Vállalkozók és Iparosok Lapja, 1911 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-13 / 19. szám
A földmunkák folyó hónapban, mint az egész dunaknazevaci vonal építése folyó évi október hóban befejezést nyer. A duna-negotini vonal építését megkezdték. A zajcar-paracini keskenynyomtávú vasút vonalán levő Cestobrodica nevű alagút megnyitása, bár a hivatalos körök októberre tervezik, a lassan folyó munkálatok miatt ez idén nem igen lesz valósággá. ABorban székelő francia rézbánya-társaság egy szárnyvonalat épít a bányaművekhez, amely vonalat még ez idén átadják a forgalomnak. A Magyar vasúti forgalmi rt. igazgatósága a társaság alaptőkéjének 6 millió K-ról 8 millió K-ra való felemelése céljából rendkívüli közgyűlés egybehívását határozta el. A társaság a debreceni városi villamos vasútnak és a debrecen—hajdusámsoni helyi érdekű vasútnak folytatásaképpen a hajdusámson—nyírbátori vonalnak építését vitte röviddel ezelőtt keresztül s az érdekköréhez tartozó városi vasutak további fejlesztésén, valamint a már korábban felvetett vasúti és vízierő tervezeteken kívül új helyiérdekű vasútvonalak előkészítésével, nemkülönben testvérvállalataival karöltve új külföldi üzletek kezdeményezésével foglalkozik. Az új részvények nem kerülnek piacra. Fuvarlevél-felülvizsgáló rt. cég alatt , új részvénytársaság van alakulóban Budapesten (IX., Ráday utca 56.), melynek alakuló közgyűlése május 18-án lesz. Földgáz-világítás a Máv személykocsijaiban. A Máv. igazgatósága elhatározta, hogy a személykocsikat az eddigi olajgáz-világítás helyett kissármási földgázzal világítja, melyet "" -i az eddigi olajgáz tartályokban fogni. Matica Speditions-A--G. (Trieszt) tartandó rendkívüli közgyűlésén azsog előterjesztést tesz az alaptőkének Le K-ról 8 millió K-ra való felemelése Az Oesterreichische Lloyd 1910-ben 61.921 K bruttó bevételt ért el. A tiszta reség 2,951.782 (1909-ben 2,409.820) K, ebből az igazgatóság részvényenként 26 Kg /i°Io osztalék fizetését fogja javasolni a közgyüknek, szemben a tavalyi 24 K-val. A tiszta nyereségből, mely az alaptőke 6%-át meghaladja, az alapszabályok szerint a 6%-ot meghaladó részből 23, vagyis 407.910 K az osztrák kormányt illeti meg. Vállalkozási és építési hírek Budapesten. Új építési engedélyek a fővárosban. A lefolyt héten a következők kértek új építkezésre engedélyt a fővárosi tanácstól: Czekus József (I-, Holdvilág u. 19.) az IBudaeörsi út 128/5. hrsz. alatt földszintes házra. Veres Lajos (VII., Dohány-utca 42.) az L, Birsalma utca 24. sz. alatt háromemeletes házra. Kalmár Gyula nevében Haasz és Málnai (VI., Hajós-u. 32.) az I-, Fehérvári-út 52. sz. alatt ötemeletes házra. Berger Dezső (VII., Abonyi-u. 4.) a II., Jégverem-u. 6. sz. alatt négyemeletes házra. Feri József nevében Bausknecht Tamás (VII., Bokor-u. 9.) a III-, Zöldmáli-út 4. sz. alatt nyaralóra. Dr. Horváth Lipót nevében Révész és Kollár (V., Zrinyi utca 12.) a IV., Deák-utca 17. sz. alatt négyemeletes házra. Csillag Bernát nevében Márton és Szálka (VI., Bajza u. 44.) a VIII, Gólya u. 6642. hrsz. alatt ötemeletes házra Misura Mihály nevében Szeszlér Sándor (II., Zsigmond-u. 11.) a VIII-, Gólya-u. 6665. hrsz. alatt háromemeletes házra. Barta István nevében Bach János (VIII-, József-körút 29.) a IX., Lónyai-u. 46. szalatt ötemeletes házra. Messinger Hugó (I-, Kende-u. 14.) a IX.,Gubacsi-út 9602. hrsz. alatt háromemeletes házra. Kotál Henrik (IV., gr. Károlyi u. 12.) a X, Kolozsvári utca 7311. hrsz. alatt kétemeletes házra. A Telekértékesítő rt., amelyet a Budapesti takarékpénztár és országos zálogkölcsön rt. a legfelsőbb magán- és családi alapítványtól megvett, Budapest székesfőváros tőszomszédságában fekvő albertfalvai 600.000 négyzetösnél nagyobb kiterjedésű birtoknak parcellázás útján való értékesítése céljából alapított, 4 milliós alaptőkével megalakult. Az igazgatóságba beválasztottak: Tolnay Lajos (elnök), Auer Róbert, dr. Doroghi Ervin, Egyedi Lajos, Eisele József, Fábri Samu, Freund István dr., Hazay Fülöp, Herzmann Bertalan, Hirsch Albert dr., Popper István, Stein Ármin, Strasser Sándor és Weiss Manfréd. A felügyelő-bizottság tagjai: Feleki Béla dr., Hirschl Hugó, Sivó Jusztin, Strasser Richárd és Willheim Arthur. Az újonnan alakult társaság ügyeinek kereskedelmi vezetésével a Budapesti takarékpénztár és országos zálogkölcsön rt. bízatott meg. Az Erzsébetvárosi bank rt. új palotájának tervpályázatára 200 pályamű érkezett be, amelyek közül az első díjat Lajta Béla budapesti műépítész terve nyerte el. A második díjat Kriegler Sándor, a harmadikat pedig Reich József műépítész kapta. Megvették ezenkívül Hegedűs és Böhm építészek tervét. A pályaterveket a Magyar mérnök- és építész egyesület helyiségében május 15-től kezdve nyolc napig közszemlére állítják ki. A kispesti állami munkástelepen építendő két iskola, két óvoda, tornaterem és igazgatói lakás építési munkáit a Pollacsek és Epstein cég nyerte el 609.655 K ajánlata alapján. A kispesti állami munkástelep VI—XVI. és XIX. házcsoportjaiban végezendő vízvezetéki, csatornázási és klozetberendezési munkálatokkal a pénzügyminisztérium a Bogdány és Reisz budapesti vállalkozó céget bízta meg 470.630 K vállalati főösszeg mellett. A Mester utcai felső kereskedelmi iskola föld-, kőműves- és elhelyező munkáival a székesfőváros tanácsa Führer Miklós építészt bízta meg 247.832 K összeg mellett. A Magyar aszbesztit padlógyár, melynek tulajdonosa Rácz József (VII., Elemér u. 11.), újabban a következő aszpesztpadozati munkáiéra nyert megbízást: Báró Wodianer építkezés, Kármán és Ullmann építkezés, Kertészi utcai, Százados utcai, Mária Terézia-téri székesfővárosi iskolák; valamint a Folyam- és Tengerhajózási palota; Délivasút laktanya-építkezés, Korb Flóris műépítész, Schwartz és Horváth műépítész házánál, stb. stb. Vidéken, Villamos világítás Körmöcbányán. A körmöcbányai bányakincstár a IV. sz. légaknánál központi elektromos telepet szándékozik létesíteni, melynek teljesítményét oly nagyra méreteznék, hogy abból Körmöcbánya városát is árammal el lehetne látni. Körmöcbánya város csak a primár és szekundár hálózatot létesítené és az áramot a kincstártól venné. A hálózat terveinek az elkészítésére felhívta a bányaigazgatóság a Danz-féle villamossági rt.-ot, a Siemens-Schuckert-művek villamossági rt.-ot és az Egyesült villamossági és gépgyár rt-ot. Villamos telep Szombathelyen. Szombathely város villamos-bizottsága nagyszabású villamtelep létesítését határozta el. Villamos világítás Szinérváralján. A szatmár megyei Szinérváralja nagyközség képviselőtestülete elhatározta a villamos világításnak a községbe való bevezetését. Kaposvár város csatornázása alkalmával végrehajtandó aknák építésére, öntöttvas és kőagyagcsövek szállítására és fektetésére, szivattyú- és szennyvíztisztító telep létesítésére, gépi berendezések szállítására, továbbá a szükséges lakóház, istálló és kocsiszín építésére ajánlatot tettek az összes munkákra: Nagy Izsó és Radó László 515.771, Fried és Adorján 744.015, Grünwald testvérek és Schiffer 913.510 (5% engedm.), Geiringer Károly 597.093, Fóris Vilmos 720.230, Wagner Ernő 491.603, Sonnenberg, Eisenbarth és Batusic (Zágráb) 420.905, Incze Lajos társa (Nagyvárad) 597.556 (12% engedm.), Walla József rt. 589.560 (19% eng.), Tüchler Ármin 486.060 (2% engedm.), Filtér és Brausewetter 597.638 (6*4% engedm.), Gábor Ignác 523.081, Kiss J. Jenő 673.422, Bernstein Káldor és Becsey 581.788 (21% engedm.), Melocco Péter rt. 722.260, alternative 672.017 (10% engedm.), Lenarduzzi János 761.078 K- val, Dubszky János (Zágráb) a munkálatok a) csoportjára 439.443 K-val; a gépészeti berendezésre: Budapesti szivattyú- és gépgyár rt. 11.790, Magyar Siemens-Schuckert művek villamossági rt. 11.269 K-val. Döntés még nem történt. Ingatlanforgalmi rt. (Szabadka) vég alatt a Délvidéki közgazdasági bank, a Leszámítolóbank és a Hungária kengyelgyár rt. új részvénytársaságot alapítottak, amely már Tolnamegyében egy 1800 holdas birtokot is vásárolt, amelyen egyelőre gazdálkodni fog és alkudozást folytat egy nagyobb földbérletre. Az új pénzintézet elnökének Janiga János dr. orsz. képviselőt, alelnökének dr. Vojnich Gyulát, igazgatósági tagoknak: Kis Lajost, dr. Tauszig Izsót, dr. Kriszháber Gyulát és ifj. Dörner Mártont, a felügyelő-bizottságba: Hoffmann Ferencet, Vágó Vilmost és Hütter Bélát választották meg. Az intézet ügyésze Kriszháber Gyula dr. Közvágóhíd Pancsován. Pancsova város tanácsa új közvágóhíd építését határozta el. A mérnökség tervei alapján készült költségelőirányzat 350.000 K. A nagyváradi vágóhíd és hullafeldolgozó létesítése ügyében a belügyminiszter jóváhagyta az építési terveket, de a szabályrendeletet azzal a kifogással küldte vissza, hogy a város alacsonyabb vágatási díjakat állapítson meg. A vágóhíd felépítéséről szóló határozathozatal óta azonban Nagyváradon a viszonyok annyira megváltoztak, hogy az építési költségek, nem úgy, mint eredetileg, 700.000 K-t, hanem egymillió K-t tesznek ki, úgy, hogy a vágatási díjak leszállítása folytán okvetlenül deficit állana be. Az állandó választmány közelebb tartott ülésén úgy döntött, hogy levette a kérdést a napirendről és bizottságot küldött ki, hogy az olyan pénzügyi megoldást találjon, amely mellett a város deficit nélkül felépítheti az új közvágóhidat és a költségvetésben egyúttal benne lesz a régi vágóhíd 40.000 K-t kitevő évi törlesztése is. Az ógradiskai Száva ártéri-híd a) alépítményi és kapcsolatos, b) vasfelszerkezeti munkáinak biztosítására ajánlatot tettek: Magyar vagyongyár rt. (Győr) 258.000 K.-ként 41.90 K egységárral, Fekete Fülöp a költségvetési ár szerint 86.910 K-val, báró Pittel Adolf 5 nyílásúra 105.673 Z nyílásúra 90.170, 8 nyílásúra 93.673 K-val; Weitzer János-féle vasöntöde és gépgyár rt. (Arad) 236.000 g.-ként 43.65 K-val; Dubszky és társa (Zágráb) 101.000 K általános árral, Reichel és Heister 256.000 g.-ként 34.25 alternative, 292.000 K.-ként 44.50 K-val, Ehrenwald és Basváry 89.980 K általános árral. Döntés még nem történt. A szegedi fogadalmi templom építési bizottsága május 7-én tartott ülésén elhatározta, hogy a városi tanács javaslatával szemben, a fogadalmi templomot a Schulek Frigyes műegyetemi tanár által készített eredeti terv serint 2.520.000 K költséggel építik fel. Új városháza Zentán. A leégett zentai városháza épülését a napokban megkezdik. A régi omladozó falakat felbontják és helyéh© teljesen új, díszes épületet emelnek. Az előirányzott költség 600.000 K, melyet a városi alapokból vesznek kölcsön. Legközelebb megkezdik a leégett katolikus templom renoválását is. A pécsi honvéd-csapatkórház vízvezetékberendezésére és a városi vízvezetéki hálózatnak a kórház telepéig való meghosszabbítása körül teljesítendő munkálatokra ajánlatot tettek: Egyesült pécsi réz-, fém- és lakatosáru gyár rt. 14.850, Beneid gyári rt. (Arad) vízvezeték berendezési osztálya a kút mélyitési munkálatain kivül az összes munkákra 15.091, VÁLLALKOZÓK ÉS IPAROSOK LAPJA 1911. május 13. 1 flszlalt letollemez, fátránul emélre agigSSB 2182