Válasz, 1949 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1949 / 5-6. szám - Hajnal István: Az első gépek

358 HAJNAL ISTVÁN az első fonógépben is elseinte természetesen­­valami korszakalkotó új elvet szeretne találni, amelynél fogva a beléje dugott nyersanyag kész fonálként kerül ki belőle. Ilyes­mi új nagy elvről az idevonatkozó szakmunkák nem ny­lat­koznak s ezért türelmesen neki kell látni a gép szerkezetének vizsgálatához. Utóvégre is ez a szerkezet ragadja majd magához a munkás sorsát s nagy hiba, hogy a történetírás­­mindenütt csak úgy általánosságban, a gépi szerkezetnek és a munkafoly­a­matban elfoglalt helyének kon­krét leírása nélkül, ferint társadalmi és termelést átalakító új tényezőről i­ emlékezik meg róla. A mai kdműveletek formáiak van akikort jelentőségük az e­mber­­fejlődésben, mint pl. a különböző művészeti stílu­soknak, amelyekről azonban mégis sokkal bőveb­ben vagyunk informálva írásban és képben. (Egyébként az első fonógépek ábrái meg­találhatók minden nagyobb lexikonban „Fonás” címszó alatt.) Tehát: az egyszerű kézifonás úgy történik, hogy az ember két ujjal kihúzza a guzsalyból a megfelelő gyapjúszálcsomót, egyengeti, nyújtogatja, aztán először ferde irányban vezeti rá a sima kézi orsóra, amelyet a másik kezével megpörget , ezáltal az orsó megsodorja a fonalat; azután ezt a megsodort fonalat az orrsó tengelyére me­­rőlege­sen vezeti rá és így újabb pörgetéssel felgombolyítja. De az ipar már a koraibb középkortóll fonókerekeket is használt, ami nem tévesztendő össze­­a rokkával: a fonó­­kerék sima orsóval, a rokka szárnyas orsóval dolgozik s ez nagy különbség a sodrás minőségében. A fonókerékre az egyik kéz már nagyobb fonalszakaszt készíthet elő, a másik kéz a kerekeit hajtja, a kerék zteineráttétellel forgatja az orsót, a kézi pörge­tésnél gyorsabban és energikusabban; az előkészített fonalszakaszt előbb ferdén veze­tik rá az orsóra, megsodrásra és majd merőlegesen, felgombolyításra. A Jenny: egy áll­ványra több orsót szerelnek fel; a munkás keze az egyik kereket hajtja, a másik ke­rék pedig zsinóráttételekkel egyszerre forga­tja valamennyi orsót; a másik kéz két ujja helyett pedig, amelyek a kézi orsónál­ a guzsalyból kihúzták az előkészítendő fonal­­szakaszt, most a munkás másik keze egy kicsiny kerekeken gördülő csapda által ra­gadja meg és­ húzza ki egyszerre valamennyi fonalszakaszt és egy zsinórral emelhető­­sülyeszthető rúd segítségével irányítja rá valamennyit, előretör ferdén, majd mere­­gdsen az orsókra. Ennyi az egész. A szerkezet fából készült, semmi olyan alkatrész sincs rajta, aminek gyártása a jó kézműveskészséget falilmáló tudást kívánt volna. Éppen az hoz zavarba bennünket, hogy csak ennyiből áll az egész. Hiszen ilyen szerkezeteit el tudott volna készíteni akármelyik eko kultúra is, ahol nagyobb arányú fonó-szövőipar dolgozott! Európában pedig az orsók sokszorosításának gondolata már évszázadokkal előbb kimutatható, s más célokra már régóta­­e fonógépnél sokkal bo­nyolultabb mechanizmusokat is gyártottak és használtak, pl. a szalagszövő és a haris­nyakötő iparban. Némelyik iyen készülék ezernyi fa- és fémalkatrészből volt összeszer­kesztve, úgyhogy egy fogabtyú idesodato­logatásával akár egy gyerek is dolgoztat­hatta az egész szerkezetet. Miért kellett várni ezzel a „fonógéppel” az ipari forrada­lom koráig? Sajnos, bele kell ereszkednünk a textil­technika további részleteibe is, hogy erre a kérdésre magyarázatot találjunk. A laikus s­zámára feltűnő az, hogy hiába keres a Hargreaves-készülék ábráján valami nyersanyagfélét, amit a gépnek kész fonallá kel­lene­ feldolgoznia. A guzsaly helyett már egy fonal­ alakú anyagot lát egy cséveg a soron, ezt a fonalat sodorja meg újr­a az orsók sora. Modern fonógépen természetesnek lát­szik az, hogy a gépek sora végzi el egymás után­­ a mind finomabb műveleteket, de

Next