Sass László (szerk.): VÁRhely, 2001 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 3-4. szám - Emléklapok
rosokban a már használatba vett templomokat megtarthatják, s a végvárakban és szabad királyi városokban - saját költségükön - szintén építhetnek templomot. Az ellenreformáció során elvett egyházi épületeket és javakat azonban nem kaphatták vissza. Sopronról külön szól a törvény: megengedi, hogy annak a vallásnak gyakorlatában maradjon, amelyet eddig is követett. Ekkor vették fel Rusztot is a szabad királyi városok sorába. A soproni országgyűlés rendelkezései is hozzájárultak ahhoz, hogy a soproni gyülekezet tagjai jelentősen megszaporodtak. Azok a Sopron környéki falvak ugyanis, amelyek korábban elvesztették templomukat, most nem gondolhattak arra, hogy azokat visszakapják, s ezért a soproni istentiszteleteken vettek részt. Ekkor vált a soproni gyülekezet leánygyülekezetévé Ágfalva, Bánfalva, Ruszt, Lépesfalva, Petőfalva, Borbolya, Meggyes, Balf, Harka, Rabold, Veperd és Csáva. Az istentiszteletek látogatóinak és az úrvacsorázóknak a száma is jelentősen megnövekedett (évenként húszezernél több úrvacsorázó volt), s ezzel együtt a perselypénz is jelentősen megszaporodott. Nemesi családok számára Sopron menedékké lett. Egész Ausztria, Steyer, Karinthia, Krajna területén betiltották az evangélikus vallásgyakorlatot, de az országgyűlés a vallásgyakorlat számára Sopront szabad várossá tette. így telepedtek le Sopronban az Auersperg, Lassberg, Löffelholz, Reising, Lintzendorf, Veldner, Windischgraetz stb. családok, mint 1671-ben Eggenberg hercegnő is, akinek jelenléte áldást jelentett az evangélikus polgárság számára. Ebben az időszakban nagy segítség volt, hogy az evangélikus alapítványokat fel tudták használni, s a hallgatók egy részét külföldi egyetemekre juttathatták. A gyászévtized időszakában így sikerült Wittenbergbe mennie Seelmann Péter Tivadarnak és Unger Györgynek, Zvana György Kristófnak, Löw Andrásnak, Lang Mátyásnak és a többieknek. Ismerjük azoknak a névsorát is, akik Jénában és Tübingenben tanultak, sőt, Eggenberg hercegnő jóvoltából Bayreuthban is folytathattak tanulmányokat. Az 1681 -es országgyűlés, amely - Thököly hadisikerei miatt - engedményekre késztette a bécsi udvart, új korszakot nyitott mind a soproni iskolázás, mind a soproni evangélikus gyülekezeti élet számára. 1682. július 9-én ismét megnyílhatott az iskola, de a korábbiakhoz képest megváltozott a felügyeleti és fenntartási rendszer. Az iskolafenntartó többé nem a város volt, hanem az egyházközség. Ettől kezdődően egészen 1853-ig az evangélikus konventnek volt alárendelve az iskola. A 17-18. század fordulója egyben a „nagy század"nak a kezdete, amikor a tanításban és a prédikációban, a vallási élet gyakorlatában egyaránt háttérbe szorult az orthodoxia, hogy átadja helyét egy progresszív iránynak, hatásnak, a pietizmuson átvezető korai felvilágosodásnak. A 17. század végén az 1557-ben alapított evangélikus iskolának is új korszaka kezdődött. Ekkor érte el a pietizmus, a korai felvilágosodás hatása városunkat, az itt tanító értelmiséget. A külföldön, elsősorban a német egyetemeken végzett tanárok és papok hozták magukkal az új szellemiséget. 1689-ben a wittenbergi Röschel János egyetemi tanár készített új, humanista szellemű tantervet ennek az iskolának, amely az idő tájt a legmagasabbak közé tartozott - Eperjes, Lőcse és Pozsony iskolái mellett -, ahol már a filozófiát, a teológiát és a természetjogot is oktatták. A soproni iskolát elvégzők előtt nyitva állt tehát az út mind a tanítói, mind a lelkészi, mind a jogi pálya felé. A tanítói álláshoz elég volt ugyan