Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-03-01 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Joseph A. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete (Lengyel László)
Joseph A. Schumpeter: A gazdasági fejlődés elmélete Joseph Schumpeter egyike azoknak a közgazdászoknak, akit nemcsak a bennfentes közönség ismert és ismer, és akinek éppúgy mítosza van, mint volt Polányinak, Gersehenkronnak vagy éppen most a monetaristáknak. Schumpeter életművére gondolva talán megfogalmazható: elsősorban összeforlaló, glosszátor és nagy szellemi kultúrterületeket összekapcsoló közgazdász, és csak másodsorban eredeti, csillogó gondolkodó. Felfedezéseinek legnagyobb értéke éppen az ismert tények összefoglalása és egybegyűjtése, rendszerezése; szellemi iskolák összekapcsolása. Mit mivel kapcsol össze Schumpeter munkássága? • Mindenekelőtt a kelet-közép-európai kultúrkört, szellemi világot veti egybe az angolszász értékekkel. Olyan korszakban teszi ezt, amikor Közép-Európa valóban szellemi katalizátora lehetett a filozófiai, szociológiai, pszichológiai, közgazdasági gondolkodásnak. A húszas évek hallatlan szellemi pezsgését kétségtelenül az Osztrák — Magyar Monarchia belvilága alapozta meg, a töredékállamokból szétröpítve Nyugatra a szellemi élet legkiválóbbjait. Schumpeter Ausztriájában a kor legfejlettebb közgazdaságtana, szociológiája és filozófiája csúcsosodott. A közgazdász Schumpeter kultúrája közép-európai alaposságú, mintegy újra átérzi a Nyugat legfőbb gazdasági problémáit. A „látásmód”, ahogy Schumpeter a tudós tudományos hozzáállását nevezi tárgyához, alapvetően közép-európai maradt. És itt kapcsolódik össze két másik nagy egység is: Schumpeter egész munkássága a XIX. század és a XX. század összekapcsolása (ezen belül is a század végi gondolatok és értékek, valamint a húszas és harmincas évek új szellemi reneszánszának összefűzője). Következetesen magába építi a múlt század hetvenes évtizedének közgazdasági forradalmát és ugyanakkor a korszak kultúrethoszát is. Ha azt állítjuk, hogy jellegzetesen közép-európai szemlélettel figyelte a gazdasági problémákat, akkor azt is hozzátehetjük, hogy kultúrfilozófiai felfogása az „utolsó” XIX. századi és az „első” XX. századi gondolkodóvá teszik KÖNYVEKRŐL a maga területén. Ez jellegzetesen kimutatható alapkategóriáiban. A gazdasági mozgást előrevivő vállalkozó tartalmilag tipikusan XIX. századi és közép-európai eszme, hiszen századunkban a fejlett országokban az egyéni vállalkozó és a vállalat már régen elvált, a vállalkozói érdek és a vállalati érdek már nem szinonim fogalmak. A vállalkozó azonban mégis a mi századunk egyik legfontosabb közgazdasági kategóriájává vált, mert szakított a klaszszikus liberalizmus állampolgár (citoyen) elképzelésével és új szempontot vetett be a tőkés — ipari kapitány—bérmunkás hármasságba. A vállalkozó egyszerre bevezetés a fogyasztói magatartással aktívan foglalkozó makroközgazdaságtanba és a menedzserelméletekbe. A schumpeteri bankár — mint a pénzfolyamatok mozgatója — ugyancsak a XIX. században gyökerezik, igazi balzaci figura közép-európai szemszögből, de ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a Schumpetertől sokat tanuló Gerschenkron a megszemélyesítés nélküli bankot tegye a német-osztrák fejlődés alapjává, mozgatórugójává. Az innováció híres kategóriája viszont már tökéletesen XX. századi, csak éppen alkalmazása a gazdasági ciklusra — nevezetesen, hogy kívülről ez hajtja előre — mutat vissza a XIX. század hetvenes éveire. Schumpeter igazi glosszátorként nyelvújító: olyan közgazdasági kategóriákat és leírásokat ad elő, amelyek nélkül ma aligha értenénk a XIX. századot. Ugyanakkor éppen ezért sokszor archaikus. Nincs hely arra, hogy Max Weber tevékenységével és hatásával öszszevessük, de feltétlenül figyelmet érdemel, hogy Schumpeter módszertanilag nagyon közel áll hozzá. Híve az értékmentességnek, amennyiben a közgazdaságtant mint semleges tudományt akarja feldolgozni, előfeltételmentesen. De híve az ideáltípus felismerésének, megtalálásának is (ez megjelenik az előbb említett kategóriák feldolgozásában éppúgy, mint a hatalmas tudománytörténeti munkájában követett módszerben). Schumpeter mint közgazdász az 1870-es évek marginalista közgazdasági forradalmának és az 1920—30-as évek keynesi váltásának összekapcsolója. Magába szívta a Jevons, Menger és Walras által elindított, Böhm-Bawerk, Wieser részéről kiteljesített határhaszon-iskola tanait, de nagy érzékenységgel reagál J’areto, Edgeworth, Clark munkásságára is, ami