Váci Híd, 2004 (5. évfolyam, 1. szám)
2004-01-01 / 1. szám
KÖZÉLETI MONITOR Az olcsó állam álma Interjú Dr. Horváth M. Tamással, a közigazgatási reformok szakértőjével Hogy messzebbre ne menjünk vissza a múltba, az olvasók közül sokan emlékeznek még a Rákosi és Kádár korszak Ludas Matyi számaira, melyekből még véletlenül sem hiányozhatott a bürokrácia elleni harcra buzdító karcolat, vagy karikatúra. A rendszerváltásnak szintén egyik vezér szlogenje volt a túl nagyra nőtt államszervezet leépítése, amiből ugyanúgy nem lett semmi, mint az azt követő ígéretekből. Legutóbb, színrelépésekor az új pénzügyminiszter, Draskovics Tibor helyezte kilátásba, hogy takarékossági programja részeként karcsúsítja az állami hivatalokat. Sem akkor, sem most mindebből nem lett semmi, mi több, uniós csatlakozásunk kapcsán újabb bürokratikus szervezetek felállítása kezdődött el. De létezik-e, s kell-e egyáltalán olcsó államszervezet, vagy a demokratikus rendszereknek éppúgy velejárója a burjánzó bürokrácia, mint a diktatúráknak? Erről beszélgettünk Horváth M. Tamás egyetemi tanárral, a Magyar Közigazgatási Intézet tudományos főigazgató helyettesével, a kérdés ismert szakértőjével. - Valóban olyan túlfejlett, túlburjánzó-e és fölöslegesen drága-e a magyar államszervezet, mint amilyennek hisszük? - Korábbi ismereteink szerint az állam a hatalom elnyomó gépezete, melynek feladata az uralmon lévő politikai rendszer konzerválása. Ez a felfogás azonban ma több okból sem használható. Demokratikus berendezkedés esetén az államszervezet szolgáltató szektor, melynek célja az állampolgárok igényeinek kielégítése. De nem is jellemző, hogy a polgárok tiltakoznának azért, mert a kórházakban sok a nővér, az utcán a rendőr, havaria esetén a kivonuló tűzoltó, az iskolákban a tanár és a tanító. Pedig ők valamennyien a közszférába tartoznak, szolgáltatásokat nyújtanak, ha úgy tetszik a közszféra részei. A kritika azonban nem is őket érinti, hanem a hivatali szervezeteket, az államapparátusban és az önkormányzatoknál dolgozókat, a közalkalmazottakat és köztisztviselőket. -És jogosan? - Aligha vezetne reális eredményre, ha erre a kérdésre érzelmi alapon, netán az aktuális politikai divatok szerint válaszolnánk. Az én felfogásom szerint az államszervezet hasznosságát, olcsóságát vagy drágaságát, nem a szervezetben dolgozók száma, hanem az általuk nyújtott szolgáltatások haszna határozza meg. Tehát az, hogy jól, hatékonyan működik-e az állam. Hogy egy mai, aktuális példával éljünk, a hivatásos kis létszámú hadsereg nem föltétlenül olcsóbb, mint a sorozott katonaság. De lehet hasznosabb, ütőképesebb, feladata ellátására alkalmasabb. Arról nem is beszélve, hogy azok a fiatalemberek, akik nem kényszerülnek két évet a laktanyákban tölteni, rengeteg hasznot hajthatnak az országnak. - Maradjunk akkor csak a hivatalok világánál. Nekünk egyszerű állampolgároknak úgy tűnik, hogy rengeteg van belőlük Mégis mennyi? - Most megfogott. Mert arra vonatkozóan ugyan természetes vannak adataink, hogy mennyi a köztisztviselők és a közalkalmazottak száma az állami és önkormányzati hivatalokban, de pontosan tudjuk azt is, hogy működik a hivatalok elrejtésének mechanizmusa. A legkülönbözőbb címeken olyan szervezetek sokasága jön létre, amelyek túlnyomórészt az állami költségvetésből működnek, s állami feladatokat látnak el. Más kérdés, hogy tevékenységük mennyi társadalmi hasznot eredményez, működésük mennyiben indokolt. - És ki az, aki ellátja ezt a bonyolult államszervezetet? - Jószerével egyelőre senki, de a mi intézetünk most kísérletet tesz arra, hogy ezt az egész rendszert feltérképezze. Beleértve persze a rejtett, átkeresztelt, formailag vállalkozásokká alakult, de mégiscsak teljes egészében, vagy túlnyomórészt az állami költségvetésből finanszírozott hivatalokat. Egyetért tehát azzal, hogy ezek között jócskán vannak feleslegesek, hasznot nem hajtóak, párhuzamosan kiépített szervezetek. Ezt támasztaná alá az a június közepén bejelentett döntés, hogy 25-30 százalékos leépítés tesz a kormányhivatalokban és háttérintézményeikben. Persze ilyesmi már sokszor történt, aztán szép lassan elhalt valamennyi. Ami persze nem csoda, hiszen az ilyen leépítéseket tulajdonképpen ugyanazoknak a köztisztviselőknek kellene végrehajtani, akik alatt inog a szék. Hogy van-e 25-30 százalék pazarlás a rendszerben, arra természetesen azt válaszolom, hogy minden bizonnyal igen. Azonban aligha vezethet jó eredményre, ha a leépítés a fűnyíró, vagy az arányosság elve szerint történik. Mert a társadalmilag fontos, hasznot hozó szervezetek gyengítése kárt okozhat. Magát az egész intézményrendszert kell világossá, átláthatóvá tenni, s akkor abban jobban eligazodnak az állampolgárok és az önkormányzatok, s rögtön kiderül az is, hogy valójában kire, mire nincs szükség. Ami a bürokratáknak nevezett tisztviselők túlhatalmára vonatkozik, abban nem hiszek. Mert természetesen vonakodhatnak a végrehajtásban, de ha a politika, a hatalom nagyon véghez akar vinni valamilyen reformot, képes is megtenni. Sokkal inkább van szó arról, hogy az ilyen II 3 Váci Híd