Vadász- és Versenylap 26. évfolyam, 1882

1882-01-19 / 3. szám

22 elbírni látszik, a legfárasztóbb munka daczára ,s épen oly frisnek mutatkozott utolsó pesti futása alkalmával, mint volt az ápril 18-diki bécsi versenyeken, midő­n először kihozatott. — Ama szép formája után, melyet tavasz és nyár folytán a kurtább távolságokon mutatott e kancza, idomárja, nyári pihenését, midőn a ham­burgi versenyekről hazaérkezett, arra hasz­nálta fel, hogy megkísérelje vele, nem volna-e épen oly jó a nagyobb távolságokra is, mint minőnek a kurta távolságokon bizonyult, s daczára hogy a nagyobb távolságra való ido­mítás egészen más rendszert igényel, midőn az nem sikerült és ő nagyobb távolságokra nem bizonyult be elég jónak, e rendszer­vál­tozás nem hatott zavarólag reá legkevésbbé sem, és sebességéből sem vesztett a legcseké­lyebbet sem. Kár, hogy az indulásnál oly rosz temperamentummal bír, mely majdnem min­den versenye után fokozódott nála, mert ez által az indulásnál gyakran sok tért veszít, mit aztán, kivált ha jobb társaságban indul, míg behoz, nagyon sokat kell, hogy kiadjon magából, s mi a zoarwicki és Manchesterben való megveretését is inkább az indulásnál való eme szeszélyességének volnánk hajlandók tu­lajdonítani ; bár viszont nem lehet tagadni, hogy ha aztán elindult, a legjobb szívből sza­lad és ostor alatt is a legjobban áll s kész­séggel tud a felhívásnak megfelelni, a­míg van benne valami , mit legfényesebben bebizonyí­tott a június másodiki bécsi 2000 frtos állam­díjban való futása alkalmával, melyben Domb­rovával majdnem a távoszloptól kezdve os­tor alatt a legerősebb versenyt futotta. Mint már fentebb említők, Donna Chris­tine tavalyi versenyét Bécsben ápril 18-án futó, mely alkalommal a 800 frt értékű ban­dicapet a Camelia-kancza, Gogo, Sogrodda és Nil Desperandum ellen a legkönnyebb stí­lusban nyert meg. E versenyben legvesze­delmesebb ellenfele Nil Desperandum volt, de e­zént kissé nyomta a teher, már a távoszlopnál meg volt verve. Második verse­nye az 1000 frtos Krieaui-díjban volt, hol a lo­vak azonban első ízben Ordeal nélkül eresz­tetvén el az indító által, a verseny semmis­nek lett nyilvánítva, és új futás rendeltetett el . Donna Christine azonban sem e verseny­ben, sem a reá következett újabbikban nem bírta magát érvényesíteni és másodszori futása alkalmával aztán már a távoszlopnál fel is lett artva. A bécsi tavaszi versenyek alkalmával a kancza aztán még ápril 2­8-án a Rondeau­dijat nyerő Orient, Miss Albrook, a Clemantis­men és Lehet ellenében, szintén egészen köny­nyen. Május 3-án Pozsonyban az Engeraui­dijat nyert meg Vezér, Piz-Languard és Le­hel ellen; ugyanott azonban másnap a handi­capben, daczára 50 kiló kis terhének, még helyet sem kapott ; természetesen a ver­seny másfél mértföldre lett futva, és itt tűnt ki legjobban, miszerint az ő távolsága legfeljebb egy mértföldig terjed. A pesti nyári versenyeken május 14-én a kétezer méter tá­volságú 3000 francos államdíjban Miss Pley­dell és Csapodár után csak a harmadik helyre bírt felszaladni. Legközelebbi nyereségét a bécsi május 22-iki megnyitó versenyben aratá, melyben Orientet, Balatont, Cavalierot és más három lovat újra nag­y­on könnyen vert meg, a távolság azonban e versenyben csak egy mértföld volt. A Trial­ Stakesben vereséget kellett szenvednie La Gondolától, egy­­hosz­szal veretvén meg általa , igaz, hogy egy és fél kilót adott neki e versenyben, de va­lószínűleg ha ezt nem is tette volna, abban az esetben is megveretett volna általa, mert hiszen La Gondola a versenyt meglehetős könnyen nyerő . Donna Christine maga után ha­gyá azonban No Surpriset, Miss Pleydellt, Kisba­bát és Pistát. Hogy ő milyen sebes ló 1000 mé­terig, azt legjobban bebizonyitá mát. 31-én Bécs­ben, hol a handicapet 986 méter távolságon 58 kilo teher alatt három hoszszal meg tudta nyerni Kisbaba, Wallenrod, Sogrodda és más 3 ló ellen s ez utóbbinak egy és fél kilót és az évet adó e versenyben. A nyár folytán legszebb ver­senye jun. 2-án Bécsben a kétezer frtos állam­díjban volt, melyben Dombrowát, Theoristet és Vezért verte meg. A nyár folytán a kan­cza kivitetett Németországba, hol Hamburg­ban való szereplése eléggé ismeretes, hiszen lehet mondani, miszerint az ő ottani esete szolgál­tatott alkalmat ama sok üdvös javításra, mik ez idő szerint a bécsi Jockey club kebe­lében versenyügyeket illetőleg kezdeménye­zésüket veszik. Hamburgban első ízben jun. 26-án a Serleg-díjban indult és nyert, meg­vervén abban Valeriust, Németország általá­ban egyik legjobb kétévesét Jaquittát, az ötéves Molt, két-két és a hároméves Locaturet. Nagyon szép formát mutatott a kancza a Renard-díj­ban, mely versenyt Aaron ellenében valószí­nűleg meg is nyerte volna, ha általa a táv­oszlopon belül már helyéből ki nem nyoma­tik; ő e versenyben távolozva lett, mert egy és, fél kilóval több terhet vitt, mintsem kellett volna. Az ősz folytán aztán ő még nálunk hatszor futott és egy versenyét kivéve min­det meg is nyeré a legközönségesebb canter­ben vervén meg azokban minden lovat, mi ele­jébe került, természetesen e versenyek mind az ő távolságán lettek futva. Megveretése a bécsi 5000 frtos államdijban volt, melyben a 2800 méter távolságon Bayonne és Pista ál­tal is megveretett, úgyhogy a távoszlop előtt már feltartatott Butters által. A pesti őszi Kladrubi-dijban Donna Christine a kétéves méneknek, melyek vele futottak, 141/5 kilót, a kanczáknak meg 16 kilót adott s eme vele futott lovak, melyek bizonyosan kétéveseink középső classisába tartoznak, már kétszáz mé­ter után meg voltak általa verve, ugy hogy alig lehet megítélni, hogy a fontok mennyi összegével még kezében nyeré meg e ver­senyt. Donna Christine Pest után egyenesen Angliába vitetett ki, hol novemberben az Ale­xandra-park-meetingen az Alexandra Gold Cup handicapet nyert meg Liliputian, Cha­meleon és kilencz más ló ellen négy hoszszal. Még Warwickban és Manchesterben kísértet­tek vele egyszer-egyszer szerencsét, de mind­két versenyében csak a második helyre bírt felfutni. Ő a telet odaát tölti, és már is több nagyobb versenyre van ott enyagirozva. Dombrowa ez évi nyereményei 17129 frtra rúgnak és e kancza a hároméves nyertes lovak között La Gondola és Donna Christine után közvetlenül a harmadik helyen következik. Ritkán szerzett le nagyobb meg­lepetéseket, mint eme Digby-Grand-Flora-kan­cza. Tavaszi első debütjei az egész sport­vi­lágot úgy­szólván ámulatba ejtették és senki sem, talán még istállójában sem gyanították benne ama sebes és többi társai felett oly nagy fölényt gyakorló lovat rejteni, mint a milyen­nek ő magát a tavasz folytán mutatá. A bé­csi tavaszi és a pesti nyári versenyek alkal­mával úgyszólván uralta a pályát s mindent megvert, mi elejébe került, s még mindenki előtt jó emlékben lehet ama meglepetés, me­lyet ápril 24-én a másodosztályú államdíj meg­nyerésével okozott, melyben először találko­zott az 1880-dik évi kétéves crackok egyi­kével Bayonne-nal, s úgy ezt, mint a többi vele futott lovakat, a legkönnyebben megverte és a versenyt már a távoszlopnál biztositá magának. A kancza azonban amaz általa mu- T Á R S Z A. Egy vadászati esemény a távol nyugaton. (A „Chasse illustrée"-ből.) A mult év október havának derekán a Rio Grande mellett tartózkodtam, Tagle Pass-ben, egy határszéli kis városban, mely csupa viskókból és játékházakból áll, oly la­kossággal, min­t csak az amerikai Far-Wes­ten találhatni. Én egy, Illinoisban született egyénnel ismerkedtem ott meg, ki carriere-jét a Nord-West rengetegeiben mint favágó kezdte,majd ügyvéd lett a szülővárosában ; de a városi életet nagyon egyhangúnak tartván, Kansasba költözött, azzal a szándékkal, hogy ott mint ültetvényes telepedjék le. Kétévi ernyedetlen munkásság után bir­toka mindinkább lakhatóvá kezdett válni, mi­dőn az indiánok mindent földúltak s elpusz­títottak ott, a mi kezök ügyébe került. Ő maga hármat ölt meg közülök. De ő nem csüggedt el annyira, hogy a prairie-től vég­kép megváljon. Ott maradt a lovával és ka­rabinjával, egyedül, s még boldognak tartotta magát, hogy dús, hosszú haja, melyre igen büszke volt, az indiánoktól érintetlen maradt. Üzleti vadász lett belőle s számtalan ka­land után, mint kalauz és tolmács szolgált, egyik határszéli állomáson. Meghagyjuk neki vadonban nyert nevét, az Antilope­ Bill-t. Szinte példátlan az a türelem, melyet ő órák hosszán tanúsított, hanyatt he­veredve, lábával a légbe ezerféle fantaszti­kus mozdulatokat rajzolva, csupán abból a czélból, hogy az ő kedves vadjainak a kí­váncsiságát fölébreszsze s azokat puskahegyre csalja. Alkalmam nyilván neki némi csekély szívességet tehetni, hálásan köszönte azt ne­kem meg s fölkért, vennék részt egy általa rendezendő vadászaton, melyre a San­ Anto­nióban tartandó vásárt megelőzőleg szándé­kozott indulni. Mielőtt a tervezett vadászatra indultunk volna, első dolgunk volt, kellő élelmi- és lő­szerrel látni el magunkat. Vásároltunk lisztet, kávét, b­eát, czuk­rot, füstölt szalonnát s többféle konzervet. Nem feledkeztünk meg a dohányból és gyu­fáról sem. Szereztünk a többi közt kávéfőzőt, csé­széket, kasztolyokat, gyapot- és kaucsuk ta­karókat, lőport, golyót. Magammal vittem kétcsövű fegyveremet, sátorkészletemet s egyéb, utazás közben kényelemnyujtó és hasznos eszközöket, főleg oly utakon, hol fo­gadók nincsenek. Kikölcsönöztünk aztán egy öszvért, málháink hordására. Bill egy a caliensi hegyekből származott kis mexikói paripát lovagolt, amaz arab mé­nek egyikének ivadékát, melyeket a fran­cziák hagytak hátra a mexicói hadjárat után. Én pedig egy virgonéz, erőteljes pony-t lo­vagoltam, melyet San-Antonióban vettem 80 franknyi szerény összegért. Meg kell még emlitenem Billnek elvár­hatatlan társát és barátját. Ez egy szuka ku­tya volt s a Whiskey édesen hangzó névre hallgatott. Nevezetes állat volt ez, noha sem­miféle törzsfajhoz nem tartozott. Bajos volna megmondanom, mire volt legnagyobb hivatott­sága, de megrohanta a medvét és pumát, hal­latva szép, mély hangját ; kihúzta a lelőtt vadkacsát a vizből, állta a fürjet és szalon­kát s oly szimatja volt, hogy a vadat három kilométernyiről megérezte. Előkészületeinket bevégezvén, egy szép reggel útnak indultunk. A nap sugarai már égetően kezdtek alátűzni a kora reggeli órák daczára is, élénken megvilágítva a Piedros Negras házacskáit, mely falu a Rio Grande túlsó partján terült. Elhatároztuk, hogy a folyó mentét fog­juk követni egészen Tagle Pass és Loredo fele útjáig. Bill ismerte a határ túlsó részén is a mocsárakat, hol a szárnyas vad bőven tanyá­zott s hol minden este nagy szarvasfalkák jártak inni és pihenni az egész környékből. E helyeken szándékoztunk mi vadászni. Min-

Next