Valóság, 1976 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1976-02-01 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Egy szociálpszichológiai könyvbírálathoz (Körmendy Györgyi)

KÖNYVEKRŐL morú könyv”, éspedig nem azért szomorú, mert olyan lírai részek vannak benne, ame­lyek rezignált együttérzésre indítanának vagy finoman szomorú hangulatba ringat­nának; egyszerűen azért szomorú, mert — mint Kronstein Gábor írja — „bár az em­beri értékek megmentésének a szándéka mozgatta a szerző tollát, a lehetőségek vilá­gos korlátai pesszimizmust rejtettek a sorokba”. Lehetséges, hogy a kritikus önmagából projiciálja bele a szomorúságot Tobias Brocher könyvébe. Úgy érzi, hogy a cso­­portdinamika „tömegméretű alkalmazása olyan nevelési utópia, amelyet az elmélet megkapó humanizmusát ismerve is, komo­lyan senki sem vehet”. Ha egy elmélet megkapóan humanista töltésű — márpedig a csoportdinamikát, sokszoros tapasztalatból ítélve, én is annak tartom — és ha ennek az elméletnek járható gyakorlati útjai vannak, annak éppen ná­lunk, éppen szocialista embert építő­nevelő társadalmunkban van jövője. És hogy ez a jövő egy kicsit jelen is, bizonyítja az, hogy ebből az elgondolásból kiindulva, a gyakorlati megvalósulás első lépcsőfoka­ként ez év tavaszán már csoportdinamikai módszerrel vezetett pszichológiai tovább­képző kurzusok voltak Miskolcon általános iskolai nevelők és iskolaigazgatók részére, akikhez néhány gyermekorvos is csatlako­zott. A csoportokat a Tudományos Ismeret­­terjesztő Társulat szervezte, a városi és megyei Művelődésügyi Osztály jóváhagyá­sával és részben anyagi támogatásával. Az első, kísérleti jellegű kurzusok eredmé­nyeiről rövidesen tanulmány jelenik meg a Borsodi Szemlében. A kurzusokon nyert cso­portdinamikai tapasztalatok tudományos feldolgozása és közlése folyamatban van. Itt csak annyit, hogy egy 18 és egy 7 tagú csoport hetenként egy-egy este másfél órára szabad, kötetlen beszélgetésre jött össze, nyolc héten át. A beszélgetés a csoportok tagjai által felvetett konkrét nevelési, csa­ládi, iskolai problémákról folyt. A pszicho­lógus, aki a továbbképzést vezette, nem tartott előadást, hanem a minden csoport alapvető dinamikáját fokozó visszajelen­tést, önreflexiót segítette elő értelmezéseivel, mégpedig három szinten: a témák, az egyéni­ emocionális megnyilvánulások és a csoportmegnyilvánulások szintjén. A to­vábbképzés célja a nehezen nevelhető és a hátrányos helyzetben levő gyermekek problémáinak érdemleges megoldásához közelebb jutás volt, részben egymásnak adott tanács, részben nevelési attitűd­váltás, részben az osztályban alkalmazható, itt nyert csoportdinamikai tapasztalatok se­gítségével. A beszélgetések igen pozitív légkörben folytak le, és utólagos kontrollal ellenőrizve is, általában érzelmileg oldó, emelő hatá­súak voltak. Több fontos csoportdöntés született, amelyek közül leglényegesebbnek tartjuk azt, hogy a csoporttagok szerint minden iskolában kellene lenni ilyen beszél­gető fórumnak, ahol az egyes gyerekekkel kapcsolatos nevelési p­­roblémák felvetésre és megoldásra kerülhetnének, mert nagy hiány az, hogy a nevelési problémák jelenleg csak spontán munkatársi, baráti beszélgetések tárgyai, és csupán akkor lesznek közüggyé, ha valami súlyosabb fegyelemsértés törté­nik. Az induló csoportdinamikai módszerű továbbképző munka még nem tudjuk pon­tosan, hova fog fejlődni, és mikor kerülhet sor a csoportdinamika tömegméretű alkal­mazására. Egy év tapasztalata, legalább 10—15 kurzus levezetése szükséges ahhoz, hogy anyagi, személyi téren konkrét továb­bi terveket lehessen felállítani. Nem hiszem, hogy reális lenne a csoportdinamika egyes elveinek, egyes technikáinak „az olvasó — vagyis a könyv olvasója — személyén ke­resztül átszűrt gyakorlati alkalmazása” — mint Kronstein Gábor hivatkozik erre írásában. A csoportdinamikától elválaszt­hatatlan, éppen, mivel a lényegéhez tarto­zik, az együttes élmény. Olvasni lehet és kell is hozzá — a mi kurzusaink résztvevői is rendszeresen kölcsönözték ezt a könyvet, a Pszichológia Nevelőknek-sorozat köteteit és egyéb kézikönyveket —, de csoportélmény nélkül az egyes elvek, módszerek alkalma­zása könnyen „üresjárattá” lesz, sőt káro­kat okozhat. A személyiségnek, aki a cso­portmódszereket alkalmazza, legalább bi­zonyos mértékig szintén alkalmassá kell lennie azok alkalmazására, ez pedig csak együttes munkában érhető el. Viszont ép­pen mivel itt általában egészséges emberek­ről és hivatásos nevelőkről van szó, véle­ményem szerint viszonylag könnyen át­adhatók a pszichológiai alapképzettségre épülő csoportdinamikai ismeretek, így a csoportvezetés munkája is. Éppen ezért lehetséges a továbbképzési forma szélesebb körben való elterjesztése. Sokat foglalkozunk manapság az oktatás és nevelés, az iskolai munka lényegesen megváltozott társadalmi-gazdasági-techni­kai követelményekhez történő adaptálá­sával. Fokozott feszültséget okoz az a probléma, éppen az iskola előtt álló foko­zódó követelmények miatt, hogy a gyereke­ket a pedagógusok általában nehezebben kezelhetőnek tartják, mint egy-két évtized­del ezelőtt. Sok osztályközösségben a ko­moly nevelési problémát okozó gyermekek száma eléri a tanulólétszám 40—50%-át. Sok az általános iskolát el nem végző, le­

Next