Valóság, 1975 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1975-11-01 / 11. szám - KÖNYVEKRŐL - Szociálpszichológia - nevelőknek (Kronstein Gábor)

KÖNYVEKBŐL nem pusztán megismerésre, hanem szemé­lyiség- és közösségfejlesztésre alkalmazza. Mérei Ferenc elképzelése szerint a teljes szociogram módszert, amely folyamatos megfigyelésekből, explorációból és szocio­metriai kérdőívekből áll, értékorientációs vizsgálatok, szükség esetén szociálpszicho­lógiai interjú és szöveg- (tartalom)elem­­zés egészíti ki . A Társas kapcsolatok mik­roszkóp alatt is ezen a nyomon halad. A szo­ciometriai felvételből a csoport változó affektív szerkezetét, a tagok között kiala­kult értékrangsort és a szociális szerepek rendszerét, tehát a mindenkori presztízs­­struktúrát, s e kettő kapcsolatát töreked­tek feltárni. Az értékorientációs elemzés céljára egy tulajdonságlistát, az „ideális tanár” jellemzését, konfliktusos nevelési helyzetek megítéltetését és néhány fogalom csoportértelmeztetését használták fel, ez utóbbit az Osgood-féle szemantikus diffe­renciál-skála segítségével. Kismonográfiájuk szőkébb célját, bemu­tatni a tanulócsoport társas szerkezetének átalakulását, a szerzők elérték. A diáklá­nyok helyzetének értelmezése ebben a vizs­gálati mezőben hiteles. De hiányzik ez a hitelesség, amikor a diáklányokat mint a nevelés tárgyait és alanyait mutatják be. A pedagógiai értelmezés ugyanis csak pár­huzamos a társadalomlélektani leírással, de nem áll vele szerves kapcsolatban. Kalmár Magda és Lendvainé hivatkoznak a vizs­gálatot végző pedagógus személyiségére, aki „mint a közösséggel együttélő jó barát, céltudatos vezető és objektív ítéletalkotó egy személyben biztosította a pszichológiai és pedagógiai feltételeket”. A könyvből azonban nemcsak a következetes pedagó­giai folyamatelemzés hiányzik, hanem kimarad a lélektani és a nevelési adatok egymásra vetítésének, összeillesztésének fontos módszertani mozzanata is. Még ha el is fogadjuk, hogy az elemzés mélységét a kiadvány terjedelméhez kellett igazítani, a hézagos és korántsem meggyőző peda­gógiai értelmezést semmiképpen sem lehet ezzel a technikai akadállyal indokolni. A Csoportdinamika és felnőttoktatás cí­mének első felét a magyar olvasók nem ab­ban a szabatos értelemben fogják fel, ahogy Tobias Brocher érti. Ezért a hangsúlyt a felnőttoktatásra fogják tenni. Holott a műben a felnőttoktatás csak demonstrációs tárgy, amelyen a csoportdinamika általá­nos szabályszerűségeit ki lehet fejteni. Sőt, az a kiscsoportos oktatási forma, amely e könyvben az elméleti megállapítások pél­daanyaga, Magyarországon szinte ismeret­len, legfeljebb a felsőoktatás vagy az is­meretterjesztés pedagógiája él vele néha. Brocher könyve valójában egy társada­lomlélektani tudományágról, egy elméleti iskoláról és a hozzá tartozó szocio- és pszichotechnikáról szól. Tehát tárgyánál fogva szemléletformáló mű. A szerző a csoportdinamikát „a cso­portban zajló tudatelőttes és tudattalan folyamatok törvényszerűségeinek tana”­­ként határozza meg. Ezek a folyamatok „függetlenek az intelligenciától és a szo­ciális rétegtől”. A csoportdinamika — teszi hozzá — „a pszichodinamikai és szociálpszichológiai megfigyelések integ­rálásából és továbbfejlesztéséből alakult ki”, elsősorban Freud és Kurt Lewin nyo­mán. A csoportdinamika mint elméleti iskola arra törekszik, hogy önnevelési vezérfonalat és módszertant adjon az emberek kezébe, hogy elviselhetőbbé váljék elidegenedett­­ségük tudata. „Megkönnyebbülést jelent — olvashatjuk Hans Tietgens előszavá­ban —, ha az ember számára a csoport­­dinamikai folyamatok tudatossá válhat­nak, és kifejleszthető az önmaga és a cso­port észlelésének képessége. Ez segít meg­óvni attól, hogy az elkerülhetetlen konflik­tusok helyrehozhatatlan kárt okozzanak.” Úgy is mondhatnánk, hogy a csoportdina­mika az affektív viselkedést tudatosítja, amelyet az ember így szabályozhat. Ez a módszer az elmúlt húsz évben mint pszichoterápiás technika fejlődött ki a nyu­gati országokban. Főként a betegek re­­szocializációjában, a kiegyensúlyozatlan ember viselkedésszabályozása során és az orvosi pszichológusok szakmai önnevelésé­nek területén alkalmazták. A csoportdina­mika tehát igen rövid ideje jelent meg a közoktatásügyben. Itt a pedagógia kevésbé kötött ágaiban, mint amilyen a felnőttok­tatás , kevésbé kötött oktatási rendszerek­ben, így Nyugat-Európában, ahol a csoport­­munka már bevett forma, tudott érvé­nyesülni. Elterjedésének mindenütt feltéte­le, hogy a pedagógusok általános és speciális lélektani iskolázottsággal rendelkezzenek. Brocher a „szociálisan integratív oktatás”­­ról beszél, amely a csoporttagok közti aktív véleménycserét valósítja meg, a „csoport ál­­­tali vezetés” elvének következetes érvényre juttatásáig, ami egyébként a csoportdina­­mika sarktétele. A felnőttképzésben — a Német Szövet­ségi Köztársaság gyakorlata szerint — Brocher három nagy alkalmazási területet említ: a saját élmény- vagy önismereti csoportot, a tanulócsoportot és a munka­­csoportot. (Fölösleges talán említeni is, hogy a magyar és német szakmai szóhasz­nálat azonossága lényeges különbségeket takar.) Nálunk csoportdinamikai gyakorlatokat a klinikai pszichológia és a vezetőképzés alkalmaz. Ez utóbbi a felnőttképzés sajátos

Next