Vadászati Közlöny, 1934 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-15 / 1. szám

1934. január 15. VADÁSZATI KÖZLÖNY A vad átteleltetése. Idén a tél korán és szokatlan szigorúsággal köszöntött be. Az egész országban kérges a hó­takaró és a hőmérő — 10° hideg körül mozog. Nemcsak a kis, hanem a nagy vad is erős meg­próbáltatások előtt áll, s a vadásznak most kell méltóvá válni a „vadász" névre, most kell meg­mutatnia, hogy a szenvedély kielégítésén kívül áldozatot is tud hozni a vadállomány jóvoltáért. A hó és a nagy hideg a végeredményképpen a Természet eugenetikáját szolgálják. A gyenge, a csenevész, az életképtelen, a továbbtenyész­­tésre a jövő ivadék szempontjából alkalmatlan, a nem kívánatos egyedek egy-kettőre a zord idő áldozataivá esnek. Az utóbbi években, hogy a „tenyésztési" és „óvási" kérdéseket a vadászok egy része haj­landó lett volna egy kalap alá venni, szomorúan láttuk, hogy a helyes „óvási“ elvek a háttérbe szorultak, s mindinkább a „tenyésztés" lép elő­térbe. A tenyésztés pedig nemcsak, megzavarja a Természet munkáját, de a szabadban (tehát nem vadaskertben) tenyésztett vadat legtöbbször „el­­kényeszteti." Még enyhébb télen is szinte meg­rágják a falatját; az elkényesztetett vad azután, ha tényleg zord az idő, látszólag ok nélkül hull lakásra. A vadat tartsuk meg „vad"-nak. Segítsük át a tél nehézségein, de ne degradáljuk háziállattá, pre­parált takarmánnyal, mesterségesen hizlalt és „puskával vágott" börzecikké. A vad téli etetésénél a takarmány megválasz­tása és a takarmánynak a vadhoz juttatása körül követik el a legtöbb hibát. Apróbb hibák előfor­dulnak ezenkívül a nyáron, vagy kora ősszel megvásárolt takarmány eltartása körül. A vad téli takarmányánál mindig alapvető szabály legyen, hogy „sohasem etessünk mást, csak természetes takarmányt.“ Ahol beszerezhető, a legjobb takarmány a gaz- és pormentes, meg nem ázott erdei és réti széna. Ez azonban a kí­vánt minőségben ritkán és akkor is csak drágán kapható. Jól pótolja a kifogástalan lóhere, vagy lucernaszéna, ha nem penészes. A vadnak nyújtott téli takarmánynak általá­ban véve az a hibája, hogy a vadászgazda az olcsót keresi. Az olcsó pedig többnyire nem jó. A penészes széna pl. télen a nyúlnál majdnem biztosan kiváltja a haemorrhagikus septichemiát, a coccidiosist és a többi, a nyúl állományt nem tizedelő, de felező járványt. Hogy némely helyen, ahol etetik és „tenyésztik" a szarvast, minden életfeltétele különben megvan és mégis rongy az agancs : ennek a sokat vitatott problémának okát részben szintén itt kereshetjük. Ahol május-júliusban akác-, vagy almagallyat (esetleg más gyümölcsfa lebotolt lombja is meg­felel!) lehet gyűjteni, azt árnyékban szárítani és penészedés nélkül tárolni egész a tél kezdetéig, ott annál jobb lomb- illetőleg szénatakarmány nem kell. Ezt is, a jó réti szénát is szívesen eszi a szarvas, az őz, a nyúl, sőt néha a fácán és fogoly is elcsipeget rajta. Ahol a vadnak legelőt létesítettek, télen csak a havat kell azon megtörni; nagy havazás esetén a hó egy részét a legelőről ellapátolni. Természe­tes táplálékát a hó alól is megszerzi a vad ; a vadászgazda fő feladata, hogy a „hozzájutást" lehe­tővé tegye. A hozzájutásról lévén szó , nagy hóban min­dennél fontosabb az, hogy a vadőr hótalpakkal a legelőhöz, vagy etetőkhöz csillagalakban utat taposson. A vad, különösen a kis vad mindig a Élővadkereskedelmünk helyzete. Irta: Bodó Emil. Hogy a magyar élővadkereskedelem mind­máig nem tudott önállósulni és erőteljesen ki­fejlődni, annak az az egyik legfőbb oka, hogy míg a magyar kereskedők minden kiviteli szál­lítmányát a vevő nevére szóló engedélyhez kö­tötte a földművelési minisztérium, s ezt az en­gedélyt csak a termelő (eladó) kaphatta meg,­­ addig a külföldi exportőrök az átvett vadat szabadon forgalmazhatták. Ennél a gátló körül­ményei fogva a magyar kereskedők egész mi­nimális detailforgalmat tudtak csupán lebonyo­lítani, ezt is az akadálytalanul dolgozó külföldi nagykereskedőkön keresztül, úgy, hogy tulajdon­képpen csak az ügynök közvetítő szerepet töl­tötték be. Ezen az alapon szerveződött meg, épült ki és rendezkedett be élő vadkereskedel­münk és évek hosszú során át elértük, hogy exportunk nemcsak mennyiségileg, de összeg­szerűleg is emelkedett egészen a három év előtt bankzárlatig, amely a kereskedelem megkötött­ségét érzékenyen fokozta a kötelezettségek lavi­náival. A bankzárlat az élővadpiacon azt a hely­zeteit teremtette, hogy a kínálat rohamosan emelkedett, ellenben az értékesítési lehetőségek a minimumra sülyedtek. A kínálatot s ezzel az árlemorzsolódást csak növelte, hogy a lőttvad­­piac teljes pangásba került, a gazda mező­gaz­dasági terményeit csak jelentékeny ráfizetéssel tudta eladni s így az uradalmak valósággal rá­vetették magukat az egyetlen jövedelmi lehe­tőségre: élővadjuk értékesítésére. Ugyanezt vol­tak kénytelenek tenni a vadászati jogbérlők is, hogy a magas bért képesek legyenek megfizetni. Persze a nagy mennyiséget már a jól bevezetett régi vállalatok sem tudták felvenni s beállt az a fordított helyzet, hogy nem a kereskedők kon­kuráltak egymással az áruért, hogy minél töb­bet forgalmazzanak, hanem a termelők, a ke­reskedőkért, fokozatosan alacsonyabb és ala­csonyabb áron kínálva vádjukat. Mindezekhez hozzájárult, hogy a megél­hetés rendkívüli megnehezedése miatt az üzlet­ágban teljesen járatlan, a helyes kalkulációt, a rezsiköltséget, a kárveszélyeket nem ismerő próbálkozók léptek fel az élő vadpiacon, akik valósággal elhalmozták a külföldet alacsonyabb­­nál­ alacsonyabb áron való ajánlataikkal. A nagyvállalatok, amelyek az eladási árak fentar­­tására féltékenyen vigyáztak, a beszerzési piacon pedig a legélesebb konkurenciát vívták egymás­sal, két malomkő közé kerültek, mert míg az egyik oldalon elárasztották őket olcsó áruval, a másik oldalon a külföldi értékesítést rontották el a gombamódra szaporodó kereskedői dilettánsok. A nehézségeket betetőzték a valutáris ren­delkezések, amelyek az amúgy is váltságba jutott élő vadkivitel szabad lefolyásának útjai elé súlyos akadályokat gördítettek. A múlt évben aztán az Ibusz is hozzákez- 3 vagy folyójának medrében megtalálható kavics­csal azonosak. A Madártani Intézet évenként igen sok gyomortartalmat vizsgál meg, éveken keresztül magam is minden szárnyas gyomor (begy) tartalmát elemezve, fenti megállapításra­­ jutottam. A klímát illetőleg utalok a fentebb megadott vidékekre, melyeknek meteorológia adatai köny­­nyen beszerezhetők a Meteorológiai Intézettől. Klímát illetőleg a fogoly nem igényel. Bő fogoly esztendőben azonban nincsenek felhőszakadás­szerű nagyobb záporok, a fagyosszentek nem ridegek, a május vég és június meleg és egyen­letes csapadék eloszlása. 5. Táplálék. Búza és rozs az a két őszi gabonaféle, ami mindenütt kultiváltatik, ahol fogoly van. A fogoly ezeknek leveleit télen is szívesen elcsipegeti. Ezenkívül a gyomok kö­zül különösen kedveli a vadon termő füvek magját. A poa, loliumfélék, hordeum murinum, chenopodium, delphinium, plantago, galiumfélék, ezenkívül a sambucusok, ligustrum és syringa lehullott bogyói, a spartium télen is zöld, húsos levele, ahol erdő mezővel váltakozik, a viscum album és loranthus europaeus levelei és bo­gyója képezik legfőbb téli táplálékát. Megeszik ezenkívül minden gyommagot, még a solanum nigrum és flavum mérgező hatású magját is gyakran ki lehet mutatni a téli gyomortarta­lomban. Igen szívesen keresi fel télen a takarmány (marha) -káposztásokat, a télire kinnhagyott csicsókást (helianthus). Tengerit csak elvétve legel, akkor is a ma már nem igen dívó csin­­quantin és hasonló aprószemű fajok egy-egy kinnfelejtett, vagy elhullott csövén csipeget, míg a varjak el nem zavarják róla. Ugyancsak előszeretettel tartózkodik télen a vén lucernásban, vagy másodéves lóherében; a nyúlszapukát és bíborherét messziről is fel­keresi, ugyanígy a gazos, fel nem tört tarlókat,­­ elhanyagolt rétet, sásost stb. Tavasszal legfőbb tápláléka a rovarvilágból kerül ki. A mesterségesen keltetett foglyot han­gyatojás nélkül felnevelni nem lehet, illetve enélkül az elhullás 90%. Amint az első apró csigák a nedves réten március végén, áprilisban megjelennek, a fogoly jószerint tisztán ezen él a fácánnal együtt. Limnaea peregra, trunculata, stagnalis, ovata, a kisebb helix buliminus, vitrina pellucida, suc­­cinea hungarica, succinea amphibia és oblonga, valamint putris heteken át állandóan megterí­tik a fogoly asztalát, hogy azután május végén a hangyák és tojásaik képezzék a fiókák és öregek csemegéjét. A formica rufa, egyáltalában az összes földben fészkelő formicafajok, a Ia­sius fulipinosus és alienus flavus és brunnaeus, továbbá a tetramorium caespitum jöhetnek itt szóba. A virágzó lóherén és lucernán az apio­­nokat a fogoly és fácán pusztítja a leghatáso­sabban. Apionos esztendőben ez a főtápláléka s ilyenkor hetekig jóformán tisztán ez a begy tartalma. Egyébként a sokféle répabogár és földibolha, a mezei poloska és ennek ezernyi fajtája, a sárga cserebogár, honvédbogár, a nádason és kákás szittyós helyeken myliárdszám megtermő ezerféle apró bogár szintén kedves tápláléka. Mint fentiekből kitűnik, a rovarok és álcáik márciustól június közepéig kevés zöld legelő mellett a fogolynak úgyszólván kizárólagos táp­lálékát képezik: a gyom, s később a gabona­magvak érésekor a fogoly ezeket is szívesen fogyasztja. Kölesérés idején, valamint a kései vetésű, koraőszi moharakban mindig bőven ta­lálunk foglyot. Télen a fentebb már felsorolt gyomféléken kívül nagy hóban etetése (ocsú­­val) elengedhetetlen. Száraz időben a fogoly vízszükségletét — ahol nincs folyó vagy tó, esetleg mocsaras rész, — a harmat, vagy cukorrépa és burgonya­­vidéken e nagy nedvtartalmú gumók pótolják. (L. Érsekújvár, Délnyitra és Délpozsony megyék igen gazdag fogoly állományát.) 6. Más állatok befolyása. Mint ragadozók számba jönnek : a róka, görény, hermelin, nyest, menyét, galambászhéja és a rétihéják (circus) három faja, esetleg a karvaly. Elvétve egerész­ölyv és vörösvércse, a kaba és vándorsólyom, télen a gatyásölyv okoz kárt. A tojást pusztítja ezenkívül a sündisznó, újabb kutatások szerint a hörcsög is , a sündisznó és őrgébics, ezenkívül a fiatal csirkékből is erősen szedi a vámot. A varjak szintén egész fészekaljakat rabolnak ki, s a szarkával egyetemben a csirkéket is tizedelik. A jó foglyos területen nincs, vagy csak kevés a juh ; már csak azért sem lehet sok, mert a magyarországi extensív területeken, ahol na­gyobb számban tartanak birkát, a szinte ko­pár, már kora nyáron kisülő legelőkön a fogoly­nak nincs megfelelő búvóhelye és tápláléka. Sok a fogoly a nagy uradalmainkban, itt pedig a baromfi nem igen jár a tarlón. (Folytatása következik.) kitaposott ösvényt keresi. Ezen nem csigázódik el és — még ha a havazás beköszöntésével kezd­jük is az etetést — megtalálja a táplálékot. Nagyon természetes, hogy nemcsak a nyúl, hanem a szárnyasvad-„etető"-höz is ki kell ta­posni az utat ; sőt úgy tapasztaltam, hogy a szarvas és őz is így találja meg legkönnyebben a „kalóriát", tehát életet jelentő táplálékot. A kitaposáshoz, ha nincs hóeke, megfelel az is, ha a vadőr két kb. 20-25 cm. széles, kétszer ilyen hosszú deszkát köt mindkét cipője alá és ezekkel járja ki a csapásokat. Ha a nagy vadnak és őznek kora ősszel egy­­egy nyír, nyár vagy égersuhángot döntünk, — ter­mészetesen olyat, melyen lomb bőven van még — ez késő ősszel újra rügyezni kezd, az is előfor­dul, hogy apró leveleket hajt. Ez azután télen a csülkösvad legkedvesebb és legtermészetesebb tápláléka. A nyúl és szárnyasvadetetők, egyáltalában az etető és sózóépítmények felállítását, belső beren­dezését egyik elkövetkező cikkünkben tárgyaljuk, úgyszintén az „abraktakarmányokat" ; legköze­lebbi cikkünk a szarvas és őz, valamint a „mos­toha gyerek", a disznó téli óvásával és etetésé­vel foglalkozik. "

Next