Utunk, 1963 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-04 / 1. szám
Világ proletárjai, egyesítijetek. UTUNK A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG ÍRÓSZÖVETSÉGÉNEK LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 1. (740.) SZÁM —ÁRA 50 BÁNI — KOLOZSVÁR, 1963. JANUÁR 4. mam _ SitOCB. ION LUNGU Mai prózánk eredetisége Bár az alábbiakban meglehetősen vázlatosan mutatjuk csak be szépprózánk útját a proletárdiktatúra éveiben, mégis megállapíthatjuk, hogy a művészi alkotómunka — bonyolult folyamat eredményeképpen — fejlődésének új, magasabb fokára jutott el ebben az időben. A népünk életében és tudatában végbement forradalmi átalakulások szakaszában új szocialista kultúránk egész sor jelentős szépirodalmi művel gazdagodott. A párt állandó támogatása és bölcs útmutatása, a marxista-leninista világnézet elsajátítása, a szocialista realista alkotási módszer megismerése, a szocialista építésben való aktív részvétel, a szovjet irodalom eleven, mozgósító példája, a haladó nemzeti és világirodalmi hagyomány kritikai értékesítése együtt teremtette meg a feltételeket új szépprózánk létrejöttéhez és fejlődéséhez. Abban az időszakban, amely az új sadoveanui alkotás, a Mitrea Kokor 1949-es megjelenése és Marin Preda új regényének, a Tékozlóknak (Risipitorii) a minapi megjelenése között telt el, sok régi és új elbeszélő bizonyította be, hogy képes tovább bővíteni írásművészetének problematikáját, szélesíteni tudja ideológiai távlatait, hogy egyre jobban meg kíván felelni az olvasók növekvő igényeinek, s állandóan tökéletesíti művészi eszközeit, növeli írásainak kifejező erejét. Természetesen, mint minden bonyolult folyamat, ez a fejlődés sem ment végbe simán és könnyedén, az idegen ideológiai, esztétikai hatások torzító befolyása elleni harc nélkül (gondoljunk a formalista, naturalista hatásokra, a sematizmus és az idillizmus megnyilvánulásaira). Haladó hagyományokat felújítva és továbbfejlesztve szépíróinknak új, töretlen utat kellett bejárniuk, amelyet történelmi-társadalmi feladatok rajzoltak eléjük: új alkotási módszer segítségével egy új világ születését kellett megörökíteniük. Éppen ezek a körülmények segítették elő egyes, merőben eredeti és újszerű, jelentős elbeszélések létrejöttét, amelyeket a szerzők írói egyéniségének a sajátosságai mellett a téma és a művészeti módszer újdonsága jellemzett. Ezért kell tehát új irodalmunk kiemelkedő alkotásait három szempontból is vizsgálnunk: a tárgyválasztás, a művészi módszer és a művészi alkotói egyéniség sajátos megnyilvánulásai szempontjából. Persze, nem az egyes művek értékelése a legfontosabb ebben az esetben, mert az egész irodalom fejlődési vonalának felvázolására törekszünk. Hiszen az elmúlt tizenöt év alatt sok minden alapvetően megváltozott hazánkban — még az írói alkotási módszer is —, meg aztán új meg új művészek léptek a régiek mellé a sorba: mindez hogyne hatott volna ki egész elbeszélő irodalmunk fejlődésére! Sőt, ma már ennek az időszaknak az egyes fejlődési szakaszait is meg tudjuk különböztetni, hogy ne is beszéljünk a stílusirányzatok és stílusáramlatok alakulásának különböző szakaszairól. Igaz viszont, hogy mikor fejlődési szakaszokról beszélünk, nem gondolunk merev dátumokra, hanem közös tematikai érdeklődés megszabta közös művészi törekvésekre, vagy a művészi módszer elsajátításában megmutatkozó közös vonásokra, esetleg eltérésekre. E téren tehát gondosan el kell kerülnünk bármilyen egyoldalúságot vagy abszolutizálást. Vitathatatlan azonban, hogy Zaharia Stancu Mezítlábja (Desculţi), Camil Petrescu Ember az emberek között (Un om între oameni) című regénye, Marin Preda Moromete családja (Morometii) és Kovács György Kristófék kincse közös vonásokat mutat: a felszabadulás előtti valóság egyes elemeiből alakítják ki művészi képeiket e jelentős regények szerzői, mégpedig a világunkról alkotott, immár következetesen tudományos felfogásuk alapján, s a felszabadulás utáni ideológiai-pedagógiai feladatoknak megfelelően. Igaz, hogy a művészi egyéniségek megnyilvánulása terén és az új módszer elsajátításában igen nagyok az eltérések e szerzők művészi gyakorlatában. Zaharia Stancu például éppoly minőségi lépést tett a Mezítlábbal, mint Mihail Sadoveanu a Mitrea Koborral; mindkét mű szerzője világnézeti fejlődését jelzi. Ezzel szemben Marin Preda a Moromete család előtt negafdl a Sorakozót (Desfășurarea) — akárcsak Kovács György a Kristófék kincse újraírása előtt a Foggal és körömmelt s a Bokrétát — vagyis az új téma jelentkezett már ezeknek az íróknak a művében, s így a szóban forgó regények esetében gazdag művészi tapasztalatokkal fogtak már hozzá az íráshoz. Erről különben Marin Preda nyilatkozott volt sajtónkban. A Mezítláb — ez az uralkodóan lírai elbeszélés — páratlanul élesen rajzolja meg a Duna-menti szegényparasztság századeleji életkörülményeit, s mondja el az 1907- es harcaik történetét. A küzdelmes mindennapokat s a sorsdöntő küzdelmeket egy Darie nevű fiúcska érzékeny szemével figyeljük, de az elbeszélés hangja már az érett mai íróé Darie szövege kimondottan önéletrajzi vallomás, amelyet azonban az érett férfi keserű kommentárjai kísérnek, annak a férfinek a megjegyzései, aki az elnyomó rendszer bukása után emlékeztet annak iszonyatos „fénykorára“. Újszerű, eredeti a Mezítláb apokaliptikus légköre, a Darie belső élményeiből táplálkozó líraisága, a kizsákmányolók iránti feneketlen gyűlöletből fakadó mozgósító ereje — bár a témát korábban is sokszor feldolgozta már a román kritikai realista írásművészet. Camil Petrescu, a valósághűségre törekvő, tárgyilagos elbeszélő a marxista szociológus alaposságával, az éles szemű pszichológus elemző erejével és a rutinos regényíró biztonságával teremti újjá Balcescu alakját és korát az Ember az emberek között című nagy regényében, ebben a sajnos, befejezetlenül maradt alkotásban. És az író, ak jelentős kritikai realista alkotásokkal tette volt ismertté nevét, de akit a múltban mindig nyugtalanított az értelmiségiek távlattalansága a polgári-földesúri társadalomban, ezzel az új művével bebizonyította, hogy teljesen a szocialista realista módszer hatása alá került, ami hozzásegítette, hogy jobban megértse a társadalmi változások rugóit, és mélyebben leleplezze a régi rendet. Az Ember az emberek között nemcsak társadalombírálat, hanem emléket állít Nicolae Balcescunak, a nagy felvilágosult hazafinak is. Ez a befejezetlen regény új, eredeti munka, még a Camil Petrescu életművén belül is. Marin Preda Moromete családja szocialista realista válasz a faluról szóló „semanátorista“, „poporanista“ irodalomnak — a román falunak a felszabadulás előtti társadalmi valóságával foglalkozik ez a könyv. A kapitalizmus embertelen rendje és erkölcse által megnyomorított romániai faluról írtak azelőtt is a nagy realista művészek, de egyetlen író sem hatolhatott olyan mélyre e dráma jelentőségének és jelentéseinek a feltárásában, mint Marin Préda. Ilie Morametének, ennek a filozófus parasztnak meglepően sokoldalú, mély emberségét erőteljes belső rajzzal, a szó legjobb értelmében vett állandó erkölcsi állásfoglalással és sajátos humorral rajzolja meg Préda. A kiegyensúlyozottság és megelégedettség rajza éppolyan meggyőző ebben a regényben, mint a züllés, a bukás tragikus képe; a főhős lelki pályája gazdagon variált, és minden részlete objektíve igazolódik a regényben. Ilie Moromete bonyolult alakja a legélesebb cáfolata annak a reakciós tételnek, hogy a faluról szóló regényben nem lehetnek bonyolult, gazdag jellemek, a faluról tehát nem lehet jelentős etikai művet írni. Különben Ion al Planetarului is feledhetetlen figurája volt irodalmunknak, rendkívüli lelki megnyilvánulásai hatalmas életerejét tanúsították, de Ion tudattartalmai meglehetősen szegényesek voltak. Ezzel szemben Marin Preda szóban forgó hőse — bár el kell ismernünk, hogy Ilie Moromete fejlettebb társadalmi körülmények között él, mint Liviu Rebreanu előbb említett regényalakja aránytalanul bonyolultabb, gazdagabb lelki megnyilvánulásaiban, tudattartalmaiban. Liviu Rebreanu a realista mester alaposságával elemzi figurájának ösztönéletét, Mann Preda viszont az egyéniség összetettségét hangsúlyozza, anélkül hogy a hős drámáiét mozgató döntő elemek kiemelését elhanyagolná. A r-ji (Folytatása a 6. oldalon) IZSÁK MÁRTON PARASZTFEJ Ciztufír, kantfa, virág.... 7 egyet kérek, és már teszem is le a 30 bánit a 10-es villamos kalauzának asztalára. Indulunk. Ott húznak el előttünk a Grivicai út házsorai. Üzletek, boltok. Nagy és kis kirakatok, színesek és egyhangúak. Az üvegajtók megállás nélkül nyílnak-csukódnak. Könyvesbolt, rádióüzlet, hatalmas önkiszolgáló élelmiszerbolt, elegáns konfekció, zöldségárus és megint virágüzlet, azután kenyérbolt. Úgy tűnik, az utóbbiból van a legtöbb. Jelképpé emelkedik a bolt kirakatában — itt a volt nyomornegyedben — a puha, fehér kenyér. Grivica vásárol. 1962-ben 150 millió lejjel több árut adtak el itt, mint az előző évben. A múltkorában olvastam, hogy egyetlen üzem, a Vörös Grivica gyár dolgozói, nyolc hónap leforgása alatt 535 rádiót, 310 televíziókészüléket, 470 mosógépet, 262 villamos hűtőszekrényt, 80 porszívógépet, 172 motorkerékpárt, 47 varrógépet, 131 szobabútort vásároltak. És még valamit jellemzésül: a virágüzletek forgalma lényegesen nagyobb, mint a belvárosi testvérüzleteké. A tavaly nyílt könyvesbolt pedig hat hónap alatt többet árusított, mint a Calea Victorieien levő nagy könyvüzlet ugyanabban az időszakban. Kenyér ... könyv ... virág ... Grivicán. Szalad a 10-es villamos. Megállunk a vasút felett átívelő hídnál, szemben a Titulescu bulvárral. Forgalmas csomópont ez, öt utcából és a keskeny híd lépcsőjéről ömlik a nép. Jó helyet kapott itt tehát a nagy hirdetőtábla: „szakmunkást keresünk!“ ..Szakképesítünk!“ „Munkaerőt keresünk!“. Így kezdődnek a felkiáltójeles mondatok. A 4-es építővállalat kőműveseket, betonmunkásokat, ácsokat keres azonnali felvételre. A Tableta gyógyszergyár vegyiiparban jártas technikusokat. A vasútigazgatóság tanulókat. A Dacia textilüzem szakképzetlen munkások tanítását vállalja. A Vörös Grivica automata-hegesztő szakembereket vesz fel igen kedvező feltételek mellett... És keresnek mérnököt, építészt, szakácsot, anyagkezelőt, gépírót, angol—orosz fordítót és így tovább. Hova tűnt a munkanélküliek negyede? Az áldozati görbék, a menhelyek, a nőegyleti ingyen leves, a szégyenteljes kizsákmányolás világa? Milyen mérhetetlenül messze van ma már mindez Grivicától! Pedig még egy emberöltő sem telt el itt, ezekben a házakban élnek azok az emberek, akik ismerték a régi Grivicát. Megáll, aztán megint megindul a villamos. Apró házak, majd egy rangosabb épület: a régi kultúrház. Álljunk meg itt egy pillanatra. „Zeneaudíció szerdán délután — a Beethoven-ciklus harmadik része“. „Csütörtök este hétkor nyílik a varrótanfolyam“. „Csütörtök este kezdjük a gyermekbalett-együttes új kurzusát“. „Tudományos előadás a kibernetikáról péntek délután“. „A filmkör rendes ülése szombat délután — bemutatjuk Grivicáról készült keskeny filmünket". „Francia—angol—orosz—német nyelvtanfolyam háromszor hetenként“. (Körülbelül százhúszan vesznek részt. A legfiatalabb tanuló egy hétéves kislány, Ana Anca. Francia kurzusra jár. A legidősebb a 74 éves Tonia Carlot, ő a német kurzus éltanulója.) A nagy sztrájk idején ebben a házban tartotta üléseit az akcióbizottság. Ez volt hát az első birtokba vett terület. Harcról, bérről, kenyérről folyt akkor a szó. De csírájában már akkor ott volt a Beethoven-ciklus, a gyermekbalett, a nyelvtanfolyam a grivicai munkások számára. ... Induljunk tovább. Földhöz lapult házak. Csak jövőre tűnnek el. Azt a vendégfogadót mintha a múlt század felejtette volna itt. Amikor épült, még Mahalaua Draculuinak — az ördög külvárosának hívták ezt a városrészt. Erre vezetett a kereskedelmi út Tirgoviște felől. Előbb néhány vendégfogadó telepedett meg az út szélén, hogy szállást adjon, bort mérjen a Bukarest felé tartó vidékieknek. Aztán a vendégfogadók, italmérések mellé felsorakoztak a kis szatócsboltok is. 1889-ben szinte észrevétlenül nőtt ki a földből — nem messze a mostani Vörös Grivica Üzemektől — a Központi Vasúti Műhelyek első csarnoka. S vele együtt megjelentek a munkások. A külvárosba betört a holnap. A külvárosban megszületett a jövő. Még a harmincas évek elején is Grivica házainak csupán 15 százaléka épült téglából, a többit földből, agyagból vagy fából tákolták össze; csupán a házak 27 százalékában világított villany és 25 százalékában volt vízvezeték. Most szinte fantomoknak tűnnek ezek az adatok. Hiszen előttem a Podul Grantnál készülő új, 7—13 emeletes tömbházak impozáns képe. És tudom, hogy 1953-tól 1962-ig 7682 korszerű, összkomfortos, központi fűtéses lakás épült. Nem kevesebb, mint négy hónap kellene ahhoz, hogy valaki végigjárja a Grivicán épült új lakások minden szobáját. ... Döcög a villamos, javítják az úttestet (mikor nem javítják?), s a múltat idéző házakat meg az új tömbházak hosszú sorát, ameddig a szem ellát, körülállványozott betonfalak váltják föl; az állványok mögül oszlopok, ajtó- és ablakrések, széles teraszok bontakoznak ki — a holnap lakásai. — DÁNOS MIKLÓS IZSÁK MÁRTON : HEGESZTŐ