Valóság, 1980 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1980-10-01 / 10. szám - LENGYEL LÁSZLÓ-PAPP ZSOLT: Politikai szerkezetek törésvonalán

LENGYEL LÁSZLÓ-PAPP ZSOLT Politikai szerkezetek törésvonalán I. Az ismeretlen 70-es évtized „Ez idő szerint a kemény pragmatikusok uralják a terepet. Ők tár­gyalnak, fenyegetnek és napolják el az üléseiket. A mindennapi poli­tikába belebonyolódva képtelenek az áttekintésre. Csupán érdekeket látnak, amelyeket más érdekek ellenében, harmadik érdekek rová­sára tesznek mérlegre. Miközben javában készítjük a prognózisokat a küszöbön álló katasztrófákról és részletkérdéseken vitatkozva megfojtanánk egymást egy kanál vízben, ravaszul kacsingatunk és megnyugtató jelszavakkal biztatjuk magunkat, majd csak túléljük valahogy, biztosan túléljük.” Günther Grass: A jövő már utolért minket (1975) Már lejárt a 70-es évtized és csodálkozással észleljük, hol maradnak az évtized nagy politikai, közgazdaságtani, ideológiai értelmezései ? Európa csendes. Ha politikai és ideológiai elemzéseket olvasunk, azok szűkösen szólnak erről az „ismeretlen” év­tizedről, szívesebben mesélnek a 60-as évek végének radikalizmusáról, az akkor ki­alakult politikai és ideológiai képletekről. Mintha igaza volna Günther Grassnak: a 70-es évek kemény pragmatikusai nem érnek rá az elemzésre, és a kívül rekedt ideológusnak nem marad elemzendő terület. A teória-apály elemzendő háttere, hogy a 70-es évek Európájában politikai szerkezet­­váltás következik be, új politikai mintákkal. De a 70-es évek politikai szerkezetének megértéséhez és „beágyazásához” végig kell tekintenünk Nyugat-Európa háború utáni politikai ciklusain. A következő politikai ciklusok írhatók le Európa vezető országaiban (Nagy- Britannia, Franciaország, NSZK, Olaszország): 1. a háború befejezésétől 1951-ig a baloldal térnyerése (kommunisták és szocialis­ták a kormányban Franciaországban és Olaszországban, a munkáspártiak hatalmon Angliában, defasizálás Németországban — valamennyi országban a demokratikus jogok kiterjesztése, államosítások, a szakszervezetek megerősödése stb.); 2. 1951-től a 60-as évek elejéig a jobboldalé a kizárólagos hatalom (a kommunis­ták eltávolítása a kormányból Franciaországban, a kommunisták és szocialisták ki­zárása a hatalomból Olaszországban, konzervatívok hatalmon Nagy-Britanniában, kereszténydemokraták az NSZK-ban — a mozgalom defenzívában, harc a korábban kivívott pozíciók megtartásáért, a demokratikus alkotmány fenntartásáért, a szak­­szervezeti jogokért, az államosított nagyvállalatokért stb.); 3. 1963-tól a 70-es évek végéig baloldali előretörés (középbal-megoldások Olasz­országban a 60-as években és fokozott baloldali előretörés a 70-es évek elejétől, az OKP a hatalom küszöbén, 1966-tól CDU—SPD „nagykoalíció”, 1969-tól SPD—FDP koalíció, Nagy-Britanniában a Munkáspárt 1964 óta 12 évet tölt hatalmon a 15-ből; végül Franciaország rövid ciklikus ugrásokkal követi az általános tendenciát: 1968- ban baloldali robbanás, utána reakció, 1975—1978 között újra a baloldal kerül elő­térbe). A korszak jellemzője a balközép-politika, illetve éles konfliktushelyzet a jobb­oldali kormányzatok és az erősödő baloldali ellenzék között. Offenzíva a baloldali értékek elfogadtatásáért; 4. a 70-es évek vége a jobboldal erősödésével jár (a baloldal visszaesése 1978-ban Franciaországban, 1979-ben Olaszországban, konzervatívok hatalomra kerülése 1979-ben Nagy-Britanniában, jobboldali nyomás erősödése az NSZK-ban — neokon-

Next