Utunk, 1962 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1962-12-14 / 50. szám
8 Az RNK Írószövetsége az Írók Házában irodalmi esten emlékezett meg József Attila halálának huszonötödik évfordulójáról. Az ünnepséget Mihai Beniuc akadémikus, az Írószövetség elnöke nyitotta meg, majd Eugen Jebeleanu költő, az Akadémia levelező tagja beszélt a nagy magyar forradalmár költő életéről és művéről. A következőkben Radu Boureanu, Veronica Porumbacu és Tibén . Után József Atilának ajánlott verseik°t és József Attila műfordításaikat szavalták, majd Septimiu Sever érdemes művész és Elena Sceda színésznő Eugen Jebeleanu és Veronica Porumbacu József Attilatolmácsolásaiból olvasott fel. Az emlékünpepség végén Martha Kessler, a George Enescu Állami Filharmónia szólistája Nicolae Radulescu kíséretével József Attila-dalokat énekelt románul, magyarul és németül. A megemlékezés alkalmával az Írók Házának előcsarnokában József Attila-kiállítás nyílt meg. Az emlékünnepségen részt vettek a Művelődés- és Művészetügyi Állami Bizottság képvis°lői, Kúthi Jenő, a Magyar Népköztársaság bukaresti nagykövete, valamint a nagykövetség tagjai. Falusi grafikai vándorkiállítások nyíltak Dorobanța (Medgda raioni) és Slava Cerchezi (Istria raiovi) községekben. Mindegyik kiállításon nyolcvanhárom metszet és rajz képviseli a hazai grafika legjobb színvonalát: Un rny Perahim, Corina Peiu-Arghelită, Gy. Szabó Béla és Gheorghe Ivancenco alkotásai. A tél folyamán a két kiállítás anyaga bezárja a szomszédos falvak kultúrotthonait is. A fővárosi Ion Luca Caragiale Nemzeti Színházban megkezdték Friedrich Dürrenmatt svájci író Az öreg hölgy látogatása című „tragikus vígjátékának“ próbáit. A darabot Mony Ghelerter, a művészet érdemes mestere rendezi, a főbb szerepekben pedig Aura Buzescu, a nép művésze, Jules Cazaban, a nép művésze, Nicolae Brancomir érdemes művész, Nicu Dimitriu érdemes művész, Eva Pătrăşcanu, Ariana Olteanu, Eugenia Bame, Victoria Corciov, Constantin Bărbulescu, Chirii Economu, I. Henter, Emil Liptac, Matei Alexandru, Nicolae Gr. Bălănescu, Alfred Demetriu, Mircea Coian, Cosma Brașoveanu, Al. Demetriad, Nicolae Enache, Ion Iliescu, Liviu Crăciun, Ovid Teodorescu, I. Horațiu és N. Pătraşcu lép fel. A darab egyébként megjelent a Huszadik század (Secolul 20) című világirodalmi folyóirat múlt év szeptemberi számában. Iaşi-ban tanácskoztak az ország bábszínházai. A tanácskozást Manóle Focának, a iaşi-i bábszínház igazgatójának előadása nyitotta meg, melyben beszámolt a bábszínház tapasztalatairól a nevelő hatású, mai jellegű előadások rendezésében. A tanácskozás alkalmával a iaşi-i kultúrpalota előcsarnokában kiállítás nyílt meg, melyen az ország különböző bábos együtteseinek tevékenységét jellemző képeket mutatnak be. Régi dokumentumokból, térképekből és ritka könyvekből érdekes kiállítás nyílt a fővárosi Központi Katonai Múzeumban. A kiállításon többek között bemutatnak Ștefan cel Mare idejéből származó iratokat, Petre Şchiopu 1575-ből származó Carte domneasca-ját, C. Brâncoveanutól aláírt leveleket, a XVI—XVII. századból származó térképeket (Oroszország 1562-ben készült térképét, a Török Birodalom 1655-ben készült térképét) és más érdekes dokumentumokat. Négyszázezren keresték fel ebben az évben a constanţai Régészeti Múzeumot, mintegy százezerrel többen, mint a múlt évben. A rendkívüli érdeklődés az újonnan feltárt régészeti emlékeknek, különösen a nemrég felfedezett tomiszi szoborleletnek tulajdonítható. A nagyváradi Állami Színház magyar tagozata Valentyina Levidova Rövid beszélgetés című vígjátékát mutatta be, Ihász Klárival, Dálnoki Andrással, D. Halasi Erzsébettel, Pálóczi Frigyessel, Gábor Katalinnal, Szögi Arannyal és Balla Miklóssal a jelentősebb szerepekben. Az előadást Gábor József rendezte. ♦ Befejeződött a bukaresti Patria mozgóképszínház renoválása és átalakítása. A terem 20 méter széles és 8 méter magas vásznán rendes játékfilmeket, széles vászonra készített filmalkotásokat és panoramikus műveket egyaránt be lehet mutatni, ezenkívül sztereofonikus hangberendezéssel is ellátták a termet. DC&cLádya Zoltán työlcvanévres Az Enescu-, Bartók-, Liszt-ünnepségek heteiben, 1961-ben, sok folyóirat közölte a zeneköltő képét. Egyiken délceg egyenesen hallgatja a Bartók archívum megnyitásán elhangzott beszédet. Másikon mosolyogva szorít kezet a szovjet zeneszerző szövetség küldötteivel. Egy egészen friss képére véletlenül bukkantam rá a Nők Lapjában, különösen derűs: nézi a feléje tóduló gyerekeket. A szöveg szerint egyik külvárosi iskolában meghallgatta az énekkar próbáját. „Rövid hírek“ is sűrűn tudósítják az olvasókat Kodály Zoltán életének apró mozzanatairól. Megjelenik valamelyik nemzetközi zenei ünnepen. Moszkvába repül vagy Londonba, ahol zenekari művei kerülnek előadásra. Részt vesz a több napos zenei nevelésügyi kongresszuson. S ha igaz a legfrissebb hír, ebben a színházi évben hozzánk is ellátogat Bukarestbe. Töretlen-szikár alakja talán feltűnik az operaház függönye előtt, és először hangzik el bukaresti művészek előadásában a daljáték, melynek építőköveit , dallamait a népzenekincsből vette. A Háry János tervezett bukaresti előadása mélán sorakozhatna a Kodály-évforduló ünnepi eseményei közé. Állami Magyar Operánkban máris megkezdődött a Háry-előadások sorozata. Előbb ifú bérlők jutnak jegyhez, a felnőttek várnak, míg rájuk is sor kerül. Addig a gyerekek tízezrei nevetnek a hetvenkedő vitéz füllentésein, gyönyörködnek Kodály szén zenéjében. Úgy látszik, ez a mű is örök Hiúságra született, akár alkotóbra. Idestova négy évtizede, 1926-ban írta derűs mesejátékát. Ma egyszerű emberek hallgathatják: nekik szánta. Mindenki tudja, hogy a Háry budapesti operabemutatóját egy év múlva követte a csikvári föld,mívesek játékszíni előadása. S az talán sok tekintetben hitelesebb volt, mint a hivatásos művészeké. Egyszerűség, közérthetőség, ez a daljáték növekvő népszerűségének a titka.♦ A zeneköltő 1882. december 16- án született Kecskeméten, s máig, nyolcvanéves koráig megtartotta szellemi és testi frisseségét. Keveseknek adatott meg ez a kivételes sors. A robusztus erejű Händel eladottan, vak Sámsonként botorkált az orgonához Haydn magas kort ért, de híres zenei névjegyére maga rótta rá reszkető kézzel a megtört ember vallomását: „Oda minden erőm, öreg és gyenge vagyok!“ Liszt Ferenc szobrainak százait megmintázták még életében, de a meghiúsult európai szabadságmozgalmak után értetlenül, sebzetten, csalódottan, magányban élt. El is felejtették.♦ Is zenei intézményeink falain a klasszikus mesterek képei között régen elfoglalták helyüket az Enescu-, Bartók- és Kodály-képek is. De ma már csak a nyolcvanéves Kodály Zoltán munkálkodik, mindenütt ott van, ahol a zenei tömegművelődés ügye megkívánja: feladatai éltetik. S élteti a lángelménél se gyakori tulajdonság, a mindenre kiterjedő, feszült figyelem. Ez tartotta fogva teljes életében. Ez indította új és új harcba a célért, melyet ifjan kitűzött maga elé: a zene ne legyen heveseké, legyen mindenkié. Ezt a célt szem előtt tartva írta nagy zenekari, énekkari és színpadi műveit. Ezért írt tanulmányt, újságcikket és gyerekkórust. Ezért írt előszót a zene ügyét szolgáló jó könyvekhez. Ezért fordult a jövő nemzedékhez, a fiatalokhoz, sőt a legifjabbakhoz. A világhírű zeneszerző ezért járta végig a városi és vidéki iskolákat és óvodákat. Ezért hangoztatta, hogy fontosabb egy vidéki város iskolai vagy munkás énekkarainak színvonala, műsora, mint a fővárosi Operaházé. Ezért lett népzenegyűjtő és kutató tudós is.* Kodály Zoltánnak nem volt könnyű élete, minden eredményért keményen megküzdött. Zeneműveinek, tudományos munkáinak hazájában sokáig nem akadt kiadója. Intézmények nem támogatták. A zeneértők vékony rétege, az úgynevezett intelligencia, nem értette Kodály néni ihletésű zenéjét. Bátor szókimondásával nagy barátokat szerzett, de éppen ezért sok volt az ellensége is. Több mint fél évszázada, 1910-ben, maga rendezte meg első szerzői estjét. Újért lelkesedő, fiatal, tehetséges előadók tolmácsolták műveit: a cselló szonátát, első vonósnégyesét. Tíz zongoradarabját Bartók Béla adta elő. Ez az emlékezetes hangverseny nem áll elszigetelten a zene történetében. Kodály zenéje, mint minden igazán jelentős új, durva fogadtatásban részesült; a hangverseny botránnyal zárult. A sajtó gúnyverseidel tüzelte a közvéleményt. A szerző se felejtette el egykönnyen. • A Tanácsköztársaság fennállása alatt tervezett zenei reformokat elsöpörte az ellenforradalom. Horthyék 1919-ben Kodályt elmozdították állásából. Tizenkétszer kihallgatták, mert aligazgatóságot vállalt, mert a zenei direktórium tagja volt, a főiskola tanáraival hangszereltette az Internacionálét, megengedte, hogy a vöröskatonák sorozásakor igénybe vegyék a főiskola épületét, stb., stb. „Vétkei“ miatt egy évig nem taníthatott. Szívesen eltávolították volna végleg, de már világhíre volt: nem kerülhetett süllyesztőbe. Egy év múlva lefokozva visszahelyezték a Zeneakadémiára, Kodály Zoltán mindenkit számon tartott, aki népdalénekléssel vagy zenei neveléssel komolyan foglalkozott. Így kerültem vele közelebbi kapcsolatba évtizedekkel ezelőtt magam is. Megtörtént, hogy a második világháború előtti években, születésnapján, ott voltam a meghívottak közt, Andrássi úti lakásán. Ilyenkor a felejthetetlen Kodály Emma, a kivételes művész poharazás és köszöntők helyett bensőséges hangulatú zenei műsorról gondoskodott. A gyermekeknek írt kétszólamú énekgyűjtemény legelső füzete 1937-ben jelent meg. Kodor vendégei énekeltek belőle. Ezúttal még Eischer Anni, a zongoraművész is énekelt a lapról. Láttam virágözönnel érkező ajándékait. Legjobban annak a színes albumnak örült, melynek minden lapjára egy-egy gyerekkez kottázott népdalt. Vidéki iskolások ihletett, színes rajzokkal díszítették a lapokat. Négy csengő hangú fiatal lányt hozott el egyszer Kodály születésnapjára az egyik jeles iskolai karvezető. Köszöntésül négyszólamú madrigálokat énekeltek. Egyik lányka saját szerzeménye is elhangzott. Kodály figyelmesen végigolvasta a kézirat minden ütemét. Aztán nagy jóindulattal, de meglehetősen szigorú hangon azt mondta: „Úgy írj zenét, mintha minden kottaoldal papiros tíz tallérodba kerülne.“ Már hatvanadik éve felé közeledett, de fiatalos volt, haja alig szürkült. Énekkari műveit akkor már az iskolás gyerekek tízezrei énekelték. A kezdőnek szóló intés nem pusztán a tapasztalt zeneszerző tanácsa volt. Nemcsak annyit jelentett, hogy aki verset, prózát vagy zenét alkot, kerülje a szóciplést. Végső soron azt mondta ki, hogy mindig, mindenkor a lényeget kell szem előtt tartani. Ez jellemezte egész munkásságát: a lényegre törés. S ha lángelme az, aki élete útján szívós akarattal követ ilyen elvet — mint a példa mutatja —, eljut a halhatatlanságig — már életében. SZEGŐ JÚLIA itt minden bemutató — sőt, minden előadás — vizsga-izgalom a színésznek. Minden színésznek. Kétszeresen az tehát a valóban vizsgázónak, az iskolásnak. A színinövendék — a hivatása szakiskolása — néha túlzottan is döntőnek érzi az ilyen vizsgás színrelépést, noha legtöbbször elődöntőnek sem válik be. Persze, nincs hasznosabb próba a színészoktatásban, mint ez a termelési (teremtési, alkotói) gyakorlat; csak hát a vizsgajelleg éppolyan hangot akasztó, lépést botlasztó, mint muzsikusoknál a verseny, amelyben a pontozóbírák jelenléte a művészi kifejezésre való benső összpontosításról eltereli a figyelmet, ráhelyezi a nem-hibázásra. Vizsga-előadás nézője tehát: ne merj véglegesen ítélkezni a színpadra fölvonulók képességéről, lehetőségeiről, jövőjéről! Annál is inkább, mivel a színészképzés eddigi tapasztalatai nálunk is (főképp pedig a főiskolai jegyeknek a későbbi színészi pálya eredményeivel való összevetései!) számtalanszor bizonyították, hogy az oktatás elsősorban eszközöket ad a leendő színésznek, nem pedig színészeket a színházaknak. És bár ez nem törvény, de kiváló eredménynyel végzett főiskolásokból is lehetnek közepes színészek, és gyönge tanulókból is lettek kiváló alakítók. A vásárhelyi színifőiskolások Tartuffe-je sokszorosan érdekes élmény volt. Remek modern „zsebszínházunkban“, amely minden tekintetben vadonatúj, a Tartuffe-fel léptek a nyilvánosság elé: a képmutatás, az alattomos célú álcázás, a ravasz hatalomra törekvés ellen íródott szatirikus remekművel, amely, noha két esztendő múlva születésének harmadik centenáriumához érkezik, örökké időszerű. A Tartuffe nemcsak a vallási szédelgés sistergő leleplezése, leforrázása: helyettesítsük be az egyházi szólamokat más szólamokkal, s a hatalomra törő befurakodó, vagy — szóhasználatunk pillanatig sem anakronisztikus! — a karrierista, a túlbuzgóságáról fölismerhető hazug, a színlelt meggyőződésből ilyen-olyan tőkét kovácsoló figurát látjuk magunk előtt... Voltak ilyen patriotárdok, hazafiyak is, és vannak, hogyne lennének, ilyen mostani kortársaink is. A moliére-i méretek semmiféle utólagos rendezői vagy színészi hozzáadást, célzást, utalást nem tesznek szükségessé ahhoz, hogy ez az örök alapértelem, ez a mai értelem is kicsendüljön a klaszszikus szövegből. Érdekes volt a vásárhelyi Tartuffe azért is, mert a tanulók között ott volt a mester, a hazai színpad legjobb Tartuffe-alakítója. Sikerül-e magához rántania a népművész, Kovács Györgynek az egész vizsgázó együttest — anélkül azonban, hogy minden figyelmét magára vonjon? Tud-e olyan partner lenni — hogy ne legyen Gulliver a törpék között? Vajon nem válik Kovács György estté a fiatalok estje? Nem lesz-e minden labda az övé — s a többiek nem lesznek-e csak labdaadogatók, ha nem éppen labdaszedők? És végül: helyes volt-e mester és tanítványok együttes színrelépése? A válasz — mestert, tanítványt és rendezőt (Kőműves Nagy Lajos, segédrendező Gergely Géza) dicsérően — minderrepozitív. Nemcsak helyesnek — hanem eléggé meg nem ünnepelhetőnek bizonyult a kísérlet. Kovács György remekbecsiszolt Tartuffe-jének nemcsak jó foglalata volt a fiatal „társulat“, főképp Nagy Réka vonzó, sokszor meglepően finoman árnyalt Elmirája, Kiss Erzsébet közvetlen, egyszerű Dorinája, Teszó Lilla kissé szenvelgő, de alapjában véve finom Mariannája, a férfiszereplők közül Kiss Attila jól megalapozott, ízléses, mértéktartó Cléante-ja érdemel dicséretet. Az egyénítésnek érdekes, de még nem eléggé kiforrott kísérlete volt Biluska Annamária Pernelle-je, a figura elképzelése, a választott eszköztár nagyon jó volt — itt-ott azonban hiányzott ezeknek a jól választott eszközöknek a teljes és következetes uralása; ilyenkor a jól választott eszköz saját ellentétébe csapott át, és a szándékolttal ellentétes hatást váltott ki. Kocsis Antal fejhangba csapó Orgonja érlelésre, elmélyítésre vár hangban, mozgásban egyaránt. Flórián Antal a bemutatón a lehetőségei alatt szerepelt (Valér), Darvas László (Damis) egy kissé felületesen formálta meg — legalábbis a bemutató előadáson — szerepét. A többiek közül: Bányai Irén jóllipote volt, Higyed Imre, Mihály Pál és Miske László eleget tettek szerepüknek. Meleg elismerés illeti a fővárosi képzőművészeti főiskola végzős növendékeinek egyszerű, jó játékteret biztosító díszletét (Mihai Vladescu) és ízléses, jól átgondolt, szép jelmezét (Emilia Jivanov) , amiben mesterüknek, Alexandru Bratájanu érdemes művésznek nagy szerepe volt. Kovács György mesteri hozzájárulása mellet így egy bukaresti nagynevű művész keze is segítette a vásárhelyi színiiskolásokat. R. L. TARTUFFE A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet növendékeinek előadása Kovács György, a nép művésze, és Nagy Réka, színinövendék a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola Gyakorló Színházának avató előadásán. UTUNK