Vadászat - Magyar Vadászujság, 1927 (27. évfolyam, 1-36. szám)
1927-01-01 / 1. szám
pápaszemét vagy íróasztalkulcsát), akkor egész bizonyosan beszúrtunk volna a tervezet szövegébe egy olyan toldást, amely kimondja, hogy az otthon felmutatott vadászjeggyel igazolt feledékenység nem képez kihágást, és most dr. Róth Aurél úr barátjával nem járná a Kálváriát. A hivatkozott p. m. rendelet 21. §-ának (3) pontja kimondja, hogy aki vadászjegyét az illető ellenőrző közegnek „bármi okból felmutatni nem tudná", köteles a vadászást azonnal abbahagyni. Már ez a rendelkezés is túlon túl szigorúan bünteti a feledékenységet — ami minden embernek kivétel nélkül közös tulajdonsága —, nemhogy még a rosszhiszeműek, vadászjegyet ki nem váltók, az ellenőrző közegekkel szemben renitenskedők stb részére alkotottKihágások“ című 22. § súlyos büntetéseit is reá zúdítsák! A 22. § (1) a) pontja azt kívánja sújtani „akinek van ugyan vadászjegye, azonban azt a 21. § ban említettek felhívására fel nem mutatja, vagyis aki az ellenőrző közegekkel szemben renitenskedik és tekintélyüket csorbítani akarja. A b) pont azt bünteti. ..aki a 21. §-ban említettek felhívására a vadászjegyet felmutatni nem tudja, azonban ennek dacára a vadászást abba nem hagyja“. Az a) pont tehát annak a büntetésére szolgál, akinek ott van a zsebében a vadászjegy, de csak azért sem mutatja meg („fel nem mutatja“); a b) pont pedig azt bünteti, aki fel akarja mutatni a jegyét, de „nem tudja“, mert otthon feledte, de a vadászattal mégsem akar felhagyni. A két pont tehát különbséget tesz a felmutatni nem akaró és a felmutatni nem tudó között. A felmutatni „nem tudót“ (aki otthon feledte), nem bünteti, csak a felmutatni nem akarót és vadászatot abbahagyni nem akarót, vagyis mindkét esetben csak a renitenskedőt, így értelmeztük mi akkor mindnyájan a rendelettervezetet és szinte bámulunk, hogy akadt olyan fórum, amely másként értelmezte és ezzel a tévedésével a leglojálisabb, legkifogástalanabb úriember ártatlan feledékenységét 3 évi vadászjegyelvesztéssel büntette, akárcsak a vadorzót, vagy vadászjegyhamisítót. Hiszen tudjuk, hogy e földön minden végzést emberek hoznak, de ez már egy kissé mégis túl emberi. Meg vagyunk róla győződve, hogy az illetékes pénzügyigazgató legjobb lelkiismerete és tudása szerint hozta a végzést és éppen ezért, jelen közleményünkkel csak fel akarjuk hívni az illetékes körök figyelmét a rendelet intenciójára, hogy a jövőben ilyen sajnálatos félreértések elő ne fordulhassanak. Én bizony nem röstellem bevallani a nagy nyilvánosság előtt, hogy nem egyszer feledtem már otthon a vadászjegyemet, sőt még a töltényeimet, látcsövemet, pipámat, öngyújtómat is. Ezekből az elég gyakran megismétlődő esetekből azt a bátorságot merítem, hogy tiszteletteljesen megkérdezzem a főszolgabíró és pénzügyigazgató urakat, a magas közigazgatási bíróság tagjait és az összes vadászokat, hogy nem esett meg már velük is az a kellemetlen dolog, hogy otthon feledték a zsebkendőjüket, kesztyűjüket, esernyőjüket, szivartárcájukat, kapukulcsukat, pápaszemüket, vadászjegyüket? és ha igen, büntetendő bűnösnek érezték-e magukat ilyenkor? . . . Még egy tiszteletteljes kérdés: ha vadászatra menet a villamoson egy zsebtolvaj kilopja bugyellárisomat a vadászjeggyel (ez is megesett már velem) és az ellenőrző csendőr felhívására, csak az üres zsebemhez kapkodok: várjon a zsebtolvaj bűnéért is engemet fognak megbüntetni 3 évre? (a zsebtolvaj csak 30 napot kap). Mindenkivel megeshetik, hogy pénztárcáját, amiben a vadászjegy van, vadászat közben, egy árok átugrásánál, vagy a lőttvadért való lehajlásnál elveszti és erre a gyakran elég súlyos veszteségre csak akkor jön rá, mikor a csendőr a vadászjegyet kéri és a legnagyobb készséggel felmutatni akarja. Várjon ilyenkor is 30 aranykoronára és 3 évi jogvesztésre büntet a pénzügyigazgató a főbíró előterjesztésére ? Dehogy ! Csak akkor büntet, ha a vadászattal nem akarok felhagyni!! Úgy véljük, hogy az elmondottakkal eléggé rávilágítottunk az 5007/924. sz. p. m. rendelet intenciójára; mindazonáltal kívánatos lenne, ha a pénzügyminiszter egy rövid körrendelettel tájékoztatná a főszolgabírókat és pénzügyigazgatókat, hogy a feledékenység nem büntetendő és amennyiben az illető bemutatja otthon feledett vadászjegyét, az eljárás beszüntetendő. A méltányosság és az 5007/1924. sz. p.m. rendelet reputációja azt is megkívánná, hogy a pénzügyminiszter a zalaegerszegi pénzügyigazgatóságot, a dr. Róth Bozzayügyben új eljárás megindítására (perújítás) utasítaná!! Fi gergoni huszas, írta : Borovszky Károly. Mármarosban, Galicia határán vadásztam 1908- ban V. Béla barátommal, aki hűséges és kedves társam volt ezúttal is. Gyakran megesett, hogy kettesben cserkeltünk, de mindig két vezető volt velünk, mert nem egyszer megtörtént, hogy útközben kétfelé váltunk az eshetőségek befolyása alatt. Béla barátom ekkor már több trófea boldog birtokosa volt és különösen két igen jó bikával dicsekedhetett, miért is folyton serkentett, hogy lássak már hozzá valamelyik jó szarvasnak az elejtéséhez. Most is kész volt az együttes kirándulásra és — mert nem akartam kedvét rontani — hozzájárultam tervéhez, amely ezúttal a Gergán-havas Galicia felé eső részére terjedt. Ezen a részen tömérdek széldöntött fa feküdt pokoli összevisszaságban; nagyon nehéz volt a járás és jóformán állandóan a cserkészutakra voltunk szorulva. Igaz viszont az is, hogy kilométerekre terjedő áttekintésünk volt egyik hegyoldalról a másikra. Egy ideig együttesen botorkáltunk minden határozottabb cél nélkül, és amikor kiértünk egy magaslatra, többfelől is hallatszott a bikák bőgése. Az orgonálók közül az egyik bika kimondottan nagyon erősnek volt jelezve s így barátom biztatott, hogy Iván vezetőmmel induljak annak felkeresésére. Szót fogadtam s azzal váltunk el egymástól, hogy estére a vadászházban találkozunk. A terület, melyen a bikát meg kellett közelítenem, igen nehéz, járhatatlan azonban éppenséggel nem volt. Jó hosszú utat tettünk már meg, mikor a