Vadászat • Halászat • Weekend • Turisztika, 1933 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1933-02-24 / 2. szám

Vadászat A dolgozó nő és a turisztika A hét végén, de különösen vasárnap reggel nagy töme­gekben indulnak kirándulóruhás, szeges cipős, hátizsákkal felszerelt emberek, ki a hegyek közé. Mennek a turisták — mondják a városban, szűk falak között maradó embe­rek több-kevesebb irigykedéssel, aszerint, hogy színház, mozi, margitszigeti séta, vagy más kellemes szórakozás, vagy pedig ki­s programmtalanság van számukra kilátás­ban. Sok a nő közöttük, a legkülönbözőbb életkorból és típusból. De ha az ember megfigyeli ezt a turista tömeget pl. a széna téri villamos megállónál, már ott meg lehet álla­pítani, hogy­­kik mennek ezek közül csupán a hűvösvölgyi kocsmákig és kik fognak a Hármas-határhegyen, Mária­­­Makkon vagy Nagyszénás lejtőin társasjátékot játszani, papi rókát és hulladékokat szétdobálva, egész nap kosztolni és flörtölt csalóka lépvesszein megragadva, este a hold­fénynél az öt kilós súlyú szöges bukkancsban a villamos megállóhoz újra hazasétálni. Már a villamosban és a vonaton egészen elkülönül az a komoly turista társaság, akik óráról-órára pontosan be­osztott napi programmal, az oldalukon térképpel, vezető­jük utasításainak engedelmeskedve, vidáman, de fegyel­mezetten, sportszerűen abszolválják le az aznapra előírt túrákat. Ruhákon, szöges cipőkön, hátizsákokon, egész praktikus egyszerű felszerelésükön látszik a viharedzett­ség, látszik hogy nem sétára indulnak csupán, hanem ko­moly sport számukra a turisztika. Ezek között az igazi komoly turisták között a nők legnagyobb része diplomás, dolgozó nő, hivatalnok, peda­gógus, orvos, stb., akik felelősségteljes munkát végeznek és az erejüket, acélos idegeiket, vidám kedélyüket és az élettel szemben való bátor, harcos optimizmusukat a sza­bad természetből hozzák magukkal. A hegyek szerelmesei ezek, akiket vonzanak a magasságok, egyre, közelebb jutni a kék éghez, az életet adó naphoz. Lelkesíti őket a harc, a nagy távolságok és nagy akadályok leküzdése, szeretik a kitartó, nagy küzdelem után a győzelem mámorát, amely­ben elfelejtenek minden fáradságot és másnap a hegyek közül magukkal viszik a hivatalokba, munkahelyekre, szemükben a nap éltető fényét, egész lényükben a termé­szet egészséges tisztaságát, üdeségét, és izmaikban a mun­kára, küzdelemre való készséget. A kevés pénzű és sok igényű, örökké panaszkodó, di­vatosan pesszimista, túldifferenciált társas élettel agyon­­nyomorított nők között felcsillan itt-ott egy-egy mosolygó szemű, energikus, vonzó egyéniségű, többnyire csinos nő, turista nő,aki megszokta, sokszor napokon, sőt heteken tartó túrákon a havas sziklákon való küzdelemben, hogy természetes ösztönére bízva magát, mindennek a lényegét ragadja meg: a divatnak, a munkának és az életnek is. A dolgozó nőnek igen hasznos sport a turisztika, nemcsak abból a szempontból, hogy egészségét, kedélyét megőrzi és erősíti, hanem testkultúra és kozmetika szem­pontjából is. A gyaloglás ellensúlyozza a sok ülőmunkát, a hegymászás és a kötéllel való sziklamászás izmossá, karcsúvá, ruganyossá teszi az alakot. A­ levegő pedig a legjobb szépítő és fiatalítószer annak az arcbőre számára, akit foglalkozása egész héten, vagy talán egész éven át zárt helyiségben és egyforma, idegeket igénybe vevő mun­kához köt. Nincs az a radikális kozmetikai kúra, amely szebbé, üdébbé varázsolná az arcbőrt, mint egy néhány napos havasi túra. Ismerek egy hatvan és egynéhány éves előkelő hölgyet, aki most is nagy túrákon vesz részt és akinek hófehér haja mellett ragyogó, ránctalan arcbőre és olyan kifogástalan alakja van, hogy nyugodtan mehetne ,,miss” versenyre. Nálunk örvendetesen hódít a turisztika a dolgozó nők körében. Budapest közvetlen környékén is szép túrá­kat lehet csinálni, a sziklamászóknak pedig kitűnő isko­lául szolgálnak az Oszoly sziklái, a Huszonnégyökrös, a Vaskapu sziklák­, a Kő-hegy, stb. Hosszabb távtúrákra mehetnek a Börzsönybe, Pilisbe, Mátrába, sőt messzebb a Mecsekbe, Bakonyit, sőt a Sátori hegyeket és a Bükköt is látogatják az olcsó, hétvégi jegyekkel. Annyi gyönyörű helye van Csonkamagyarországnak, hová érdemes és öröm a turistának menni. Szeretném megértetni azokkal a dolgozó nőkkel, akik még nem voltak komoly turista után, hogy az mennyire szükséges nekünk, testileg-lelkileg egyaránt. Kora reggel­től késő estig tartó fárasztó munka után milyen üdítő egy hegyes erdei túra. És azok a felejthetetlen emlékek, a pilisi, visegrádi hegyek harangvirágos tisztásai, mintha látnám messze lent a csillogó Duna kanyargó ezüst sza­lagját s esti szürkületkor mintha életre kelne szobánk: tábortűz mellett ülünk, melynek lángjait összefonják a játszi költőid­ők s felettünk a kárpit miriád csillagával a mennyei égbolt. Szabó Trón: A bánhidai „Kőhegy" Sziklái. Ha az ember hegyet akar mászni, nem muszáj az Alpokba menni.

Next