Valóság, 1991 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1991-08-01 / 8. szám - FÓRUM - LENGYEL ANDRÁS: Németh László Shylock-metaforája: egy metafora értelme és eszmetörténeti szerepe

FÓRUM LENGYEL ANDRÁS Németh László _, . . . , EGY METAFORA ÉRTELME Shylock-metaforája és eszmetörténeti szerepe „Nem magunk választjuk meg a közösséget, amelybe tartozunk: az adva van természetrajzi­­lag és történelmileg. Szeretni ezt a közösséget csak oly természetes, mint magunkat szeretni, s szeretni azt jobban, mint magunkat, jobban, mint életünket: oly kitágulása a létnek egy önzetlenebb lét felé, mely semmiképpen nem ellentétes a Szellem princípiumával, s amelyet az írástudók minden korban egyformán magasztalnak. De jobban szeretni, mint az Erkölcsöt és az Igazságot: ez kérdés! Az ember önmagát hibáival együtt szereti (ami még nem jelenti okvetlen, hogy nem akar e hibákon javítani). Hazáját is hibáival együtt szereti, s ebben még nincs oly nagy veszedelem. A veszedelem ott kezdődik, mikor hibákat, sőt bűnöket elvileg erényekké avat, azon egyetlen kritérium alapján, hogy az ő hazájának hibái azok — s ilyenformán minden objektív erkölcs nyilvánvaló tagadását hirdeti —, s teszi ezt nem naivul, hanem teljes tudatossággal, az írástudó felelős szószékéről.” Babits Mihály: Az írástudók árulása (1928)­­. Németh László ún. második szárszói beszédében, amelyet 1943 nyarán a Soli Deo Gloria nagytáborában mondott el, van egy mondat, amely különösen sok vihart kavart, s amely az író negatív megítélésében máig szólóan jelentékeny szerepet kap. .. az önkritikátlan, bosszúszomjas zsidóságnak a szemérmes kultúratisztelővel szemben ebben a négy-öt évben rendkívül meg kellett erősödnie — mondta ekkor —, s nagyon rossz füle van annak a késköszörülésre, aki nem hallja, hogy Shylocknak éppen a szív kell." (Szárszó, Bp. 1943. 49. 1.) Hogy mi a baj ezzel a „rettenetes mondattal” (Várdy Péter), a Németh Lászlóval foglalkozó írások többnyire ugyan nem mondják ki, de az élőszavas érintkezé­sek egyértelművé teszik az ellenérzések okát. Németh ugyanis itt, alig egy évvel a magyarországi zsidók nagy többségének deportálása és elpusztítása előtt, a zsidók várható bosszújáról beszélt, ahelyett, hogy megmentésük esélyeit kutatta volna. „Akár­hogy olvassuk — írja erről szólva a Némethet egészében véve méltányló Sükösd Mihály is —, vérfagyasztó mondat. Elvontan is, de 1943-ban, Magyarországon különösképp. Németh László ezt a mondatot 1944-ben, a szárszói beszéd újraközlése alkalmából törölte, Így is emlékeztek rá elegen 1945 után, emlékeznek ma is.” (Németh László öröksége. Népszabadság, 1989. okt. 21.21.1.) S valljuk meg, a kiirtásra ítéltek „emlékeze­tének” ez a frissessége érthető is; a genocídium előtt álló zsidóságtól a szolidaritást megvonni, sőt ennek helyére a vádat állítani egy még el sem követett bűnért, a legenyhébb megfogalmazásban is szerencsétlen s egy jelentős íróhoz méltatlan gesztus volt. Nem véletlen hát, hogy e mondattal Németh László föltétlen hívei sem igen tudtak mit kezdeni, itt az apologetika inkább elhallgat, semmint hogy magyarázkodni próbáljon. Más kérdés, hogy az írásos nyilvánosság alatt, a hasonszőrűek bizalmas eszmecseréiben olykor megfogalmazódik, hogy: „de hiszen Németh László próféciája beteljesedett, a deportálásokból hazatértek, vagy legalábbis egy részük valóban bosszút állt, az új rendszer »súgóiként« és »kinevezett megváltóiként« részt vállaltak írók meghurcoltatásá­ban. Azaz ha Németh megnyilatkozása nem is volt taktikus, »lényegében« igaz volt, előrejelzéseit az események igazolták.” Sőt, Salamon Konrád, igaz, csupán általánosság­ban, az egész beszédről szólva, e „profetikus előrelátás” igazolódását írásban is méltatta. A „kibeszéletlenség”, az erős érzelmi ítélkezéseket involváló problémakör szőnyeg alá söprése azonban, valamennyien érezzük, nem szerencsés. Nyilvánvaló ugyanis, hogy itt nem Németh László ilyen vagy olyan megítéléséről van elsősorban szó. Németh ugyanis rendkívül okos és invenciózus elme volt, problémafölvetései, bármily személyes­

Next