Valóság, 1985 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1985-10-01 / 10. szám - NAPLÓ ÉS KRITIKA - Lengyel László: Lojális szkepszis - leíró közgazdaság

NAPLÓ ÉS KRITIKA 1 Lásd például: B. Hindess—P. Hirst: Pre-Capitalist Modes of Production. London, 1975.; B. Hindess— P. Hirst: Mode of Production and Social Formation. London, 1977. 2 J. Rée: Les philosophes musclés. In: Le doctrinal de Sapience, 1978. 4. sz. 3 G. Cohen: Karl Marx’s Theory of History: a Defence. Oxford, 1978. 4 D. H. Ruben: Marxism and Materialism; a study in Marxist Theory of Knowledge. Brighton. 1977. 5 R. Harre: The Principles of Scientific Thinking London, 1970.; R. Harre—E. H. Madden: Causa Powers. Oxford, 1975. 0 Lásd például: R. Bhaskar: A Realist Theory of Science. Brighton, 1978.; R. Keat—J.Urry: Social Theory as Science. London, 1975.; T. Benton: Philosophical Foundations of Three Sociologies. London, 1977. 7 J. Mephan—D. H. Ruben: Issues in Marxist Philo­sophy. (I.: Dialectics and Method; II.: Materialism; TIT.: Epistemology. Science. Ideology.) Brighton, 1979. Az utóbbié a biológiai megismerés különböző típusait próbálja igen szubtilis módon összhangba hozni a társadalom megértésével (Marxism, Materialism and Biology. II. kötet). Ez a két esszé igen jól használja fel a filozófiai értekezés stratifikációs és klasszi­­fikációs jellegzetességeit abból a célból, hogy értelmet adjon a marxizmuson belüli vitáknak. R. Edgley cikke (Marx Revolutionary Science, III. kötet) a tudomány és a gyakorlat kapcsolatával foglalkozik, s miközben néhány filozófiai problémát expo­nál, elhatárolja magát e témakörben különösen „elvakultnak” tűnő marxistáktól (például Althusser). J. Mephan Rosdolsky könyvével kapcsolatos írása arra koncent­rál, amit az olvasat problémájának nevez, ami olyan szövegekből származik, mint a Grundrisse vagy A tőke. (From the Grundrisse to Capital, I. kötet). Mephan szerint van az olvasónak egy ideológiája, azt állítva eközben, hogy egy textus olyan, mint „egy organizmus, ami egy bizonyos anatómiai és filozófiai egységgel bír, és úgy konstruálható, mint egy totalitás”. (146. 1.) Végezetül kiemelném, hogy ezek a szerzők általában szeretik a marxizmust úgy tekinteni, mint ami ellentmondásos és össze nem férő „beszédekből” áll össze, és ezért arra következtetnek, hogy — főleg mivel a marxizmus beszédei gyakran vonatkoztak filozófiai írásokra — ez egy különös és többdimenziós feladatot diktál a marxista filozófusoknak. Ez a feladat nem annyira egy marxista filozófiai rendszer konstruálá­sában áll, hanem a marxizmuson belüli vagy arra vonatkozó viták kommentálásában. A kommentárok kétségkívül episztemológiai körültekintéssel és edzett érzékenységgel készültek a filozófiai kategóriák specifikus és eltérő jellegének tekintetében. De már a hetvenes évek végén kívánatosnak tűnt, hogy a marxista filozófusok eme új iskolája figyelmét — az itt vázolt kezdő lépések után — önmagára is fordítsa, hogy több­­dimenziós feladatának esetleg úgy is megfeleljen, hogy — reneszánsza okán — az ana­litikus filozófusok is felismerjék a vele való dialógus elengedhetetlen szükségességét. JEGYZETEK Lengyel László (Lojális szkepszis — leíró közgazdaság) „Az emberek tüstént állást akarnak foglalni. Nem tűrik, hogy bizonytalanságban tartsák őket. A vizsgálódás kín nekik. Szeretné­nek tőle a legkönnyebb utakon, módokon megszabadulni. Olyan ez, mintha az embe­rek fuldoklóknak képzelnék magukat, valahányszor csak bemerészkednek az ész folyamatába. Úgy tűnik nekik, hogy ez magával ragadja őket, s nem tudják, hová, ezért aztán készek arra, hogy belekapaszkodjanak az első gallyacskába. Inkább ezt választják, hogy azután ezen csüngjenek, ha mégoly bizonytalanul is, mintsem hogy megbízzanak abban, hogy tulajdon erejük a víz felett tartja őket. Aki egyszer szert tett egy hipotézisre, legyen az mégoly sovány, megelégedett. Most már kész válaszai vannak minden ellenvetésre, és kész néhány ügyes szakkifejezés segítségével minden­ről számot adni, nehézség nélkül. Minden szektának megvan a maga receptje. Ha ismered, a természet ura vagy­, megfejted valamennyi tervét, és számot tudsz adni összes műveletéről. Túlságosan lusták és elpuhultak vagyunk, és ráadásul egy kissé túl gyávák is, semhogy kétkedni merészeljünk. A határozott mód illik leginkább szokásainkhoz. Biztosnak kell lennünk ahhoz, hogy ezt mondjuk, »ez nem lehetséges« és »ez bizo­nyítható« . Mert másképpen ki tudja ? És nem tudni annyi, mint engedni.”1

Next