Vadász- és Versenylap 9. évfolyam, 1865
1865-02-28 / 6. szám
87 lapult, míg végre hatan lettek egymáshoz szorosan tapadva, mit sem ügyelve többé a szörnyű lármára s iszonyú ostorcsattogatásra. Ott hullottak el, egynémelly része fektében nyervén a kegylövéseket. Egyébiránt meg kell jegyeznem, hogy lovasokban igen nagy hiány volt, s innen ered, hogy a körvonalon, míg a nép végleg össze nem torlódott, öt-hatszáz lépésnyi hézagok is képződtek. A mi vonalunkon, a mennyire a láterő elhatott, egyetlen lovas hajdút láthattunk csak, s ez is lovát nagy vitézül kantárszáron vezetve s egy csoport hajtó közt ténferegve, a keze ügyébe ejtett csikóbőrösön minél gyakrabban igen nagyokat emeltetett, s ekképen fényes nappal is a csillagok vizsgálatába bocsátkozott inkább, sem hogy a hajtás menetére ügyelt volna. „Nunc est hibendum!" gondolt magában Csokonaival. A kör lassanként feloszlott. A számos úri fogat és a kirendelt parasztkocsik nemsokára tért foglalván, többen, ahonnan jöttek, mindjárt a helyszinéről vissza is utaztak, míg a nagyobb rész Kis-Körösre, ahol tánczestélyhez készültek, hajtatott. (Vége következik). A kandalló előtt. II. Háziasszonyunk szeretett néha ingerkedni velünk, s midőn ebéd után a vígan lobogó kandalló előtti karszékekbe telepedénk, csintalan gyors szemhunyorítással, mellyet a társaságban csak épen az illető nem vett észre, kérdő bőbeszédű barátunktól, vadászott-e rókára dél-Amerikában ? — Oh oda még nem hatolt el az angol civilizatio s vele a ködös angol jellemhez illő rókasport, ott nagyobbszerű a ragyogó természet, szenvedélyesebben buzog a vér s a cagyarok és pumák honában kicsinyes czélnak és szívtelen élvezetnek tartanák a szegény rókát húsz harmincz kópéval elfogatni Hárman is tiltakoztak egyszerre az állítás ellen, mintha a rókavadászatban a róka elfogása volna a czél s a főélvezet, s ha erre nézve bővebb részletekbe bocsátkozunk, ez korántsem azért történt, mintha barátunkat e részben a kapacitáshatás terén állónak hittük volna, mint inkább hogy a forgó malomkeréknek zárjuk el zsilipjeit. — A szép háziasszony azonban kérlelhetlen volt s talán, hogy velünk évődjék, talán hogy a nem szólhatás miatt nyugtalanul szorongónak tegyen kedvére, neki adta a szót, sőt felkérte, beszélne egyetmást a dél-amerikai sportról. — Irgalom és türelem istene ne hagyj el! sohajtam magamban, s midőn a nyert tért mohón elfoglaló R. ugyanazon perui majomvadászatról kezdett beszélni, mellyel engem már az ebéd előtti öltözéskor elkínzott — teljes önmegadással igyekeztem semmivé törpülni ka székem mélyében. — Két hónapot valók Peruban töltendő s igy elfogadhatom Don José meghívását, ki a Cordillerák tövében Limától három napi járó földre lakott. Két indián kalauzzal, pompás spanyol vérparipákon utaztunk a dúsgazdag czukornád-termelő-