Vadászati Közlöny, 1934 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-15 / 1. szám
1934. január 15. VADÁSZATI KÖZLÖNY A vad átteleltetése. Idén a tél korán és szokatlan szigorúsággal köszöntött be. Az egész országban kérges a hótakaró és a hőmérő — 10° hideg körül mozog. Nemcsak a kis, hanem a nagy vad is erős megpróbáltatások előtt áll, s a vadásznak most kell méltóvá válni a „vadász" névre, most kell megmutatnia, hogy a szenvedély kielégítésén kívül áldozatot is tud hozni a vadállomány jóvoltáért. A hó és a nagy hideg a végeredményképpen a Természet eugenetikáját szolgálják. A gyenge, a csenevész, az életképtelen, a továbbtenyésztésre a jövő ivadék szempontjából alkalmatlan, a nem kívánatos egyedek egy-kettőre a zord idő áldozataivá esnek. Az utóbbi években, hogy a „tenyésztési" és „óvási" kérdéseket a vadászok egy része hajlandó lett volna egy kalap alá venni, szomorúan láttuk, hogy a helyes „óvási“ elvek a háttérbe szorultak, s mindinkább a „tenyésztés" lép előtérbe. A tenyésztés pedig nemcsak, megzavarja a Természet munkáját, de a szabadban (tehát nem vadaskertben) tenyésztett vadat legtöbbször „elkényeszteti." Még enyhébb télen is szinte megrágják a falatját; az elkényesztetett vad azután, ha tényleg zord az idő, látszólag ok nélkül hull lakásra. A vadat tartsuk meg „vad"-nak. Segítsük át a tél nehézségein, de ne degradáljuk háziállattá, preparált takarmánnyal, mesterségesen hizlalt és „puskával vágott" börzecikké. A vad téli etetésénél a takarmány megválasztása és a takarmánynak a vadhoz juttatása körül követik el a legtöbb hibát. Apróbb hibák előfordulnak ezenkívül a nyáron, vagy kora ősszel megvásárolt takarmány eltartása körül. A vad téli takarmányánál mindig alapvető szabály legyen, hogy „sohasem etessünk mást, csak természetes takarmányt.“ Ahol beszerezhető, a legjobb takarmány a gaz- és pormentes, meg nem ázott erdei és réti széna. Ez azonban a kívánt minőségben ritkán és akkor is csak drágán kapható. Jól pótolja a kifogástalan lóhere, vagy lucernaszéna, ha nem penészes. A vadnak nyújtott téli takarmánynak általában véve az a hibája, hogy a vadászgazda az olcsót keresi. Az olcsó pedig többnyire nem jó. A penészes széna pl. télen a nyúlnál majdnem biztosan kiváltja a haemorrhagikus septichemiát, a coccidiosist és a többi, a nyúl állományt nem tizedelő, de felező járványt. Hogy némely helyen, ahol etetik és „tenyésztik" a szarvast, minden életfeltétele különben megvan és mégis rongy az agancs : ennek a sokat vitatott problémának okát részben szintén itt kereshetjük. Ahol május-júliusban akác-, vagy almagallyat (esetleg más gyümölcsfa lebotolt lombja is megfelel!) lehet gyűjteni, azt árnyékban szárítani és penészedés nélkül tárolni egész a tél kezdetéig, ott annál jobb lomb- illetőleg szénatakarmány nem kell. Ezt is, a jó réti szénát is szívesen eszi a szarvas, az őz, a nyúl, sőt néha a fácán és fogoly is elcsipeget rajta. Ahol a vadnak legelőt létesítettek, télen csak a havat kell azon megtörni; nagy havazás esetén a hó egy részét a legelőről ellapátolni. Természetes táplálékát a hó alól is megszerzi a vad ; a vadászgazda fő feladata, hogy a „hozzájutást" lehetővé tegye. A hozzájutásról lévén szó , nagy hóban mindennél fontosabb az, hogy a vadőr hótalpakkal a legelőhöz, vagy etetőkhöz csillagalakban utat taposson. A vad, különösen a kis vad mindig a Élővadkereskedelmünk helyzete. Irta: Bodó Emil. Hogy a magyar élővadkereskedelem mindmáig nem tudott önállósulni és erőteljesen kifejlődni, annak az az egyik legfőbb oka, hogy míg a magyar kereskedők minden kiviteli szállítmányát a vevő nevére szóló engedélyhez kötötte a földművelési minisztérium, s ezt az engedélyt csak a termelő (eladó) kaphatta meg, addig a külföldi exportőrök az átvett vadat szabadon forgalmazhatták. Ennél a gátló körülményei fogva a magyar kereskedők egész minimális detailforgalmat tudtak csupán lebonyolítani, ezt is az akadálytalanul dolgozó külföldi nagykereskedőkön keresztül, úgy, hogy tulajdonképpen csak az ügynök közvetítő szerepet töltötték be. Ezen az alapon szerveződött meg, épült ki és rendezkedett be élő vadkereskedelmünk és évek hosszú során át elértük, hogy exportunk nemcsak mennyiségileg, de összegszerűleg is emelkedett egészen a három év előtt bankzárlatig, amely a kereskedelem megkötöttségét érzékenyen fokozta a kötelezettségek lavináival. A bankzárlat az élővadpiacon azt a helyzeteit teremtette, hogy a kínálat rohamosan emelkedett, ellenben az értékesítési lehetőségek a minimumra sülyedtek. A kínálatot s ezzel az árlemorzsolódást csak növelte, hogy a lőttvadpiac teljes pangásba került, a gazda mezőgazdasági terményeit csak jelentékeny ráfizetéssel tudta eladni s így az uradalmak valósággal rávetették magukat az egyetlen jövedelmi lehetőségre: élővadjuk értékesítésére. Ugyanezt voltak kénytelenek tenni a vadászati jogbérlők is, hogy a magas bért képesek legyenek megfizetni. Persze a nagy mennyiséget már a jól bevezetett régi vállalatok sem tudták felvenni s beállt az a fordított helyzet, hogy nem a kereskedők konkuráltak egymással az áruért, hogy minél többet forgalmazzanak, hanem a termelők, a kereskedőkért, fokozatosan alacsonyabb és alacsonyabb áron kínálva vádjukat. Mindezekhez hozzájárult, hogy a megélhetés rendkívüli megnehezedése miatt az üzletágban teljesen járatlan, a helyes kalkulációt, a rezsiköltséget, a kárveszélyeket nem ismerő próbálkozók léptek fel az élő vadpiacon, akik valósággal elhalmozták a külföldet alacsonyabbnál alacsonyabb áron való ajánlataikkal. A nagyvállalatok, amelyek az eladási árak fentartására féltékenyen vigyáztak, a beszerzési piacon pedig a legélesebb konkurenciát vívták egymással, két malomkő közé kerültek, mert míg az egyik oldalon elárasztották őket olcsó áruval, a másik oldalon a külföldi értékesítést rontották el a gombamódra szaporodó kereskedői dilettánsok. A nehézségeket betetőzték a valutáris rendelkezések, amelyek az amúgy is váltságba jutott élő vadkivitel szabad lefolyásának útjai elé súlyos akadályokat gördítettek. A múlt évben aztán az Ibusz is hozzákez- 3 vagy folyójának medrében megtalálható kavicscsal azonosak. A Madártani Intézet évenként igen sok gyomortartalmat vizsgál meg, éveken keresztül magam is minden szárnyas gyomor (begy) tartalmát elemezve, fenti megállapításra jutottam. A klímát illetőleg utalok a fentebb megadott vidékekre, melyeknek meteorológia adatai könynyen beszerezhetők a Meteorológiai Intézettől. Klímát illetőleg a fogoly nem igényel. Bő fogoly esztendőben azonban nincsenek felhőszakadásszerű nagyobb záporok, a fagyosszentek nem ridegek, a május vég és június meleg és egyenletes csapadék eloszlása. 5. Táplálék. Búza és rozs az a két őszi gabonaféle, ami mindenütt kultiváltatik, ahol fogoly van. A fogoly ezeknek leveleit télen is szívesen elcsipegeti. Ezenkívül a gyomok közül különösen kedveli a vadon termő füvek magját. A poa, loliumfélék, hordeum murinum, chenopodium, delphinium, plantago, galiumfélék, ezenkívül a sambucusok, ligustrum és syringa lehullott bogyói, a spartium télen is zöld, húsos levele, ahol erdő mezővel váltakozik, a viscum album és loranthus europaeus levelei és bogyója képezik legfőbb téli táplálékát. Megeszik ezenkívül minden gyommagot, még a solanum nigrum és flavum mérgező hatású magját is gyakran ki lehet mutatni a téli gyomortartalomban. Igen szívesen keresi fel télen a takarmány (marha) -káposztásokat, a télire kinnhagyott csicsókást (helianthus). Tengerit csak elvétve legel, akkor is a ma már nem igen dívó csinquantin és hasonló aprószemű fajok egy-egy kinnfelejtett, vagy elhullott csövén csipeget, míg a varjak el nem zavarják róla. Ugyancsak előszeretettel tartózkodik télen a vén lucernásban, vagy másodéves lóherében; a nyúlszapukát és bíborherét messziről is felkeresi, ugyanígy a gazos, fel nem tört tarlókat, elhanyagolt rétet, sásost stb. Tavasszal legfőbb tápláléka a rovarvilágból kerül ki. A mesterségesen keltetett foglyot hangyatojás nélkül felnevelni nem lehet, illetve enélkül az elhullás 90%. Amint az első apró csigák a nedves réten március végén, áprilisban megjelennek, a fogoly jószerint tisztán ezen él a fácánnal együtt. Limnaea peregra, trunculata, stagnalis, ovata, a kisebb helix buliminus, vitrina pellucida, succinea hungarica, succinea amphibia és oblonga, valamint putris heteken át állandóan megterítik a fogoly asztalát, hogy azután május végén a hangyák és tojásaik képezzék a fiókák és öregek csemegéjét. A formica rufa, egyáltalában az összes földben fészkelő formicafajok, a Iasius fulipinosus és alienus flavus és brunnaeus, továbbá a tetramorium caespitum jöhetnek itt szóba. A virágzó lóherén és lucernán az apionokat a fogoly és fácán pusztítja a leghatásosabban. Apionos esztendőben ez a főtápláléka s ilyenkor hetekig jóformán tisztán ez a begy tartalma. Egyébként a sokféle répabogár és földibolha, a mezei poloska és ennek ezernyi fajtája, a sárga cserebogár, honvédbogár, a nádason és kákás szittyós helyeken myliárdszám megtermő ezerféle apró bogár szintén kedves tápláléka. Mint fentiekből kitűnik, a rovarok és álcáik márciustól június közepéig kevés zöld legelő mellett a fogolynak úgyszólván kizárólagos táplálékát képezik: a gyom, s később a gabonamagvak érésekor a fogoly ezeket is szívesen fogyasztja. Kölesérés idején, valamint a kései vetésű, koraőszi moharakban mindig bőven találunk foglyot. Télen a fentebb már felsorolt gyomféléken kívül nagy hóban etetése (ocsúval) elengedhetetlen. Száraz időben a fogoly vízszükségletét — ahol nincs folyó vagy tó, esetleg mocsaras rész, — a harmat, vagy cukorrépa és burgonyavidéken e nagy nedvtartalmú gumók pótolják. (L. Érsekújvár, Délnyitra és Délpozsony megyék igen gazdag fogoly állományát.) 6. Más állatok befolyása. Mint ragadozók számba jönnek : a róka, görény, hermelin, nyest, menyét, galambászhéja és a rétihéják (circus) három faja, esetleg a karvaly. Elvétve egerészölyv és vörösvércse, a kaba és vándorsólyom, télen a gatyásölyv okoz kárt. A tojást pusztítja ezenkívül a sündisznó, újabb kutatások szerint a hörcsög is , a sündisznó és őrgébics, ezenkívül a fiatal csirkékből is erősen szedi a vámot. A varjak szintén egész fészekaljakat rabolnak ki, s a szarkával egyetemben a csirkéket is tizedelik. A jó foglyos területen nincs, vagy csak kevés a juh ; már csak azért sem lehet sok, mert a magyarországi extensív területeken, ahol nagyobb számban tartanak birkát, a szinte kopár, már kora nyáron kisülő legelőkön a fogolynak nincs megfelelő búvóhelye és tápláléka. Sok a fogoly a nagy uradalmainkban, itt pedig a baromfi nem igen jár a tarlón. (Folytatása következik.) kitaposott ösvényt keresi. Ezen nem csigázódik el és — még ha a havazás beköszöntésével kezdjük is az etetést — megtalálja a táplálékot. Nagyon természetes, hogy nemcsak a nyúl, hanem a szárnyasvad-„etető"-höz is ki kell taposni az utat ; sőt úgy tapasztaltam, hogy a szarvas és őz is így találja meg legkönnyebben a „kalóriát", tehát életet jelentő táplálékot. A kitaposáshoz, ha nincs hóeke, megfelel az is, ha a vadőr két kb. 20-25 cm. széles, kétszer ilyen hosszú deszkát köt mindkét cipője alá és ezekkel járja ki a csapásokat. Ha a nagy vadnak és őznek kora ősszel egyegy nyír, nyár vagy égersuhángot döntünk, — természetesen olyat, melyen lomb bőven van még — ez késő ősszel újra rügyezni kezd, az is előfordul, hogy apró leveleket hajt. Ez azután télen a csülkösvad legkedvesebb és legtermészetesebb tápláléka. A nyúl és szárnyasvadetetők, egyáltalában az etető és sózóépítmények felállítását, belső berendezését egyik elkövetkező cikkünkben tárgyaljuk, úgyszintén az „abraktakarmányokat" ; legközelebbi cikkünk a szarvas és őz, valamint a „mostoha gyerek", a disznó téli óvásával és etetésével foglalkozik. "