Vadász- és Versenylap 14. évfolyam, 1870
1870-12-20 / 35. szám
310 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP hollétét. Az oroszlán mintegy tizenkét rőfnyire távozott, anélkül hogy lövéshez juthattam volna. Midőn ismét óvatosan közelebb lopództam, az elúszott és kitépett fűben egy gyönyörű állatot láttam feküdni. Az előbbi nőstényoroszlán volt ez, melynek vállába hatolt a golyó s mely már kimulófélben levén, tehetetlen dühében néha talpaiba harapott, s a földet csapkodta és karmolta, és mellette jelentékeny vérpocsolya terült el. Mig embereim földrögökkel dobálták, hogy kipuhatolják, valljon képes-e még lábra állni, addig én készen tartottam magamat a lövésre. De csak morogni és nyöszörögni volt képes én pedig kis idomulva egy fejére irányzott lövés által véget vetek szenvedéseinek. Nem egyszer barlangjukig követtem az oroszlánokat, midőn ezek zsákmányaikat oda czipelték. Különösnek fog hangzani, de a tapasztalat folytán szilárd meggyőződésemmé vált azon észrevételem, hogy ők inkább féltek tőlem, mint én tőlük. Rendesen csak közvetlen közelben juthattam egy, csaknem mindig nehéz és ritkán kielégítő sikerű lövéshez ; nem ritka volt az az eset is, hogy daczára a halálos lövésnek — járhatlan rengetegig csúsztak és abban rejtőztek el. Különösen nagy türelmet tanusitok, midőn holdvilágos éjeken lestem reájuk. Néha megkisérlé egyikmásik merészebb oroszlán keresztülraászni a tüskebokron, melylyel táborunkat körítettük, s ezek egyike életével lakott vakmerőségéért. Egy kis tisztásban, melyben kényelmesen leheveredett volt, találtam a határszegőt; midőn ez ellenségét a sürninál jönni látta, kereket akart oldani, de későn volt, mert tiz lépésről elég biztos övé-t kapott, s még mielőtt az ezt követő bukfencz után lábra állhatott volna, még egy golyóval tiszteltem meg. Erre dühösen rázta borzas sörényét, ordított, száját kitátotta, egyszóval látszott, hogy szeretett volna offensivába átmenni, de hátgerincze szét volt zúzva és hátulsó részét csak nagynehezen vonszolta maga után. Daczára ennek roppantul erőködött és jobb és balfelé kapkodva, nagy lyukakat vájt a földbe. Midőn besötétült, egy bokor alá gurult, hol másnap reggelig hagytam. Még napkelte előtt felkerekedtem majdnem valamennyi embereimmel együtt, tevét is vivén magammal, mert a zsákmányt feltöretlenül akartam haza szállitani. Én legjobb paripámat lovagoltam, melyet, mivel kitűnően száguldott, Tetemnek neveztem (a bubalisantilopa után, melyet az arabok ennek hinak) — azon mellékczéllal, hogy e gyönyörű állat bátorságát és tanulékonyságát próbára tegyem. Egy Hudson Ali revü arabs, aki előre sietett volt, egyszerre felkiálta : „Itt fekszik, kimúlt!" Midőn én a többiekkel közeledtem, az oroszlán morogva első lábaira állt, sörényét felborzolta és szikrázó szemekkel barezva látszott bennünket kihíni Megható jelenet volt ez: az állat noha egészen megbénulva, mégsem veszte bátorságát. Midőn első ízben hallatszott ordítása, a velünk hozott teve lovasával ágaskodott, a ló pedig ijjedten félre szökött; miután azonban a tényállást kipuhatoltuk, mintegy húsz lépésnyire eléje lovagoltam az oroszlánnak. Ez ismét hallata orditását, azután szemét merően a lóra szegté, melynek nyájas csititás közben nyakát és szügyét veregettem. Meg is állt hősiesen, bár sörénye ég felé emelkedett s eleinte félénken prüsszögött; sőt később midőn kengyelnyomásomat érzé, egyenesen az oroszlán felé lépdegélt. Midőn még mintegy hat lépésre voltam az oroszlántól, megállítam, és most csodálatra méltó bátorsággal állt az oroszlánnal szemközt. A két állat merőn egymásra szegte szemét, az egyik tajtékzott dühében, a másik elszántan és hidegvérűen vette őt szemügyre. Ekkor a kantárt nyakára ettem, és Tetei megértett: tudta, hogy lőni akarok. Én az oroszlán fejét vettem czélba és letömtem, mire a lóról leszállva ezt simogattam és megdicsértem. Azután közvetlenül az oroszlán mellé vezettem, s ezt szintén simogatva, kezemet a lóval megszagoltattam. Tetei egy párszor hangosan fujt és midőn a kantárt eleresztve egészen szabadon bocsátom, odament az oroszlánhoz és fejét lehajtva megszagold annak sörényét. Néhány pillanat múlva pedig elfordult és a száraz fűben legelészett. Az arabok el voltak ragadtatva a ló bátorságától. Én tudtam ugyan, hogy az oroszlán ártalmatlan ; de Tétertől mindenesetre hősi merénylet volt, egy oroszlánhoz közeliden, mely orditott, szájat tátott s ugrásra látszott készülni. Azután egy tevét vezettünk elé, mellynek szemeit előbb bekötöttük, oszt letérdeltettük, azonban még így is csak nyolcz ember egyesített fáradságának sikerült az oroszlánt hátára emelni. Ez kinőtt állapotban körülbelül öt mázsánnyi nehéz lesz. A táborba érve, nem előtt raktuk le, kinek is az oroszlán talpai győzelmi jelül felajánltattak, melyeket, itteni szokás szerint, zsinóra fűzve talismánként lehet a nyakon hordozni. Az arabok nemcsak ezek, hanem az oroszlán bajusza iránt is nagy tisztelettel viseltetnek és mindkettőt gondosan őrzik ; ez utóbbiakat bőr zsacskóba teszik és amulet gyanánt hordozzák, állításaik szerint gazdáját a vad állatok támadásaitól megóvja. Delladillatól délre fordultam a Setit egy mellékfolyójához, a Royauhoz; ebbe ömlik a Ma i Ga b ba, ez egy khor (hegyi folyam), mely sűrü erdős, frankolinlyúkok és antilopokban bővelkedő vidéken foly keresztül. Ott ismét számos elefántot zsiráffot, vadkant és bivalyt lőttem; de mielőtt Chartumba visszatértem, érdekes kalandjaim voltak az orrszarvúakkal. Midőn egy izben Tetelt egy lejtőn kantárán tartva legelteténi, egy szakadásból lassan két orrszarvút láttam kilőni ; kis idő múlva menetük vágtatásba ment át, majd legelészni kezdettek. Azonnal néhány lovat hozattam a táborból, e közben pedig megfigyeltem a két állatot, melyek nemsokára a fűbe keveredtek le aludni. Midőn esetleg két sertés tévedett el közelükbe, gyorsan felugráltak és óvatosan körülnéztek ; azután egy darabnyira mentek, útközben is többször meg-megállva és körülnézve Tetei lovamat egy fához kötöttem, s az orrszarvuk egyike egyenesen feléje közelite, nyilván azon szándékkal hogy megtámadja. A ló nem vévén észre a fenyegető veszélyt, nyugton maradt. Ekközben olly gyorsan, a mint csak lábaim birtak, átsiettem a sziklás lejtőn s épen akkor értem a halom tövéhez melyen lovam állt, midőn az orrszarvú csak mintegy ötven réfnyire volt tőle. Ez már kezdé észrevenni a veszélyt, s az orrszarvú, mely eddig lépést haladott, most leeresztett fővel rontott a ló ellen. Ekkor lőttem, de hibáztam, azonban a golyó köveket és homokot szórt a szörnyeteg szeme közé, mert épen orra mellett csapott a földbe. Ugyanazon perezben a ló eltépte zablyaját és a tábor irányában elvágtatott, míg a rhinoceros, a dörej által megijesztve és a homok- és kődaraboktól egy darabig szeme világát vesztve, ismét arra visszafordult, a honnét jött. Alig pár lépésnyi távolságra rohant el a bokor mellett, mely mögé rejtőztem ; ismét tüzet adtam, erre már farkát felemelte, egypár lépésnyire előre hanyatlott, majd többször körben körülfutott, megállt, ismét pár száz főfnyire elbaktatott és lefeküdt. Nem sokára társa is hozzácsatlakozott, mire mindketten a halom tövét megkerülték, mely nem sokára el is rejte őket szemeink elől. Kis idő múlva egy Hassan nevű arab jelenté, hogy az egyik holtan hever a földön, a másik pedig mellette áll ; ez még akkor sem mozdult el a hullától, midőn egészen közelébe lovagoltam, én pedig a ragaszkodás e jelével egy cseppet sem törődtem s czélba véve épen vállapoczkája közepén találtam, mire elbukott és a földön hengergetőzött. De csak pillanatnyira bénult meg és mindjárt ismét sebes iramban tovavágtatott. Én nyomban követem ; egyszerre csak megfordul és támadólag lép föl, de ló és lovas egy ügyes oldal mozdulat által kisiklottak előle és én ismét felvettem a vadászatot. Végre nehezen lélekzetet véve megállt és ismét két lövést kapott. Most már elbukott, lábai még egy pár pillanatig görcsösen mozogtak, azután kimúlt. A nap mint a tüzes kályha izzott, midőn a táborba visszalovagoltam, hogy embereket küldjek ki tevékkel, kik a bust és bőröket haza szállítsák. Midőn az első ízben elejtett orrszarvú mellett mentem el, már nagy zajban voltak körüle összegyülekezve a keselyűk, és folytonosan új meg új csoportok közeledtek. A szemeket már kivágták és a vállon levő sebből nagy húsdarabokat kiszaggattak, de a kemény héj miatt nem igen boldogulhattak vele. Távolabb néhány marabut-gólya türelmesen várakozott; úgy látszott, hogy a hulla eltakarítására vállalkoztak, ha ennek ideje eljött. Gyakran megvitatott kérdés, valljon a keselyű éles szaglása vagy látása által vezettetik-e zsákmányához. Én e madarakat több ízben és figyelmesen vizsgáltam, és ennek folytán azon nézetben vagyok, hogy, noha szaglásuk is szerfelett éles, mégis valamennyi ragadozómadár rendsiüli láterejük által bukkannak zsákmányukra. Egy megvakult keselyűnek kétségkívül éhen kellene halnia, de egy ép látérzékkel biró keselyű akkor is megkereshetné táplálékát, ha pl. orrlyukjait idegen anyaggal betömnék. Szaglásuk a talaj közelében legerősebb ; éppen ezen okból szagolja ki már messze távolból a hiéna, oroszlán és más ragadozó a döghúst, ha ez szél alatt van; de ha szél ellen van ez, még közelben sem érzik meg. A dögvarjú ezért tartózkodik mindig közel a talajhoz, de épen ez okból kivételt képez a ragadozók között. Csodálatra is keltheti az embert, ha észreveszi, mint közelednek egyszerre a keselyűk, ha egy állat elhullott, jóllehet még egy perczeel előbb e madaraknak lire-hamva sem volt a jellegtelenségben. Nem ritkán midőn valami állatot lőttem, egy bokor mögé keveredek, hogy megfigyeljem, minő sorrendben fognak a külömböző madarak közeledni. Legelőször a feketefehér varjú jelent meg ; ez szorgalmasan fürkész eledele után, s uton-útfélen sokat lehet közülök látni; többnyire éles szaglóérzékére bizza magát, de azért szemeit is szorgalmasan körüljáratja. Közvetlenül utána a bussai'd tűnik föl, ez után a kis vörösfejű keselyű, ez után ismét a nagy Csupasznyaku keselyű és a marabut, melyet ismét az adjutáns szokott kisérni. Ollykor egy félig holt állatot sűrü bokor alá rejtettem, és a keselyük soha sem akadtak rá, ha halálának nem voltak szemtanúi ; de ha igen, ugy már akkor zuhantak le a magasból, midőn még az állat elrejtésével voltam elfoglalva, melyet azután szaglásuk közvetítésével csakhamar felfedeztek. Olly vadra, melly nyolcz egész tiz láb magas füvön ejtetett el, ritkán bukkannak rá, még ha az olly nagy volt is, mint az elefánt, vagy orrszarvú. A keselyük és marabut-ok mérhetlen magasságra felemelkedhetnek. Föl lehet tenni, hogy a légben szabályos rétegek vannak a különböző ragadozók számára, azonban láthatlanul az emberi szemnek, a mérhetetlen maggasságban folyvást kiterjesztett szárnyakkal röpködnek és az alattuk elterülő világot távcső élességű szemeikkel vizsgálják. E magas légrétegekben magától érthetőleg mindig hűsebb légmérséket éreznek, és úgy látszik a vízre nem szorulnak , de némely madár, mint pl. a marabut-gólya és a bussard, melyek hosszabb ideig szeldelik át a sivár pusztákat, vizes zsacskókkal birnak, és pedig az első torka alatt hordja ezt, a másiknál ez belül van ; mindkétnemű tartó vízzel van tele. Minthogy az imnént nevezett orvmadarak mindig szabályos sorrendben követik egymást, ebből jogosan azon következtetést vonhatni, hogy különböző távolok illetőleg magasságokból jönnek. Ez utóbbiakból óriási térségeket pillantanak át; a földön levő emberek számára láthatlanok, de ők egymást folytonos körben röpülések közben is mindig szemmel tartják. Az egyik madár valamely tárgyat észrevesz a földön , azonnal lecsap és példáját rögtön követik keselyűtársai. Amint a vadász valamelly állat bőrét lenyúzza, a piros vér azonnal odacsalja a keselyüket. Megfigyelés végett nem ritkán mnyatt feküdtem és a kék felhőtlen levegő látásába merültem ; eleintén madárnak nyoma sem volt, de amint egy állat bőre csak félig is le volt húzva, az égen is fekete pontok kezdtek feltünedezni, melyek mindig növekedtek. Ekkor fákról és cserjékről mindenfelől hallatszott a varjak krákogása, azután jöttek a bussardok, az aludt vértömeget a földről fölkapkodva. Közben a látott fekete pontok szárnyas állatokká változtak át s kis idő múlva olly zúgás keletkezett, mintha kis forgószél okozta volna. Legelébb egy vörösfejű keselyű ereszkedett le a véres tovhoz és őt egész rajban követék társai. Illyenkor a jégben a legmesszebb kék távolokig fekete pontokat lehete látni, a szélrózsa minden irányából közeledtek a madarak. Végtére egész koszorúban forognak körül a keselyük, de még mindig nem mernek leereszkedni; ezt a nagy kopasznyaku kisérli meg először. A vadászok e közben a vadat megnyúzták s a legjobb darabokat magukkal vivék ; a madarak ezalatt némi távolságból kisérik szem-