Valóság, 1984 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1984-09-01 / 9. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - LENGYEL LÁSZLÓ: A gazdasági mechanizmus reformjáról - A Vélemények/Viták sorozat A magyar gazdaságirányításról című kötetének margójára

NAPLÓ ÉS KRITIKA Lengyel László (A gazdasági mechanizmus reformjáról — A Vélemények! Viták sorozat A magyar gazdaságirányításról című kötetének margójára) A gazdasági mechanizmus reform­­hullámairól megélénkülő vita kellős közepébe érkezett az a tanulmánykötet, amely a gazdaságirányítás átalakítására vonatkozó, nyilvánosság számára publikált­­esz­méket és gondolatokat tartalmazza 1953 és napjaink között. Lehetőséget teremt arra a kötet válogatása, hogy az érdeklődő olvasó olyan cikkekkel, könyvrészletek­kel is megismerkedjen, amelyeket eddig jobbára csak azok olvastak, akik szaktudo­mányi szempontból foglalkoztak a témával. A tanulmánykötet összeállítása nem kíván koncepciót adni arra, hogy milyen hullámban vagy egyenes vonalú mozgásban ment végbe a magyar gazdaságirányítás reformja. Az olvasóra bízza, hogy az összegyűjtött tanulmányok egybevetéséből próbálja megfogalmazni a maga számára a reform útját. Kétségtelen, hogy sokat segíthet az olvasónak, hogy immár kész koncepciók is megjelentek arról, milyen a reform történelmi mozgása. Az egyik álláspont Csikós-Nagy Béla nevéhez fűződik. Véleménye szerint egy 1953 és 1957 közötti előkészítő szakasz után, 1957-től megindul a reformfolyamat, és töretlenül tart 1968-on keresztül máig.­ A gazdasági mechanizmus reformja tehát egységes egész, amelyben legfeljebb kisebb visszalépések, átmeneti megtorpanások jelentkeztek. Ettől az állásponttól csak a megtorpanások és visszafordulások jelentőségének erősebb hangsúlyozásával tér el Berend T. Iváné, aki ugyancsak meg van győződve arról, hogy a gazdasági mechanizmus reformjának első lépését már 1957-ben meg­tettük, 1968 ennek az első lépésnek a folytatása. Berend szerint a reálfolyamatokban jelentős változások mennek végbe az 1956 előtti állapotokhoz képest, mind a gazda­sági mechanizmusban, mind pedig a gazdaságpolitikában, és ezek a változások a 68-as reform felé mutatnak.­ A harmadik álláspont Bródy Andrásé, aki cikkében arra mutat rá, hogy alap­jában véve három hullámról van szó — az 1953 és 1957 közötti, a hatvanas évek közepi, végül a hetvenes évek végén meginduló, máig tartó hullámról —, amelyek között eszmei és nem „anyagi” az összefüggés. Antal László készülő könyve, Pető Iván és Szakács Sándor még kéziratban olvasható tanulmánya azt az álláspontot vallja, hogy 1957 után nem következett be jelentős gazdasági mechanizmus­ vagy gazdaságpolitikai váltás, fennmaradtak a korábbi rendszer alapvető gazdasági tényezői. A módosítások csupán kiigazításoknak, a tervutasításos rendszer másutt is ismert ésszerűsítésének bizonyultak. Tehát, az 1953—1957-es korszak csak eszmei előkészület, eszmei lépés a gazdasági mechanizmus piaci irányú, a tervutasításos rendszert elvető, a fogyasztói igényeket figyelembe vevő rendszere felé, de nem gyakorlati lépések kiváltója.­ Helyénvalónak látszik a gazdaságtörténeti és az eszmetörténeti hullámzást kettéválasztani. Véleményem szerint azoknak van igaza, akik magát a reform anyagi folyamatát hullámzásnak tartják, csak éppen azon az alapon, hogy az igazi váltás 1968-ban következik be, amelynek második hullámára ma kell, lehet, szükséges számítanunk. Viszont az eszmei hullámzás vonatkozásában a magam részéről nem három, hanem­ négy hullámot különböztetnék meg: a) 1946 és 1949 között; b) 1953 és 1957 között; c) 1964 és 1969 között; s végül d) 1978-tól napjainkig. Talán furcsának hat, hogy az 1940-es évek második felének eszmei, szellemi irányzatait reformhullámnak nevezem. Minek a reformja ez? Milyen reform ez?

Next