Vagyok, 1994 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1994-01-01 / 1. szám

Vagyok IV. évf. 1. szám 3 Himnusz - poloska és tetű Jó időnként visszanézni jóra, rosszra, így, úgy, mindkét oldalról nyerhet vigasztalást az ember. Én például, sokat gondolok mostanság poloskáimra, tetveimre. Idegőrlő, kivakarhatatlan­ mérgű csípé­seikre, váltott műszaki csípéseikre és az éjszakák­ra... Egyre - egy szilveszterire - különösképpen. A cellába aznap raktak, átmenetileg, nem tudni mért, talán éppen kivételesen nagyállományú po­loskáiért, tetveiért. Éjfél lehetett, s már úgy éreztem egyenesen a halálba marom, vakarom, gyötröm át magamat, megteszem a hóhér helyett, amit kevéssel előtte elmulasztott megtenni, amikor valamelyik közeli cellából énekhangra lettem figyelmes. Aztán egy másikból s megint egy másikból. Börtönben énekelni nagy vétek, hiszen a börtön sírásra és vakaródzásra rendelt hely. Vétek, ha mást dalolnak az egyik és megint mást a másik cellában. De ugyanazt dalolni, cellaközien egy lé­lekkel, az főbenjáró bűncselekmény, felkelés, lá­zadás, különösen, ha a dal a magyar himnusz és a saját hazájában énekli az ember. Ám, vannak helyzetek, amikor ez meg sem for­dulhat az agyában, amint az enyémben sem fordul­hatott meg. Már csak akkor figyeltem fel magam­ra, amikor ott álltam az ajtó előtt, vigyázzba mere­vedve és énekeltem. Együtt a többiekkel. Megfeledkezve poloskáimról, tetveimről.

Next