Vadász- és Versenylap 54. évfolyam, 1910

1910-11-25 / 104. szám

A családszámok. Az elmúlt versenyév eredményeit a család­számok szerint vizsgálva, az látjuk, hogy az idén is a rendszerint vezető running családok, az­az: a 4 es, a 2-es és az 1-es családok vannak az élen és közülök ismét a 4-es világ bizonyult legsikeresebbnek. Mindjárt meg kell azonban jegyeznünk, h­ogy ez a család szerepelt,a leg­több, szám szerint 124 te­­vérrel a pályákon, melyek végeredményben összesen 935,180 koro­­­nát nyertek. Tavaly e család 125 ivadéka 1.004,940 koronát nyert, míg 1908-ban 62 ivadéka 959,142 koronát keresett. Az 1-es és 2-es családnál erősebben változott a helyzet, s az előbbi virág kevesebb ivadékkal szerepelt mint az előző évben. Végeredmény­ben idén a 2-es család került a második helyre, melynek produktumai felette álltak a tavalyiaknak. Az 5-ös running családot a negyedik helyről leszorította a 11-es sire család, mely tavaly 22 ivadékkal 179,165 koronát nyert, ellenben az idén 24 ivadéka 330,430 koronával szerepel a listán. A champion 4-es családnak legeredményesebb telivérei voltak: Ever­ready (ang. Kedv­es), Árgyé­lus (ang. Anuska), Beg­nardon (Bon amie), Verő­fény (Veracity kancza), Lord Darcy (Gyöngy), Friponne (Farsang), Ammergau (Ami­as), Unbedacht (Bedacht), Arrier (Arve) és Maillart (May). Való­ban első classisa telivér idén nem akadt, közöttük. A 2-es család 540,770 koronát nyert és a 71 ivadék közül kiváltak : Matsch­aker (ang. Ebpetri), Lógas (Busserl), Jávor (Julis), Fejedelem (Made­moiselle de Déols), Avar (Avisa), Türelem (Türel­mes), Sam Leivis (Grotto)­, Fürge (Dóra), Rabagas (Radoo), Mc. Lyn (Lil­v), Quartus (Quota), Doper (Dogma), és Bougre (Bussi). A családban sok a rogue. Az 1-es családból említésre méltóak:Készpénz (Red Poppy), Péponnet (Per pedes), Princess Patsy (Red Poppy), Perkáta (Per pedes), Rou­quin (Rsd Rose), Malina (Glaneuse), Gourmande (Red Rose), South East (Souttifield) és Aviata (Ambra). A 11-es sire-család anyakanczák és mének tekintetében is meglehetős gyengén van nálunk képviselve, pedig már több ízben bebizonyult, hogy ajánlatos lenne nagyobb mértékben kihasz­nálni ezt a vérágat, mely az idén csakis Icy Windnek (ang. Cauld Blast) köszönheti előkelő pozíczióját. Felhívták a figy­elmet még erre a családra Sympathy (isabelle), Lady Love (Lep­tosyne), Eszemadza (Estifény), Beggar (Belle of Hernals), Rustic (Noisette), Magon (Overdue), Tintoretto (Blue Tint) és Rengeteg (Rendes). Az 5-ös családnak, mely 313,755 koronával az ötödik helyen áll, legjelesebbjei voltak: White clover (Wawe), Cullinan (Prezent), Dinom-Dánom (Dogaresse), «1000» (Ezerjó), Vansittart (Van­dyke), Gracieuse (A la greque), Rienzi (Gloriette) és Half and Half (Georgette). A 36-os outsider család, mely mindössze négy telivérrel volt képviselve és mégis 285.280 ko­ronát nyert csakis a Király díj, derby és St. Leger győztes Rascal révén jutott a hetedik helyre, míg Rascal mellett legfeljebb Kikelet másik ivadéka Kapanyél érdemel említést. Család ivadékkal K 4-es 124 953,180 2-es 71 540,770 l-es 60 411,830 1­­-es 24 330,430 5-ös 44 313 755 20-as 25 294,070 36-os 4 285,200 8 as 33 282,960 3-as 38 214,010 12-es 38 213.EOO 14-es 22 199,985 10-es 16 169,340 16-os 32 166,135 2 7-es 16 136,525 6-os 14- - 132,574 26-os 16 130,325 7-es 35 110,614 22-es 11 99,160 13-as 13 96,925 9-es 23 85,645 2 l-es 9 83,320 15-ös 10 76,720 29 es 12 70,560 23-as 17 67,371 21-es 9 64,580 35-08 3 48,790 19-es 10 38,695 31-es 3 35,7(0 17-es 6 26,490 Tenyésztői eredmények. Az alább közölt kimutatás áttekinthető és rideg számai daczára érdekes képét nyújtja annak az ered­ménynek, melyet a monarchia pályáin az egyes mé­nesek elértek. A megelőző esztendőhöz képest néhány változást, még pedig tetemes változást találhatunk a kimutatásban, melyekhez néhány sor magyarázatot kell fűznünk. Így pl. 1909 ben a második helyen Né­metországot találtuk, de csak azért, mert egy összegbe foglaltuk herczeg Hohenlohe-Oebringen, gróf Arco-Zinneberg, valamint a Graditzi ménes és a kisebb német tenyésztők nálunk elért eredményeit, a­mi a végeredményben igen tekintélyes összegre rúgott. Idén az összeget részleteztük. Örvendetes változást találunk a Fáy Béla úr által tenyésztett telivérek nyereményösszegénél. A jeles «Kisteleki ménes» első helyen áll az idén, a­miben a sok évi fáradhatlan tevékenységnek, valamint a bőven hozott áldozatoknak méltó jutalmát látjuk. Fáy Béla úr eddig is mindig az elsők között szerepelt s nevét állandóan ott találtuk a legtöbbet nyert tenyész­tők sorában. Jó eredményt csakis jó anyaggal lehet elérni s egy-két kevésbbé szerencsés esztendő ered­ményének csak buzditólag kell hatnia a tenyésztőkre. Az olyan eredményt, a­minőt az idén ért el a kis­teleki ménes, ki kell érdemelni és tisztán a szeren­csére támaszkodni nem lehet. Méltó eredményt csakis megfelelő befektetés, nagy szakértelmű vezetés mel­lett lehet várni és csakis így lehetett elérni azt, hogy 31 ivadék 457,160 korona nyereményösszeggel szerepeljen egy tenyésztő neve mellett. Ebből a ha­talmas nyereményből a legnagyobb rész természete­sen Rascalt illeti, mert a Raeburn-mén egymaga 278,100 koronát nyert, de szép eredményeket értek el Friponne és Coupefile is, míg a kétéves Eva egy­maga 40,630 koronát nyert. A ménes neveltjeihez tartozik a reményekre jogosító Kapanyél is Ered­ményes kisteleki telivérek voltak még: Floridsdorf, Garázda, Natasa, Piroska, Plutokrat, Fellah, Rienzi, Gardone, Ambra stb. A második helyen báró Springer Gusztáv áll 422.520 koronával, de a telivérek száma 56 főre rúg. Az át­lag még így is jó a ménes neveltjeinél és a 20, és 10.000 koronán felül nyert telivérek száma igen tekintélyes. Kiválóbbak voltak: Matsch­aker, Pépon­net, Beranger, Granville, Ibykus, továbbá Mai­art, Perkáta, Rabagas, Polpetta, Vansittart, Marmola, Petronella, Orgazda, Gi­ammaire, Petlote, Casserole, Merryman, Stam­bang, Nevermore, Perray és Pelote. Dreher Antal úr tavaly a hatodik, míg az idén a harmadik helyre került. Megelőző esztendőben 22 iva­dék 214,000 míg az idén 25 telivér 372,706 K-át nyert. Nagyban hozzájárultak a nyereményhez White­clo­ver, Lagas, Ammergan, Raspberry, Doper, Sapristi, Kopie, Beggar, Bougre, Vacant és Vampi-r. Tekintélyes az emelkedés Jaross Sándor urnál, ki­nek 1909-ben 18 neveltje jutott és 151,565 koronát nyert, míg az idén 22 ivadék 290,935 koronát nyert. Kiválóbbak voltak: Trafalgar, Paff, Fejedelem, Un­bedacht, Fürge, Gracieuse és Bánk­ bán. A herczeg Hohenlohe-istállót különösen Icy Wind és Indiscretion hozták előtérbe, de ide kell számíta­nunk Haltot is. Jó eredményt értek el a tavalyi 83.660 koronához képest a Geist Gáspár úr által testyésztett telivérek, melyeknek száma az idén 14 főre rúgott és 118.880 koronát szereztek s ezen összeghez leginkább Jávor, Lekvár, Dummer Kerl, Majd ha fagy, Pampuska, Rebus és Papucshős járultak hozzá. Íme, a részletes jegyzék: Család 28-as 18-as 32-es 34-es 25-ös 45-ös ivadékkal 2 2 1 1 4 2 K 14,990 11,270 3,950 3,630 3,026 2,345 ló K Fáy B. ur 31 457,160 Br. Springer G. 56 422,520 Dreber A. ur 25 372,706 Jaross S. ur 22 290,935 HgHohenlohe-Oehringen 12 251,705 Baltazzi A. ur 39 250.685 Lov. Wiener-Welten 28 - 229.205 Br. Üchtritz Zs. 14 194,890 Gr. Festetics T. 14 187,975 Jankovich-B. Gy. ur 22 181,355 Gr. Stubenberg J. 16 153.CD5 Gr. Batthyány E. 10 132,925 Luczcnbacher M. ur 28 127,935 Geist G. ur 14 118,880 Gr. Esterházy M. örök. 9 111,94­6 Kisbéri ménes 9 103,960 Hg Lubomirski L. 13 91,810 Milne H. ur 4 90,865 Francziaország 20 81,780 Hg Taxis M. E. 5 81,240 Br. Oppenheim S. A. 1 79,100 Jékey A. száz. 12 78,980 Br. Herzog M. 8 78,690 Németország 19 71,185 Meichl Gy. ur 4 69,330 Br. Königswarter H. 7 68,6016 Gr. Esterházy F. U 66,840 641 Fedezési hirdetés. Az 1911. évi fedeztetési idényben az abonyi ménesben (vasút-, posta- és távirda-állomás Abony, Pest megye) a következő telivér­­ének állanak: RAEBURN Raeburn fedezési listája 1911. évre 2000 koronával megtelt; 1912 évre 2000 korona fedezési díj mellett még 8 kancza fogadtatik el. NORMAN III. per m­ellett 1905-ben, (12-es család) apja Octagon (16) [apja Rayon d'or (3) (angol St. Le­ger nyerő) anyja Ortegái (16) (Ormonde vérbeli test­vére)] , anyja Nineveh (12) [apja The Ill Used (18) (ap. Breadalbane (10), anyja Ellermire, Chanticleertől (23)­] Norman III. a 2000 guinea (Sir Archibald, White Eagle és Your Majesty ellen) a Newmarket St. Le­ger (2800 m.), a Newmarket Free Handicap 2000 m. (topweigh­t alatt) és más versenyek nyerője kb. 200000 korona összértékben. Fedezési díja: 300 korona. Egy tulajdonos több kanczájára nézve külön ked­vezmény. WHITTIER apja Laurente (Rosicruciantól) anyja Virginia Shore, apja John Davis, anyja Distant Shore, Hermittel. Whittier angol pályákon a következő versenyeket nyerte: Prince of Wales Plate (885 £), Convivial Produce Stakes (550 £), March Stakes (490 £ Best Man és Marco ellen), Boram Grand Prize (1*76 kg) és második volt az Eclipse Stakesben Lerusticier mögött. Whittier nyertes ivadékai Angliában : Brookside, Southerner, Honesty­k, Tourist, Whitty Glen, York­town, Consolida, Morals, Pennacock és Historical Year; Francziaországban Sigm­or; Belgiumban Battle Song és az osztrák-magyar versenypályákon : Wittiza, Fecske, Xenos, Whisky, Vezér, Tiburtio stb. Fedezési díja: 200 korona. Egy tulajdonos több kanczájára nézve külön ked­vezmény. Kanczák tartása és ellátása a következő árakon számíttatik: Meddő kanczáért naponta 2"— K. Vemhes kanczáért naponta 2'50 K. Kanczáért csikóval naponta 3"— K. Azonkívül állatorvosi felügyeletért és a paták rend­ben tartásáért 8 korona, a ménesszemélyzet részére pedig 10 korona számíttatik fel minden kanéza után. A ménesintézőség kivonatára a számla a kanczák el­szállítása előtt egyenlítendő ki. Bejelentések báró Harkányi János központi iro­dájához, Budapest, Andrássy út 4. sz. intézendők. Duvadcsapdák, szati czikkek, vadcsalo­gatók, szimatok, önlövők, tányérvas II b. számú ára 4 márka 50 filér. WEBER RUDOLF talál-086-ból. ===== manga UJUOÍtSUg! (Helyettesíti a hurokrakást) Képes árjegyzéket költségmentesen küld. R. Weber Schutzmarke. csász. és kir.­­ szállító, udv. Haynau Porosz Szilézia legrégibb német R.~Wsber. d.vad csapdagyár 106 első dij. LACKEN­BACH­ER E. bookmaker. Budapet, VI., Andrássy­ út 1. Telefon : 26 - 53. Wien, I., Rotenturmstrasse 29. Elfogad fogadásokat az összes klasszikus ver­senyekre. — Vidéki megbízásokat pontosan és készséggel teljesít.

Next