Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-12-03 / 49. szám
IV. évfolyam. 40. sasó.ioa. Váez, december 3. 1882. VÁC HELYIS VII.zi] MI ÉRDEKŰ TÁJ Megjelen a KOISADALMI, KÖZGAZI bio. minden B B LO 1ASÁGI S IRODALIárnap. Ny ..............._i........• iLí. id' Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Kiérinen teilen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el, személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Magánvitáknak és Egyes számára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. N Nyilttér sora..............................20 kr. lélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Vácz , Gasparik utcza 151. sz. Előfizetési árak: Évnegyedre............... 1 írt Bokr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Hirdetések: legolcsóbban eszközöltetnek s többköri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: A városi költségvetési vita napján.*) Mire lapunk szokott vasárnapi vendégül a közönség előtt megjelen, a városház tanácstermében már együtt fog ülni képviselő testületünk megszabni a város 1883-ik évi háztartását. Lesz megint vita és szóbeszéd, egy két elégedetlen szív keserűségének kitörése, hozzá úgy lehet egy két indítvány is, azután vége mindennek, és marad minden a réginél. A tanács bölcsen agyonhallgat mindent, az indítványok elfogadtatnak de végre nem hajtatnak ; képviselőink meg kibeszélvén magukat haza mennek és felejtenek. Vácz város ügyei azután döczögve verődnek máról hónapra — és baj még sincsen. Hiába „mundus se expedit.“ Ep ezért foglalkozott lapunk az utóbbi időkben ritkábban a város ügyeivel. Beláttuk, hogy elvégre is lapunk nem bír változtatni a dolgok megszokott rendén s elvégre is minden országnak és népnek olyan a kormánya, minőt megérdemel. Ha azután elgondolkozunk álmos társadalmunkon és lelkesedni nem tudó közéletünkön: kibékülünk a sorssal és belátjuk még azt is, hogy Vácz városának tisztikara „a város helyzetének magaslatán áll.“ Ez és különösen az utóbbi idők története, a tanács lelkes bálványozóivá avatott bennünket, s támadókból igaz tisztelőivé szelídültünk. Most is csak azért írunk, hogy a költségvetési vita alkalmából kifejezzük osztatlan csodálatunkat városunk lelkes tanácsa iránt, mely ritkítja párját széles e világon. Legyünk is büszkék reá, hogy mienknek nevezhetjük. Más város úgy sem dicsekedhetik hozzá hasonlóval. Az 1883-iki városi költségvetés legyen kedves alkalom igaz bámulatunk kifezésére. Mert ez a költségvetés minden tekintetben tanuságos egy munkálat, melyből legfelebb „egy két izgága képviselő“ nem akar okulni, így már magában születése is érdekes. Abban a daliás kánikulái napokban, midőn a város ügyei feletti kétségbeesés a tiszti kar elleni fegyelmi vizsgálatban keresett vigasztalást, jön még elhatározva, hogy az 1883-iki költségvetés augusztus hó folyamán „okvetetlenül“ a közgyűlés színe elé terjesztendő , mire *) Adjuk a czikket úgy a mint vettük, bár nem tudjuk, hogy abban közállapotaink satyrája, vagy a városi tanács valamely jámbor hívének lelkesedése szólalt-e meg. A közönség bizonyára el fogja találni valódi értelmét. A szerkesztő, azután a közgyűlési határozatok hiábavalóságának ékesen szóló tanúságául, úgy ahogy összenagyolva, minden előleges bejelentés nélkül november 5-én jön az a közgyűlés elé terjesztve, így történt hogy dörgedelmes szónoklatok és fegyelmi vizsgálatok daczára szeptember helyett deczemberben tárgyalják — és majd valamikor a jövő esztendőben hagyják jóvá megyeileg azt, hogy uj év napjának reggelétől mire szabad költenünk. Meghajtunk a tanácsnak e gyűléseket zabolázó hatalma előtt, s ha holmi gyenge idegzetű rendes emberek nem értenék e feletti bámulatunkat, úgy megmagyarázhatjuk nekik azt is, hogy mindez semmi az 1882-iki költségvetés történetéhez képest. Mert az 1882-iki költségvetést épp 1882. augusztusában tárgyalta a város és még ma sincs törvényhatósági jóváhagyás alá terjesztve, így a nemes vármegye majd valamikor 1883. januárban lesz azon kellemes helyzetben, hogy megállapíthassa azt, mit költsön Vácz városa 1882. januárjában. Mondja azután valaki, hogy ez nem érdekes közigazgatási specialitás, melyet mint különös ritkaságot híven fel kell jegyeznünk az utókor számára. E tény a maga meztelen valóságában szebben zengi minden szónoki sallangnál a megyei számonkérő szék pontosságát és városi tanácsunk serénységét. Az ily kitűnő közigazgatás előtt le a kalappal, és vigassággal örvendezzünk, hogy városunk ügyeit ily lelkes tisztikar vezeti, mely ma a közigazgatási ankétok és viták korában gyorsaságban versenyez a telegraffal, és hozzá mély filozófiájának adja kitűnő tanújelét, midőn kézzel foghatólag bizonyítja be bölcs Salamon mondását, hogy minden hiába valóság, legyen az bár fegyelmi vizsgálat, közgyűlési határozat, avagy szabályrendelet. És amilyen tanuságos a költségvetés születése olyan érdekes volt annak tartalma is. Először is megtanuljuk belőle, hogy a kormány nem bír a helyzeten kellőleg uralkodni, midőn a deficit elenyésztetésére nem mer minden állami adóforintot néhány százalékkal évenként felebb emelni; a képviselők pedig szószátyárok midőn az adóemelés ellen beszélnek, mikor Vácz város tanácsa beterjesztett költségvetésében olyan könnyen megnövel minden adóforintot 20 — 25%C-al. A tanácsi költségvetési előirányzat szerint ugyanis az eddigi 40%-os póti adó 50—55% százalékra emelkedett volna, a helyes pénzügyi politika és kényelmes költekezés dicsőségére és minden habozó pénzügyi politikus okulására. És igaza is van. Mert az olyan kitünően kormányzott és olyan gazdag városnak mint Vácz, melynek egy lelkes tisztikar viseli gondját mit tenne 50—55% pótadó. Hiszen jó megy sorsunk, ha nem tudjuk is fizetni a tanítóinkat és rendezett tanácsú dicsőségünket, annál jobban virágzik nálunk egy egészen újkori kultúrintézmény: az adóvégrehajtás. És dicséretére legyen mondva városi tanácsunknak, hogy e legújabb divatú intézményt kiváló gondoskodására méltatja, tagjait folyton szaporítja, a városra ebből háramló teherről pedig soha sem szól, míg az iskolai költségek elviselhetetlenségét folyton hánytorgatja. És ha a nagy közönség talán megijedni találná, hogy városi tanácsunk eme tervezett nagy adószaporítással, valami nagy reformokkal, utczakövezéssel akarta háborítani városunk megszokott nyugalmát, úgy megnyugtatására sietünk kijelenteni, hogy ilyen esze ágában sem volt. A reformokkal dolog van, s akkor kevesebb idő jutna mutatásra és más egyéb közhasznú társadalmi tevékenységre, mi viszont a társadalmi élet pangására vezetne. Tehát ebben is csak köszönettel tartozunk lelkes tisztikarunknak, és szinte neheztelünk arra az örökké békételenkedő pénzügyi bizottságra, mely a beterjesztett költségvetést az eddigi 40%os pótadó medrébe visszaszorította, és a tanács költekezési kényelmét oktalanul zavarni merészkedett. Mert így az üres pénztárak néha-néha mégis csak magába szállásra és gondolkozásra fogják kényszeríteni városunk tanácsát, ilyennel fárasztani pedig városunk körül szerzett kiváló érdemei folytán igazán méltánytalan. Mi pedig épp ezen kiváló érdemek elismerésére írjuk mai czikkünket. Vezessék a tanácsot a város ügyei intézésében ezután is eddigi lelkesedése, nagyra törő eszméi, erélyes kezdeményező tevékenysége, és a siker nem fog elmaradni. Eddigi működése úgy is örökké emlékezetes marad Vácz történetében, és a jövő Karcsú Arzénjének, egy vaskos kötetet kell majd annak idején összeírni, hogy kellőleg méltányolni tudja ama fényes eredményű ernyedetlen tevékenységet és nagyszabású terveket, melyek eszélyes végrehajtásával Vácz városát a régi sáros és elhagyatott állapotából a legelső vidéki városok sorába emelte, melynek közigazgatása mindenekben mintaszerű. Az ily kiváló érdemek irányában a jelennek csak egy kötelessége van: a hálás elismerés, mely nem lel szót bámulata méltó kifejezésére. Mi is csak ámulunk és hallgatunk, és kicsinylő szemekkel mérlegeljük amaz egy két békételenkedő képviselőt, ki nem akarja belátni tanácsunk érdemeit, és irigyli méltó babérait, mint Cassius Caesarét. De az ilyeneknek támadására a nyugodt lelkiismeret és a teljesített kötelesség önérzete az egyedüli válasz. Tanácsunk pedig ha elgondolja, hogy mennyijét köszönhet működésének a város, emelkedett öntudattal nyugodhat babérain. Csak nyugodjék tovább is zavartalanul városunk üdvére, haladására és dicsőségére ; a nagyközönség pedig ne is gondoljon semmivel, tudván, hogy városának sorsa kitűnő kezekbe van letéve. Csak tovább, tovább a kitűzött ösvényen „sic itur ad astra.“ Biztos szer a phylloxera ellen. Ezen czim alatt közölt a „Veszprém“ múlt heti száma egy czikket, melyet kötelességünknek tartunk olvasóink tudomására hozni, miután bennünket ugyancsak közelről érdekel a phylloxera kérdés megoldása. A czikkíró oly egyszerű s olcsó szert ajánl a szőlőgazdák részére a phylloxera ellen, hogy azt még a legszegényebb ember is könyen alkalmazhatja. Eddig a phylloxera ellen mindenki csak a kordonok húzását ajánlotta, melyek szőlőtulajdonosainknak sehogy nem voltak ínyére, s ennek maga czikkiró úr sem barátja ,mert — amint írja —• már azt is bebizonyította több tekintélyes és tudományos phyloxerabiztos úr, hogy a phylloxera még repülni is tud, ha pedig már repülni tud, akkor a kordonok haszontalanok, mert ha a szél felkapja azt a parányi állatot, csakis az isten tudja, hogy hol esik az le, tehát a kordon haszontalan. Nem akarok sokat írni a phylloxeráról, mert már nálamnál sokkal tudományosabb egyének igen-igen sokat írtak, de a sok között, amiket olvastam, még mind nem volt az olvasható, hogy mitől döglik meg az a phylloxera. Én alulírott saját tapasztalásomból merem a magas kormányt, úgy a szőlőtulajdonosokat felhívni, hogy próbálják meg a következőket: 1-szer. A szőlőtőkét mind a két felül úgy kikapálm és a gyökerek mellől a föl-