Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-10-02 / 98. szám

508 VEGYES. Kérjük azon­t. előfizetőinket, kiknek előfizetése október 1-én lejárt, azt mielőbb megújítani szíves­kedjenek, nehogy a lap küldése akadályokba üt­közzék. Kérjük előfizetőinket, hogy czimváltozásaikat idejekorán a kiadóhivatalhoz czimezve jelentsék be, egyúttal közölve azt is, hogy legutóbb milyen czimre járó lapjuk. Gróf Batthyány Elemér lemondott a­­Magyar Lovaregylet igazgatói tisztéről. Helyére harma­dik igazgatóul gr. Festetics Györgyöt, az osz­trák­­Jockey Club egyik igazgatóját választot­ták meg. Hg. Odeschalchy Bélát és ifj. gr. Erdődy Rudolfot a Magyar Lovaregylet tagjai sorába iktatta. Blaskovich Aladár ur, aki uagyou ritka ven­ dége már a turfnak, kedden jelen volt a ver­senyeken, ahol Vilma II. imponáló győzelme után minden oldalról melegen üdvözölték. Szemere Miklós úr a már említett Nuage-tól származó Kadi-n kívül még egy éves csikót vá­sárolt Berlin-Hoppegartenben és pedig egy Up­man — Habana után származó mént. Id. Mraviknál egy lovászfiú a járványos spanyol betegségben meghalt. Ugyanő beteg­ségben halt meg egy másik lovászfiú Beesonnál. Janek Géza lovasművészete segítette csak győzelemre Rerge-t az 1600 méteres Handicap­­ban. A kitűnő belföldi lovát páratlanul finom beosztással lovagolta s a távnál még egész hátulsó poziczióban feküdt ménnel a kellő pil­lanatban vette fel a versenyt s fokozatosan hozta fel ugy, hogy ez közvetlen a czél előtt foghatta le a már biztos nyerőként haza galop­pozó Jegykendő-t. Varga kedden két győztest lovagolt és pedig Árpád //.-et a Zuglói dijban és Petervardein-t az őszi díjban. Weckermann szerdán a munkánál kengyel­szíjszakadás miatt leesett Segnies-ról, anélkül, hogy baja történt volna, a kancza azután körül­galoppozta a pályát. Painter spanyolnáthában súlyos betegen fe­küdt pár napig alagi lakásán, de állapota már annyira javult, hogy közelebb már lovagolhat. San Gennaro, mely otthon Markhofban igen jó munkát végez, e hét végén érkezik meg Budapestre. Oszcep-nek az Őszi-dijban Arena belegalop­pozott a hátsó lábába, de csak a bőrt sértette meg s a lovat nem hátráltatta képességében. Remélhetőleg ez az akcidens minden következ­mények nélkül is marad, annál is inkább, mert a mén nem sántit s igy csütörtökön remélhe­tőleg starthoz állhat a Totalisateur handicap­ban. Ha azonban váratlanul Oszczep baja súlyo­sabbá válnék és starthoz nem alhatna, akkor az istálló másik lovát, Run-t fogja starthoz állítani. A Szt. László-dijért hír szerint tekintélyes mezőny fog pályázni. Starthoz várhatók ugyanis Vilma II, Nezsider, Arak, Stutzer, Herbert, Uposz, Komediant, Brixen, Pecunia, Pelopidas, Hűbéres és Remény vagy Napkirály. Óriás meglepetést hozott Berlinben vasárnap a Trollhetta handicap eredménye, melyben a győztesen beérkezett 2 éves Harzburg győzel­mére a totalisateur a Patti­ét is jóval­­felül­múló quotát, 10,1494 márkát fizetett kevés számú híveinek. Gróf Mikes Árminnak, a­ki ez idén több drága évest vásárolt, több telivér anyakanczája is van, a­melyek után ez idén négy csikót kapott. Az egyik mén­ csikó Kilian-tól, egy má­sik mén Solitair-tól származik, míg a másik két kancza egy félivér­ mén után esett. Kapousek Antal és Govrik Béla, az előbbi Butters F., az utóbbi Beesen János trainer szol­gálatában, síkversenyekre lovaglási engedélyt kaptak mindkét lovaregylettől. A Totalisator handicap valószínű indulói: Axanos (Janek), Oszczep (Danek), Szépike (Alt­mann), Florett (Varga), Gallipoli (Hutfiesz), Bohó (Esch), Hupferl (Cockeram), Fata (Brooks), Fu­ mor (Vinzenz), Segnses (Weckermann), Metro­­nom (?), Harangod (Pretzner). Tamina-t a Magyar Tenyészegylet október 11-én d. u. Alagon, az árverés kezdete előtt az egylet tagjai között árverés alá bocsátja. A Mindig-Tabby kancza bizonyára élénk vetélke­dés tárgya lesz. Királyné valószínű induló a hétévesek ver­senyében. A német St. Leger-t br. Oppenheim Prunus­a (Bleuler) nyerte meg Traum és istállótársa, Marmor ellen. Több ló nem is futott. Peterwardein, az őszi díj nyerője, ma Kert­beny-­e­l együ­tt haza lett szállítva, Markhofba. Gombosaitól indulnak: II. Galla (Csiszár J.), V. Fiatal (Varga) és Patti (Csiszár J.). Segnses kétes induló a Totalisateur-handi­capban. Sárgarigó, mely a Kozma emlékverseny lefu­tása óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, e hó 8-án az őszi kísérleti versenyben fog újra starthoz állani, azután pedig frissen tart­ják az Ausztria-díjra. Altmann kettővel szaporította kedden sikeres lovaglásai számát Vilma II. és Pepina nyer­gében. Uposz (Altmann) valószínű induló a hétévesek versenyében. Az Októberi handicapban starthoz várhatók : Tökmag (Pretzner), Toborzó (Csisz­ár L.)f­őtábor diák (Hutflesz), Búvár (Varga), Fipa (Esch), Kri-Kri (Hauser), Kraputzni (Vinzenz), Gyöngy­virág (Altmann), Ahna (Fainter), Fáklya (Smutny), Wille Rose (Baseli), Lágyad (Pintér), Szigliget (Gulyás), Villám (Vinzenz)­­. A Mautner istálló a hetedik napon a követ­kező lovakat indítja: 1. Gomagoi (Altmann), II. Liberia (Varga), HL. Florett (Varga). Szélmalom és Szurmay, mint már korábban jelentettük, nevezve lettek a Berlin-Grunewald­ban döntésre kerülő Preis von der Mark-ra, amelyben Szélmalom 63 kg. súlyt kapott, tehát csak két kilóval kevesebbet, mint Palestre, ame­lyik pedig egyike a legjobb német lovaknak. Szurmay súlya 530 kiló. Pallas Athene, amely ezidén egyáltalán nem tudta elérni hároméves korabeli magas formá­ját, befejezte versenypályafutását és ménesbe megy. A Szemere istállóból csütörtökön a követke­zők állnak starthoz : I. Prestolonaslednik Boris, III. Harangod, IV. Búvár. Sajdik is spanyol náthát kapott s emiatt kedden már nem is szállhatott nyeregbe. Pecunia-t Varga fogja lovagolni a Szent László dijban. Plato-t a kisérleti handicapra készítik elő. Carbajac gyanús és egyenlőtlen futása tekin­tetében az igazgatóság vizsgálatot indított. A ló trainere magyarázatát elfogadták, ellenben Podrazilt, Carbajac lovasát megintették s lovag­lása fölött elégedetlenségüknek adtak kifejezést, figyelmeztetvén az ismétlődés esetén való követ­kezményekre. Csingaléz a start pillanatában elfordult s e miatt csak megkésve reménytelenül követte a közben messze elöljáró mezőnyt. A wieni októberi és novemberi meetingek kiírásai immár megjelentek s a változások azonosak a szeptemberi meetingen történt vál­toztatásokkal, így tehát az összes 4000 koronás dijak 5000 koronára emeltettek, az 5000 koronás handicapok díjazása 6000 korona lesz, a kör­teher versenyek pedig 7000 koronával díjaz­tatnak. A Tokio- és Abschieds-handicapok első díja 10.000 koronáról 15.000 koronára emel­kedett. A novemberi meetingen naponta lesz egy 10.000 koronás futam, s ezek a St. Hubertus­h­andicap, a Guajac-Rennen, az Allee-handicap, az Aspern-Preis, a Winter-Rennen és a Schluss­­handicap, amelyeknek díja korábban 6000 koro­nára volt kiírva. A Szent-Lőrinczi díj valószínű indulói : Go­magoi (Varga), Prestolonaslednik Boris (Pretz­ner), Barag (Danek), *Olivia (Csiszár), Himberg (Vinzenz). Stieve Gallion-nak két ivadéka végzett ked­den elül, Vilma II. és Vadorzó. Janek G. csütörtökre a következő lovaglá­sokat vállalta: III. Axanos, IV. Toborzó, VI. Dél fény. Az október 8-án döntésre kerülő Kisérleti handicap bizottságába az igazgatóság dr. Har­kányi Andor, Jaross Sándor, Jeszenszky Elemér őrnagy, Lossonczy Gyula és Söllinger Adnolf százados urakat kérte fel. Tiszavölgy a budapesti meetingen nem fut,, ellenben az Ausztria-dijban biztos induló s ezen­kívül valószínűleg még az Aspern-dijban is fut, a­melyben súlya 63% kiló. Andersen nincs rendben, a mén ezidén való­színűleg már nem is jön ki a pályára. A Dreher-ezineket a Szent László díjban Nezsider viszi starthoz. Palatin legközelebb a Lovaregyleti díjban várható ismét starthoz. Bannerherr és Harczias Wodianer százados tulajdonába mentek át. Juliska — Kokoro anyja kimúlt. Affenblume indulása tervbe van véve az Őszi kancza-díjban. Gainsborough a legjobb angol hároméves, amely közelebb vagy stylusban megnyerte a pót St. Legert. A pompás mén lady Douglas tulajdona és méltán sorolható Pommern és Gay Crusader mellé, melyek a háború folyamán elő­dei voltak a Derby és a St. Leger megnyeré­sében. Ez a három ló ma az angol telivérte­nyésztés gyöngye és csak az a kár, hogy a három pompás telivér nem békés időkben volt kipróbálható. 1.125.500 márka versenydíj kerül kiosztásra a Karlshorsti versenypályán azon a nyolcz na­pon, amit hosszas küzdelem után végre mégis engedélyeztek a zászlók közti lósportra. A nyolcz napon két 100.000 márkás, három egyenként 50.000 márkás és négy 35.000 márkás, továbbá nyolcz 25.000 márkás verseny köré csoporto­sulnak a többi kisebb díjazású akadályverse­nyek, amikkel a német akadályló-istállók meg­vannak, de meg is lehetnek elégedve. Ilyen díjazások elvégre mégis csak kárpótlást nyúj­tanak az elmaradt versenyekért. Éves képes albumunkra már most felvesz hirdetéseket a kiadóhivatal. FELELŐS SZERKESZTŐ : FARSKY GYULA. LAPTULAJDONOSOK: LÖVIK KÁROLY gyermekei. DÜSEL HAROLD BOOKMAKER Wien, I., Rotenturmstrasse 23. (Be­járat Rabensteig 2 ) Telefon 3519/H. Elfogad startfogadásokat a badeni ügetőversenyekre, ha azoknak összege a versenyt megelőző napon távira­tilag postára adatott. Megbízóitól a Jakczim közlését kéri s a fogadásokról tikettet küld. Szent István TápszermtíveR­észvény-Társasö i­ndértékesitő osztálya ozse 59 43„ Budapest. Manl­fli.n4 17 Sürgönyczim: Istvánvad Budapest". iSSZSSSi'««Г^tikec9'etei* k. • Raktáron tartunk beszerzünk rothweii: tjiitAnunu»« A u _ ф Kívánatra Budapest, X., Maglódi­ ut 17. szám. Alaptőke 2.000.000 korona «jrti^-i^'KääftbSüä Mindenféle lőtt vadat niESS kivanatra küldünk. An.ndó aaalli«Gini..k DLdék.t ^u).„„k. A leg.lmább átvétel. A U.zállított vadér­tékát azonnal folyósítjuk. -gi beszállításkor érvényben YOSSi Oullill( VADÁSZ- ÉS V­ERSENY-LAP. laiL. október 2. Pallas részvénytársaság nyomdája Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next