Vadászat, 1924 (7. évfolyam, 1-24. szám)

1924-01-01 / 1. szám

ruhát, cipőt, harisnyát szabad viselnem stb. — Manapság — hála Istennek — mindez már csak a múlté, de azért még mindig nem járunk a régi nyomon. Valami fekete árnyékfoszlány ittmaradt a kommunizmusból, amely még min­dig kísért, mikor a magántulajdon és egyéni szabadakarat sérthetetlenségéről, szentségéről van szó. Igaz, hogy háziállatainkkal, gabonánkkal, zongoránkkal, ruháinkkal, vadászfegyvereinkkel, mint magántulajdonnal szabadon rendelkezhe­tünk, de az élő vadjószágunk, készpénzünk (külföldi pénzek), lakásunk feletti szabad rendel­kezés jogára már rátette az államhatalom a kezét. Egyéni szabadakaratunk is nagyjában felszabadult, mert már szabad innunk pálinkát is, nemcsak vizet; szabad vennünk húst is — ha van miből — nemcsak dohos árpakását és tököt; szabadon válogathatunk a szivarok, ruhák, cipők, harisnyák között (ha bírjuk a kétszeres aranyparitást), de azt az elemi jogunkat, hogy ízlés és szükség szerint szabadon válogathassuk meg vadászgazdasági eszközeinket, hogy olyan hüvelyt, sörétet, töltényt használjunk, amely nekünk jósága, olcsósága és életbiztonsága foly­tán a legjobban megfelel: ezt a jogunkat már elkobozták, államosították az államhatalom ille­tékes szervei, mégpedig illegális úton, midőn a családi és faji rokonság kívánságára a tör­vénytelen és tisztességtelen magánmonopóliu­moknak szemet húnytak. Az államhatalom jelen­leg rákényszeríti szabad polgárait (diktatúra), hogy bármennyire undorodnak is tőle, magyar­óvári hüvelyt és töltényt vásároljanak dupla áron, mint ahogy a kifogástalan német hüve­lyeket és töltényeket mérik. Rövidesen kiterjesz­tik ezt a kényszervásárlást a Frommer-pus­kákra is, akármilyen használhatatlan rossz szer­számnak fognak is bizonyulni. Hosszú élete azonban nem lesz ennek a magánmonopólium­­rendszernek, mert egy jogállamban, ahol kon­szolidációval kérkednek, a jogtalanságnak és tisztességtelenségnek ilyen Sionhegye nem maradhat meg, annak rövidesen össze kell omlania és maga alá kell temetnie azokat, akik felépítették és megtűrték. Jelen cikk keretében csak az élővadnak, mint magántulajdonnak a kommunizálásával kívánunk foglalkozni, elmondván annak épületes történe­tét és rámutatva arra a rettenetes kárra, amit ez a homályos ügy az országnak közgazdasági és vadtenyésztési téren okoz. A magánjognak és büntetőjognak az az ósdi felfogása, hogy a vad és hal uratlan­ jószág, manapság fenn nem tartható! Amikor ezt a törvényt hozták, teljesen rendezetlenek voltak a vadászati viszonyok, akkor még szabad volt a vadászat mindenütt, tehát a vad tényleg uratlan jószág (res nullius) volt s annak vált tulajdonává, aki lelövés vagy meg­fogás útján birtokba vette. Ám azóta megszü­letett az 1872. évi, majd a jelenleg is érvényben levő 1883. évi vadásztörvény, melyek mindjárt a legelső pontban azt szögezik le, hogy „a vadá­szati jog a földtulajdonnak elválaszthatlan tar­tozéka“. (Más szavakkal, aki más birtokán akarja a „foglalási jogot, vadászatot gyakorolni, az a földtulajdonos jogát bitorolja és büntetendő cselekményt végez.­ A vadásztörvénynek ez a szűkszavú rendelkezése ugyan nem mondja ki egyenesen, hogy a vad is a földtulajdon tar­tozéka, de a sorok között ezt a szándékot már ki lehet olvasni, nem a jogászi, hanem a józan okoskodásnak azzal a kulcsával, hogy a vadászati jog gyakorlásának az objektuma: a vad. A belügyminisztérium a józan logikának erre az útjára rá is lépett, midőn 40862/95. sz. határozatában kimondotta, hogy: „az erdők­ben és mezőkön szabadon élő vadak, a vadász­vagy földterületek tulajdonosainak, illetőleg bér­lőinek képezik tulajdonát. Midőn még ezekhez hozzáfűzzük, hogy Bársony István körkérdésére a megkérdezett bírói szaktekintélyek (1916-ban vagy 17-ben) úgy nyilatkoztak, hogy „Magyar­­országon jelenleg a vad nem tekinthető uratlan jószágnak“ , tisztán áll előttünk, hogy az a vad, melyért (mint tulajdonomért) vadkármegtérítésre is vagyok kötelezve, úgy a vadásztörvény, mint az idézett belügyminiszteri határozat és bírói felfogás szerint nem uratlan jószág, hanem igenis a földtulajdon tartozéka, vagyis magán­­tulajdon, amivel a tulajdonos a tenyésztés érde­kében hozott tilalmi idők korlátain belül sza­badon rendelkezik. . Ezt a magántulajdon feletti szabad rendel­kezési jogot kobozta el az államhatalom leg­újabban, midőn rákényszeríti a vadászterület­tulajdonosokat, hogy élő nyulaikat, fácánjaikat,­­ foglyaikat a „Nexus“ kereskedelmi részvény­­társaságnak adják el, csakis ennek a cégnek adva kiviteli engedélyt. A „Nexus“ keresk. r.-t. szerződésileg eladta az élővadat (10,000 nyúl, 5000 fácán és 5000 pár fogoly) egy párizsi szin­dikátusnak, amelynek feje egy Albertin nevű francia ad hoc vadkereskedő és tagjai állítólag a franciaországi vadkereskedők.­­ Albertin nevét már a múlt télről is ismerjük. Ő volt az, aki 5000 ingyennyúl erejéig vadjóvátétel címén akarta megzsarolni vadszegény hazánkat. Akkor a vadászsajtó vállvetett munkája ezt a panamát megakadályozta. Ma tehát ugyanaz az Albertin mint vevő jelentkezik, aki 10,000 nyulat, 5000 fácánt és 5000 pár foglyot akar venni tő­lünk bagóért. Úgy értesültünk, hogy a kormány két tagja (pénzügy, külügy), párizsi nagykövetünk, a héber báró Korányi Frigyes közbenjárására, könnyelműen, jogtalanul és teljes tájékozatlan­sággal a fenti élővad mennyiséget a franciáknak beígérte, úgy rendelkezve a magán-, illetve nemzeti tulajdont képező vaddal, mint 1918 ban Búza Barna. Erre a vadtenyésztésünkre részben katasztrófát jelentő, részben Kis-Magyarországon fel sem található vadmenynyiségre rögtön ala­kult Párizsban egy vadkereskedő-szindikátus, melynek tagjai minden társadalmi osztályból rek.

Next