Valóság, 1978 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1978-10-01 / 10. szám - KÖNYVEKRŐL - Széchenyi és Kossuth vitája (Lackó Mihály könyve) (Lengyel László)

Széchenyi és Kossuth vitája LACKÓ MIHÁLY KÖNYVE „A közönség, amely azzal párhuzamosan, hogy mind népesebb, egyre kevésbé mafla, több apró igaz tényt akar olvasni egy adott szenvedélyről, élethelyzetről stb. stb.” — írja 1840-ben Stendhal Balzacnak. Óhatat­lanul vezérfonal lehet ez a stendhali gon­dolat, amikor Lackó Mihály látszatra nép­szerűsítő történeti munkáját a kezünkbe vesszük. Látszatra ismeretterjesztő ez a mű, de már a bevezető rávilágít, hogy iro­dalmi kísérletről van szó. De milyen mű­fajban ? Regény vagy elbeszélésfüzér ? Drá­ma prózai betétekkel ? Lírai életrajz vagy esszék láncolata? Lehetne mindegyik, de egyik sem. Félek, hogy éppen ez a besorol­­hatatlanság (szaktörténelem és irodalom határmezsgyéje) visz félre olvasót és kriti­kust: nem nagyon szeretjük a meglepeté­seket. Ez a műfaji besorolhatatlanság bizonyos fokig megkérdőjelezheti a mű egységét : a szerző minden mutatványra kész, a könyv egyik fejezete dráma belső monoló­gokkal, a másik esszé Németh László vere­tes igényével, a harmadik éppen lírai rajz — és ez nem stílus, modor és forma kér­dése, de a tartalomé is. Sokszor kell bele­vágni a könyvbe, mégis érdemes. Egy zenei kompozíció fenségével hömpölyög és kava­rog két nagy egyéniség hajszolódó vagy el-elnémuló vitája, és mégis nyilvánvaló, hogy a szerző a mikrovilágok minden moz­dulását érti. Úgy gondolom, hogy tartalmilag három fontos ponton vált ki majd vitát a könyv. Az első a politika, a régi vagy új, a „bűv­­erejű” politika könyvbeli értelmezése, a második ezzel szoros összhangban a reform­kornak mint hanyatlásnak, mint örvénybe hullásnak az ábrázolása, végül — harma­dikként — a széchenyista „modor”, a „byronkodás”, a romantikus irracionaliz­mus vádját vonhatja magára a szerző. Beszéljünk mindjárt a politikáról. Lackó már a kezdet kezdetén Berlioz naplójával és a Vieuxtemps-esettel azt rögzíti az olvasóban, hogy a reformkor egyik leg­tragikusabb és legmodernebb ellentmon­dása: a politika eszközével egymástól távol álló dolgok, élettevékenységek mé­rődnek össze és kerülnek újrafeldolgozva az emberek tudatába. Egy zenedarab elját­ KÖNYVEKRŐL szása vagy el nem játszása politikai tett a magyar élet színpadán. A költészet, a gazdálkodás, a társasági élet — mind poli­tikai gesztus. Tragikuma, hogy a bűbájos politika nemcsak elvarázsolja, de el is nyomja, meg is nyomorítja a tevékenysé­get a maga tisztaságában és egyediségében, mert általánossá és tömegessé teszi, ezáltal megsemmisítve minden magánjellegért. De modern is egyben és előrevivő, mert egye­síti az egyedit, a tevékenységnek, a gesz­tusnak erőt, támogatást, társadalmi értel­met kölcsönöz, még ha nem is azt a tevé­kenységet és gesztust támogatja, amelyet elgondolója eredetileg kívánt. Megszűnik a való élet, a gondolkodás és a tett egysége, és nem valami taktikázó és kisstílű, mit sem látó, durva politikában, de általában a politikában. Nincs jó és rossz politika ebben az értelemben, hanem csak az élet és a politika ellentmondása létezik. Szé­chenyit lassan felfalja és megemészti ez a politika, amelyben elveszíti eredeti szán­dékait és vágyait, gondolatai meghamisítva és eltorzítva jelennek meg a köznyilvános­ság előtt, nem önmagáért éljenzik vagy abcugolják, hanem politikai gesztusaiért, egy számára ismeretlen megnyilvánulásá­ért. És ami legfontosabb, elveszíti benső csendjét, zaklatott emberi harmóniáját. De Kossuth sem jár jobban a szerző sze­rint : akkor emelkedik a politikai személyi­ség rangjára, és ami több, akkor nyeri el az emberi egyéniség és méltóság súlyát, amikor világossá válik számára, hogy a politika egységesítő szellemébe vetett hit és illúzió mögött az ezerfejű hidra tömeges széthúzása és a demokratikus politizálás tehetetlensége és lehetetlenülése rejtőzik. Kossuth akkor lesz tragikus hős, amikor a politika „cserbenhagyja”, méghozzá nemcsak a régi, nemesi sérelmi politika, de az általa teremtett modern pártpolitika is. Addig Kossuth csak jó politikai mester­ember, ügyes taktikus, de felébredése a politikai tömegesség álmaiból valóságos és mély érzéseket ad nemcsak számára, de mozgalma számára is. Nem kétséges, a mindent elnyelő, behálózó és átszövő tün­dén és ördögi politika elemzése a reformkor lényegét ragadja meg, és hiányolhatjuk ugyan ebből a könyvből a gazdaság tárgyi világának és folyamatainak alaposabb le­írását vagy éppen a vallás szerepének elem­zését, de ezeket a hiányokat betölti a szer­ző természetéből sarjadó politikusság. 7*

Next