Váczi Hirlap, 1888 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1888-04-08 / 15. szám
II ÉVFOLYAM. 15. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKÜ TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ára: helyben házhoz hordatással, vagy a vidékre postán való elküldéssel egész évre ...................................... frt — kr. fél évre ........................................... 1$ » — » negyed évre..................................... 1 » 50 » Egyes szám ára 10 kr. — Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Vácz, Duna-sor 587. szám alatt. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, az előfizetési pénzek, hirdetési díjak és hirdetések. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Kéziratok vissza nem adatnak. VÁCZ, 1888. ÁPRILIS 8. Hirdetések sora (négy hasábos garmond sor) .......................................... 20 kr. Nyilt-tér: sora JEO kr. Bélyeg illeték : minden beiktatásnál............................... .to kr. A nyugta-bélyeg külön fizetendő. 032 A váczi nép anyaga. II. Kiss J. közleménye. III. A hetvenes évek hajlatán di S . . . Károllyal, az újabb magyar jogszolgáltatás egyik képzettebb tagjával a n nyarat künn a csekei magasokban tölölöttük. Reggelenkint egy óriási, dús d lombozatú diófa gazdag gally-sátora f alatt vitatkozgattunk az actualis hazai fillapotokról. Egy felséges augusztuso reggelen, mely egy permetező éjre G virradott, épen a nemzetiségi kérdések bonczolgatásába voltunk elmélyedve, midőn a pandal mélyedésében haladó határairól egy kocsisnak nógató, durva sváb hangjai ütötték meg füleinket. ■J Eme sajátos légrezzenete ponton reánk annyira szokatlan volt, hogy mi a vita áltárgyáról teljesen megfeledkezve, kíváncsiságtól égő szemekkel bontakozottunk ki a nagy diófa lombsátorából, látni óhajtván, miféle invásio háboritja remeg a mi nesztelen otthonunkat? Képe telhetni meglepetésünket, midőn a ragancsos úton két ikladi gebét láttunk r. vaczkálódni, melyeket egy türelmetlen sváb biztatgatott, görcsös mogyorófa sujt darával, mig a barátságos sárba tapadó B. saroglyás kocsin gróf Ráday Gedeon, a boldogult m. k. honvédelmi miniszter tartott szemlét a jobbról és balról le elhúzódó szőlők felett. A gróf, a ki épen látogatásunkra sietett volna, ha a csekei sárrögek briareusi karjaikkal x kocsija minden külseibe bele nem tapadnak, bennünket meglátva, a kocsiról leugrott, ott hagyván svábját a ragacsban eviczkélődni, és üdvözletét alig végezve, rögtön iparkodott csodálkozásának kifejezést adni afelett, hogy mennyire meglepte őket a csekei szőlők bámulatot keltő szépsége. „Higyjék meg önök, szólt a nemes gróf, Európa sok szőlőtermelő országában megfordultam, hosszasan időztem Ausztriában kitűnően mivelt szőlőterületeken, de sehol ilyen szépen munkált, pontosan rendezett szőlőkre nem találtam, mint Csekékben, valóban, önök jogosan lehetnek büszkék szőlőmunkásaikra, mert már szebben művelni szőlőket, teljes lehetetlen. Ez volt a derék gróf ítélete váczi szőlőmunkásainkról, ki pedig inkább szeretett igazságos lenni, mintsem hízelegni. Valóban, elhamarkodottabb vélemény, igazságtalanabb ítélet nem hangozhatik el emberi alakról, mint midőn a váczi népet a közgazdálkodás egy vagy másik ágára képtelennek, tehetetlennek állítják. Mert aki gazdálkodási üzemmel foglalkozott valaha azt tudni fogja, hogy a gazdálkodás egyetlen ága sem igényel annyi értelmességet és ügyességet, mint a szőlőmivelés. A mely nép a gazdálkodás ezen ágában kitűnik, az joggal vindikálja magának, hogy értelmessége és ügyessége előtt minden igazságos biró meghajoljon. Csak vissza kell emlékeznünk ama szép, gyönyörű, mosolygó szőlőtáblákra, melyek még alig pár év előtt a Körtvélyesektől le a Kígyósokig, majd keletnek egész a kis-némedii határokig, éjszakra pedig föl a Nagyszál cselőtei kiágazásáig a szemlélő figyelmét magukhoz bilincselték, és akkor lehetetlen lesz elismerésünket a váczi munkás kéz ügyességétől, szorgalmától és értelmességétől megtagadnunk. Csak az, ki maga értetlen és érzéketlen a gazdálkodási üzemek legelemibb ágaiban, vitathatja és állíthatja, hogy a váczi nép képtelen és elégtelen oly gazdálkodási reformokra,mint aminek a közgazdasági munkálatokban javaslatba hozattak. Arra, hogy a nép érdekében semmi sem fog történni, teljesen el voltunk készülve, de azon indokolás, mely mögé az alapvető munkától ódzkolódó indolentia rejtőzködik, mely e jóravaló, derék, munkás, kitartó, szívós és értelmes népet tünteti fel olyanul, a mint amelyen minden javaslat megtörik, ez az a vakmerő igazságtalanság, mely provokálja az ellenmondást. Senki nálunknál szigorúbb ítéletet nem tartott azon hiányok, hibák, mulasztások és gondatlanságok fölött, melyek a váczi szőlőtermelés és borkezelés keretében mutatkoztak. De e hibákért, vétkekért és mulasztásokért a felelősség épen nem a népet terheli. Üssétek fel csak a történelem lapjait, tegyétek hű, lelkiismeretes és gondos tanulmányozás tárgyává Európa nyugati népeinek és nemzeteinek közgazdasági és gazdálkodási fejlődését, akkor fogtok ti elbámulni, hogy a nyugat minden többi népeiért az egyház, az iskola, a társadalom, a kormány, a közigazgatás és a vezérszerepre áhító szemelb férfiak mennyit tettek és áldoztak?! Ti pedig mutassatok fel a lefolyt ezer év történelméből csak egyetlen pontot is, melyen e nép közgazdasági vagy gazdálkodási jóllétéért buzogtak volna?! Isten csodája, hogy ennyire is megmaradtunk, hogy így is megvagyunk ! A nagy polgári erények mellett mennyi kitartó, józan munkásságra, mily körültekintő óvatosságra és gazdálkodási természetes értelmességre volt e népnek szüksége, hogy a szőlőmivelés terén oly pontig is felemelkedhetett, hogy a felületes szemlélőt teljes bámulatba ragadja és az elismerést ön számára biztosítsa! Vagy most, midőn anyagi fenmaradásának legelsőbb alapjaiban látjuk népünket megrendülve, nem tartozunk-e elismeréssel e nép kitartó szívósságának, midőn a legfárasztóbb, a legnehezebb, a legfáradságosabb munkára látjuk őt fanyalodni. Emberi ésszel el lehet-e képzelnünk ama fáradságokat, nélkülözéseket, sanyarokat, miket a mi taligás és kofálkodó népünk csak egy rideg tél folyamában is kiáll, midőn százszor meg százszor teszi meg az utat Budapestig és vissza, fagyban és hóviharban egyaránt. ? ! Nem jogosan követeli-e meg, hogy nélkülözésének nehéz és sötét napjaiba A „Váczi Hírlap“ tárczája. Emlékkönyvbe. Szóljon bár roszat a világ, te el ne hagyd magad ! Vigyen kitűzött czélodhoz a szilárd akarat ! Hisz oly sok gúnyolót beszél a léha söpredék, ! Olykor nem gúny, de átok is röpülhet még feléd ! Ha jót cselekszel, kinevet, ha roszat — akkor is, 9 Ne hallgass rála, hisz tudod, az ember mily hamis! Szóljon bár jót a nagy világ, te el ne hagyd magad. Vigyen kitűzött czélodhoz a szilárd akarat. ó'Nem érez úgy az ember, mint ahogy sokszor beszél, ni. Dicséretében is megvan a gúnyos hang, az él! A hízelgő, ha bűnt követsz, megdicsér akkor is!... ' Ne hallgass rála, hisz tudod , az ember mily hamis: Sah, Az ibolyához, Illatozzál csak szerényen, Cserjék, bokrok rejtekében Szende kis virág. Ne zavarja boldogságod, Ne riassza fel magányod Semmi dőre vágy. Ne bántson az, ha csak ritkán Keres fel a bokrok alján Egy-egy napsugár. Nap sugára hervaszt, éget, Nem kíméli a szépséget, Nincs előtte kár. És ne vágyj fel a magasba, Hol a rózsa illatozva Büszkén kérkedik. Nem soká tart kérkedése, Mert vihartól összetépve Sár közé esik. Jobb neked magányod enyhén karrhatárban megfürödvén Kéjjel érzened, i Hogy e csendes békét soha Semmi inger meg nem adja, Semmi élvezet. És ha első hervadáson,rég mosollyal földre hajtod Gyönge kis fejre, S a jövő feltámadásig Enyhe tavasz megnyíltáig Álmodsz szépeket, Csapó János. Miért lettem virág gyűlölő. Irta: Zs..............2F1. (Folytatás és vége). Daczolok tehát veled. Gyermekkorom rémképét feledtem. Ifjúkorom szent emléke a sirban. Virág daemon mit keresnél egyebet éltem delén. Sem ábrándkép , sem szerelmem virághoz nem fűz többé. A kiégett vulkán fenekén csak láva terem, az isteni szikra rég kihalt. A lávából hazám szent templomának oszlopához anyagot gyúrok ... a nemesebb részt bár elvivéd. Szivem hevét bár kioltád, s ez legyen a tied, Hazámé legyen mi megmaradt: szorgalmam, munkám és szerzett tapasztalatom. Mérnök voltam; szerény vagyonom mit apai örökül nyertem, s mit serény munkáimmal szereztem — a megélhetést éltem végéig biztositá. — Ismereteimet . . . • völgyön — hol a tavaszi vizáradás ezer és ezer szegény munkás fáradsággal szerzett vagyonkáját évről-évre tette tönkre, óhajtom érvényesiteni. Szabályozni a folyó lefolyását, a topographia és hydraulika újabb tanulmányozása újabb erőt öntött lelkembe, s a tudat, hogy ezrek életkérdése és érdeke a helyesen megoldott víz szabályozásától van függővé téve, hatványozta igyekezetemet. Hosszas tervezés után a munkához fogtam, s hála a gondviselés nagyhatalmának, munkám, igyekezetem megtenné örvendetes gyümölcsét. A G. völgy mentén elterülő lápok és posványok termő talajjá váltak ; s ott hol az előtt az év legnagyobb részén át lomba béka sereg brekegése visszhangzott csendes nyári estéken, ott most a magasban repkedő kis pacsirta zengi hála imáját a Mindenhatónak; ott hol dudva és nyákos vizi növényzet lehelé mérges leheletét, hogy messze környéken mételyezze kigőzölgésével az éltető levegőt : most az enyhe esti szellő bőterméssel terhelt arany kalászt ringat. És a nép, az istenadta földhöz ragadt szegény nép kivetkezett rongyos ruhájából, tisztesen öltözve fel igyekszik ünnepnapon az Úr házába, az Isten tiszteletére.Nem „csábítja a nő, s vad ember nem kényszereríti“ az alkalom és kényszerűség. Szerényen megvonul mindennapi fáradalmas munkája után csendes otthonában övéi között. Hiszen nem kell betevő falatját a községében szabadalmazott nadálytól, a gomba módra szaporodott pálinkamérőtől koldulnia, terem az okszerűen megmunkált posvány aranykalászt és értékesíthető marhaállományt. Az alkalom sem csábítja, hiszen ideje legnagyobb részét szorgos munkával elfoglalva tölti el ; az ünnepnapot bölcs lelkipásztora körében tölti, ki lelkét nemesíti, értelmét felvilágosítja szeretett ínyének. Üres a lelket ölő, szellemet elhomályosító korcsma. Hiszen a bűn párnája: a restség, a dologtalanságot nem ismeri e nép mióta látja, hogy fáradsága, munkája gyümölcsöt terem ; hogy általa a tisztesség utján haladhat. És a nép a szegény földhöz ragadt nép gyarapodott, vagyonosodott az egész G. völgyön. Az erkölcsi tehetség posványából kiragadott nép : józanul gondolkodik. Szivemet elfásitá ifjúkorom gyászos emléke, de lelkem boldog, véghetetlenül boldog volt annak tudatában, hogy szerény igyekezetem egy részben rugója volt a mechanikai műnek, mely G. völgy eme panorámáját előidézé. Boldogított a tudat, hogy százak jobblétének előmozdításán fáradhattam. De mert a „mór megtevő kötelességét, a mór mehet, s igy én is újabb tervekkel foglalkoztam, hogy a gyűlölt jázmint feledhessem. Tervemmel csakhamar elkészültem. És már eltávozásom napját is kitüzöm, melyre közeli barátaimat, — hogy tőlük bizonytalan időre búcsúzhassam — meghivám. Azonban „az ember tervez, Isten végez“ készülődésemet egy nem várt esemény félbe szakítá, és tervem abban maradt. A G. völgy lecsapolása, illetve ármementesitése körüli „fáradozás“ és „szakismeretem“ a legfelsőbb helyen elismerő oklevelet és mellemre decoratiót, szerzett. Nem mintha az elismerés bármily nyilvánulása értéktelen, előttem mi becseset sem bírna, nem ezt nem állítom. Azonban ama rajongók közé sem számíttathatom,