Vállalkozók és Iparosok Lapja, 1911 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1911-01-06 / 1. szám
XXXI. évfolyam Budapest, 1911. január 6. 1. szám a MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA melléklete. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Előfizetési ár a Magyar Kereskedők Lapjával együtt. Egész évre 16.— kor. Félévre 8.— kor. Negyedévre 5.— kor. Felelős szerkesztő: KORMOS ALFRÉD Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Sas u. 13. Postatakarékpénztári számla: 23410. — Telefon 799. Az összeférhetetlenségi törvény revíziója felé. Irta: Ifj. dr. CHORIN FERENC. Aki az idén átlapozta a közgazdasági lapok ünnepi számait, bizonyára megütődött azon, hogy a merkantilis világ betlehemesei milyen szomorú érzésekkel állottak a karácsonyfa köré. Különböző hangnemben, de mindenfelől egy dalt hallunk: a merkantilis világban ritka egyértelműséggel állapítják meg, hogy az elmúlt év mérlege (a merkantilis világban a dalok is mérlegről zengenek) az ipar és kereskedelem közéletének szempontjából kedvezőtlen. Az ipar és kereskedelem gazdasági ereje— s ezt a sírásnak ellenére is meg kell állapítani — az útjában álló akadályokon diadalmaskodva egyre növekszik, a nemzet gazdasági életében mind jelentősebb tényezővé válik s mégis a közélet irányításában szavának nincs meg az a ■súlya, mely vagyoni és kulturális jelentőségénél fogva megilleti. És ha jól megnézzük a mérlegtételek gyengéit, azt is meg kell állapítanunk, hogy a bajok kulforrása a parlamenti képviselet elégtelenségében keresendő. Hazánkban históriai tradícióknál fogva az egész közélet a parlamentben központosul s bármennyire szidjuk is a képviselőházat, bármennyit is beszéljünk tekintélyének hanyatlásáról, tekintetünket a képviselőház mágikus erővel vonza, s a gazdasági élet vérkeringése sem tudja magát ennek irányítása alól kivonni. Sajnosan meg kell azonban állapítanunk, hogy a képviselőházban az ipar és kereskedelem ma nincsen kellőleg képviselve. Egy szervezett, öntudatos, s a tudás teljes vértezetével fellépő agrárius táborral szemben a merkantilis világnak csak néhány hírmondója állt: ez az izoláltság bizonyára egyik oka a viták elmérgesedésének.. Sokan fájdalommal látják az országnak gazdasági táborok szerint való elkülönzését. Nem tudom ezt az érzést osztani, mert meggyőződésem szerint a gazdasági erőtényezők küzdelmének eredményeképen fog legjobban érvényesülni a nemzet egyetemének érdeke. De bármikor gondolkozzunk is az érdekképviselet szerint való tagozódásról, ma már ezzel a befejezett ténynyel, ezzel a fejlődési tendenciával számolnunk kell és az iparnak és kereskedelemnek arra kell törekednie, hogy megfelelő képviseletre tegyen szert. Merem állítani, hogy ez nemcsak az iparnak és kereskedelemnek, hanem az ellentétes gazdasági nézetűeknek is érdeke, mert,az ipar és kereskedelem képviseletének hiánya okozza azt, hogy az iparos- és kereskedővilág minden akcióban ellene irányuló támadást lát és túlzott jelentőséget tulajdonít olyan kérdéseknek is, melyek minden ellene irányuló tendenciától mentesek. Ez a néha túlzottérzékenykedés ,csak a kellő, parlamenti képviselet hiányából magyarázható. Régi tapasztalat szerint, mihelyest valamely érdekkör a parlamentben kellő képviseletet nyer, csökken az ellentétek érdessége s a tranzitálás szükséges volta átmegy a köztudatba. A parlamenti képviselet eme hiánya — azt hiszem — elviselhetetlen. Különös jelenség ez. Választási jogunk kedvez a középosztálynak. Azt sem lehet tagadni, hogy az utolsó választásnál a merkantilis világnak a koalíció politikájával való szembehelyezkedése jelentős szerepet játszott és a parlamenti képviselet terén még sem látunk javulást. Nagy városok, amelyekben az ipar és kereskedelem domináló szerepet játszik, nem küldtek vérbeli képviselőket. Önkéntelenül kutatni kell a jelenség okát. Bizonyára egyik ok az, hogy az ipari és kereskedelmi világ soha sem tud egységesen a közös érdek szolgálatába állani. Bizonyos az is, hogy a kis helyi érdekek kielégíthetésének reménye nagyobb szerepet játszott a jelöltek megválasztásában, mint a gazdasági közérdek kellő mérlegelése. Legfőbb oka azonban nézetem szerint az összeférhetetlenségi törvény. Ez a törvény az iparos elöl elzárja a parlament kapuit, Magyarországon minden iparosnak valamely úton-módon összefüggésbe kell kerülnie az állammal, vagy annak valamely vállalatával és ekképpen ez a törvény — azt hiszem nyitott kaput döngetek — voltaképen abszolút tilalomfát jelent. A törvény létesítése előtt bennültek -a házban a merkantilis világ összes szerepvivői és az összeférhetetlenségi törvény meghozatalával egybeesik majdnem időszerűnt is az agrárius uralom korszaka. Egy vállalat sem sínylette meg azt, hogy igazgatója nem ült a Házban, de a Ház megsínylette azt, hogy az ipar képviselői nem jutottak benne szóhoz. A kijárások sem szűntek meg, csupán felelőtlen emberek léptek azok helyébe, akik a cselekedeteikért a Ház előtt is helyt állottak. Ezek az igazságok kezdenek már átmenni a köztudatba. Legalább erről tett tanúságot a képviselőház, amikor röviddel ezelőtt a földgáztörvény kapcsán az összeférhetetlenségi kérdéssel foglalkozott. A parlament e törvény 22. §-ában kimondotta, hogy nem jut összeférhetetlen helyzetbe az, aki az államtól segélyképen földgáz erőforrást kap, vagy aki az állammal ennek révén összeköttetésbe kerül. A képviselőház ezzel nagy rést ütött az összeférhetetlenségi törvényen. Azt hiszem, bizonyára nem a földgáznak tulajdonítottak valamelyes, az összeférhetetlenségtől fertőtlenítő jelentőséget, hanem a parlament ezzel csupán azt dokumentálta, hogy az összeférhetetlenségi törvényt hibásnak, revideálandónak tartja. Nagy rés támadt ezzel az összeférhetetlenségi törvényen, mert elvi alapjait megingatták. A földgáz ékkép már embriójában is ipari missziót végzett. Igyekeztünk a támadt rést bővíteni, s ezen át lerombolni azt a falat, mely az ipar megfelelő képviseltetésének fő akadálya, A Máv és a hajózás. A magyar királyi államvasutaknak a leghelytelenebb politikája a múltban az volt, hogy mindenkor többet akart, mint amennyit elbírt és ellenségének tekintette a hajózást, ahelyett, hogy kapcsolatosan dolgozott volna vele. Mikor annak idején— a koalíciós kormány alatt — a Duna-Tisza-csatorna kérdése, annyi évi pihenés után, ismét felszínre került és Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter ígéretet tett az iránt is, hogy a csatorna építése már uralkodásának első őszén törvénynyé, vagy legalább is törvényjavaslattá válik: az ankétek során a Máv képviselőit is meghallgatta a miniszter s azoknak véleménye a huszadik század küszöbén az volt, hogy a csatorna egyáltalában fölösleges, hanem építsünk helyette inkább vicinális vasutakat. Eltekintve attól, hogy az illetők, akik így nyilatkoztak, egy kellő vidéken épített hajózási csatornának hasznát soha nem is tanulmányozták, véleményükből első pillanatra kilógott a lóláb, a hajózás ellen való animozitás, hogy ne mondjuk, gyűlölet. És ha ezeken az utakon és nem Baross Gáboron múlt volna, akkor soha magyar államvasúti hajózás és ennek révén a M. kir. folyam- és tengerhajózási részvénytársaság nem keletkezik, hanem ma is az Osztrák Dunagőzhajós társaság uralná a helyzetet a Dunán és mellékfolyóin és irányítaná a díjtételeket a magyar ipar és mezőgazdaság kárára és az osztrák ipar és mezőgazdaság javára, éppen úgy, mint azt keletkezése óta tette mindaddig, míg a magyar hajósvállalatok észre nem térítették. A vasúti gyűlölködés, Baross Gábor halála óta, aszerint váltakozott, amint erősebb vagy gyengébb kezű kereskedelmi miniszter tartotta kezében a Máv. gyeplőjét és mi sem természetesebb, mint az, hogy ennek a gyűlölködésnek olyan kinövései lettek, amelyek idővel elmérgesedtek és magának a Máv.-nak forrtak torkára, jelentkezvén minden őszszel, mint a podagras betegnél a csúz —a forgalmi zavarokban, kocsihiányban, torlódásokban és napirenden levő kisebb-nagyobb méretű karambolokban, amelyek mind együttvéve tízszeres kárt okoznak a Mávnak, ahelyett, hogy az okszerű gazdálkodás meghozná részére a kétszeres hasznot. A kapzsiság legjobban a vízi versenydíjtételekben nyilvánult, azonban nemcsak azokban, amelyekkel a Máv igazgatósága eddig, december elsejével, a kereskedővilágnak karácsonyi ajándékul nyomtatásban kedveskedett, hanem azokban is, amelyekkel minden valamirevaló duna - tisza- és szava.A drávamenti városokban találkozunk, ahol a Máv., ahelyett hogy a Baross-féle hagyomány révén úgy, mint Vukováron, Újvidéken, Zimonyban, Mitrovicán , a Déli vasút példájára úgy, mint Barcson, Sziszeken kiépítené a vasúti sínhálózatot a víz partjára, a hajók rakodóhelyére, ehelyett a legnagyobb kapzsisággal igyekszik ezeken az állomásokon a hajózás elől elharácsolni mindennemű árut, holott az ország egyéb vidékein, ahol hajózás nincs, kötelességének megfelelni nem tud. Annál sem lenne természetesebb dolog, hogy a Dunának két magyarországi végpontján,Orsován és Pozsonyban, az örökös kocsisirányban sínylődő Máv, az ország határán túlmenő olyan árukat, me