Váci Híd, 2000 (2. évfolyam, 1-2. szám)
2000-01-01 / 1-2. szám
Értelem és közösség i év első napjaiban már elkerülhetetlenné vált, hogy rendet tegyek íróasztalom dzsungelében. Mások valószínűleg már az óévben túlestek ezen a műveleten, s bizonyára sokan akadtak, akiknek ez a ’’műtét” csupán egy gyors, néhány perces ambuláns beavatkozást jelentett. A sors meditatív alkattal vert romra soha sem eredményezett elismerést, manapság pedig kifejezetten hátrányos az efféle habitus, így hát magam is ódzkodtam a selejtezéstől, az események újbóli átélésének lehetőségétől. Végül, vettem egy nagy levegőt, s alámerültem az elmúlt évben rögzített gondolatok világába. Üzletmenettel kapcsolatos papírok, kéziratok, hangfelvételek örvény lettek körülöttem. Sikerek, kudarcok, reális elképzelések, illúziók emlékképei kavarogtak a fejemben. Kezembe akadt néhány helyi kiadvány, köztük a Váci Híd első száma. Belelapoztam, végigfutottam az előszót, s közben kérdések sokasága merült fel bennem. Vajon a lap készítőinek mit sikerült megvalósítaniuk mindabból, amit induláskor ígértek? A Váci Híd a városisajtónyilvánosságot elvárható mértékben bővítette-e? Képes volt-e megérinteni az itteni közgondolkodás mélyebb rétegeit? Megfogalmazott-e a helyi hatalom és a helyi civil szféra számára olyan kérdéseket, amelyek továbbgondolásra érdemesek? Erősítette-e az itt élők lokálpatriotizmusát, a városért való kiállás belső késztetését? írott szavaiban, és a sorok között valóban azokat a normákat (az emberi méltóság tiszteletben tartását, a más elveket vallók elfogadását) erősítette-e, amelyek az új évezred küszöbén a város társadalmát átsegíthetik az ígéretes túlpartra? A lap szerkesztői reménykednek, hogy vállalásaikat teljesítették. Jóleső érzés, ha időnként sikerül a váci ’’népérzület” egyegy újabb pozitív összetevőjét bemutatnunk, vagy ha néhány gondolat ismertetésével tovább árnyalhatjuk a város, s az itt élő emberek jövőképét. Mázsás terhet jelent azonban, ha évszázados előítéletekből emelt, s agyonhallgatott tabukat mutatunk be, és nem kisebb a súly, ha a napi politikai gyűlölködés útvesztőiben igyekszünk eligazodni. Felfoghatatlan például, hogy ötvenöt évvel a holocaust után a zsidótemplom olyan állapotban van, amilyenben van, s nehezen emészthető, hogy napjaink politikai szekértáborai - szándékaink ellenére - éppen, hogy nem megszűnőben vannak, inkább újabb és újabb értelmetlen összecsapásra készülnek, miközben a hippodrom nézői unott megvetéssel szedelőzködni kezdenek. Minderről Márai jut eszembe, aki azt mondja, ”... az állam és a politikai hatalom nem nélkülözheti soha a bölcselők és az értelem hatalmát. Akkor sem nélkülözheti, ha időlegesen az ösztönök uralkodnak a közösségi életben ... Csak az értelem kohéziós ereje tud alakot adni az emberi közösségnek.” Ez a város büszke a múltjára. Méltán. Ami itt történt az elmúlt évezredben, a sok rossz ellenére, az értelem és a folytonosan újjáéledő közösségek diadala volt. Az ezredfordulón az e tradíciókból fakadó belső energiáinkból, s a globalizálódó világ új követelményeire adott válaszainkból kívánjuk tovább építeni a Váci Hidat. Szeretnénk, ha közösen latolgathatnánk jövőnket, esélyeinket, de ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha ismerjük a valóságot, és el tudjuk sajátítani az értelemre alapozott igazságkeresés látásmódját, technikáját. Ismét csak Máraira gondolok, aki szerint ”Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés. ... a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit.” A Váci Híd sem kíván bizonyítani semmit. Változatlanul tényeket, folyamatokat akar bemutatni, anélkül, hogy a világ észlelésének bármely módozatát ráerőszakolná olvasóira. S ez még csak az első fiók volt... Dr. Kármán István A