Valóság, 1982 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1982-05-01 / 5. szám - SZALAI ERZSÉBET: A reformfolyamat új szakasza és a nagyvállalatok
30 SZALAI ERZSÉBET: A REFORMFOLYAMAT ÚJ SZAKASZA ÉS A NAGYVÁLLALATOK „egyirányú” volt. A javuló pozíció összefüggött a külső fejlesztési források átlagosnál nagyobb arányával, a romló pozíciójú vállalatok viszont nem voltak „alulkedvezményezettek”, és különösen igaz ez az állítás, ha a folyó támogatásokat is bekapcsoljuk.28 Feltételeztem, hogy az árbevétel alakulásával szorosabb kapcsolata volt a külső fejlesztési források elosztásának, de ilyen összefüggést csak a gépiparban tapasztaltam.27 Az V. ötéves terv időszaka alatt a külső fejlesztési források odaítélésének egyik leglényegesebb szempontja a tőkés export bővítésére tett ígéret volt. A nyújtott hiteleknek csaknem felét a konvertálható export árualap-bővítő, kedvezményes hitelek tették ki, melyek maguknál csaknem kétszer akkora értékű beruházás finanszírozásában vettek részt. A kis- és középvállalatok a hiteleknek csupán 20%-át kapták. A külső fejlesztési források arányának alakulása és a tőkés export tényleges növekedése között azonban semmiféle összefüggés nem volt. A jövedelmezőségi pozíciók változása és a tőkés export növekedése között szintén nem tapasztaltam pozitív összefüggést. Néhány általam ismert esetben ugyanakkor a romló pozíció összefüggésben volt a tőkés export növekedésének és/vagy jövedelmezőségének a tervezettől való elmaradásával, három olyan gépipari vállalatnál, mely a tervidőszak végére a legrosszabb jövedelmezőségi kategóriába került —Csepel Vas- és Fémművek, Egyesült Izzó, Szerszámgépipari Művek —, jelentős lemaradások mutatkoztak a tőkés export tervezett növekedésében és jövedelmezőségében, sőt az utóbbi két vállalat aktuális problémái elsősorban erre vezethetők vissza, összefoglalva és továbbgondolva az eddigieket: előzetes várakozásaimmal ellentétben— azoknak a tényezőknek alapján, amelyeket eddig módom volt vizsgálni — a nagyvállalatok gazdasági helyzete az 1972-es fordulathoz képest nem differenciálódott jelentősen, illetve nem a differenciálódás, hanem a pozíciók átrendeződése volt az 1972 utáni időszak fő jellemzője.28 A fejlesztési források egy részének központi újraelosztása, illetve a nagyvállalati fejlesztési akciókban való differenciált központi részvétel csak részben magyarázza az átrendeződést. Inkább negatív, semmint pozitív kapcsolat volt az V. ötéves terv egyik legfőbb célkitűzése, a tőkés export bővítése és a jövedelmezőségi helyzet változása között. Az átrendeződés okainak feltárása az eddigieknél mélyebb elemzéseket tesz szükségessé. Az átrendeződésnek, illetve egyes „jók” további „javulásának” azonban van egy olyan hatása, hogy néhány, de döntő szavú vállalat, az 1972 körüli időszakkal ellentétben, a közelmúltban, illetve ma még bízott, illetve bízik abban, hogy többékevésbé az általános szabályozórendszer keretei között is meg tud élni. Ezt a hitet az 1979 körüli időszakban az is erősítette, hogy a legjelentősebb nagyvállalatok vezetőit nyíltan bevonták a szabályozómódosítások előkészítésébe. Idézem egyik funkcionális intézményünk munkatársát: „Az biztos, hogy a 79-es módosításokat sokkal jobban készítették elő, mint 2-3 évvel ezelőtt. Már szeptembertől párhuzamosan folytak az ágazati minisztériumokban értekezletek, ezekre kisebb vállalatigazgatói csoportokat hívtak be, és tájékoztatták őket a várható megszorításokról, a népgazdaság helyzetéről. Nálunk a konkrét intézkedések ekkor még nem voltak részletesen kidolgozva. Rá egy hónappal még jobban pontosították a megbeszéléseket, a beszélgetések még szűkebb körűekké váltak. A várható intézkedéseket mindenki pozitívan fogadta. Külön örültek annak, hogy ezek ismerete megkönnyíti a vállalati tervek elkészítését. A nagyvállalatok vezetői azt a kívánságukat fejezték ki, hogy a jövőben is ilyen jellegű legyen a tájékoztatás, és ne csak az állami, hanem a társadalmi szervek részéről is... A nagyvállalatok határozottan a kormány mellett állnak, helyeslik az intézkedéseket. Ilyen szellemben nyilatkoztak igen jelentős, jól menő nagyvállalatok vezérigazgatói is, annak ellenére, hogy ők is érzékelik a helyzet nehézségeit. Egyik legjelentősebb nagyvállalatunk vezérigazgatója például úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen tartja magát a 6%-os béremeléshez, és azt úgy fogja biztosítani, hogy elbocsátja a jelenlegi létszám 1,5—2%-át. Azon a fórumon, ahol erről szó volt, valaki nevetve azt mondta neki: te, elmennek a melósok maguktól is, nem kell kirúgni őket, amire ő azt mondta: nem, ne azok menjenek el, akik jól dolgoznak, és máshol