Valóság, 1987 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-01 / 4. szám - SZÁZADOK - DOBAI PÉTER: Egy uniformis öngyilkossága (Mégy egyszer Redl ezredesről)

DOBAI PÉTER Egy uniformis öngyilkossága MÉD EGYSZER REDL EZREDESRŐL Egy régi legenda szerint i. e. 362-ben Róma fórumának közepén hatalmas, mély hasadék támadt, amelyet nem lehetett betölteni. Az augurok, a papok, az összes jósok azt hirdették, hogy az állam, a haza a legnagyobb veszélybe, romlásba kerül, ha a földszaka­dást be nem töltik, ami azonban csak akkor lehetséges, ha Róma legdrágább kincsét beledobják. Ekkor Marcus Curtius római nemes ifjú felkiáltott: „Rómának legdrágább kincse a fegyver és a bátorság!”, ezzel - teljes fegyverzetben - fölkapott lovára és a fórumon támadt szakadékba ugratott, mire az bezáródott. Alfred Redl vezérkari ezredes hazája nem az Osztrák-Magyar Monarchia volt, hanem annak főpillére, a k. u. k. hadsereg, annak katonatiszti kasztja, az uniformis misztifikált és mitikus mivoltában emberfelettivé emelkedett külön- és öntörvényű valósága: a hadseregen kívüli élet közön­séges valóságával szuverénül szemben és attól magamagát­ól- és meghatározóan. Alfred Redl vezérkari ezredesnek - a birodalom ezredesének - ebből az élő uniformisból kellett előbb „kilépnie”, következnie - akkor halt meg erkölcsileg is, fizikailag is Redl ezredes s csak azután „lépett ki” tulajdon életéből is; a szolgálati hadseregpisztolyból a koponyájába - saját kezűleg! - röpített golyó csak egy halottat ölt meg, akkor, amikor a három aranycsillagos uniformis már nem élt. Erósz, a görögök legősibb istene, aki a különválasztottat egyesíti - Redl esetében a hetero- és homo-„erósz” -, elvégezte az egyesítést két - de egyazon személyben megélt - kihívó „különválasztottság” között. A vörös stráfos, három aranycsillagos eleven uniformist és azt, aki kikezdhetetlen személyi integritással, példátlan fegyelmezettséggel viselte: egy Redl nevű egyént, egy osztrák állampolgárt. Erósz „egyesítette”, azonosította őket. Akkor a főtiszt meghalt. Aztán meghalt egy „egyén” is, egy osztrák állampolgár. A hét sípon játszó erdei Pán elejtette a héthangú sípot - a játék véget ért, amelyben Redl-Pán oly sokat engedett meg magának elkezdődtek a kentauri kínlódások. Amiért Marcus Curtius fegyverbe öltözött, ugyanazért Redl „kivetkőzött” unifor­misából, és ezzel egy pillanatra, mielőtt megölte önmagát, meg is jelent „tulajdon” egyéni ismeretlenségében, megmutatta a meg nem élt önmagát is, a Redl-egyént Redl ezredes helyett. Ám csak egy pillanatra, mert mentendő hazáját, a hadsereget, ő is a legdrágább kincset dobta a megnyílt földbe: uniformisát, mégpedig azért, hogy megmentse - például egy hadbírósági tárgyalással óhatatlanul együttjáró, európai méretű sajtó- és közbot­ránytól - a hadsereg tiszti, sőt főtisztikarának becsületét, tekintélyét, méltóságát és felsőbbrendűségét, mintegy direkt szemben a hadseregen kívül való világgal. Nem állí­tom, hogy ma, annyi évtizeddel a „Redl-affér” után, tényekkel bizonyítható lenne, miszerint Redl előzetesen katonailag értéktelenné tett, általa „manipulált” információkat adott ki az ellenségnek, s cserébe viszont értékes adatok birtokába juttatta hazája hírszerző központját. Ám ennek ellenkezőjét sem bizonyították annak idején. Legkevés­bé Egon Erwin Kisch nem tette ezt, a „száguldó riporter”, aki, úgymond, „feltárta” a Redl-ügyet, jóllehet ez nem felel meg a valóságnak. A Redl-ügyet maga a hadsereg, illetve a rendőrség tárta fel, egy ideig titokban igyekeztek tartani, miképpen „tisztázzák” és „rendezzék” azt a hallatlan normaszegést, amelyet a vezérkar kiválósága elkövetett, és ezt szimatolta ki a fent említett „száguldó riporter”, akivel egyébként maga Redl nyugod­tan és brevi mann hidegvérrel végezhetett volna - lehetősége magas rangjánál fogva, sok ügynöke révén bőven lett volna rá -, ha történetesen magát Redlt érdekelte volna a Redl-ügy! A birodalom ezredese azonban nemcsak rangja szerint, hanem szellemi képes­

Next