Váci Híd, 2000 (2. évfolyam, 1-2. szám)

2000-01-01 / 1-2. szám

Értelem és közösség­ i év első napjaiban már elkerülhetetlenné vált, hogy rendet tegyek íróasztalom dzsungelében. Mások valószínűleg már az óévben túlestek ezen a műveleten, s bizonyára sokan akadtak, akiknek ez a ’’műtét” csupán egy gyors, néhány perces ambuláns beavatkozást jelentett. A sors meditatív alkattal vert romra soha sem eredményezett elismerést, manapság pedig kifejezetten hátrányos az efféle habitus­, így hát magam is ódzkodtam a selejtezéstől, az események újbóli átélésének lehetőségétől. Végül, vettem egy nagy levegőt, s alámerültem az elmúlt évben rögzített gon­dolatok világába. Üzletmenettel kapcsolatos papírok, kéziratok, hangfelvé­telek örvény lettek körülöttem. Sikerek, kudarcok, reális elkép­zelések, illúziók emlékképei kavarogtak a fejemben. Kezem­be akadt néhány helyi kiadvány, köztük a Váci Híd első száma. Belelapoztam, végigfutottam az előszót, s közben kérdések so­kasága merült fel bennem. Va­jon a lap készítőinek mit sike­rült megvalósítaniuk mindab­ból, amit induláskor ígértek? A Váci Híd a városi­­sajtónyil­vánosságot elvárható mértékben bővítette-e? Képes volt-e meg­érinteni az itteni közgondol­kodás mélyebb rétegeit? Meg­fogalmazott-e a helyi hatalom és a helyi civil szféra számára olyan kérdéseket, amelyek to­vábbgondolásra érdemesek? Erősítette-e az itt élők lokálpat­riotizmusát, a városért való kiál­lás belső késztetését? írott sza­vaiban, és a sorok között va­lóban azokat a normákat (az emberi méltóság tiszteletben tartását, a más elveket vallók elfogadását) erősítette-e, ame­lyek az új évezred küszöbén a város társadalmát átsegíthetik az ígéretes túlpartra? A lap szerkesztői reménykednek, hogy vállalásaikat teljesítették. Jóleső érzés, ha időnként sikerül a váci ’’népérzület” egy­­egy újabb pozitív összetevőjét bemutatnunk, vagy ha néhány gondolat ismertetésével tovább árnyalhatjuk a város, s az itt élő emberek jövőképét. Mázsás terhet jelent azonban, ha évszázados előítéletekből emelt, s agyonhallgatott tabukat mutatunk be, és nem kisebb a súly, ha a napi politikai gyűlölködés útvesztőiben igyek­szünk eligazodni. Felfoghatatlan például, hogy ötvenöt évvel a holocaust után a zsidótemplom olyan állapotban van, amilyenben van, s nehezen emészthető, hogy napjaink politikai szekértáborai - szándékaink ellenére - éppen, hogy nem megszűnőben vannak, inkább újabb és újabb értelmetlen összecsapásra készülnek, miközben a hippodrom nézői unott megvetéssel szedelőzködni kez­denek. Minderről Márai jut eszembe, aki azt mondja, ”... az állam és a politikai hatalom nem nélkülözheti soha a bölcselők és az értelem hatalmát. Akkor sem nélkülözheti, ha időlegesen az ösztönök uralkodnak a közössé­gi életben ... Csak az értelem kohéziós ereje tud alakot adni az emberi közösségnek.” Ez a város büszke a múltjára. Méltán. Ami itt történt az elmúlt évezredben, a sok rossz elle­nére, az értelem és a folytono­san újjáéledő közösségek diada­la volt. Az ezredfordulón az e tradíciókból fakadó belső ener­giáinkból, s a globalizálódó világ új követelményeire adott vála­szainkból kívánjuk tovább épí­teni a Váci Hidat. Szeretnénk, ha közösen latolgathatnánk jövőnket, esélyeinket, de ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha ismerjük a valóságot, és el tudjuk sajátítani az értelemre alapozott igazságkeresés látás­módját, technikáját. Ismét csak Máraira gondolok, aki szerint ”Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrend­szerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a meg­nyugvás, az elnézés, a tárgyi­lagosság és a beleegyezés. ... a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit.” A Váci Híd sem kíván bizonyítani semmit. Változatla­nul tényeket, folyamatokat akar bemutatni, anélkül, hogy a világ észlelésének bármely módoza­tát ráerőszakolná olvasóira. S ez még csak az első fiók volt... Dr. Kármán István A

Next