Katolikus gimnázium, Vác, 1873
Válságos idők sorsa, hogy a bajt okozók sokaságából fölöttébb csekély számmal kerülnek ki a kisegítők. Innét van, hogy a kényelmes Optimismus és elkeseredett pessimismus közt számtalan árnyalatok szerint nyilatkoznak a gyógyszertanácsosók. Ki a változhatlan végzet hitében megnyugodva, hideg, gyakran fásult közönnyel vallja a „mundus se expediet“féle silány mentségét, hogy nyomorult önzését palástolhassa, ki az ég csodatévő erejére bízza a „magára hagyandó világfolyás“ intézését, ki az összes erkölcsi és értelmi erők legfokozottabb buzgalmú apostolkodását óhajtja síkra szállitni. És hogy ez óhaj mennyire nem túlságos, a széltében mutatkozó fölfordult állapotok láttatják. Hol a kórjelek nagy válságot jeleznek, ott bizony ideje, hogy „heroicum remedium“-okról gondoskodjék a consilium medicum, ha csakugyan igazán szivén fekszik a meggyógyitandónak „drága élete.“ III. Kik a történelem eseménytárát komoly megfontolással tanulmányozzák, nem egy tanúságot vehetnek észre azok között arra nézve, miként sarjadott föl egyes hanyatlott nemzetek, országok és korszakok épen maradt gyökszálaiból, vagy megóvott szellemcsíráiból új virulmány. A műveltség szellemkincsei hathatós tényezőkként növik át magukat a jövőbe olykor messze századokra hatván termékenyítő erővel. India, Aegyptus, Hellas és Róma fényesen bizonyítják ezt. Mily csodaerejű pedig a hiterkölcsi benső élet szelid hatalma, erről a kereszténység vérzivataros korszakai adnak tanúságot. A katakombákban ápolt csöndes érzelmek szenvedőleg kitartó türelemmel diadalmaskodtak a pogány hatalom tömérdek nyers ereje fölött. S nem egy ilyetén lélekemelő vigasztalás merül föl a múltak évkönyveiből. Ámde egy nemzetélet szerves mivoltának épen föntartása a népemésztő harczok százados dúlásai, vagy a culturai békés hatalom olvasztó hatása közben oly aggasztó problémákkal jár, melyek megoldása még a hatalmas nemzetek fiait is áldozatos küzdelemre sarkallja derültebb napokban szintúgy, mint borús viszonyok nyomása alatt. Művészeti remekek messze századokon át hirdethetik a kimúlt nemzetek hírnevét, s laborszerű emlékek állhatnak sírjaik fölött, virágzott irodalom dicsőítheti nevöket, örökmécs gyanánt lobogtatván lángelméiket, de életüket ésszerű mivoltában nem adhatja vissza, ha annak szervei szétbomlottak. IV. Az érintettek fölött komolyan gondolkodni képes elmék a természet mindennapi jeleneteiben is nem kevés eszméltető tüneményt vehetnek észre. Kísértsünk meg néhány futó pillantást vetni a tapasztalat és múlt események nyílt könyvébe. Kik vízfolyáshoz szeretik hasonlítgatni az emberéletet, ennek mind egyedi, mind társadalmi viszontagságait, sok képen láthatják tükrözve annak változatos tüneményeiben. Mennyi apró életet s külön érdeket összesít, mennyi nyüzsgést hord magával egy-egy hullámba ! És a hullámok minő seregét űzi, hajtja nem kénye szerint egy szélzaklatta áramlás! A gyermeteg képzelem sellők, tündérek s egyéb csoda lényekkel hitte népesítve a forrásokat, folyókat, tavakat és tengereket. Kis világot kémlel az észlelő elme még a vízcseppekben is. És valóban nem csupán árnyképek tükröződnek a tűnődő elé, midőn a fürge patak csörgedezését, vagy a méltóságos folyam hablejtéseit érdeklődéssel szemlélgeti. Honnét e folytonos mozgás, miért e szünetlen haladás ? Hol itt a kezdet, hol a végzet? Mit jelez, mit ábrázol az örök mozgás e keringése? Vájjon egészben híven példázza-e ez az emberélet sorsát? Honnét és hová, miért és hogyan ? Ez ama fontos kérdés, melyet a fölpillantó eszmélet első ébredésétől kezdve oly gyakran intéz önmagához, midőn kis világát közelebbi s távolabbi környezetével szemben vizsgálgatja. Miről eszmélt az komolyan, kit soha sem indított mélyebb elmélkedésre azon üde forrás, melyből szomját többször enyhíté ? Mily tanulságos szemlélet, mint buzog az föl az összeszivárgott nedvekből, mint tolong lejtős medrében itt homályban lappangva, ott verőfényt ragyogtatva majd társultan gyarapodva itt termékenyítő, amott erőt pótló hatással, néha föláradtan bősz rohamával kárt okozva, míg végre nagyobb és nagyobb higtömeggel egyesülten a tenger hullámaiba vegyül. Az a föl és leszüzenkedés, az a különféle rétegeken átszivárgás, kibuzgás és csörgedezés, majd enyelgve majd zúgva lefolyás mennyi képet tükröz vissza az emberélet viszontagságaiból! — Csepp csepphez társul, csermely csermelyt keres, hullámhullámot hajt tolongásával. Sok részt föld és jég vesz át, míg a medrében siető tömeg országos büszke folyamba ömölve kincses hajókat hordhat vállain, — vagy a világ-óceán nagy mozgalmainak részesévé lehet. Költők és gondolkodók sok szép tanulságot vontak ki a szemlélhető természet azon mozgékony jeleneteiből, melyek egyébként is jelentékeny hatásúak a földszin változásaira. — És a múltak jelenítői folyamok alakjában is szemléltetik a népek s nemzetek elágazásait, hosszabb vagy rövidebb pályafutásait. Béke és harcz csöndes és zajos mozgalmai közt, hol csatlakozva, hol elváltan olykor leapadva szerény mederben foly, máskor szilaj áradással kiszéledve hullámzik a nemzetek élete s majd tisztább, majd zavarosabb áramlatokban ömleng szét. Nyelv és szokások, érzelmi és értelmi műveltség, néma és írott emlékek itészeti egybevetése nyomán a tudomány nagy művekben s igen tanulságosan értesít arról, minő közös és külön fejleményt adott a régebbi nemzetek törekvése. Korunk tudományos vizsgálódásainak e legbecsebb eredményeiből igen üdvös tájékozás nyerhető az ujabbkori haladás gyümölcseinek becslésére is. Ám a művelődés történetének sikeres