Valóság, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám - KÖNYVEKRŐL - Dokumentum a lengyel avantgarde-ról (Fábián László)
KÖNYVEKBŐL jól adódnak, és hogy az egyetem nem lehet autonóm a társadalomban, kivált a korrupt amerikai társadalomban. Álláspontja a reformeré, aki a változások szükségességét nemcsak hirdeti, de hisz is bennük; úgy véli, az egyetem társadalmi helyzetének megváltozásával a társadalom viszonya az egyetemhez, sőt maga a társadalom is megváltozik. És mivel az egyetemnek tulajdonított erkölcsi funkció a fennálló társadalom állandó részleges korrekciójával járna együtt, az egyetem egész tevékenysége kreatív lenne. A kötet erénye, hogy a sokféle szerző segítségével differenciált képet kapunk a kreativitás kérdéséről. Ugyanakkor zavaróan hat az egyes írások eltérő műfaja, még inkább a köztük meglevő színvonalkülönbség, s végül, hogy a kötet szerkesztője meg sem kísérli a könyv koncepcióját egységesíteni. Az olvasónak az a benyomása, hogy a tanulmányok elkészítését nem előzte meg tényleges szemléleti konfrontáció, így az eltérések az egyes írások belső logikájából már utólag, az olvasás folyamán adódnak anélkül, hogy tényleges vitáig jutnának el. (North Holland Publishing Company, 1970.) V. BÁLINT ÉVA Dokumentum a lengyel avantgarde-ról A három esztendővel ezelőtt elhunyt Tadeusz Peipert joggal nevezhetnénk a lengyel Kassáknak alkatánál, szerepénél fogva egyaránt. Noha nem volt festő is egyszemélyben, mint Kassák, képzőművészettel foglalkozó írásai remek ízlésről, ítélőképességről tanúskodnak. Bizonyítván, hogy joggal lehetett egyike azoknak, akik a legmodernebb művészeti elképzeléseket Lengyelországban ismertették. Költői törekvéseit a lengyel kritika máig nagyra értékeli, napjaink modernista törekvéseinek előfutárját látja bennük. Legutóbb a Eicie Literackie hasábjain Anna Kamienska (maga is költő) emlékezett hatalmas cikkben (Antiromantikus romantika címmel) Tadeusz Peiperre, s kivált korszakos versét, a Hogyot elemezte figyelemre méltóan. Krakkó — úgy látszik — gondosan ápolja hagyományait, hiszen éppen az itteni kiadó (Widawnictwo Literackie) kezdte meg a krakkói avantgarde vezetőjének, Tadeusz Peipernek életmű-kiadását. Ennek első kötete a Tedy. Nowe ueta (Erre. Új száj) című, 1972-ben megjelent gyűjtemény. Peiper két kiadványba gyűjtötte össze tanulmányait, kritikáit, kiáltványait (vagy' mindezeket egyszerre, hiszen a műfaji meghatározás legtöbb esetben aligha pontos). 1925-ben Új száj, 1930-ban Erre címen, és azok immáron megfosztva közvetlen harci pozíciójuktól (kiemelve a lapokból) is harcosok voltak, egyúttal azonban következetesen végigvitt koncepciót is mutattak. Az Erre cikkei jórészt a Zwrotnicában (Váltó), Peiper avantgardista folyóiratában láttak napvilágot. Ez a lap szervezte maga köré az új művészetről ábrándozó fiatal krakkóiakat (Przyboc, Wazyk, Bzekowski), ennél is fontosabb azonban közvetítő szerepe: egyik legfontosabb csatornája az európai modernizmus Lengyelországba áramlásának. 1922 májusában jelent meg első száma, s attól kezdve Peiper folyamatosan, módszeresen és tántoríthatatlanul dolgozik az új művészet (a peiperi elvek alapján) megteremtésén. Nem kell azonban azt képzelnünk, mintha Peiperék csupán magánügyüknek látták volna eme célkitűzést. Nálunk is — mint mindenütt a keleteurópai avantgarde-ban — ott kísért a társadalmi gondolat, a változtatási szándék, és igyekeznek minél több hívet toborozni eme elképzelésnek. A Zwrotnica nyitva áll mások előtt, írnak is bele többen : Czyjewski, Strzeminski, Jasiewski, és még sok máig ismert névre bukkanunk hasábjain. És Peiper is ír máshová: az Erre cikkei közt is találunk olyant, amelyet a Republikában, a Glos Literackiban, a Kwadrygában, a Gazeta Lwowskában stb. publikált. Az Erre tizenkét fejezetben foglalja össze — nagyjából tematikusan — Peiper írásait. Az első részben általános elméleti tanulmányokat (kiáltványokat) találunk, amelyek a háború után kialakult helyzetben keresik a művészet lehetőségeit. Voltaképpen itt fogalmazódik meg a Zwrotnica szellemisége is (Kiindulópont című írása az első szám beköszöntője volt), és itt találjuk a Város, Tömeg, Gép című híres írásait is, amely bizonyos pontokon nemcsak a kelet-európai avantgarde legfőbb elméleti megnyilatkozásaival, de az olasz futuristák, a Bauhaus vagy a de Stijl teoretikusainak elképzeléseivel is összecseng. Már itt megjelenik Peipernél a szocialista eszme, amely a későbbiek során elmélyül, sőt marxizáló színeket kap. Peiper elutasítja a romantikus városellenességet, és igen helyesen mutat rá: „a burzsoá hozta rossz hírbe a várost”. Az ember szellemi világára óriási hatást gyakorol a tömegtársadalom — folytatja tovább a gondolatsort, s mintha csak a modern szociológia legfontosabb kérdéseit hallanánk kissé idegesebb (talán kevésbé