Valóság, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1981-08-01 / 8. szám - IFJ. MAROSÁN GYÖRGY: A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái

IFJ. MAROSÁN GYÖRGY A világgazdaság, a világpolitika és a tudományos-technikai fejlődés alapvető tendenciái ________ Az elmúlt évtized az általános várakozásokkal ellentétben nem a megszokott tenden­ciák folytatódását hozta. Éles változások, néhol nekilendülések, másutt megtorpaná­sok, meredek törések, nagy jelentőségű és mélyreható „korszakváltozások” jellemez­ték. Ennek hatására a monoton növekedésen alapuló modelleket fokozatosan háttérbe szorították a ciklikus fejlődést valószínűsítő koncepciók. Cikkünkben a társadalom különböző szféráiban végbemenő jelenségek sajátos hullámmozgását követjük nyo­mon, esetenként bemutatva a „szociohullámok” sajátos interferenciáját. 7. A Kondratyev-válságciklust A második világháborút követő három évtizedben a világgazdaság fejlődését a ter­melés gyorsuló internacionalizálódása és példátlan ütemű gazdasági növekedés jelleg­­ezte. A széles értelemben vett újratermelési folyamat globális méretekben össze-­­fonódott. A multinacionális vállalatok és a regionális gazdasági integrációk kialakulá­sával a világgazdaságban meghatározóvá vált az egymástól távol eső termelési egy­ségek strukturális összenövése. Ennek következménye a növekvő „interdependencia”, a világgazdaság „résztvevőinek” egyre erősödő kölcsönös függősége.­ Ezt a „globali­­­zálódott” újratermelési folyamatot az állammonopolista kapitalizmus a rendelkezé­­­sére álló eszközökkel már nem tudta megfelelően szabályozni. Ezért a hetvenes évek­ben a világgazdaságban strukturális válságok jöttek létre. Az előrejelzések egyöntetű megállapítása, hogy a XX. század utolsó negyedét (legalábbis annak a kilencvenes évek elejéig tartó szakaszát), az ötvenes, hatvanas évekkel összevetve, lassú növeke­dés, strukturális problémák és globális egyensúlytalanság jellemzi majd. A fejlődésnek ez az alakulása ismét ráirányította a figyelmet az N. D. Kondra­tyev szovjet közgazdász nevével fémjelzett, hosszú távú gazdasági ciklusokra alapo­zott fejlődési koncepcióra. Eszerint a tőkés világgazdaság fejlődésében egy kb. 50 éves periódusú „hullám” vonul végig. A felfelé ívelő szakaszt általános gazdasági fellendülés kíséri. A gazdasági növekedés felgyorsul, a technikai innovációk széles körben elterjednek, a gazdasági visszaesések ritkábbak és viszonylag gyengék. A le­szálló ágat krónikus gazdasági válságok, a gazdasági növekedés és a nemzetközi keres­kedelem visszaesése, nemegyszer pedig a cserearányok és a gazdasági erőviszonyok jelentős módosulása jellemzi. A társadalmi-gazdasági fejlődés hosszú távú „hullám­zása” a jelenségek széles körében tetten érhető. A történészek periodikus „nekilen­dülésként” (F. Braudel, P. Chaunu), a közgazdászok világgazdasági „korszakváltás­ként” (Bognár József, Berend T. Iván) vagy nagy periódusú konjunktúra-ciklusok­ként (N. D. Kondratyev), illetve „innovációs hullámokként” (J. A. Schumpeter, G. Mensch) értelmezik. Míg tehát Kondratyev elméletét sokan — köztük e sorok írója is — kétségbe vonják, a hosszú távú ciklusok létezése elfogadottnak tekinthető. Kialakulásuk azonban kizárólag a szűken vett gazdasági újratermelésen belül leját­szódó folyamatokkal nem magyarázható. A társadalmi újratermelés hosszú távú hullámzását a termelőerők és a termelési viszonyok összhangjában periodikusan kialakuló zavarok váltják ki. A tőkés gazdaság fejlődését egy sajátos „lépcső-függvénnyel” jellemezhetjük. E lépcsőkön felfelé haladva különös „szocioritmusok” alakulnak ki. Periodikusan váltogatják egymást a „nekilendülések” és „megtorpanások”. A nekilendülések kor­szakában a termelőerők és termelési viszonyok lényegében összhangban vannak. Ilyenkor a gazdasági növekedés számára kedvezőek a lehetőségek, és a fejlődés felgyorsul. A termelőerők és a termelési viszonyok közötti összhang azonban a ka-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék