Vadászlap 1. évfolyam, 1880
1880-04-24 / 17. szám
következtetnünk, hogy abból a Konologiai Egyesületből ha lesz is , nagyon nehezen lesz valami, s hogy Magyarországon a vadász urak, a komondorok intelligentiájával épen ugy ki vannak békülve s ugy meg vannak elégedve, mintha egy tiszta vérből származó pointerrel vagy egy angol, skót (gordon), vagy k setterrel vadásznának. Ez utóbbi argumentum lehet oka annak, hogy nyakig úszunk a tétlenségben, tespedünk. Mióta nálunk a vadásztörvény életbe lépett, ezer és ezer vadász meggyőződhetett volna arról, hogy a törvény életbe léptetésével a vadászat történetében egy új időszak nyílt meg, a vizslával való vadászat időszaka. A statisztikai adatok után bátran azt mondhatjuk, hogy Magyarországon 12—15000 vadász kényszerítve van vizslával vadászni, és mégis mit tapasztaltunk eddig? azt, hogy egyik-másik az ügy érdekében buzgólkodó egyének szavai elhangzottak, a refraint hiába keressük maradunk ott, ahol jó apáink voltak. Komondoraink jók, ergo, weiter suelmn! Ez a keserű való! Nem akarom azokat a bajokat elősorolni, melyek már eddig is Hanvay úr tolla által oly élénk színekben szemeink elé varázsoltattak, azt sem akarom taglalgatni, hogy némely szenvedélyes vadász eddig is mennyi kárát vallotta az olyan Friedricht Otto-féle schlendriannak, csupán arra akarok szörítkezni, amit a száraz tények kérlelhetetlen valósága tollam alá mond. Tény az, hogy a vadászközönségnek legnagobb része a vizslával való vadászatra van utalva; tény az, mégpedig elvitazhatatlan, hogy csak tiszta vérből származó vizslák nyújthatnak teljes garanciát, és végre az is tény, hogy Magyarországon ezért a vadászközönség a vizslával való vadászatban csak úgy és akkor érhet el, ha a tiszta vérből származó tenyésztő anyagot minden vadász magának olcsó pénzért megszerezheti. Honnan szerezheti meg tehát? Felelet: Alakítsuk meg az országos Kynologiai Egyesületet s attól majd beszerezheti mindenki. De épen ez a baj: hic Rhodus, hic salta! Ugy semmi esetre sem teremtjük meg, ha disputálunk, lamentálunk s arra aztán jó nagyot hallgatunk; azt tartom, tegye meg minden szakértő vadász a kötelességét most egyelőre csak annyiban, hogy ennek az eszmének életrevalóságát, nemzetgazdasági jelentőségét ugy a szaklapokban mint a napi sajtóban szellőztesse. Az ebtenyésztés kérdése egy nagy halmaz; válaszszon ki abból a munkás egy-egy kérdést s oldja meg. Tegye lehetővé az ismeretek terjesztésével, hogy a magyar vadászember kapjon kedvet ahoz, amiről talán eddig még nagyon keveset hallott, kedveltesse meg vele magát az eszmét, mert tudjuk, hogy a magyar ember csak akkor kezd valami dologhoz, mikor már annak minden bibéjét ismeri. Hordjon mindenki tehetségéhez képest ahoz a nagy épülethez, melyet fel akarunk emelni, egyegy követ, s én hiszem, többet mondok: tudom, hogy az épület nemsokára állani fog. A jól megmunkált földbe el lehet azután vetni a magot. Hogy pedig úgy ne járjak, mint az egyszeri tanító, ki a jó erkölcsöket csak elősorolta, maga pedig meg nem tartotta, fölkérem igen tiszt, szerkesztő urat, szíveskedjék becses lapjában tért nyitni, most egyelőre csak azon közleményeimnek, melyekben kiválólag a vadászeb fajokat fogom ismertetni. Lássuk tehát par excellence a Pointert. Ez alatt a név alatt nem lehet más vizslát érteni, mint a tiszta vérből (nemesítés által) származó, rövid szőrű angol vizslát. (Canis sagax, anglicus avicularius). Származására nézve az előttünk fekvő adatok bizonytalanságba visznek, s minthogy a történeti adatok sem kielégítők, kénytelenek vagyunk a természetrajzi tudomány által felállított elveket elfogadni a fajnak leszármazását illetőleg. Ahoz, hogy a pointer, épen úgy, mint a spaniel, a spanyol félszigetről jutott volna Angliába, sok kétség fér. Támpontul tehát csak az fogadható el, hogy az angol pointer két válfajnál (Doppelter Bastard) kevert keresztezésből (gemischter Kreuzung) áll, mégpedig az angol rókakopónak (Fox-hound) (Canis sagax, anglicus vulpicapus) az angol doggal (Canis Molossus, mastivus anglicus) való keresztezéséből. Testalkatára nézve hasonlít a franczia vizslához (Canis sagax, gallicus avicularius), de valamivel kisebb*) és könnyebb. Lényegesebb jegyei: 1. A kissé nyújtott, de nem magas fej. 2. A hosszúkás, kevésbé magas, előre mindinkább vékonyodó orr. 3. A hosszú, széles és hátrafektetett fülek. 4. Az aránytalanul letesi szemek, a hosszúkás vékony nyak, a nyúlánk test, a magas és vékony lábak, hosszúkás czombok és vékony fák. A hátulsó lábakon gyakran találhatók úgynevezett farkaskörmök. A szinjegyekben az alapszín a fehér, nagyobb és kisebb szabálytalan, felhőszerű foltocskák, sárgásbarna, vörösbarna vagy fekete színnel. Ezen tarka jegyek a füleken *) A tenyésztők Angliában, mint általánosan tudva van, most már a pointerek közt is két tájt különböztetnek meg egymástól. i. a nehezebb (súlyra nézve) és könnyebb fajt.