Válasz, 1949 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1949 / 5-6. szám - Hajnal István: Az első gépek
358 HAJNAL ISTVÁN az első fonógépben is elseinte természetesenvalami korszakalkotó új elvet szeretne találni, amelynél fogva a beléje dugott nyersanyag kész fonálként kerül ki belőle. Ilyesmi új nagy elvről az idevonatkozó szakmunkák nem nylatkoznak s ezért türelmesen neki kell látni a gép szerkezetének vizsgálatához. Utóvégre is ez a szerkezet ragadja majd magához a munkás sorsát s nagy hiba, hogy a történetírásmindenütt csak úgy általánosságban, a gépi szerkezetnek és a munkafolyamatban elfoglalt helyének konkrét leírása nélkül, ferint társadalmi és termelést átalakító új tényezőről i emlékezik meg róla. A mai kdműveletek formáiak van akikort jelentőségük az emberfejlődésben, mint pl. a különböző művészeti stílusoknak, amelyekről azonban mégis sokkal bővebben vagyunk informálva írásban és képben. (Egyébként az első fonógépek ábrái megtalálhatók minden nagyobb lexikonban „Fonás” címszó alatt.) Tehát: az egyszerű kézifonás úgy történik, hogy az ember két ujjal kihúzza a guzsalyból a megfelelő gyapjúszálcsomót, egyengeti, nyújtogatja, aztán először ferde irányban vezeti rá a sima kézi orsóra, amelyet a másik kezével megpörget , ezáltal az orsó megsodorja a fonalat; azután ezt a megsodort fonalat az orrsó tengelyére merőlegesen vezeti rá és így újabb pörgetéssel felgombolyítja. De az ipar már a koraibb középkortóll fonókerekeket is használt, ami nem tévesztendő összea rokkával: a fonókerék sima orsóval, a rokka szárnyas orsóval dolgozik s ez nagy különbség a sodrás minőségében. A fonókerékre az egyik kéz már nagyobb fonalszakaszt készíthet elő, a másik kéz a kerekeit hajtja, a kerék zteineráttétellel forgatja az orsót, a kézi pörgetésnél gyorsabban és energikusabban; az előkészített fonalszakaszt előbb ferdén vezetik rá az orsóra, megsodrásra és majd merőlegesen, felgombolyításra. A Jenny: egy állványra több orsót szerelnek fel; a munkás keze az egyik kereket hajtja, a másik kerék pedig zsinóráttételekkel egyszerre forgatja valamennyi orsót; a másik kéz két ujja helyett pedig, amelyek a kézi orsónál a guzsalyból kihúzták az előkészítendő fonalszakaszt, most a munkás másik keze egy kicsiny kerekeken gördülő csapda által ragadja meg és húzza ki egyszerre valamennyi fonalszakaszt és egy zsinórral emelhetősülyeszthető rúd segítségével irányítja rá valamennyit, előretör ferdén, majd meregdsen az orsókra. Ennyi az egész. A szerkezet fából készült, semmi olyan alkatrész sincs rajta, aminek gyártása a jó kézműveskészséget falilmáló tudást kívánt volna. Éppen az hoz zavarba bennünket, hogy csak ennyiből áll az egész. Hiszen ilyen szerkezeteit el tudott volna készíteni akármelyik eko kultúra is, ahol nagyobb arányú fonó-szövőipar dolgozott! Európában pedig az orsók sokszorosításának gondolata már évszázadokkal előbb kimutatható, s más célokra már régótae fonógépnél sokkal bonyolultabb mechanizmusokat is gyártottak és használtak, pl. a szalagszövő és a harisnyakötő iparban. Némelyik iyen készülék ezernyi fa- és fémalkatrészből volt összeszerkesztve, úgyhogy egy fogabtyú idesodatologatásával akár egy gyerek is dolgoztathatta az egész szerkezetet. Miért kellett várni ezzel a „fonógéppel” az ipari forradalom koráig? Sajnos, bele kell ereszkednünk a textiltechnika további részleteibe is, hogy erre a kérdésre magyarázatot találjunk. A laikus számára feltűnő az, hogy hiába keres a Hargreaves-készülék ábráján valami nyersanyagfélét, amit a gépnek kész fonallá kellene feldolgoznia. A guzsaly helyett már egy fonal alakú anyagot lát egy cséveg a soron, ezt a fonalat sodorja meg újra az orsók sora. Modern fonógépen természetesnek látszik az, hogy a gépek sora végzi el egymás után a mind finomabb műveleteket, de