Válasz, 1935 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1935 / 11. szám - Illyés Gyula: A puszták népe
Illyés Gyula: A puszták népe a közös konyhán a béresgazdáékkal. De legtöbbször a kis cselédkertbe húzódtak, hol terjedelmes helyet foglalt már a méhes, mely később nagyapám kenyerét biztosította, mikor a szolgálatból kivonült. A vendég lehúzta hatalmas csizmáit és papucsot kapott. Társalogtak. Néha egy méh zümmögve közibük szállt s kivétel nélkül az idegesen legyintgető vendéget kerülgette, mintha megszagolta volna benne az idegent. A házigazda elnézően mosolygott, őt sohasem csípték meg a méhek. Minden téren fölényben érezte magát. Miről beszélgettek? A juhász körülményes, végehosszatlan előadást tartott például arról, mennyi vesződséggel jár a juhok bélférgeinek kiirtása. Anyám apja elmesélte, semmivel sem rövidebben, hogy éltek az ő fiatalkorában a gyulavári parasztok. Általában mindegyik olyan dolgot ismertetett, melynek a másik soha az életben nem láthatta hasznát. Figyelmesen hallgatták egymást, még kérdéseket is tettek fel, ha egykét részlet nem volt elég világos. Néha akaratlanul is sértő szót ejtettek egymás rovására, például a vendég valaki jellemzésére ilyet mondott: „becsületes ember volt, pedig kálvinista volt“. A kálvinista házigazda bólintott, a beszéd mehetett tovább, döccenés nélkül. Pedig a vallás volt az egyetlen terület, melyen néha szemtől-szembe kerültek. De a tengelyt itt sem akasztották össze. Gyakran elég kemény felfogást kellett közölniök, de ezt mindig nyugodtan, személytelenül tették, mint két ellenséges tábor parlamentérje, akik csak a seregek mondandóját mondják s a maguk véleménye elvész az összességében. Apám apja például az országot ösztönszerűen a katolikusok tulajdonának tartotta, amelybe a reformátusok valahogy csak úgy tolakodtak be, a későbbi idők folyamán. Anyám apja fölhúzta szemöldökét. — Micsoda? És elővette a kálvinista lemezt, mely, mint tudjuk, és az ellenkezőt hirdeti, majdnem ugyanannyi joggal. — És Kossuth? És Petőfi és Arany János, meg Csokonai, Berzsenyi, Kölcsey, Tompa, Jókai, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső, Bartha Miklós, azután meg... mint a kalapácsütések, hangzottak kitartóan nagyapa ajkáról a nevek, melyek nagy részét csak emiatt az érv miatt jegyezte meg valamelyik egyházi naptárból. Ezek nem voltak magyarok? Minden valamire való ember protestáns ebben az országban! Gyánt legyőzve hallgatott. Mit sem tudott a felsorolt kitűnőségekről, de valami suskust sejtett a dologban... Hörpintett a gyanús pálinkából, melyet a méhész-lap receptje után szegfűszegből, tormaléből és erjesztett mézből maga a házigazda kotyvasztott, s melynek különös ízétől a vendég még tájékozatlanabbnak érezte magát.. Igyekezett más témát találni, valami reálisat. „Mikor én Tótiba kerültem...“ —húzott ki csak úgy vaktában emlékezete gomolyagjából egy fonalat és minden meg volt mentve, pár órára ismét övé lett a tér.