Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám - IFJ. MAROSÁN GYÖRGY: A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái
2 IFJ. MAROSÁN OV.: A VILÁGGAZDASÁG FEJLŐDÉSÉNEK ALAPVETŐ TENDENCIÁi pitalizmusban szükségképpen csak ideiglenes lehet. A termelőerők gyorsuló fejlődése miatt ugyanis fokozatosan átalakulnak az újratermelés feltételei. A termelés célrendszere és a gazdasági folyamatok szabályozásának mechanizmusa viszont nem tudják ezt követni. E tényezők mindenekelőtt a termelési és ezen belül főként a tulajdonviszonyokhoz kötődnek. A tulajdonviszonyok ugyanakkor egy ilyen fejlődési szakaszban lényegében változatlanok. Ennek következtében a gazdaság szabályozását végző mechanizmusok egyre kevésbé képesek kiigazítani a zavarokat. Ezek folyamatosan, sőt egyre súlyosabb formában újratermelődnek. A fejlődés lendülete ilyenkor megtörik, és a növekedés lelassul, társadalmi ellentmondások halmozódnak fel. A Kondratyev-válságciklus nem azonos a gazdasági visszaesésekkel. Az utóbbiakkal ellentétben viszonylag hosszabb történelmi korszakra terjed ki, több válságot, valamint az azokat követő részleges fellendülést fog át. Végső soron e periodikusan kialakuló válságciklusok a tőkés rendszer általános válsága és az egyedi gazdasági válságok „között” a különös szintjén jelentkeznek. Az elmúlt években lefolytatott vizsgálatok alapján a következő táblázatban foglalható össze a ciklusok eddigi sorozata: I. Ciklus 1789—1847 Emelkedés 1789—1815 Hanyatlás 1848—1847 II. Ciklus 1848—1895 Emelkedés 1848—1873 Hanyatlás 1874—1895 III. Ciklus 189—1945 Emelkedés 1890-1929 Hanyatlás 1930—1945 IV. Ciklus 1946—? Emelkedés 1946—1973 Hanyatlás 1974— ? Szembetűnő, hogy minden hanyatlás a tőkés gazdaság társadalmi okok miatt bekövetkező megtorpanására vezethető vissza, míg a fellendülést a fejlődés társadalmi akadályainak elhárulása váltja ki. A negyedik ciklus beindulását ennek megfelelően az tette lehetővé, hogy a második világháborút követően a fejlett tőkésországokban általánossá vált a nemzetgazdaságok össztőkés érdekeknek megfelelő szabályozása. Ezzel a termelőerők és termelési viszonyok között megbomlott összhang, amelyet az 1929—1933-as nagy gazdasági világválság jelzett, ideiglenesen ismét helyreállt. Ám az 1950-es és hatvanas években a termelőerők és termelési viszonyok rendszerében lezajló változások (a TTF kibontakozása, a termelés „globalizálódása”, a szocialista világrendszer kialakulása és a gyarmati rendszer szétesése) a világgazdaság szintjén ismét alapvetően módosították az újratermelés társadalmi, természeti és technikai feltételeit. Ezekre a változásokra a tőkés rendszer mind a mai napig nem volt képes megfelelően válaszolni. Ez váltotta ki a Kondratyev-ciklus menetében 1973-ban a tendenciaváltást. A ,,szociolizmus”-modell alapján az újabb fellendülésre csak akkor számíthatunk, ha a világgazdaságot jelenleg meghatározó állammonopol-kapitalista viszonyok és a nekik megfelelő cél-, érték-, intézmény- és eszközrendszer (szabályozórendszer) hozzáidomul a termelőerők új fejlettségi szintjéhez. Ez nem kevesebbet követel meg, mint a globális természeti környezet folyamatos újratermelését (az ökológiai környezet stabilitásának védelmét, illetve helyreállítását), az emberiség rendelkezésére álló javakkal való tervszerű gazdálkodást (ami magában kell foglalja nemcsak a nem nemzeti területekhez tartozó források — óceánok mélye és a világűr — kiaknázásának nemzetközi szabályozását, hanem a nemzeti kincsek felhasználásának nemzetközi összehangolását, beleértve a cserearányok tudatos és tervszerű alakítását, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok eszköz- és intézményrendszerének újraforma