Valóság, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1975-11-01 / 11. szám - KÖNYVEKRŐL - Szociálpszichológia - nevelőknek (Kronstein Gábor)
KÖNYVEKBŐL nem pusztán megismerésre, hanem személyiség- és közösségfejlesztésre alkalmazza. Mérei Ferenc elképzelése szerint a teljes szociogram módszert, amely folyamatos megfigyelésekből, explorációból és szociometriai kérdőívekből áll, értékorientációs vizsgálatok, szükség esetén szociálpszichológiai interjú és szöveg- (tartalom)elemzés egészíti ki . A Társas kapcsolatok mikroszkóp alatt is ezen a nyomon halad. A szociometriai felvételből a csoport változó affektív szerkezetét, a tagok között kialakult értékrangsort és a szociális szerepek rendszerét, tehát a mindenkori presztízsstruktúrát, s e kettő kapcsolatát törekedtek feltárni. Az értékorientációs elemzés céljára egy tulajdonságlistát, az „ideális tanár” jellemzését, konfliktusos nevelési helyzetek megítéltetését és néhány fogalom csoportértelmeztetését használták fel, ez utóbbit az Osgood-féle szemantikus differenciál-skála segítségével. Kismonográfiájuk szőkébb célját, bemutatni a tanulócsoport társas szerkezetének átalakulását, a szerzők elérték. A diáklányok helyzetének értelmezése ebben a vizsgálati mezőben hiteles. De hiányzik ez a hitelesség, amikor a diáklányokat mint a nevelés tárgyait és alanyait mutatják be. A pedagógiai értelmezés ugyanis csak párhuzamos a társadalomlélektani leírással, de nem áll vele szerves kapcsolatban. Kalmár Magda és Lendvainé hivatkoznak a vizsgálatot végző pedagógus személyiségére, aki „mint a közösséggel együttélő jó barát, céltudatos vezető és objektív ítéletalkotó egy személyben biztosította a pszichológiai és pedagógiai feltételeket”. A könyvből azonban nemcsak a következetes pedagógiai folyamatelemzés hiányzik, hanem kimarad a lélektani és a nevelési adatok egymásra vetítésének, összeillesztésének fontos módszertani mozzanata is. Még ha el is fogadjuk, hogy az elemzés mélységét a kiadvány terjedelméhez kellett igazítani, a hézagos és korántsem meggyőző pedagógiai értelmezést semmiképpen sem lehet ezzel a technikai akadállyal indokolni. A Csoportdinamika és felnőttoktatás címének első felét a magyar olvasók nem abban a szabatos értelemben fogják fel, ahogy Tobias Brocher érti. Ezért a hangsúlyt a felnőttoktatásra fogják tenni. Holott a műben a felnőttoktatás csak demonstrációs tárgy, amelyen a csoportdinamika általános szabályszerűségeit ki lehet fejteni. Sőt, az a kiscsoportos oktatási forma, amely e könyvben az elméleti megállapítások példaanyaga, Magyarországon szinte ismeretlen, legfeljebb a felsőoktatás vagy az ismeretterjesztés pedagógiája él vele néha. Brocher könyve valójában egy társadalomlélektani tudományágról, egy elméleti iskoláról és a hozzá tartozó szocio- és pszichotechnikáról szól. Tehát tárgyánál fogva szemléletformáló mű. A szerző a csoportdinamikát „a csoportban zajló tudatelőttes és tudattalan folyamatok törvényszerűségeinek tana”ként határozza meg. Ezek a folyamatok „függetlenek az intelligenciától és a szociális rétegtől”. A csoportdinamika — teszi hozzá — „a pszichodinamikai és szociálpszichológiai megfigyelések integrálásából és továbbfejlesztéséből alakult ki”, elsősorban Freud és Kurt Lewin nyomán. A csoportdinamika mint elméleti iskola arra törekszik, hogy önnevelési vezérfonalat és módszertant adjon az emberek kezébe, hogy elviselhetőbbé váljék elidegenedettségük tudata. „Megkönnyebbülést jelent — olvashatjuk Hans Tietgens előszavában —, ha az ember számára a csoportdinamikai folyamatok tudatossá válhatnak, és kifejleszthető az önmaga és a csoport észlelésének képessége. Ez segít megóvni attól, hogy az elkerülhetetlen konfliktusok helyrehozhatatlan kárt okozzanak.” Úgy is mondhatnánk, hogy a csoportdinamika az affektív viselkedést tudatosítja, amelyet az ember így szabályozhat. Ez a módszer az elmúlt húsz évben mint pszichoterápiás technika fejlődött ki a nyugati országokban. Főként a betegek reszocializációjában, a kiegyensúlyozatlan ember viselkedésszabályozása során és az orvosi pszichológusok szakmai önnevelésének területén alkalmazták. A csoportdinamika tehát igen rövid ideje jelent meg a közoktatásügyben. Itt a pedagógia kevésbé kötött ágaiban, mint amilyen a felnőttoktatás , kevésbé kötött oktatási rendszerekben, így Nyugat-Európában, ahol a csoportmunka már bevett forma, tudott érvényesülni. Elterjedésének mindenütt feltétele, hogy a pedagógusok általános és speciális lélektani iskolázottsággal rendelkezzenek. Brocher a „szociálisan integratív oktatás”ról beszél, amely a csoporttagok közti aktív véleménycserét valósítja meg, a „csoport általi vezetés” elvének következetes érvényre juttatásáig, ami egyébként a csoportdinamika sarktétele. A felnőttképzésben — a Német Szövetségi Köztársaság gyakorlata szerint — Brocher három nagy alkalmazási területet említ: a saját élmény- vagy önismereti csoportot, a tanulócsoportot és a munkacsoportot. (Fölösleges talán említeni is, hogy a magyar és német szakmai szóhasználat azonossága lényeges különbségeket takar.) Nálunk csoportdinamikai gyakorlatokat a klinikai pszichológia és a vezetőképzés alkalmaz. Ez utóbbi a felnőttképzés sajátos