Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1888-04-08 / 15. szám

II ÉVFOLYAM. 15. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKÜ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ...................................... frt — kr. fél évre ........................................... 1$ » — » negyed évre..................................... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési díjak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. VÁCZ, 1888. ÁPRILIS 8. Hirdetések­­ sora (négy hasábos garmond sor) .......................................... 20 kr. Nyilt-tér: sora JEO kr. Bélyeg­ illeték : minden beiktatásnál............................... .to kr. A nyugta-bélyeg külön fizetendő. 032 A váczi nép anyaga. I­I. Kiss J. közleménye. III. A hetvenes évek hajlatán di­ S . . . Károl­­lyal, az újabb magyar jogszol­gáltatás egyik képzettebb tagjával a n nyarat künn a csekei magasokban töl­­ö­löttük. Reggelenkint egy óriási, dús d lombozatú diófa gazdag gally-sátora f­ alatt vitatkozgattunk az actual­is hazai fi­llapotokról. Egy felséges augusztus­­o­ reggelen, mely egy permetező­ éjre G virradott, épen a nemzetiségi kérdés­ek bonczolgatásába voltunk elmélyedve, midőn a pandal mélyedésében haladó határairól egy kocsisnak nógató, durva sváb hangjai ütötték meg füleinket. ■J Eme sajátos légrezzenete ponton reánk annyira szokatlan volt, hogy mi a vita áltárgyáról teljesen megfeledkezve, kí­váncsiságtól égő szemekkel bontakoz­­ottunk ki a nagy diófa lombsátorából, látni óhajtván, miféle invásio háboritja remeg a mi nesztelen otthonunkat? Kép­­e telhetni meglepetésünket, midőn a ra­­gancsos úton két ikladi gebét láttunk r. vaczkálódni, melyeket egy türelmetlen sváb biztatgatott, görcsös mogyorófa su­­jt darával, mig a barátságos sárba tapadó B. saroglyás kocsin gróf Ráday Gedeon, a boldogult m. k. honvédelmi minisz­­t­­er tartott szemlét a jobbról és balról le elhúzódó szőlők felett. A gróf, a ki­­ épen látogatásunkra sietett volna, ha a csekei sárrögek briareusi karjaikkal x kocsija minden külseibe bele nem ta­padnak, bennünket meglátva, a kocsi­ról leugrott, ott hagyván svábját a ra­gacsban eviczkélődni, és üdvözletét alig végezve, rögtön iparkodott csodál­kozásának kifejezést adni afelett, hogy mennyire meglepte őket a csekei szőlők bámulatot keltő szépsége. „Higyjék meg önök, szólt a nemes gróf, Európa sok s­z­ő­l­ő­t­e­r­m­e­l­ő o­r­s­z­ágáb­a­n m­egfo­r­d­u­lt­a­m, hosszasan időztem Ausztriában kitű­­nően mivelt szőlőterületeken, de sehol ilyen szépen munkált, pontosan ren­dezett szőlőkre nem találtam, mint Cse­­kékben, valóban, önök jogosan lehet­nek büszkék szőlőmunkásaikra, mert már szebben művelni szőlőket, teljes lehetetlen.­ Ez volt a derék gróf ítélete váczi szőlőmunkásainkról, ki pedig in­kább szeretett igazságos lenni, mintsem hízelegni. Valóban, elhamarkodottabb véle­mény, igazságtalanabb ítélet nem han­­gozhatik el emberi alakról, mint midőn a váczi népet a közgazdálkodás egy vagy másik ágára képtelennek, tehetet­lennek állítják. Mert aki gazdálkodási üzemmel­­ foglalkozott valaha­­ azt tudni fogja, hogy a gazdálkodás egyetlen ága sem igényel annyi értelmességet és ügyességet, mint a szőlőmivelés. A mely nép a gazdálkodás ezen ágában kitűnik, az joggal vindikálja magának, hogy értelmessége és ügyessége előtt minden igazságos biró meghajoljon. Csak vissza kell emlékeznünk ama szép, gyönyörű, mosolygó szőlőtáb­lákra, melyek még alig pár év előtt a Körtvélyesektől le a Kígyósokig, majd keletnek egész a kis-némedii határokig, éjszakra pedig föl a Nagyszál cselőtei kiágazásáig a szemlélő figyelmét ma­gukhoz bilincselték, és akkor lehetet­len lesz elismerésünket a váczi munkás kéz ügyességétől, szorgalmától és­ értel­­mességétől megtagadnunk. Csak az, ki maga értetlen és érzéketlen a gazdál­kodási üzemek legelemibb ágaiban, vi­tathatja és állíthatja, hogy a váczi nép képtelen és elégtelen oly gazdálkodási reformokra,­mint a­minek a közgazda­­sági munkálatokban javaslatba hozat­tak. Arra, hogy a nép érdekében semmi sem fog történni, teljesen el voltunk készülve, de azon indokolás, mely mögé az alapvető munkától ódzkolódó indo­­lentia rejtőzködik, mely e jóravaló, de­rék, munkás, kitartó, szívós és értelmes népet tünteti fel olyanul, a mint a­me­lyen minden javaslat megtörik, ez az a vakmerő igazságtalanság, mely provo­kálja az ellenmondást. Senki nálunknál szigorúbb ítéletet nem­­ tartott azon hiányok, hibák, mu­lasztások és gondatlanságok fölött, melyek a váczi szőlőtermelés és bor­kezelés keretében mutatkoztak. De e hibákért, vétkekért és mulasztásokért a felelősség épen nem a népet terheli. Üssétek fel csak a történelem lapjait, te­gyétek hű, lelkiismeretes és gondos ta­nulmányozás tárgyává Európa nyugati népeinek és nemzeteinek közgazdasági és gazdálkodási fejlődését, akkor fog­tok ti elbámulni, hogy a nyugat min­den többi népeiért az egyház, az iskola, a társadalom, a kormány, a közigazga­tás és a vezérszerepre áhító szemelb férfiak mennyit tettek és áldoztak?! Ti pedig mutassatok fel a lefolyt ezer év történelméből csak egyetlen pontot is, melyen e nép közgazdasági vagy gaz­dálkodási jóllétéért buzogtak volna?! Isten csodája, hogy ennyire is megma­radtunk, hogy így is megvagyunk ! A nagy polgári erények mellett mennyi kitartó, józan munkásságra, mily körül­tekintő óvatosságra és gazdálkodási természetes értelmességre volt e népnek szüksége, hogy a szőlőmivelés terén oly pontig is felemelkedhetett, hogy a felü­letes szemlélőt teljes bámulatba ragadja és az elismerést ön számára biztosítsa! Vagy most, midőn anyagi fenmaradá­­sának legelsőbb alapjaiban látjuk né­pünket megrendülve, nem tartozunk-e elismeréssel e nép kitartó szívósságá­nak, midőn a legfárasztóbb, a legnehe­zebb, a legfáradságosabb munkára lát­juk őt fanyalodni. Emberi és­szel el lehet-e képzelnünk ama fáradságokat, nélkülözéseket, sanyarokat, miket a mi taligás és kofálkodó népünk csak egy rideg tél folyamában is kiáll, midőn százszor meg százszor teszi meg az utat Budapestig és vissza, fagyban és hó­viharban egyaránt. ? ! Nem jogosan követeli-e meg, hogy nélkülözésének nehéz és sötét napjaiba A „Váczi Hírlap“ tárczája. Emlékkönyvbe. Szóljon bár roszat a világ, te el ne hagyd magad ! Vigyen kitűzött czélodhoz a szilárd akarat ! Hisz oly sok gúnyolót beszél a léha söpredék, ! Olykor nem gúny, de átok is röpülhet még feléd ! Ha jót cselekszel, kinevet, ha roszat — akkor is, 9 Ne hallgass rála, hisz tudod, az ember mily hamis! Szóljon bár jót a nagy világ, te el ne hagyd magad. Vigyen kitűzött czélodhoz a szilárd akarat. ó'Nem érez úgy az ember, mint a­hogy sokszor beszél, ni. Dicséretében is megvan a gúnyos hang, az él! A hízelgő, ha bűnt követsz, megdicsér akkor is!... ' Ne hallgass rála, hisz tudod , az ember mily hamis: Sah, Az ibolyához, Illatozzál csak szerényen, Cserjék, bokrok rejtekében Szende kis virág. Ne zavarja boldogságod, Ne rias­sza fel magányod Semmi dőre vágy. Ne bántson az, ha csak ritkán Keres fel a bokrok alján Egy-egy napsugár. Nap sugára hervaszt, éget, Nem kíméli a szépséget, Nincs előtte kár. És ne vágyj fel a magasba, Hol a rózsa illatozva Büszkén kérkedik. Nem soká tart kérkedése, Mert vihartól összetépve Sár közé esik. Jobb neked magányod enyhén k­arrh­at­árban megfürödvén Kéjjel érzened, i Hogy e csendes békét soha Semmi inger meg nem adja, Semmi élvezet. És ha első hervadáson,­­rég mosol­lyal földre hajtod Gyönge kis fejre, S a jövő feltámadásig Enyhe tavasz megnyíltáig Álmodsz szépeket, Csapó János. Miért lettem virág gyűlölő. Irta: Zs..............2F1. (Folytatás és vége). Daczolok tehát veled. Gyermekkorom rémképét feledtem. Ifjúkorom szent emléke a sirban. Virág daemon mit keresnél egye­bet éltem delén. Sem ábrándkép , sem szerelmem virághoz nem fűz többé. A ki­égett vulkán fenekén csak láva terem, az isteni szikra rég kihalt. A lávából hazám szent templomának oszlopához anyagot gyúrok ... a nemesebb részt bár elvivéd. Szivem hevét bár kioltád, s ez legyen a tied, Hazámé legyen mi megmaradt: szorgalmam, munkám és szerzett tapasz­talatom. Mérnök voltam; szerény vagyonom mit apai örökül nyertem, s mit serény mun­káimmal szereztem — a megélhetést éltem végéig biztositá. — Ismereteimet . . . • völgyön — hol a tavaszi vizáradás ezer­­ és ezer szegény munkás fáradsággal szer­zett vagyonkáját évről-évre tette tönkre, óhajtom érvényesiteni. Szabályozni a folyó lefolyását, a topographia és hydraulika újabb tanulmányozása újabb erőt öntött lelkembe, s a tudat, hogy ezrek életkér­dése és érdeke a helyesen megoldott víz szabályozásától van függővé téve, hatvá­nyozta igyekezetemet. Hosszas tervezés után a munkához fog­tam, s hála a gondviselés nagyhatalmának, munkám, igyekezetem megtenné örvendetes gyümölcsét. A G. völgy mentén elterülő lápok és posványok termő talajjá váltak ; s ott hol az előtt az év legnagyobb ré­szén át lomba béka sereg brekegése vissz­hangzott csendes nyári estéken, ott most a magasban repkedő kis pacsirta zengi hála imáját a Mindenhatónak; ott hol dudva és nyákos vizi növényzet lehelé mérges leheletét, hogy messze környéken mételyezze kigőzölgésével az éltető leve­gőt : most az enyhe esti szellő bőtermés­sel terhelt arany kalászt ringat. És a nép, az istenadta földhöz ragadt szegény nép kivetkezett rongyos ruhájá­ból, tisztesen öltözve fel igyekszik ünnep­napon az Úr házába, az Isten tiszteletére.Nem „csábítja a nő, s vad ember nem kényszereríti“ az alkalom és kényszerűség. Szerényen megvonul mindennapi fára­­dalmas munkája után csendes otthonában övéi között. Hiszen nem kell betevő falat­ját a községében szabadalmazott nadály­­tól, a gomba módra szaporodott pálinka­mérőtől koldulnia, terem az okszerűen megmunkált posvány aranykalászt és ér­tékesíthető marhaállományt. Az alkalom sem csábítja, hiszen ideje legnagyobb részét szorgos munkával el­foglalva tölti el ; az ünnepnapot bölcs lelkipásztora körében tölti, ki lelkét ne­mesíti, értelmét felvilágosítja szeretett ín­yének. Üres a lelket ölő, szellemet elhomályo­sító­­ korcsma. Hiszen a bűn párnája: a restség, a dologtalanságot nem ismeri e nép mióta látja, hogy fáradsága, munkája gyümöl­csöt terem ; hogy általa a tisztesség utján haladhat. És a nép a szegény földhöz ragadt nép gyarapodott, vagyonosodott az egész G. völgyön. Az erkölcsi tehetség posványá­ból kiragadott nép : józanul gondolkodik. Szivemet elfásitá ifjúkorom gyászos em­léke, de lelkem boldog, véghetetlenül bol­dog volt annak tudatában, hogy szerény igyekezetem egy részben rugója volt a mechanikai műnek, mely G. völgy eme pa­norámáját előidézé. Boldogított a tudat, hogy százak jobblétének előmozdításán fá­radhattam. De mert a „mór megtevő kötelességét, a mór mehet, s igy én is újabb tervekkel foglalkoztam, hogy a gyűlölt jázmint fe­ledhessem. Tervemmel csakhamar elkészültem. És már eltávozásom napját is kitüzöm, melyre közeli barátaimat, — hogy tőlük bizony­talan időre búcsúzhassam — meghivám. Azonban „az ember tervez, Isten végez“ készülődésemet egy nem várt esemény félbe szakítá, és tervem abban maradt. A G. völgy lecsapolása, illetve árme­­mentesitése körüli „fáradozás­“ és „szak­ismeretem“ a legfelsőbb helyen elismerő oklevelet és mellemre decoratiót, szerzett. Nem mintha az elismerés bármily nyil­­vánulása értéktelen, előttem mi becseset sem bírna, nem ezt nem állítom. Azonban ama rajongók közé sem számíttathatom,

Next