Valóság, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5. szám - FÓRUM - Tamás Gáspár Miklós: Kolozsvártól Oxfordig, az anarchizmustól a konzervativizmusig. Széchenyi Ágnes interjúja

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS FÓRUM Kolozsvártól Oxfordig, I . .fii • • . SZÉCHENYI ÁGNES az anarchizmustól a konzervativizmusig interjúja Kezdjük a beszélgetést néhány, a szellemi életrajzban is fontos biográfiai ténnyel: Romániá­ban születtél, negyvenéves vagy. Milyen családi háttér adatott? Az apám családja: udvarhelyszéki pixidáriusok, gyalogszékelyek, illetve csíki kisne­­mesek. Apám maga heves katolikus kamaszkor után kommunista lett a harmincas években. Anyám magyarországi őshonos debreceni, majd nagyváradi ortodox zsidó családból származik, kilencgyerekes hagyományos família; ez a két ember a harmincas években természetesen csak a kommunista mozgalomban találkozhatott - ott is találkoz­tak. Mindketten többször is börtönbüntetést szenvedtek mint kommunisták, a háború előtt és a háború alatt... ...és utána? Utána nem. Én csak arra emlékszem, hogy az anyám éjszaka mindig az ablaknál állt, a redőny résein nézett ki, hogy megáll-e a fekete autó. A legkorábbi gyermekkori emlékem az, hogy roppant magas bőrkabátos bácsik bejönnek éjszaka, fölgyújtják a villanyt, és elmennek az apámmal, de szerencsére visszaengedték. Apám író volt, novellis­ta, újságíró. A háború előtt a Brassói Lapok munkatársa. A háború után a Magyar Népi Szövetség egyik vezetője Erdélyben, a Világosság, az Igazság, az Irodalmi Almanach című lapok szerkesztője, később még hosszú ideig a kolozsvári Magyar Színház igazgatója. De hiába voltak a szüleim kommunista értelmiségiek, magyar voltuk folytán ez bizony nem volt privilegizált helyzet. Az ötvenes évek, sőt a hatvanas évek - Romániáról van szó! - szegénységéből kijutott, azonkívül pedig a kisebbségi mivoltunk ortodox kommunista szüleimnek hamarább fölnyitotta a szemét, mint egyéb körülmények között fölnyitotta volna Apám kuruc szelleme meg elégedetlensége a rendszerrel nagyon korán politizált engem. Az egyik gyerekkori föladatom például a kenyérjegy intézésén, apámnak a Specialitate cigaretta vadászatán meg a sorban álláson túl az volt, hogy meghallgassam a BBC-t és elmeséljem neki a híreket. Ez a megbízás arra szolgált, hogy fejlessze az emlékezőtehetségemet és arra, hogy ő megtudja, mi újság a világban. Az ő eltávolodásuk világnézeti váltást is jelentett, vagy csak az adott „ott és akkor” viszonyaiból való kiábrándulást? A szokott kommunista ellenállást jelentette, amit tulajdonképpen trockista típusú­nak nevezhetünk, tehát a szocializmus tiszta ideáljai versus az undorító valóság. Apám elégedetlensége aztán meg is hozta eredményét, a hatvanas években kitiltották Kolozs­várról. Marosludason egy művelődési ház instruktora lett. Marosludas román kisváros a Mezőségben, apám viszont egy szót nem tudott románul. Egyik szülőm sem tudott románul, a családban én vagyok az első, aki megtanultam ezt a nyelvet, úgy tizenkét éves koromban. Kolozsváron az én gyerekkoromban nem nagyon voltak románok. Milyen iskolába jártál? Főleg kültelki iskolákba, szüleim sajnálatos demokratizmusa folytán, de végezni a volt unitárius kollégiumban végeztem. Aztán a kolozsvári egyetemre jártam, ott tanul­tam dialmatos „filozófiát”, akkor azt még magyarul lehetett tenni, és van hat félévem klasszika-filológiából. Két évet a bukaresti egyetemen töltöttem. Meg akartam tanulni görögül. Miért ? Elsősorban Nietzsche hatása alatt. Nietzsche meggyőzött arról, amiről egyébként már nem vagyok meggyőződve, hogy szemben azzal a hunyász kompromisszummal.

Next