Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám - IFJ. MAROSÁN GYÖRGY: A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái
4 IFJ. MAROSÁN GY.: A VILÁGGAZDASÁG FEJLŐDÉSÉNEK ALAPVETŐ TENDENCIÁI A Kondratyev-válságciklust minden esetben a társadalmi újratermelés eszköz- és intézményrendszerének az átalakulása kísérte. Ennek során a termelési és a tulajdonviszonyok többé-kevésbé hozzáidomultak a termelőerők fejlődéséhez. Ez a folyamat lényegében mint a tőkés nemzet- és világgazdaság jelentős „reformja” jellemezhető. A reform azonban sohasem egyetlen tudatos aktus megvalósulásaként jut érvényre. A társadalmi harcok fokozatosan kényszerítik ki a változásokat, így volt ez az 1873— 95-ös válságciklus során a gazdaság fokozatos „monopolizálódása” idején, így zajlott le az állammonopol-kapitalizmus kialakulása az 1929—45-ös időszakban. Valószínűnek látszik ezért, hogy a globális szabályozás is fokozatosan válik meghatározóvá. Minden kis lépés olyan eszközök, módszerek, intézmények kialakítására és alkalmazásba vételére irányul, amely közelebb visz a tervszerű és arányos fejlődésnek Föld-méretekben történő megvalósításához. A világgazdaság reformjának egyik kulcskérdése a globálisan integrálódott termeléshez illeszkedő pénzügyi rendszer megteremtése. A nyolcvanas évek végén általánosan elfogadottá válik, hogy elkerülhetetlen a pénzkibocsátásnak, a hitelügyleteknek, a monetáris akcióknak (a le- és felértékelésnek, a „lebegtetésnek”), valamint a pénzmozgásoknak (például olajdollárok áramlásának és felhasználásának, a fejlesztési akcióknak) a globális szabályozása. Az új nemzetközi pénzügyi rendszer kialakításával összefügg a cserearányoknak és a korlátozottan rendelkezésre álló források kitermelésének „központi” elvek alapján történő befolyásolása. Ezzel a nemzetközi ellenőrzés, majd az irányítás kiterjed a járadék jellegű jövedelmek (például olajból származó bevételek) képződésére és felhasználására. Ezek az elvek jelentősen eltérnek a világgazdaság jelenlegi, alapjaiban a monopoltőkés viszonyok és érdekek által meghatározott értékrendjétől. Bizonyos termékek árainak és termelési mennyiségének meghatározását (élelmiszerek, nyersanyagok) esetleg csak egyes régiókban és csak korlátozott időtartamra „kiemelik” majd a piaci mechanizmusok hatása alól. A kilencvenes évtizedben a jelenleginél nagyobb erőforrásokat összehangoltabban mozgósító és mindenekelőtt komplexebb világfejlesztési tervek kidolgozására és végrehajtására kerül sor. E tervek régiókra, országokra lebontva tartalmazzák, kvázi-kötelező érvénnyel, a fejlesztési programok nagyságrendjét, termelési és hitelakciók volumenét, valamint a cserearányokat. Ez jelentős mértékben biztosíthatja a gazdasági fejlődés hosszú távú stabilitását. A kilencvenes években valószínűleg megkezdődik a multinacionális vállalatok meghatározott jellegű kisajátítása. Ezen nem a szokványos értelemben vett „államosítást” értünk. Arról van szó, hogy tényleges hatalommal rendelkező nemzetközi szervezetek ellenőrzik, irányítják és befolyásolják a multinacionális vállalatok keretén belül lezajló tőke-, munkaerő-, termék- és műszakiismeret-áramlást. A cél természetesen nem egyszerűen a vállalatbirodalmak „államosítása”, hanem célrendszerüknek az egész emberiség igényeihez és céljaihoz való hozzáillesztése. Ezeknek a ma még elképzelhetetlennek tűnő céloknak a megvalósítása alapozhat csak meg egy újabb Kondratyev-fellendülést. Amennyiben ugyanis a termelési viszonyok, illetve a gazdaság irányításának eszközrendszere hozzáigazodik a termelőerők fejlődéséhez, a TTF második szakasza által keltett „innovációs hullám” hatására felgyorsul a gazdasági növekedés. Az viszont, hogy a világgazdaság körvonalazott „reformja” milyen formában és milyen ütemben megy végbe, elsősorban a világpolitika alakulásától függ. 2. Apolitikai „feszültséghullámok” interferenciája a nyolcvanas években A hatvanas években kibontakozott, a hetvenes évek elején pedig uralkodóvá vált a politikai enyhülés folyamata. A békés egymás mellett élés lett az ellentétes társadalmi rendszerű országok politikai kapcsolatainak meghatározó alapelve. Az imperialista hatalmakat természetesen nem a jó szándék, hanem nagyon is objektív tényezők győzték meg a békés egymás mellett élés szükségszerűségéről. Mindenekelőtt