes művészi eszközökről, amelyek a mai szovjet ember szel­lemi életének ábrázolásához elégte­lenek. Nyekrászov ábrázolásmódja, adott esetben, Hemingway, Remar­­que, az olasz neorealizmus hagyo­mányaiból táplálkozik. A bizonyta­lan, elmosódó érzelmek nem véletle­nül szorítják háttérbe az erős szen­vedélyeket és világos gondolatokat. A nyekrászovi hős különben figye­lemreméltó erkölcsi tisztasága is ke­vésnek hat — önmagában, a szelle­mi, intellektuális élettől elszigetel­ten, híjával a történelmi tevékenység hatalmas lendületének ... A szocialista dolgozó ■— a történe­lem aktív tényezője, akinek minden­napi életéhez hozzátartozik a törté­nelem és politika. Enélkül már ott­hona, magánélete, lelkivilága sem képzelhető el. E tényt olykor már annyira természetesnek vesszük, hogy megfeledkezünk a művészi követ­kezményeiről. Megfeledkezünk arról, hogy a lelki élet változásával vál­toznia kell a lelki élet ábrázolásának is, az új jellemvonások születésével meg kell születnie az újszerű jellem­zésnek is. Pedig mindazok az írók, akik erről megfeledkeznek és a szo­cialista embert a régi mércével, szűk­­látókörűnek, távlattalannak ábrázol­ják — csúfos vereséget szenvednek nem csupán ideológiai, de művészi szempontból is. MÁRKI ZOLTÁN TÁNCOLÓ LÁNYOK Tűz­csókjait a nap hajukra lopta, patakként csengett léptük üteme, mentek, új lomb gyanánt összefogózva, a zászlókkal ünneplő tér felé. Egymás után perdült táncra román és magyar, s merengtem az ősi banán, mit nem pusztított el ozmán, tatár vész, s megédesült a századok nyarán. Ringott az utca, mint a búzatábla, mire szőke mosolyt lebbent a szél, kinyílt a színek száz rózsa­virága, örömként, mely az ifjúságban él. Boldog, ki látta, hogy a zöld föld s kék ég lányaira a béke fénye száll, mely úgy lobban szemükben, mint a szépség nagy győzelme tizenöt éve már! MÜNCHENI MÜNCHHAUSENEK (Folytatás az első oldalról) esetben — a koholó nem kohói érveket sem bizonyítékul. Irodalomról lévén szó, ugyanis, mi más lehetne az érv — mint az irodalmi alkotás, a mű? Nos, hány művet hoznak fel a müncheni szakértők állításaik bizonyítására? Hány regényt, hány színdarabot, hány novelláskötetet? Egyet sem. Egyet sem, mivel egész irodalmunk a néphűség, a pártosság jegyében, a szo­cialista realizmus módszerének egyre mélységesebb elsajátítása és alkalma­zása útján, a szocializmus építését és építőit buzdítja és énekeli. S éppen most, a felszabadulás köszöntésére, íróink új, nagyszerű szocialista ihletettségű mű­vek egész sorát teszik a nép asztalára. Ebből a termésből nem tallózhat senki példatárat arra, hogy íróink nem áll­nak a nép, a párt mellett, s nem vall­ják alkotói elvüknek a szocialista rea­lizmust! A németek teremtették talán ezt a szót: Wunschtraum. Vágyálom... Nézzük csak. A Hinter dem Eisernen Vorhang szerkesztői te­hát először is azt szeretnék, ha irodalmunk nem a szocialista realizmus útján haladna. Megoldás? Egyszerűen azt mondják, hogy irodalmunk nem halad a szocialista realizmus útján! Továbbá azt szeretnék, ha íróink nem zárkózná­nak fel a párt mellett. Tehát — azt ál­lítják, hogy íróink nem állnak a párt mellett, s ha íróink mégis a párt mel­lett tesznek hitet, akkor ezek a vallo­mások nem őszinték. A müncheni urak azonban — bizonyára megrészegülten vágyálmaik ilyen gyors — és sajátkezű — megvalósításától, végül még többet akartak. Azt, hogy országunkban széles­körű ellenálló mozgalom szegüljön szembe a népi demokratikus rendszerrel. Ezt a vágyálmukat is, az előbbi recept szerint, gyorsan „valóra váltják“; kije­lentik, hogy ez a mozgalom létezik, s szószólói az írók... S mikor ez a Wunschtraum is, ilyen gyorsan és könnyen, néhány hazug tollvonással valóra vált, a hazug­ság mámorában a Hinter dem Eisernen Vorhang szerkesztői gyorsan még egy lépést tettek előre a maguk­ kitalálta dé­libáb-országban, „konkretizáltak"! S a konkretizálás hevében — s a romániai lap és folyóirat-jegyzék birtokában — gyorsan beleírták cikkükbe, ebben az ér­telemben, s az utóbbi hónapokra, eszten­­dőre-másfélre vonatkozólag az UTUNK nevét is. Gondolván, hogy ha írógépük billentyűi elbírták az addigiakat, elbír­ják ezt is ... Természetesen, az Utunk­­ból sem idézhettek egyetlen írást, egyet­len művet, egyetlen alkotást, monda­tot sem, amely vágyálmaikat igazolná. Az Utunk és írói tántoríthatatlan hűséggel szolgáltak és szolgáltak népünk szocialista felemelkedését, a ro­mán és magyar dolgozók teremtő test­vériségét e hazában, amelyben, most elő­ször, a párt nemzetiségi politikája nagy vívmányaként, megszülettek a teljes egyenjogúság és egyenlőség feltételei a nemzeti kisebbségeknek is. Hasáb­jainkon a dolgozó nép, a felsza­badult, pártvezette testvéri román és ma­gyar dolgozók vívmányait tükröztük boldog örömmel s a teremtő szabadság nagy lélegzetvételével — mert hiszen mi magunk is e vívmányok teremtésének tevékeny részesei vagyunk, voltunk és leszünk. S az Utunk — s az egész gazdag hazai magyar sajtó, az egész új hazai magyar szocialista művelődés, színházaink, iskoláink, mind-mind, a pártvezette országépítés vívmányai! Mi­csoda tébolyult agyműködés, rögeszmés furfang képzelheti el, hogy önmagunk ellen, szabadságunk ellen, népünk fel­­emelkedése ellen támadhatnánk! Soha ilyen anyagi és szellemi felemelkedést nem ismert és nem ismerhetett a hazai magyar dolgozók serege, mint most, kéz a kézben a román dolgozókkal, együtt a boldogság és szabadság közös, egye­­dülvaló útján! Íróink erről szólnak! Költőink erről énekelnek! Ez fáj Münchenben! ... Messziről jött a lövedék, ez a táv­irányítású ideológiai rakéta, romboló és mérgező anyagával , de buborékként pattant szét, s szétpattanása nem rom­bolhatott, mérgező anyagai nem talál­hattak táptalajra! . . . Irodalmunk, az egész romániai iro­dalom, művészi-politikai győzelmek egész sorára tekinthet vissza; e győzel­meink alapfeltétele a pártirányítás, mely szilárd eszmei irányzékot adott a ke­zünkbe. A hidegháború ideológiai zsoldosai sa­ját ábrándjaikat kergetik s eregetik. Itt nálunk forró, zajló és szép az élet, s irodalmunk azért szép, mert ezt az életet tükrözi. A hideghadjárat nem változtatja meg forradalmi éghajlatunkat. A hideg­­zsoldosok felesleges munkát végeznek. Mondjuk ki magyarán: a jeget aszalják... UTUNK .

Next