Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1981-08-01 / 8. szám - IFJ. MAROSÁN GYÖRGY: A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái

4 IFJ. MAROSÁN GY.: A VILÁGGAZDASÁG FEJLŐDÉSÉNEK ALAPVETŐ TENDENCIÁI A Kondratyev-válságciklust minden esetben a társadalmi újratermelés eszköz- és intézményrendszerének az átalakulása kísérte. Ennek során a termelési és a tulaj­donviszonyok többé-kevésbé hozzáidomultak a termelőerők fejlődéséhez. Ez a folya­mat lényegében mint a tőkés nemzet- és világgazdaság jelentős „reformja” jellemezhető. A reform azonban sohasem egyetlen tudatos aktus megvalósulásaként jut érvényre. A társadalmi harcok fokozatosan kényszerítik ki a változásokat, így volt ez az 1873— 95-ös válságciklus során a gazdaság fokozatos „monopolizálódása” idején, így zaj­lott le az állammonopol-kapitalizmus kialakulása az 1929—45-ös időszakban. Való­színűnek látszik ezért, hogy a globális szabályozás is fokozatosan válik meghatáro­zóvá. Minden kis lépés olyan eszközök, módszerek, intézmények kialakítására és alkalmazásba vételére irányul, amely közelebb visz a tervszerű és arányos fejlődés­nek Föld-méretekben történő megvalósításához. A világgazdaság reformjának egyik kulcskérdése a globálisan integrálódott ter­meléshez illeszkedő pénzügyi rendszer megteremtése. A nyolcvanas évek végén álta­lánosan elfogadottá válik, hogy elkerülhetetlen a pénzkibocsátásnak, a hitelügyle­teknek, a monetáris akcióknak (a le- és felértékelésnek, a „lebegtetésnek”), valamint a pénzmozgásoknak (például olajdollárok áramlásának és felhasználásának, a fejlesz­tési akcióknak) a globális szabályozása. Az új nemzetközi pénzügyi rendszer kiala­kításával összefügg a cserearányoknak és a korlátozottan rendelkezésre álló források kitermelésének „központi” elvek alapján történő befolyásolása. Ezzel a nemzetközi ellenőrzés, majd az irányítás kiterjed a járadék jellegű jövedelmek (például olajból származó bevételek) képződésére és felhasználására. Ezek az elvek jelentősen eltérnek a világgazdaság jelenlegi, alapjaiban a monopoltőkés viszonyok és érdekek által meghatározott értékrendjétől. Bizonyos termékek árainak és termelési mennyiségé­nek meghatározását (élelmiszerek, nyersanyagok) esetleg csak egyes régiókban és csak korlátozott időtartamra „kiemelik” majd a piaci mechanizmusok hatása alól. A kilencvenes évtizedben a jelenleginél nagyobb erőforrásokat összehangoltabban mozgósító és mindenekelőtt komplexebb világfejlesztési tervek kidolgozására és végrehajtására kerül sor. E tervek régiókra, országokra lebontva tartalmazzák, kvázi-kötelező érvénnyel, a fejlesztési programok nagyságrendjét, termelési és hitel­akciók volumenét, valamint a cserearányokat. Ez jelentős mértékben biztosíthatja a gazdasági fejlődés hosszú távú stabilitását. A kilencvenes években valószínűleg megkezdődik a multinacionális vállalatok meghatározott jellegű kisajátítása. Ezen nem a szokványos értelemben vett „államo­sítást” értünk. Arról van szó, hogy tényleges hatalommal rendelkező nemzetközi szervezetek ellenőrzik, irányítják és befolyásolják a multinacionális vállalatok kere­tén belül lezajló tőke-, munkaerő-, termék- és műszakiismeret-áramlást. A cél termé­szetesen nem egyszerűen a vállalatbirodalmak „államosítása”, hanem célrendszerük­nek az egész emberiség igényeihez és céljaihoz való hozzáillesztése. Ezeknek a ma még elképzelhetetlennek tűnő céloknak a megvalósítása alapozhat csak meg egy újabb Kondratyev-fellendülést. Amennyiben ugyanis a termelési viszonyok, illetve a gazda­ság irányításának eszközrendszere hozzáigazodik a termelőerők fejlődéséhez, a TTF második szakasza által keltett „innovációs hullám” hatására felgyorsul a gazdasági növekedés. Az viszont, hogy a világgazdaság körvonalazott „reformja” milyen for­mában és milyen ütemben megy végbe, elsősorban a világpolitika alakulásától függ. 2. A­­politikai „feszültséghullámok” interferenciája a nyolcvanas években A hatvanas években kibontakozott, a hetvenes évek elején pedig uralkodóvá vált a politikai enyhülés folyamata. A békés egymás mellett élés lett az ellentétes társa­dalmi rendszerű országok politikai kapcsolatainak meghatározó alapelve. Az impe­rialista hatalmakat természetesen nem a jó szándék, hanem nagyon is objektív ténye­zők győzték meg a békés egymás mellett élés szükségszerűségéről. Mindenekelőtt

Next