Vagyok, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1994-01-01 / 1. szám
Vagyok IV. évf. 1. szám 3 Himnusz - poloska és tetű Jó időnként visszanézni jóra, rosszra, így, úgy, mindkét oldalról nyerhet vigasztalást az ember. Én például, sokat gondolok mostanság poloskáimra, tetveimre. Idegőrlő, kivakarhatatlan mérgű csípéseikre, váltott műszaki csípéseikre és az éjszakákra... Egyre - egy szilveszterire - különösképpen. A cellába aznap raktak, átmenetileg, nem tudni mért, talán éppen kivételesen nagyállományú poloskáiért, tetveiért. Éjfél lehetett, s már úgy éreztem egyenesen a halálba marom, vakarom, gyötröm át magamat, megteszem a hóhér helyett, amit kevéssel előtte elmulasztott megtenni, amikor valamelyik közeli cellából énekhangra lettem figyelmes. Aztán egy másikból s megint egy másikból. Börtönben énekelni nagy vétek, hiszen a börtön sírásra és vakaródzásra rendelt hely. Vétek, ha mást dalolnak az egyik és megint mást a másik cellában. De ugyanazt dalolni, cellaközien egy lélekkel, az főbenjáró bűncselekmény, felkelés, lázadás, különösen, ha a dal a magyar himnusz és a saját hazájában énekli az ember. Ám, vannak helyzetek, amikor ez meg sem fordulhat az agyában, amint az enyémben sem fordulhatott meg. Már csak akkor figyeltem fel magamra, amikor ott álltam az ajtó előtt, vigyázzba merevedve és énekeltem. Együtt a többiekkel. Megfeledkezve poloskáimról, tetveimről.