Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1981-08-01 / 8. szám - IFJ. MAROSÁN GYÖRGY: A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái

IFJ. MAROSÁN GY.: A VILÁGGAZDASÁG FEJLŐDÉSÉNEK ALAPVETŐ TENDENCIÁI 3 lását (például a valutáris kapcsolatok nemzetközi szabályozását, akár egy „világ­pénzügyminisztérium” útján), és a fejlesztési források egyre növekvő hányadának nemzetközileg egyeztetett felhasználását, a multinacionális vállalatok nemzetközi­leg koordinált ellenőrzését stb. E feltételek megvalósítása ma még utópia. Ne feledjük azonban, hogy 1929-ben ugyanígy utópiának tűnt a tőkés gazdaság állami szabályozásának gondolata. Meg­győződésünk, hogy amiként valamennyi eddigi Kondratyev típusú fellendülést, úgy az előttünk állót is csak a termelési viszonyoknak (ezen keresztül pedig a gazdasági mechanizmusnak és a szabályozó rendszernek) a termelőerők fejlődéséhez való hozzá­­igazodása válthatja ki. Mindaddig, amíg ez nem jön létre, állandóan számíthatunk különböző jellegű és erősségű válságok kirobbanására. A gazdasági növekedés üteme tehát a nyolcvanas évtizedben várhatóan lassúbb lesz, mint századunk harmadik negyedében volt. Mérséklődik a nemzetközi kereske­delem növekedésének üteme is. Ennek ellenére a „globalizálódás” és a kölcsönös gazdasági függőség tovább erősödik. A fejlett tőkésországok gazdaságpolitikai intéz­kedéseinek összehangolása magas szintet ér el. Általános gyakorlattá válik a nagy horderejű gazdasági, valutáris intézkedések meghozatalát megelőzően a nemzetközi egyeztetés. Ez abba az irányba hat, hogy a nemzetközi kereskedelem növekedése lassulásának ellenére a nemzetgazdaságok szerves összenövése folytatódik. Emiatt az országok gazdasági szuverenitása jelentősen szűkül. A „nemzetközi rendszer” már nem állammonopolista nemzetgazdaságok rendszeréből áll, hanem belsőleg jelentős mértékben összefonódott gazdasági régiók integrálódnak egy egységes világ­­gazdasággá. A strukturális függőség a nyolcvanas évek végén eléri azt a szintet, hogy az egyes országok gazdasági fejlődését túlnyomórészt a „külső”, világgazdasági feltételek határozzák meg. Ebben az új típusú nemzetközi rendszerben a gazdasági fejlődés döntő tényezői a multinacionális vállalatok lesznek. Szükségszerűvé válik tehát a multinacionális vállalatok nemzetközi ellenőrzését végrehajtó szervezet- és intézményrendszer kiépítése. Az elmondottak miatt különös jelentőségre tesz szert a világgazdasághoz harmo­nikusan illeszkedő gazdasági struktúra kialakítását célul tűző nemzeti gazdaságpoli­tika. Ennek középpontjában a strukturális alkalmazkodást, az innovációs folyamat hatékonyságának és gyorsaságának növelését, valamint a rugalmas válaszadást elő­segítő gazdasági mechanizmus, intézményi, illetve eszközrendszer kialakítása áll. Várható, hogy az állami irányítás „vonatkoztatási rendszere” és „filozófiája” szerte a világon megváltozik. Egyrészről a „nemzetgazdaság-központú” direkt állami be­avatkozás szerepe lecsökken. Az irányítás bizonyos értelemben decentralizálódik. Megnövekszik az önállósága a világgazdaság színterén tevékenykedő vállalatoknak. Másrészről viszont fokozódik a jelentősége a termelés „orbi-ökonómiai” feltételei (cserearányok, energiahordozók termelése, valutakibocsátás stb.) tudatos és terv­szerű alakításának és a nemzetközileg koordinált gazdasági, műszaki, társadalmi programok végrehajtásának. A gazdaságirányítás tehát a termelőerők fejlettségének megfelelően a makroökonómia szintjéről az „orbi-ökonómia” szintjére lép.­ A gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok világméretű összefonódását jelentős mértékben gyorsítja, hogy az ún. globális problémák közvetlen és áttételes hatása a nyolcanas években tovább erősödik. E problémák­ lényegében a negyedik Kondratyev-válságciklus sajátos megnyilvánulásai. Közülük az elmúlt évtizedben főként a természeti erőforrások kimerítésével és a környezetszennyezéssel kapcso­latosak voltak a figyelem előterében. A következő évtizedekben a legnagyobb gondot a fejlődő országok jelentős részének elmaradottsága, lassú társadalmi és gazdasági fejlődése jelenti majd. A válságciklusból való kilábalást jelentős mértékben megha­tározza, mikor és hogyan sikerül a jelenleg több mint 1 milliárd fős, szinte remény­telenül „leszakadt” népességcsoportok társadalmi-gazdasági fejlődését felgyorsítani. Egyelőre felmérhetetlen, milyen problémát jelent, hogy a történelmi fejlődés „me­zőnye” ilyen mértékben széthúzódott. Az emberiség túlnyomó része még a feudaliz­must megelőző társadalmi viszonyok között él, kisebb része pedig már benn jár a TTF korszakában.

Next